Pécsi Ujlap, 1916. július (10. évfolyam, 148-173. szám)
1916-07-01 / 148. szám
10. utcat. Uj nagyipari vállalatok Pécsett 500000 koronás építőrészvény társaság 150000 koronás kenyérgyár A háborúban a békét készíteni elő, a termelő munkára előkészülni. Ez ma az öntudatos magyarságnak életszükséglete. Ha a vérveszteségében meggyöngült, de politikai súlyában meggyarapodott nemzet élni és szerződéses megállapodások nélkül is létrejövő középeurópai gazdasági szövetségben érvényesülni akar, ha a magyar a német szorgalom, tőke, szívósság és előretöréssel szemben helytállón és nem alárendeltségi, hanem mellérendeltségi viszonyba akar jutni, akkor dolgoznunk, tennünk, megfeszítetten cselekednünk kell. Ebből a szemszögből ítéljük meg azokat a vállalkozásokat, amelyek nagy vonalakban jelentkeznek az agrárreform mozgalmakban, akár pedig ipari kezdeményezéseinkben. Avatottak előtt ismeretes, hogy Pécsett néhány nagyobb stélű vállalkozás előmunkálatai máris serényen folynak ez irányban. Ezúttal arról számolunk be, hogy az egyik mint törvényszékileg bejegyzett cég máris megalakult. Pécsi Műszaki és Építési vállalatok Részvénytársasága címen 500.000 korona tőkebefektetéssel vállalat alakult, mely a címben jelzett mindennemű vállalkozást üzemébe óhajt vonni. E mellett amint rajta volt, hogy a tőkét kizárólagosan Pécsről teremtse elő, úgy azon lesz, hogy alvállalataiban, munkásszerződéseiben is egyaránt helyi erőket szerződtessen. Az újonnan alakult Részvénytársaság igazgatósága a következő: Elnök: Zsolnay Miklós. Igazgatósági tagok: Visnya Ernő, Littke József, Baumann Emil, Siptár Lajos, Erdélyi István, Erreth Ede. Felügyelő bizottsági tagok: Bolgár Tivadar, Daempf Imre, Zsolnay Mattyasovszky Zsolt. Egy másik erős fejlődésben levő kiváló iparvállalatunk pedig üzemi körét szélesíti ki. A Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság kenyérgyárat létesít. E végből 150,000 új részvénytőkét bocsátott ki s a Rákóczi-út 16. szám alatt levő gyártelepén modern berendezésű gyárat létesít, melyhez az építkezéseket a legrövidebb idő alatt megkezdi. A legmodernebb felszerelésű gépeket pedig megrendeli. Ennek a részvénytársaságnak élén Tassy Elemér, Kammerer Ferenc, Nádassy Elek, Visnya Ernő, Jeszenszky Ferenc állanak. A kereskedelmi vezetés pedig az eddigi igazgató Hirscher Dezső kezében lesz, akinek szaktudása garantálja a vállalat sikerét. HÍREK. — Látogassuk meg a Pécsi Oltáregylet kiállítását. Nyitva vasárnap délután 5 óráig. Bejárat a Nozárda-iskola alsósétatéri kapujánál. Belépés ingyenes. — Ujváry Kamilla ünneplése. Szeretett tanárnőnk és volt igazgatónőnk kitüntetése kapcsán nagyon kérjük tisztelőii főképen volt tanítványait, hogy július 2-án, vasárnap délutáni a Nőzárda felsőleány iskolájában háromnegyed öt órakor miinél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Néhány hálás tanítvány. — A katholikus diákinternátusra. Az értényi kerület esperese egy darab 1000 koronás hadikölcsönkötvényt, a székesegyház egyik papja évi 100 kor., a baranyabáni kerületből 3 plébános évi 50—50 koronát, a völgységi kerületből 1 plébános 20 kor., 1 pedig évi 10 kor., a mohácsi kerületből 1 káplán 10 kor. ' — Signum laudis. A király megparancsolta, hogy az ellenséggel szemben vitéz magatartásukért Amgur Sándor dr. 52. gyalogezredbeli főorvosnak a legfelső dicsérő elismerés újólag, Rökk Gyula 69. gyalogezredbeli tartalékos hadnagynak pedig a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassák. — Vaskoronarend egy kanonoknak, A király Bauer György gájbeli címzetes prépost, Csanádi székesegyházi főesperes kanonoknak, a temesvári római katholikus polgári és elemi népiskolai tanító, valamint az óvónőképző-intézet igazgatójának, a tanítónő és óvóképzés terén szerzett érdemei elismeréséül, a harmadosztályú vaskorona-rendet adományozta. — Katonai érdemkereszt. A király az ellenséggel szemben kitűnő szolgálata elismeréséül Richter Ferenc 69. gyalogezredbeli főhadnagynak a katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta a hadiékítménnyel. — Hazatért pécsi rokkant. Kabos (Friedsam) László most tért haza orosz fogságból. Fogsága idején több magyar katonával találkozott. Többek közt Gyenis Imre 19. honvédgyalogezredbeli hadapróddal, Csigó László honvédhadnaggyal, akik pécsiek, Weinacht Sándor mohácsi katonával. Érdeklődőknek szívesen ad bárminemű felvilágosítást mint Az Est írja. Címe: Kabos László. Pécs, Irányi Dánieltér 17. szám. — A pécsi házak adómentességének meghosszabbítása. A város közgyűlése annakidején elhatározta, hogy az Indóház utcától nyugatra elhúzódó telkeken épülő új házakra 18 évi adómentességet biztosít. A város ez irányban felterjesztést is intézett a kormányhoz rendkívüli házadómentesség engedélyezése miatt. A képviselőház tegnapi ülésén Tereszky János pénzügyminiszter a Ház elé terjesztette Pécs város kérelmét a rendkívüli házadómentességről. A pénzügyminiszter jelentését kiadták a pénzügyi bizottságnak. — A vasutasok fogyasztási szövetkezetének forgalma. A magyar államvasuti alkalmazottak fogyasztási szövetkezetének áruforgalma 1916. április hóban 1.244.645 kor. 97 fill. volt míg 1915. április hóban sokkal kevesebb: 469.370 kor. 87 fill. Ez év első négy hónapjában januártól április végéig a forgalom 4.317.092 kor. 47 fillérre emelkedett és megkétszereződött a múlt évi januártól áprilisig elért forgalom amelynek összege 2.046.017 kor. kor. 42 fillér volt. A szövetkezetnek az országban 34 fióküzlete van. A pécsi fióküzlet is szép forgalmat csinált. 1915. áprilisban 8.755 kor. 56 fillér áruforgalma volt, ellenben már ez az összeg 1916. áprilisban megduplázódott és 15.320 kor. 63 fillér forgalmat ért el. — Koszorumegváltás. Tripammer Károly és neje Pánczél Ottóné hirtelen halála alkalmából koszorumegváltás címén 20 koronát juttattak a polgármester kezéhez a hadiözvegyek és árvák alapja javára. — A pécsi sertésüzem tanulmányozása. Újabban a szomszéd Kaposvár is élénken foglalkozik a városi sertéshizlalás tervével. A Pécsett levő mintaszerű hizlalás és városi húsvágó üzem méltó például is szolgálhat Kaposvárnak a berendezkedésre. Kaposvárról a tegnapi nap folyamán Pécsett tartózkodott Bauer Jenő gazdasági tanácsnok és a pécsi üzemet tanulmányozta. • Milyen hústermékek árusíthatók hústalan napokon? A hústalan napon csak a hús melléktermékeinek árusítását engedte meg a kormány érvényben levő rendelete. Több félreértés keletkezett azonban abból, hogy az árusítható melléktermékek fajait még eddig nem körvonalazták hivatalosan. Most jelent meg a belügyminiszter körrendelete, amely Pécs városát is értesíti, hogy kedden és pénteken is árusítható agy, gerincvelő, nyelv, tüdő, szív, máj, hasnyálmirigy, kereszmirigy, pacal, borjúfej és láb, vese, tőgy, orr, csont, marhaköröm, sertésfej, köröm és bőrke. — Háborús jótékonyság. A Dunántúl szerkesztősége utján ma Zsivkó Mihály plébános 3 koronát adományozott a vak, 3 koronát pedig a rokkant katonák alapjára. — Öngyilkosság a szőlőben. Pál Mihályné született Hencsei Katalin 40 év körüli munkás asszony tegnap, az ünnep délutánján a közép davidoki dűlőben levő présházukban felakasztotta magát. A szomszédban lakó Kovács Sándornénak ma reggel feltűnt, hogy Pálné nem nyit ajtót, a baromfiak pedig már lármásan követelték az ennivalójukat. Kovácsné átment a szomszédba, ahol ráakadt a holttestre. Az öngyilkosság következtében beállott halált Ludvig Ferenc dr. tb. tiszti főorvos konstatálta. Pálné hátrahagyott levelében azt írja, hogy harctéren levő férjének szenvedései miatt keseredett el. Ezért lett öngyilkos. Holttestét a rendőrség a hullaházba szállíttatta. r— Az aprópénz elrejtése. A pénzügyminisztérium rendeletet adott ki, amely szerint a dohány kisárusok dohányvétel alkalmával kötelesek a vételár 10%-át aprópénzben fizetni s ha ezt nem teszik, a dohány nagyárus jogosult a dohányok kiszolgáltatását megtagadni. Ezen rendeletnek az a célja, hogy az aprópénz eldugását megakadályozza, miután a jelenségek azt mutatják, hogy különösen faluhelyen a nép minden ok nélkül az aprópénzt elrejti s azzal a pénz forgalmát teljesen megbénítja. Tessék tehát a szövetkezetnek is a népet felvilágosítani, hogy az aprópénz elrejtésének semmi értelme nincs és tessék követelni, hogy a szövetkezetben is fizessenek aprópénzzel s akkor nem lesz akadálya annak, hogy viszont a szövetkezet a dohány vételárának egy részét aprópénzzel egyenlítse ki. — A Julián-egyesület kápolnájának. Bahua József dr. főorvos a Juliánegyesület házikápolnájának egy Velumot ajándékozott. Isten fizesse meg. — Betörés a présházba. Vasits István Tettye utca 23. szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy tegnap hajnalban ismeretlen tettes a Havi-dűlőben levő pincéjének ablakát feltörte s a helyiségből szerszám- és ruhaneműt vitt el. A tettest nyomozza a rendőrség. — Pécsett elhunyt foglyok. A va 11 o ne Giovanni olasz hadifogoly meghalt. Temetése pénteken volt. — Dani Luigi olasz és Schowtow Ivan Ivanov orosz hadifogoly meghalt. Temetésük július 1-én szombaton délután fél 3 órakor lesz az Attila utcai közös csapatkórházból. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentették be: Illés Sándor rk. 20 hónapos (hólyagos himlő), Sztipánovics György rk. 44 éves kőművesmester (nehézkóros elmezavar). Varga Jánosné szül. Fodor Juliánna rk. 23 éves takarítónő lúgmérgezés, öngyilkosság). Klósz Gyula ref. 12 hónapos (tüdőgümőkór). PÉCSI UJLAP ,eoin z ou. UJ mlu H LEGSZEBB LEGJOBB LEGOLCSÓBB A VILÁGON A Ma rrfi *TSz (JfOi ) egyedüli készítője REISCH JÁNOS PÉCSETT, Széchenyi-tér 8. szám alatt a Pécsi Takarékpénz, és a Sipőcz gyógyszertárral szemben. Igen tartós iskolás fiú cipók raktáron és mérték szerint. Vidéki megrendelésekhez a cipószám elegendő. CIPÉSZ SEGÉDEK FELVÉTETNEK Nyomatott a Dunántúl Nyomda Részvénytársaság könyvnyomdájában Pécset 1916. Szombat, julius 1.