Pécsi Ujlap, 1916. február (10. évfolyam, 25-47. szám)
1916-02-02 / 26. szám
X. évfolyam — 26, _______________Szerda, jigHB. Február 2.______________ „AZ UJLAP“ melléklete. A »g»tt „UJLAP“ és „PÉCSI UJLAP“ egy fitbacn NtotWrre helyben . K. 3— 111 Negyedévre vidékre K. 4-80 Egy höre „ . K. 1-— || Egy hére , K. 1-80 A »PÉCSI UJLAP“ kfllSn vidékre külldve 1 höre K. 1•— POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dunántúl Nyomda Részvénytársaság Pécs, Lyceum utca 4. szám. : Telefon 222. szám. A felelős szerkesztő telefonszáma 650. Rovás Visszhang egy versre. — Vers akart lenni, de nem sikerült.. Nyelvezete, verselése nagyon gyatra, kifejezései az érthetetlenségig homályosak. Egyik lap mégis leadta. Várjon miért? Hisz nincs benne egyéb, mint az egyház kegyeleteteszközeinek: a gyónás és szent áldozás, valamint a házasság szentségének kicsúfolása. Az egész vers — ha ugyan annak mondható — írója rossz indulatának s az egyház iránti ellenszevének megnyilvánulása. De elárulta ezzel tudatlanságát is, " amennyiben halvány fogalma sincs arról, mire való a gyónás, milyen lelki állapotban szabad áldozni s minő jogokat és kötelességeket ró az emberre a házasság szentsége. A múzsák berkeiben nem szoktak kórót rágni s nagyon visszatetsző volna, ha valaki a múzsák szent ligetébe mocskos ajakkal és a bűn pocsolyájában megfürösztött szívvel akarna belépni, ha mindjárt kard csörög az oldalán. A költészet az idealizmus, tehát a szépség és nem a rútság, a fenség és nem az aljasság, az átszellemültség és nem a durva érzékiség megnyilvánulása. Aki tehát verset akar írni, az írja meg a valónak eszményi mását, de ne rántsa le azt a valótlanság durva fatuskói közé. A tollszárrágás még nem versírás! Rovás a Rovásra: Ennek a Rovásnak csak egy hibája van. Hogy nem nevezi meg azt a pécsi lapot, amelyiket megrója, hogy nem jelzi a számát és íróját. Mert a rovásban a hely, idő, és ténykörülmények súlyosan lesznek mérlegelve. Hát melyik lap is lehetett? A Dunántúl? Uram bocsá’! Hiszen az katholikus lap. Az a Szivet, Jézus Szent Szivének lapját adja mellékletül. A Munkás? Az vallásos dolgokról nem versben és nem tollal szokott irni, hanem vastag prózában és meszelőnyéllel. Tollát némi tintába mártja, hanem kulimászba. Hát melyik pécsi újság? A Napló? Azt mondanék az, de azt a szerkesztője is szokta olvasni és az jó ízlésű ember. De hát akkor melyik? Talán mégis a Napló. Igen. De akkor a szerkesztője mégsem olvas át előzőleg mindent a lapjában, amelyről pedig azt hiszik az emberek, hogy nem csinálódik, hanem szerkesztődik. No szépen szerkesztődik. Az Sternthali magyarok. — A Pécsi Uj Lap tudósítójától. — Sternthal, 1916. január 20. Laibach felől, Stájerország viruló fenyvesei között robog a sebesült és beteg katonákkal megrakott vonat. Néma csend az egész vonatban. Néhány állomás, s eléri a gőzös JS Megyarország határát. Sokan nyugtalanok már, többen meg némely betegséggel gyakran együttjáró bizonyos közönnyel néznek a levegőbe, mintha nekik már mindegy lenne. Végre megállnak a kocsik... Csak egy őrház. Az eddig uralkodó csendet a szanitész-had élénk mozgolódása s a gyors parancsváltás harsány szava zavarja meg. De minden oly idegen ,egy hazai hang sem üti meg a hazáért vérzők fülét. Érthető tartózkodással fordulnak el azoktól, kik mindenáron le akarják őket szállítani. De hall. ..! — Ne félj fiaim majd itt javulni fogsz! Erre mijut egyik magyar, amelyik csak mozdulni tudott, a hang irányába nézett. — Nini az az ezredes magyar. Valószínűleg Magyarországban vagyunk-De nem lehetett sokat nézegelődni. A leszállítás gyorsan haladt, s nemsokára fehérre meszelt fakórházakba, barakkokba helyezték el őket. Mindenfelől idegen hangok hallatszanak. Amott jön egy betegápoló apáca. Egyenesen a magyar beteg felé tart, kinek legelső kérdése: — Hol vagyunk mi? — Dobroe, dobroe, szól a válasz, s ezzel az ágyat gyorsan rendbeszedi, mert nemsokára jön az orvos. Meg is érkezett már. Sorban megvizsgálja a betegeket. A magyarokhoz is odaér. Kérdez csehül, németül, a beteg felel magyarul, s közben kénytelen folyton mutogatni, hogy valahogy elmondhassa baját. , Az első vizitnek vége. A betegnek még nehéz mozdulni, akar valamit s odahívja magához a wartert. — No was ist? A beteg magyaráz, de az ápoló nem érti, s végül is otthagyja anélkül, hogy segített volna rajta. Sóhaj, izgatott, felhevült hang, teljes elégedetlenség már az első napokban, mely nap-nap után csak fokozódott. Minden eszményibb iránt szinte fásulttá lett az ő szívük ama nemtörődömség miatt, mely több oldalról környékezte őket. És csakis elkeseredett lélek vethette föl szemrehányásul az ő hazafias dicső tetteit azok előtt, akik abból talán egy szót sem értettek. Sem itt idegenben, sem a magyar hazában talán senki sem gondol rájuk? Miért is küzdöttek hát ők?... A múlt év november havának vége felé végre fölcsillant lelkükben a reménynek első sugara. Magyar hölgy járt közöttük, gróf Teleky Sándorné megbízásából. Mindenütt kereste a magyarokat és megtalálta őket. Felkutatta a hatalmas fenyvesek közé rejtett hat barakk-tábor minden zegétzugát, s ahol csak magyar hangot hallott, elmondta, mit üzentek nekik Magyarországból. Visszatérnek újra az elhagyott s már rég nem látott szülői földre, Ki öröm ágara ragyogott egyszerre mindegyik magyar szemében. Hát mégis csak gondolnak ránk otthon? A nemes grófnő elutazott, s a napok múltak azóta is úgy, mint annakelőtte. De a vágy és remény azért folyton izgatta kedélyüket. Mindennap várták a vonatot, mely egyenesen Magyarországba vinné vissza őket, hól tiszta, igazán otthonias, meleg szobában meleg szivek várnák a honfilelkeket A Szemtál előtt naponkint robogó vonat füttye nap-nap után a reménynek egy- egy csillogó, később már egészen pislogó fényecskéjét tartotta fenn lelkükben. Végre megjött a vonat Magyarországból. De nem üresen. Hozott szerető magyar szíveket onnan, ahol egykor a szeretet na apostola, Mór püspök prédikált. Nem várták őket, de ők keresték azokat, akik örömmel fogadják jövetelüket. S a magyar szív, mely eddig csak sóhajoktól megterhelve dobogott, egyszerre örömtől dobbant. Most már érezték azt, ami után folyton-folyvást sóvárogtak. Magyar szív, magyar lélek, magyar környezet újra. S miután a ki nem önthetett panaszoktól terhelt lelkük minden nyomasztó súlyát ledobták magukról, a megnyugvás érzete öntötte el egész valójukat. Most már bizalom gerjedt szívükben nemcsak az otthon békében maradt honfitársaik iránt, hanem rokonszenv érzése érintette lelküket a hadvezetőség iránt is, hiszen az küldött ide magyarokat elsősorban és legfőképen a magyarok részére. Most már elmondhatják bátran minden bajukat, minden kívánságukat. Nem találnak azok most már süket fülekre. S habár a haza felé törekvő vágy még mindig erősen él lelkükben, mindamellett nem érzik magukról, hogy ők teljesen elhagyatott szegény magyarok, akiknek sehol másutt, csak a tűzveszélyben van becsületük. Alex jul a HÍREK. — Kitüntetett pécsi honvédtisztek. A király megparancsolta, hogy az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért a legfelső dicsérő elismerés újból tudtul adassék Grofi Ödön dr. szolgálatonkivüli viszonybeli, Kubinyi László, Szűcs Lázár és Sugár Sándor népfölkelő főhadnagyoknak a 19. népfölkelő gyalogezrednél. — Hős pécsi honvédek. Az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért Krisztián Béla hadapródjelölt, Hauk János tizedes, Pap István őrvezető a 19. honvédgyalogezredben a 2. osztályú ezüst vitézségi érmet és Dávid József, Schwarckopf Antal, Plank Mihály tizedesek, Kispál István, Szupper Ferenc őrvezetők, Mészáros Ferenc, Kukuruzsnyák Ferenc, Tóth Vendel, Gazdag István, Sorosich István, Karancz János, Földváry Károly és Tálos János honvédek a bronz vitézségi érmet kapták. » — Pécsi tisztek kitüntetése. A király az ellenséggel szemben való vitéz magatartásukért a katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta Bauer Lajos 69. gyalogezredben főhadnagynak és az ellenség előtt elesett Hónig Ödön 52. gyalogezredbeli tartalékos főhadnagynak. — Uj zászlós. A király 1916. február 1-ével 1915. március 15-től számítandó ranggal a gyalogságnál zászlóssá nevezte ki Sípos Kálmán a pécsi honvédhadapródiskola III. évfolyamát végzett növendéket. — Kinevezés: A király Pruzsinszky János dr.-t a budapesti középiskolai tanárképző intézettel kapcsolatos gyakorló főgimnázium rendes tanárát és címzetes középiskolai igazgatót e főgimnázium igazgatójává a VI. fizetési osztályba kinevezte.