Pécsi Ujlap, 1915. október (9. évfolyam, 225-251. szám)

1915-10-01 / 225. szám

XI. évfolyam — 225« az Péntek ISIS. Október I „AZ UJLAP“ melléklete. A „UJLAP“ és „PÉCSI UJLAP“ cgflfl­tes^n 1 Mipwl­ow Mjftta . K *■— I NenMÜH* «UDn . K 4*M | ■OMn . . K b— I E& bóra . . IW'I A .PfiCS UJLAP' MM* vidékre kffldr* 1 My K 1— POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 222. Dunántúl Nyomda Részvénytársaság Pécs, Lyceum­ntia 1. szám. : Telefon 222 szám. A felelős szerkesztő telefonszáma ..650. Rovás A sötétség odúiból előbújó szabadköm­ivesek. Egy cikk-cakkos ujságfoszlány fekszik előttünk. Hirdetési rovata előtt „Nyilttér“ rovata a Pécsi Naplónak. Kilépett s nekünk beküldött gyászjelentése Toldi Bélának, a január 12-én elhunyt, volt pécsi királyi köz­jegyzőnek. Nyilvánság azért küldötték be, mert a Napló gyászkeretes nyilttere elütő és föltűnő mindazon gyászjelentések között, amiket lehoznak máskor is a napilapok hir­dető rovatai. Mi tíz hónapig vártunk vele — ne­hogy a család és a személyes jó barátok em­­beries kegyeletét megtépjük. Ma már, ennyi idő múlva, érezni fogják, hogy Toldi Bélában nem az embert, hanem a szabadkőmivest lát­juk s azt örökítjük meg, hogy a pécsi Irányi Dániiel páholy sem különb a budapesti Marti­novics páholynál. Életükben rejtegetik elvtár­saikat, haláluk után kiállanak velük a platzra. Mintha hullákból akarnának maguknak cé­gért vagy halottak emlékezetéből­ reklámot csinálni. Ha a szabadkőmívesség önzetlen, kultu­rális intézmény, álljanak elő. Szervezkedje­nek nyíltan, ne bujkáljanak. Mutassák meg, mit akarnak — főleg azt, hogy mit tettek. Ha okos és tiszteletreméltó a törekvésük, nincs szükség a lakoskodásra sem Pécsett, sem má­sutt. Érdekes jelenség, hogy Toldi Bélával is csak halála után hozakodtak elő egy gyász­­jelentés alakjában. Ebben a gyászjelentésben kereszt he­lyett egy négyszög van s a halott neve után tv. betű és egy három szögelő pont. Szabad­­kőmives jelvények s igy a gyászjelentés a pécsi Irányi Dániel páholy első okmánysze­­rü, nyilvános életjele önmagáról. Örökítsük­ meg jelvényeit mi is figyelmeztetésül mind­magunknak: az egyházellenesség, a hazug demokrácia és nem az egymás iránti önzetlen szerelem szol­gálatára szervezkednek. Toldi Bélát közéleti szereplésében egy­házellenes keserűsége jellemezte. Toldi Béla katholikus — volt unitáriussá lett... a legradikálisabb politikai irányok mellett a színésznőket és a szociáldemokra­tákat pártfogolta, így búcsúztatták polgári és demokrata lapok Pécsett. Ezek voltak nem magánéletének, ha­nem nyilvános életének legélesebb megnyi­latkozásai. S ezt az embert hurcolta, igaz hogy halála után, szabadkőmives mivolltában az Irányi Dániel □ nyílttéri közleményei­vel a nyilvánosság elé. Ebből az egyből ismerd meg valameny­­nyit. A meghalt Toldi Béla egyénisége bevi­lágít a Munkácsi Mihály­ utcai páholy sötét­ségeibe. Ezt már nem lehet lenyilatkozni, mint annak idején az egyik orvos doktor, akinek­ nyomában voltunk. Toldi Béla ilyen volt és szabadkőmives volt. Azért lett szabadkőmi­­ves, mert ilyen volt. Azt kérdezték tőlünk, miféle emberek a szabadkőmivesek ? Válaszunk: Ilyenféle emberek. Csak­hogy legnagyobb részben nem hitehagyott keresztények — hanem hitefogyott zsidók. Az „Irányi Dániel M “ mély fájdalommal jelenti, hogy ■ Dr. TOLDI BÉLAfv.­.­­ kir. közjegyző folyó hó 12-én az örök ke­letbe költözött. — Elhunyt testvérünk emlékét szeretettel és kegyelettel fogjuk megőrizni. Tehát: Irányi Dániel □ és Toldi Béla tv. Eddig bujkáltak ... az élők most is buj­kálnak ... a halottjukkal előbújnak, tehát jo­gunk van foglalkozni a halottal. Nem is a ha­lottal, hanem irányával. Nem is a halott, ha­nem az élők miatt. Azon élők miatt, akik előtt szent a vallás és az egyházhoz való ragasz­kodásuk és azon élők miatt, akik a szabad­­kőmives páholy kék plafona és feketesz­inűi bútoru helyiségében a szabadgondolkozás és imádságos október. „ Irta: Prohászka Ottokár. A világháború rányomja jegyét lel­künkre s annak minden megnyilatkozá­sára is. A nagy idők érintésétől meg­szólal benünk a lélek kínban s vágy­ban, aggodalomban s gondban; ha pe­dig az égre nézünk, alázatos s hő imád­ságban. — Katonáink kint a határon küzdenek s babért kötnek fegyvereinkre s dicsőséget hoznak a magyar névre; az alatt az itthonmaradtak is megteszik kötelességeiket, szívvel lélekkel beleáll­nak a háborús munkába, melyben nem sebeket vágnak, hanem gyógyítanak s feledtetni iparkodnak a háború okozta szenvedéseket. Ebbe a hősies s másrészt áldott munkába beáll imádságos lelkünknek bé­keakciója. Érzi, hogy szükség van rá s hogy nagy feladatot kell megoldania. Amily őszinte lelkesüléssel küzdenek se­regeink, s amily kötelességtudással s­­ szives készséggel veszi ki részét a há­borús munkából a társadalom: oly bi­zalommal s forró szívvel emeli égre kar­jait a hivő, hogy a hadak Urának har­cai elmúljanak s a „békesség fejedel­mének“ kegyelme vonuljon be közénk. Győzelemért s tartós békéért aka­runk ismét s ujult buzgósággal esedezni. Ez esedezésbe nem akarunk bele­fáradni; sőt minél több a baj s minél nagyobb érdekek forognak kockán, an­nál jobban s hevesebben akarjuk meg­ostromolni az eget. S ime a szivek-lel­­kek ez ostromának megindítására jó al­­kalmul s buzdításul szolgál az egyházi év, a Szent­ Rózsafüzér közeledő vasár­napja, mely eszünkbe juttatja mindazo­kat a fényes győzelmeket, melyeket a kereszténység Szűz Mária közbenjárásá­ra ellenségei fölött a múltban aratott. Egész október hónapon át mondjuk esténként vagy reggel a szentmisében a szentolvasót. — Elmondtuk azt más évek­ben is, de mennyivel időszerűbb ez az imádság most, mikor annyi ellenség kör­nyez; mikor a világháború forgatagában állva, s gyöngeségünkkel érezve egy ma­gasabb oltalom után nézni kényszerülünk, — annyit kell kérnünk, annyi vigaszt s erőt s támaszt, — mikor végre a világ­­történelem fordulópontján egy szebb, igazságosabb s szentebb világ születését sóhajtjuk meg s azt kérjük és elvárjuk is. Ne szálljon meg most a csüggedés, — ne üljön el most a buzgalom, sőt ellenkezőleg imádkozzunk s esedezzünk s kiáltsunk édes mennyei Anyánkhoz a századok hite s bizalma által belénk oltott kegyelettel, — azzal a gyermekded s ugyanakkor hősies lelkülettel, mely bajjal s kínnal szemben is azt hajtogat­ja magában: Mária segített eddig. — Mária ezentúl is megsegít! Az oroszok nyomában 29. Csattognak a lövések állandóan körülöt­tem, én mégis jól tudok aludni kis kunyhóm­ban, kipihenni az éjszaka fáradalmait. Napos tiszt voltam, ami azt jelenti, hogy az álláso­kat állandóan be kell járni, utána nézni, hogy a megfigyeléssel megbízottak­ nem alusz­nak-e? Aztán előre menni az előretolt figye­lőkhöz, 100—200 lépésre az oroszokhoz, megnézni, hogy mit művel a muci. Rövid az éjszaka, 5—6 óra, de olyan lassan múlik el, az éj csöndje megüli az ember lelkét, szin­te öszerezzen az ember, ha eldörren egy pus­kalövés. A felelősség tudata ébren tartja az embert és van ideje bőven az ábrándozásra, a gondolkodásra. Eszébe jut az embernek szülő, haza, jövő, minden. Megjön mellém a német ezred, elmegyek a tisztekhez, beszél­getek azokkal is. I­­gaz éjszaka lassan vé­gezek azokkal is, így az éjszaka lassan ve­letelik a szolgálat, le lehet feküdni és aludni, ha a galíciai legyek engednék. Most hozza le­ i­gényem az ebédet, föl kell kelni, most kissé fönn maradok. 30. Rossz napok járnak rám. Mindennap szolgálatban vagyok, persze éjjel. Azért, mert én vagyok a legkedvesebb embere most a zászlóaljnak. Nekem jut osztályrészül, hogy az egész társaság nyugalma fölött őrködhe­tek. Aztán gondolkozhatok azon, hogy mit jelent a lövöldözés most, mit a nagy ágyúzás, később. Aztán egyszer éjfélig vagyok szol­gálatban, egyszer éjfél után. Ma éjféltő­l­ éjfél­ig vagyok szolgálatban. Nappal nem lehet aludni, mert az embernek vizitelni kell men­ni a zászlóaljparancsnokihoz, századparancs­­nokhoz, orvoshoz. Aztán meg kártyázni is kell. Igaz, hogy mindennap elvesztek 2—3 koronát. De hát hova tegyem a pénzemet! Csomagot nem kaptam eddig, de bizonyára nem is fogok kapni. Ne is küldjenek semmit.

Next