Pécsi Ujlap, 1916. február (10. évfolyam, 25-47. szám)
1916-02-01 / 25. szám
X. évfolyam — 25. sz.Kedd, 1916. Február 1. A pesti „UJLAP“ és „PÉCSI UJLAP“ együttesen Negyedévre helyben . K. 3-— III Negyedévre vidékre K. 4-80 Egy hóra » . K. 1'— ||| Egy hóra „ K. 1-80 A .PÉCSI UJLAP“ külön vidékre küldve 1 hóra K. 1•POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ „AZ UJLAP“ melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl Nyomda Részvénytársaság Pécs, Lyceum utca 4. szám. Telefon 222. szám. A felelős szerkesztő telefonszáma 650. Rovás Megtartották a budapesti szabadkőmivesek az ő teadélutánjukat. Ezeken a teadélutánokon tudvalevőleg énekelnek, szavalnak, muzsikálnak, beszélnek a „harcból hazatérő főiskolai szegény diákok javára.“ Eddig rendben van a dolog. A háború után annyi lesz a nyomorúság, a szükség, a szenvedés, hogy igazán szép dolgot művel az, aki ezeken a bajokon segíteni iparkodik.. Más lapra tartozik annak a konstatálása, hogy a szabadkőművesek ezeken a teadélutánokon épen úgy, mint minden akciójuknál három legyet ütnek egycsapásra. Először megadóztatják a jóhiszemű profán publikumot, másodszor az összegyijtött pénzt a saját céljaik szolgálatába állítják és mint a maguk jótékonyságát állítják a világ szeme elé és harmadszor — s ez a fő — minden teadélután buzgón hintik a port a hiszékeny emberek szemébe. Most vasárnap Fónagy Béla, az Eötvös páholy főmestere szónokolt. Arról, hogy majd „hazatérnek a mi dicsőségszerző ifjaink. Ezekre vár itthon az egész nemzet hálája s a szabadkőmivesség ezeken akar segíteni, ahol szükséges, ahol lehet.“ Hát ez igy elmondva igen szépen hangzik. A nemeslelkü főmestert meg is tapsolták érte. Csak az a kis bibije van az egész dolognak, hogy — ha jól emlékszünk rá — 1915. december 5-dikén Fried Jolánék, Lóránt Lenkéék s tutti-quanti az egész Galilei kör, az összes szabadkőmives csemeték és csemetenők arról szónokoltak, hogy ők el akarják foglalni — és pedig mentül előbb — azoknak a jórészt (ugye nem kell bizonyítani) nem szabadkőmives ifjaknak a helyét az egyetemen és korlátozás nélkül az összes pályákon, akik most a lövészárokban küzdenek, szenvednek, véreznek s fáradt testtel, megrontott egészséggel, lerombolt idegekkel fognak hazatérni. Igen, ezt hirdették akkor azok, akiket a szabadkőmivesek egész nyíltan „a mi húgainknak“ neveztek. Valahol bizonyosan nem mondtak igazat a szabadkőművesek. De ez nem azon a decemberi gyűlésen történt. A múlt évben miniszteri rendelet hívta fel az árvaszékeket, hogy tartsák nyilván azokat a családokat, akik hajlandók az árvákon nevelés vagy örökbefogadás által segíteni. A fölhívás nem volt eredménytelen. Egyik-másik törvényhatóságban több örökbefogadó és jótékony család jelentkezett, mint ahány örökbefogadható avagy jótékony családnál elhelyezhető hadiárva az illető törvényhatóság területén van. Hogy pedig ezeket az örökbefogadókat és jótékony családokat igénybe vehessék oly árvaszékek is, melyeknek területén viszont nincs annyi örökbefogadó vagy jótékony család, mint amennyi hadiárvának ily védelemre szüksége volna, a miniszter újólag felhívta az árvaszékeket, hogy haladéknélkül tegyenek jelentést arról, hány olyan örökbefogadó vagy jótékony család jelentkezett az árvaszéknél, akiknek hadiárva nem jutott. Pécsett és Baranyában eddig teljes ellátást igénylő árvákat nem jelentettek be az árvaszéknél. Viszont voltak jelentkezők, akik egészen fiatalkorú árvákat örökbefogadni hajlandók. Akik ez iránt közelebbről érdeklődnek, forduljanak akár Pécs város, akár Baranya vármegye árvaszéki elnökeihez, akár Komócsy István úrhoz (Pécs, kisebb papnevelő intézet), aki szintén szolgál jószívű keresztény családok neveivel, akik kiskorú hadiárvákat örökbe fogadnak. Hadi árváinkat örökbe fogadjuk. — Nemes szivti családok Pécsett. — Tisza István a múlt héten Huszár Károlynak adott válaszában kijelentette, hogy a hadi árvák és hadi özvegyek ellátása tekintetében az állam a maga részéről sok terhet vállal, de számít mérhetetlen terheinek megosztásában a társadalomra is. Tisza Istvánnak emberismeretére vall ha az árvák gondozásában gondol elsősorban megbízható társadalmi segítségre. Senki sem szorul inkább az egyéni, nemesen érző szívek segítségére, mint az árva, semminemű segítséget sem lehet kevésbé szerencsésen végezni hivatalos bürokratizmussal, mint a nevelést. — És, ha egyáltalában van megbízható áldozatossága közönségünknek, — csak jól kell hangolni, — az árvák ügye iránt mutatkozik az. ^Tkeleti Missziókért. A magyar, osztrák és német katholikus klérus és társadalom körében már hónapokkal ezelőtt mozgalom indult meg a keleti missziók ügyének hathatós felkarolására. Bizonyára jövő keleti politikánk kulturális feladatainak megoldására. December 20-án a három birodalomban alakult országos bizottságok Münchenben közös tanácskozásra gyűltek össze, amelynek határozatairól a magyar bizottságnak, az Országos Katholikus Szövetség tanácstermében tartott ülésén, számolt be Várady Árpád dr. kalocsabácsi, érsek, elnök. Az ülésen a többiek között részt vettek: Breyer István min. oszt. tanácsos, Buttykay Antal a Szent Ferencrend tartományi főnöke, Concha Győző egyetemi tanár, Csiszarik János prelátuskanonok, vatikáni követségi tanácsos, Forster Gyula báró a vallásalapot ellenőrző bizottság elnöke, Giesswein Sándor, a Szent István akadémia elnöke, Hindy Zoltán, az Országos Katholikus Szövetség igazgatója, a magyar bizottság jegyzője, Klebelsberg Kunó gróf államtitkár, Kmcskó Mihály egyetemi tanár, Magyary Zoltán miniszteri titkár, Mihályfi Ákos hittudományi prodékán, Robitsek Ferenc papnevelő intézeti alkormányzó, Sághy Gyula országgyűlési képviselő, Strausz István legfőbb számszéki tanácsos, Voditska Antal apát, Zichy János gróf, az Országos Katholikus Szövetség elnöke, Zsembery István dr. az Országos Katholikus Szövetség ügyvezető alelnöke stb. Az elnök bemutatta a müncheni tanácskozásról fölvett jegyzőkönyvet, mely nyolc pontban sorolja föl a közös megállapodásokat, részletes útmutatást adva a mozgalom megindítására és fejlesztésére. Ugyancsak közölte, hogy mind a három államban a misszió ügyével foglalkozó egyesületek működését ott tudomásul vették, így Magyarországra nézve a Szent László Társulatét. Ezzel kapcsolatban a magyar bizottság elhatározta, hogy ezentúl mint a Szent László Társulat Keleti Missziós szakosztálya fog működni. Ezután részletesen megbeszélték a közel jövő teendőit és elhatározták, hogy a szakosztály a ferencesek hasonló célú lapját választja hivatalos lapul. Végül az elnök előterjesztette a magyar katholikusokhoz intézendő felhívás tervezetét, amit egyhangúlag elfogadtak. Az ülés azzal záródott, hogy a szakosztály Várady érseknek az ügy hathatós pártfogásáért és eredményes vezetéséért köszönetet mondott. Előadás a pécsi tanítóképzőben Pécs, január 31. Vasárnap délután tartotta a pécsi püspöki tanítóképző intézet „Hetyei“ önképzőköre első nyilvános gyűlését. Egy szerencsés ötletnek megvalósulása s elengedhetetlenül szükséges, hogy az első gyűlést több is kövesse. Az intézet növendékei ugyanis az életben hivatásuknál fogva sok ügynek terjesztői, sok oktató és szórakoztató öszszejövetel kezdeményezői és rendezői lesznek, miért is elkerülhetetlenül szükséges, hogy ehhez a készséget és ügyességet már az intézetben sajátítsák el. Aki mások előtt nem igen szavalt és beszélt, az bajosan fog vállalkozni arra, hogy mint tanító népszövetségi, köri és egyleti gyűléseken nagyobb beszédet mondjon s aki maga nem szerepelt még a színpadon s nem ismeri a színpad technikáját, igen nehezen fog az mint tanító rendezni előadásokat. Miért is hála és elismerés illeti az intézet vezetőségét, hogy alkalmat ad növendékeinek arra, hogy az iskolán kívüli munkára és szerepkörre is készülhessenek. Ami az előadást illeti, arról csak szépet és jót mondhatunk. Székely József zongorajátékán, valamint Radics Gyula és Eilinsfeld József hegedűjátékán ugyan meglátszott, hogy nem szoktak a nyilvános fellépéshez, de meglátszott rátermettségük, ügyességük és nemes törekvésük is. Károlyi Károly Japán történetét ismertette. Nagyon lekötötte hallgatói figyelmét, amennyiben nagyon ügyesen válogatta öszsze a felkelő nap országának történetéből a legérdekesebb mozzanatokat. Takács Gyula Vörösmartynak „Vén cigány“ című költeményét szavalta. A gondolatok halmazát a legváltozatosabb érzelmek hullámzását megértette s teljesen átérezte s igy valóban művészit nyújtott. Az énekkarnak csak az volt a baja, hogy nem tudott kibontakozni szereplésének újszerűségéből, de ez egyáltalán nem akadályozta meg a közönséget abban, hogy az énekszámokat tapssal honorálja. A gyakorló iskola növendékei közül Böröttffy Bandi, Lajos Iván, Somssich Béla, és Szedlák Toni a „Várják a tanfelügyelőt“ című kis vígjátékot adták elő. Bátran és ügyesen játszottak valamennyien a közönség legnagyob csodálkozására és gyönyörűségére. Végül a tanítóképző intézet növendékei egy vígjátékot adtak elő: „inkognito.“ A közönség nagyon derűs hangulatban élvezte