Pécsi Ujlap, 1916. január (10. évfolyam, 1-24. szám)

1916-01-01 / 1. szám

2 oldal. Ezt a felséges célt akkor szolgáljuk, ha a pacificizmus problémáját meleg, vallásos lélekkel fölkaroljuk s ha benne a betlehemi evangélium visszhangjába ismerünk. Csak a nagy hité a jövő! Azért higyjünk a békeevangéliumának egész terjedelmében. — higyjünk abban is, hogy a békekongresszus, a hágai konferenciák is az Istenember nyomaiban járnak s hogy az Isten országa felé tartanak. Ez a nagy hit azután arra fog törekedni, hogy az egyház s az iskola, a család s a társadalom kezet fogjanak a krisztusi nem-zedéknek, a békeszerető emberiségnek kinevelésére, — hogy fejlesszék a jobb időknek reális feltételeit, a krisztusi érzést, az igazi szeretetet s ezek nyomában hozzák közelebb egymáshoz a társadalmi rétegeket s közelebb egymáshoz a nemzeteket! A kultúra eddig mindenütt leküzdötte az anarchiát; miért ne higyjük, hogy leküzdi a nemzetek s az államok közti anarchiát is? A kultúra eddig mindenütt úgy fokozta az önérzetet, hogy ép önmagunk megbecsülése által képesített rá mások megbecsülésére. De ha ezt tette az emberrel embertársával szemben, miért ne tegye a nemzettel nemzettársával szemben? Nem nemzetköziséget akarunk mi, — nem a nemzeti egyediségek fitymálását vagy lekicsinylését, ellenkezőleg erős, de egymást tisztelni tudó népeket akarunk, — akarunk nemzetköziséget erős nemzetekkel, — anarchia helyett felsőbbrendű szövetkezéssel, — háború helyett a jog s biztonság egyensúlyával. Ez a mi karácsonyi hitünk s nagy programunk, mely után buzgó imádság epedez százezrek nyakán! A háborút megállni nagy kötelességünk, de a háború után a béke uralmát megteremteni kötelességünk, vagyunk s örömünk is. A Pécsi Urak Mária Kongregációjának praefecturája ez után is felhívja a január 2-iki adoratioban résztvevő társegyesületek figyelmét arra, hogy az attoratio ezúttal a székesegyház hajójában a népoltár előtt fog végbemenni. Gyülekezni azonban ezúttal is a Corpus Christi kápolna sekrestyéjében kell. Tisztelettel kérjük lapunk t. előfizetőit, hogy az előfizetési pénzeket, valamint a hátralékos előfizetési díjakat, nyomtatvány és hirdetési számláikat az év végére való tekintettel mielőbb rendezni szíveskedjenek. AZ IGAZGATÓSÁG. Ha ez a megszokás és ösztönszerű félelem beáll, a dresszura be van fejezve és ezután már csak legfölebb időnként jelenik meg megijesztésükre egy-egy repülőgép, hogy az állatok a megtanult leckét el ne felejtsék. A tyúkok és galambok ugyan e dresszura után jelezni fogják a rájuk veszedelmes nagyobb ragadozó madarak közeledését is, ámde ez nem okozhat azért bajt, egyrészt, mert nálunk ez nem valami gyakori jelenség, másrészt pedig az óvatosság sohasem árthat s főleg jó ez háborús időben, amikor az ember sohasem lehet biztos arról, hogy nem éri-e alami meglepetés. A légi járművek kémlelésére és jelzésr a tyúkoknál és galamboknál sokkal alkalmasabbak — mint mondják — a varjak, mert míg az egész égboltozat gyors áttekintése— és fürkészésére legalább is két emberrez persze látcsővel felszerelve — van szükség, adigr erre a célra egy varjú is bőven elegszes, mert hisz ez egyszerre és szabad szegy észrevesz és meglát mindent és még azt látja, a mire nekünk már jó távcsőre van szükségünk s még igy is nehezen tudjuk szrevenni és megállapitani, hogy mivel állat szemben. A vakjaknak előnye továbbá az , hogy könnyen lehet őket táplálni, jól állják 7 időjárást s ezenfelül is könnyen dressziroz,^ £s okoS tanulékony állatok. Csak elegen« számban kell őket összefogdosni, a mi sz^ nem okoz nej^z_ séget. Erre valók a halcik mellé csatét_ két helyeznek; vagy a papirtölcsérek, a melyeken lépre menve, megragadnak, vagy más szokásos fogási módon. Mindenesetre — akár a tyúkot vagy a galambot, akár a varjút használjuk is föl kémlelési és jelzési célokra — egyik sem árthat, hanem csak hasznára lehet a figyelő előőrsnek és így nagyon megéri a fáradságot a dresszúra, mert a madarak igen fontos és hasznos szolgálatot tehetnek. Egy isztriai előkelőség, kitűnő vadász és természetismerős, ugyane célra melegen ajánlja a közismert „Uhu“-baglyot, amelyet a vadászok, mint madár- és vadcsalogatót, nagy előszeretettel és sikerrel használnak s amely csodálatos éleslátása és érzéke segítségével minden a messze távolban feltűnő nagyobb madárnak közeledését biztosan jelzi. Az Uhu ebbeli ösztöne és viselkedése oly pompás és csalhatatlan, hogy mellette az ember bátran akár újságot is olvashat — és ha messze távolságban a magasban, egy emberi szemmel még egyáltalán nem látható nagyobb madár tűnik föl, a mi baglyunk lelapul, tollait felborzalja, tipeg,-topog ide-oda nyugtalanul és megkerüli számtalanszor is a czöveket, amely mellé a zsinórral odakötöttük. Ez így jelezhetné a még alig látható repülőgépet vagy léghajót, amivel kiváló szolgálatot tenne a veszélyeztetett objektumok, például hangárok és balloncsarnokok megvédhetése szempontjából. Nemrégiben egy német természettudós is nyilatkozott e tárgyban s a Frankfurter Zeitung közölte is a német szakembernek papagályán észlelt megfigyeléseit. — A Baden nagyhercegségben, Freiburg városban lakom — írja a német tudós — a Lorettó-hegy nyugati oldalán, ahonnét pompás kilátásom van a síkságra és az azt elzáró Vogézekre. A múlt nyár folyamán Lóra — a papagály — a ház nyűgat felé néző terasszán volt elhelyezve és innét állandóan az eget figyelte s ha néha egy-egy repülőgép vonult el a láthatáron, azt mindig lármás rikácsolással jelezte, már akkor, mikor emberi szemmel még csak egy pont se volt látható. Ilyen nyugtalanul izgott-mozgott házikójában, kiterjesztette a szárnyait, mereven nézett abba az irányba, ahol a repülőt látta és olyan hangokat hallatott, amilyeneket máskor sohasem adott. Ilyenkor gyermekeim izgatottan futottak mindig hozzám jelenteni, hogy Lóra repülőgépet vett észre közeledni. És előhozva a látcsövet, a Lóra által aggodalmas szemekkel jelzett irányban csakhamar föl is fedeztem a messze láthatáron közeledő légi járművet. A madár azóta is — mikor már a szabadból a szobába került — állandóan figyeli az égboltot és még december folyamán a szobaablakon keresztül is jelzett egy repülőgép-látogatást, mielőtt azt a közeli Neubreisch város megfigyelő állomásánál ágyulövései jelezték volna; szóval ,az én papagályom öt kilométerrel távolabbról ablakon át is hamarabb vette észre, mint az oda való katonai megfigyelők- PÉCSI UJLAP Szombat, 1916. január 1. , A gyermekről. Nagyon szeretem a gyermekeket és megfigyelem, tanulmányozom is őket. Igen érdekes némely megfigyelésük, megjegyzésük , mert látom az újságokból, hogy másokat is érdeklik ezek a gyermekokoskodások, leírom a gyűjtöiteket. Ezzel talán a gyermektanulmányozás ügyét is előbbre viszem, vagy legalább is néhány adattal szaporítom az anyagot s esetleg másoknak is kedve támad hasonló észleletek leírására, ami szintén csak haszon a gyermektanulmányozás javára. Már régóta jegyzem ez apróságokat s igy könnyen összeállíthattam e kis sorozatot. . . A három éves Jolánka nagyon szeret sétálni. Erzsébetfalván laknak és mindig Pestre kívánkozik. Legjobban szereti a nagybátyját, mert az mindenhová magával viszi. Egy reggel is vele akar menni, pedig az hivatalba készül és így nem viheti magával, így beszél neki: Látod Jolánka, te mondjad nekem, hogy a villanyoson, a hajón és a boltban a bácsi mindig a markát tartja és péznt kell neki adni. Most én dolgozni megyek hogy legyen pénzem. A gyermek megnyugszik és egész nap szépen eljátszogat. Mikor ■délután a nagybátyja hazajön, eléje fut és azt kérdi: — Gyula bácsi, hoztál koronát? Máskor könyvben lapoz és képeket néz. Mondogatjuk neki, hogy melyik kép mit jelent. Többek között a magyar koronát mutatjuk. Nézd Jolánka, ez a korona. Ő kételkedve néz és gyanakodva kérdezi: pénz? Jolánkának fiatal galambokat mutat a nagyatyja s ajánlja, hogy tegye a nagy kötényzsebébe. Jolánka nem akarja, erősen húzódozik. Faggatjuk, hogy miért nem teszi bele a kisgalambot s ő azt feleli: — Med eszi a hasamat. Sokat jár Budán, a királyi várkertben. A nyáron elvittük Gödöllőre s ott is mondtuk, hogy megnézzük a király kertjét. Sokat beszéltünk Gödöllőről, emlegettük és neki is mondtuk, hogy Gödöllőn vagyunk, Jolánka maga is többször emlegette Gödöllőt. Mikor hazaértünk, megkérdezték tőle, hogy hol volt, azt felelte. •— A királ kertjében. — Igen, de hol volt a király kertje? — Budán — feleli a kicsi. Pityuka 10 fokos hidegben a napsütötte udvaron kis svédszánkón szánkázik. Az udvar erősen lejt és igen jó a kis pálya. Édesanyja többször hivja, hogy jöjjön be, megfázik, de ő kipirulva tovább ródlizgat. Végre is érte mennek s amint beér, a kályhához szalad és melengeti a keztyüjében is jéghideg kezét, lábát ütögeti a padlóra és Sir, jajgat ,a hidegtől. Kérdezik, hogy miért nem jött be hamarább, ő pedig sírva mondja: — Nincs kint hideg, nem fáztam! ^ És jajgat tovább, hogy fáj a keze és a lába! Községünkben lakott egy igen müveit triasszony, az öreg doktor bácsi lánya. A gyermekek igen szerették és csak Berta tantinak nevezték. Pityuka egy reggel az ágyban feküdt és bár nem aludt, igen csendes volt. Egyszerre csak megszólal: — Ugye anyuska, ez az óra mindig azt mondja: Ber-ta tan-ti. Ber-ta tan-ti. Ber-ta tan-ti. Pityuka édesanyja szép, új, fekete nagykötényben volt egy délután, mikor Pityuka meglátta, nagyon tettszett neki: — Milyen szép vagy mama, olyan elegáns vagy! Pityu bátyja, a III. elemista Attika, hazajön az iskolából, amint meglátja anyját, nagyon elpirul és azt mondja: — Jaj anyuskám, vesd le hamar ezt a kötényt, mert éppen olyan vagy benne, mint egy lány! Csak kérlek, hamar vesd le! Hiába kérdezték, hogy miért gondolja ezt? Miért nem lehet az anyuskája olyan, mint egy lány? Csúnyák a lányok? De nem magyarázott bővebben. Erdélyben történt egy ebéden, hol vendégek is voltak. Jó hosszú ünnepi ebéd után a vendég kisfiú odamegy az édesanyjához és ezt mondja: — Mamukám, elletném! Ez Erdélyben körülbelül azt jelenti, hogy éhezik. A mamája restelkedve mondja: — De Bandika, éppen most ettünk! A kis Bandi a befőttes üvegekre mutat s azt mondja: — De csak befőttet ehetném! A tanítónő ugyanebben az erdélyi községben, a jegyző kislánya előtt szidja a zsebóráját, magyarországi módon: — Ez a rossz krumpli megint nem jár!