Pécsi Ujlap, 1917. július (11. évfolyam, 147-172. szám)
1917-07-01 / 147. szám
2. oldal. festőművész, szobrász 381, ebből zsidó 61 = 19.6% ének és zeneművész 323, ebből zsidó 72 = 20 % színész 777, ebből zsidó 156 = 20.2% színésznő 756, ebből zsidó 100 = 15.1% 8. Egyéb szabad foglalkozások: Magán mérnök 898, ebből zsidó 194 = 23% magán vegyész 40, ebből zsidó 19 = 50% egyéb m. fogl. tisztv. 2,763, ebből zsidó 482 , 17% így állunk a közszolgálati és szabadfoglalkozási ágaknál. És a kereskedelem? Annak 52%-a zsidó volt már a háború előtt, ma azonban nem mondunk sokat, ha 80%-ra tesszük a zsidó kereskedők számát. | PÉCSI ÚRLAP Vasárnap, Július 1 Pécsi tükördarabok Jancsi kertek. — Kopasz a város. — Csak 10000 korona az áldozat. — Virágos erdő. — Honvéd liget. — Zöld iskola. — Botanikus kert. — Mecsek-Egyesület. Irta: Kiskunsági. Pécsett a benlakók csak onnan tudják meg, hogy tavasz van, hogy felmelegedik a levegő, ha a kávéházak terraszára kirakják az asztalokat és a székeket, Johann Jancsi, Jani, János nevű pikolók pedig kiviszik a kertet a járdák szélére. És ezzel azután nemcsak a tavasz hirdetése, hanem a nyári üdülés is megkezdődik. De ne kerteljünk, hanem vágjunk a dolog velejébe. Pécsett nincs pázsit, nincs virág, nincsen fa, ahol a szobalevegő rabjai kipihenhetnék napközben magukat, ahol az üde zöld frissé, kellemessé tenné legalább fa környékbeli levegőt. Városunkban nincsen park, csak túlzsúfolt sétatér, nincsenek virágültetvények, csak a városháza előtt szomorkodnak a kis sárga fejű árvácskák. Ezek is inkább elszomorítók, mert olyan silányak, szárazak, mint a városházán megforduló fekete ruhás özvegyeknek kis hadi árvácskái. Kopasz a város. Az utcákon csak itt-ott ágaskodik egy-egy fa, ami van, az is rendetlenül, átabotában meredezik az égnek, mintha a szomszédos Áta községnek rendetlenségükkel falu elkeresztelést akarnának nyújtani. Városunknak van ,egy szép, kedves, alkalmas helye, amit nemcsak a környékbeliek, hanem a távolabb lakók is szívesen felkeresnének, ha olyan szomorú, háborufeldúlta képet nem nyújtana a tér, a liget. A Balokány tóról az azt környékező őserdőcskéről hallatjuk jogos panaszunkat. Aki a dalt, virágot szereti, aki csak egy parányit is természetkedvelő, felháborodással látja, hogy ez a sokra hivatott szabad tér, a szellős , könynyen hozzáférhető park, milyen nyomorult, elhagyatott állapotban van. Nem gondol vele senki, olyan az, mintha a pécsi intézőkörök jóizlésének, kötelességtudásának felhagyott temetője volna. Folyton sírunk, jajgatunk, hogy nincs nyilvános terünk, ahová délelőttönkint az aszszonyt a gyerekkel ki lehetne küldeni, ahova nem kell flanc, ahol otthonkában meg lehetne jelenni, ahol nemcsak a divatbestiák grasszálnának, hanem a kismamák, a gyerekek, a kézimunkázó, szorgalmas leánykák, a nemes szórakozást kereső férfiak. Itt van előttünk egy fás, pázsitos kis liget és a magunk élhetetlenségében nem vesszük észre. Csak rendbe kellene hozni és meseparkunk volna. A városnak csak tízezer korona áldozatot kellene hozni és a Zsolnay-gyár körül egy kis paradicsomot lehetne elővarázsolni. Szinte hallom amint fitymálva teszik a megjegyzést azok, akikhez címezzük jelen sorainkat. ,,Az a fránya újságíró se tudja, hogy háború van, hogy nincs munkaerő. Honnan vegye elő a város a dolgos kezeket, hiszen azok, fegyverek agyán, a gépszörnyete ugató szerkezetén tartják a karokat,De is megadom a feleletet. Városunkban legalább tízezer katona székel. Sorkatona, lábadozó egyaránt. A gyakorlatozó katonák egy részét vezényeljék ki 1—2 napra a Balokány környékére, a sok ,meder“ helyett rendeljék el nekik az utak rendbehozását, a galyazást, a kerítés rendbehozását, a padverést. A katonáknak is tetszeni fog a szórakoztató munka, a katonai érdek sem veszít vele semmit, mert a katonák izma azért edződik, a produktív munka acélosítja a kart, a lábat, a derekat egyaránt. Egy-két napra dirigáljanak ki 50—100 hozzáértő, a természetet ismerő harcost és általános lesz az öröm. A komolyabb, a gondolkozni tudó népfelkelő is szívesebben kel fel a csinosító munkához és a város közönsége is szívesen fizeti a katonai beszállásolási illetékeket, ha látja a katonaság részéről a figyelmet és a segélynyújtást. Nem kételkedünk abban, hogy ha a városi hatóság megkeresi a katonaságot, kész örömmel ne adna munkás kezeket a közegészégre is szükséges tér rendbehozására. Más városokban a katonaság már régen elvégezte ezt a munkát. Horvát példákra hivatkozom. Kenyerem javát a Dráván túl ettem meg, ismerem jól az ottani helyi viszonyokat. Bródban, Karlovacon, Belováron, Ogulinban, Susakon a katonai helyőrség létesítette a nagyvárosi parkokat néhány éve tizedekkel ezelőtt. A városok hálásak voltak a szépérzékű parancsnokok iránt és ezért a parkokat, a sétatereket nevükről keresztelték el. Hát Pécsett nem lehetne ezt megtenni? Itt is vannak pihenni, üdülni vágyó szellemi rabszolgák, akik áhítozzák a tenyérnyi zöld pázsitot, itt is vannak igazán megértő, szépérzékű katonai parancsnokok, , akik csak a megkeresést, a város átiratát várják, hogy a város közönségének szivességet tehessenek. Hozassuk rendbe a parkot és a Balokány tót a mostani nagy idők örök emlékére ne- I vezzük el Honvédligetnek. A város pedig hozzon 10000 korona áldozatot Termésfával ! keríttesse be a parkot, állítson fel termés| fából összeácsolt padokat, tisztittassa ki azt a sűrített utálatot keltő fasort, szerezzen be maga magát kifizető 8—10 csinos kis csónakot, a vendéglő és a fürdőnek csúfolt pos|hadt fürdőt vegye házi kezelésbe, vagy lega|lább is hosszabb időre adja bérbe egy olyan | bátor vállalkozónak, aki a biztosan várható jó haszon, tisztességes jövedelem reményében nagyobb befektetésektől sem riad vissza. A kerítéshez, padokhoz szükséges faanyagot a közeli erdőségből ajándékul várjuk, amit azután a katonák egy erdei gyakorlatozás után hazahoznak, a lábadozó katonák pedig padokul feldolgozzák. A 10000 koronából jut még a dolgozó katonáknak is, egy kis napi számra, menázsijavításra, füstölni valóra. Ha rendben lesz ott künn minden, ha a bojzatok is megtisztíttatnak, ha a gyanús alakoknak nem lesz ott éjjeli menedékhelyük és virágzásnak indul a liget, a kis erdőség, akkor az iskolák vigyék ki a gyerekeket a szabadba, ott tanítsák őket a kis tó mellett, s künn magyarázzák meg nekik a madarak és a fák napját, ne pedig az iskolapadok között meséljenek a fákról, amik nincsenek, a majdarákról, amiknek e városban nincsenek menhelyeik. Az iskolásgyermekeknek most nincs kiránduló helyük. A Mecsek messze van, nem való az még a 6—8 éves gyerekeknek. Ha rendbehozzuk a ligetet, rendezzenek be ottkori zöldiskolát a sok vézna, tüdőbajra hajló városi gyereknek. Mindegyik iskola hasítson ki egy-két parcelát a ligetből és egységes vezetés mellett létesítsenek egy kis füvészkertet és abban tanulják a természetrajzot, a virágkelyhet, a porzót, a levelet, a rügyezést, ne pedig tankönyvek többé-kevésbbé rosszul , sikerült fametszeteiből. Van itt gazdasági felügyelőség, vannak gazdasági szaktanárok, szakmájukba vág a parkírozás és ahogyan értesültünk, ezek a lelkes idealisták készséggel rendelkezésre bocsátják tudásukat és tapasztalatukat. Végezetül ezt a tervet, a kivitelre váró módozatokat városunk általánosan dédelgetett, igazán mindnyájunknak rokonszenves társadalmi intézményének, a Mecsek Egyesületnek is ajánlom. Ennek van parkosztálya, melynek elnöke Zsolnay Miklós főrend, titkára Kenesey Aladár úr., pénztárosa pedig Ptacek Viktor, tehát önálló szervezete van. Ezek az urak vegyék a kezükbe az ügyet, Agitáljanak, kérjenek, kopogtassanak és mi hiszünk benne, hogy mire a halasztást nem tűrő mezei munkák bevégződnek, rá két hétre gazdagabb lesz a város egy színpompás sétatérrel, megtisztíttatik a Honvéd liget, amely a maga szépségével, vérpiros muskátliaival, s ezerszinű árvácskáival, szelíd nefelejtseivel feledhetetlenné teszi az árvák elesett atyáit, rokonainkat, jóbarátainkat, akiknek piros me- Ileg vére azért öntötte a mohó zöldet, hogy ebben az országban nekünk virítson minden virág, nekünk rügyezzen minden fa, lomb, a cser. »■ Ezzel tartozunk az élők egészségének és az elveszett honvédek emlékének. Ha ezzel rendben leszünk a legsürgősebb munkával, akkor bszélhetünk arról, hogy a régi temető felhagyott parceláit, a fás, árnyékos részét is csatolják a mostani Balokány-tóhoz. Ne kujtárkódjanak a hellyel, ne spekulálják el házi telkeknek, hanem nagyobbítsák meg a szabadlevegő térségét, mert ha a várost nagyobbítani akarjuk, találunk másfelé is alkalmas területeket és nem okvetlenül szükséges csak , a mának dolgozni, terveini és építeni. A város rendezési politikájának a jövőbe is kell látni. ‘ Szakítanunk az eddigi vicinális látókörrel, ne kövessük az elődök szűkkeblűségét, mert modern városnak, modern emberek kellenek, akik nemcsak a fák és madarak napjainak megtartását rendelik el az iskolákban, hanem maguk is tanú jelét adják annak, hogy szeretik a fát, a virágot, a növényt, magát a természetet. A Mecsek Egyesületnek kizárólag ilyenek a tagjai, azért ezek siessenek a város közönsségének segítségére. Ha kevesen vannak, alakítsák meg a város szépészeti bizottságát. De akkor se sokat gyülésezzenek, ankettezzenek, — hanem külön pumpolás nélkül, tagdíjak mellőzésével — munkálkodjanak. xxxxxxs 0000000 000 cs 00000 000 cxxx 300 000 Az Oltáregylet kiállítása Szívós energiára és céltudatos vezetésre vall, hogy a pécsi Oltáregylet a háború harmadik esztendejében, mikor az anyagok vagy nem kaphatók, vagy hallatlan, arcukkal riasztják meg a vevőket, régi hagyományaihoz hiszen megrendezte munkakiállítását a Mi Asszonyunkról nevezett nőzárda iskolájának emeleti termében, melyet fenyőgalyákkal és folyondár növényekkel diszítettek fel a szent ügy sikeréért fáradozó gyengéd női kezek. A megnyitást a zárdatemplomban mondott szentmise után Zichy Gyula megyéspüspök végezte udvari papjainak segédletével. A városi papság több tagja is megjelent az ünnepélyen. A főpásztor az Oltáregylet tagjaihoz, kiknek sorában gróf Zichy Lujza, a minden nemes ügyért fáradhatatlanul tevékenykedő elnöknőt Viktória grófnő nővérével, Jejachich Lajosné alelnöknőt, Németh Ilona munkavezetőt és városunk előkelő katolikus hölgyeit nagy számmal láttuk, meleg hangú beszédet intézett, mely rámutatott a szegény templomok díszéért munkálkodó lelkek nemességére. Az istentisztelet céljaira szánt kiállítási tárgyak megszentelése következett erre. Majd a jelenlevők a kiállítást tekintették meg, mely a legkedvezőbb benyomást keltett . Legfeljebb a kiállított tárgyak számán látszik meg a háború hatása, de azok művészi színvonalán nem. Ugyanaz a finom ízlés, a