Pécsi Ujság, 1893. december (12. évfolyam, 100-110. szám)

1893-12-16 / 100. szám

XII. évfolyam 100. (1052.) szám Szom­bat, 1893. december 16. Előfizetési árak: Pécsett, házhoz hordva : Egész évre ........................10 frt. Egy hóra ......................... 1 frt. Vidékre (Magyarországon) : Egész évre .......................12 frt. Egy hóra ......................... 1.20. Egyes szám­ára Pécsett 4 kr., vidéken 5 kr. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 1. sz., I. em. (Király - utcza sarkán). Kiadóhivatal: Wolf Miksa könyv- és papir­­kereskedésében Király-utcza, Hattyú-épület. Nyílttérben egy sor 20 kr. lUprriplonik Villár­an kivételével minden pere Főszerkesztő: Társszerkesztők: Egyes számok kaphatók minden lapelárusitónál. Megjelenik vasarnap Kivetelevel minden este peRCZELBÉNI. FEILER MIHÁLY. ~­a ,oro1­­6 órakor. Fejelfis szerkesztő. és Előfizetéseket elfogad a lapkiadohivatal es Hirdetések felvétetnak a kiadóhivatalban. LENKEI LAJOS. HARSCH LAJOS: TAUSZ VILMOS dohánytőzsdéje. („PÉCS“) A Pécsi Újság mai száma tartalmából kiemeljük a kö­vetkezőket : Táviratok: Vilmos császár nyilatkozata a párisi bomba­merényletről. — Wekerle Bécsben. — Az országgyűlés elnapolása. — Magyarellenes merénylet a bécsi Reixratban. — Az utolsó kolera­beteg. — Baross szobra, stb. Csikkek : Pécs jelentősége, Porzsolt Kálmántól. — Keleti érdekeink,­­Szokolay Kornéltól. — A pártlapok. — Teendőink a közegészségügy terén, Loetvy Lipót dr.-tól. Tárcarovatunk: Miről írjak ? Nemo-tól. — Az olló, Ollómánusztól. Közgazdasági rovatunk érdekes cikkeket közöl az állat­egészségügyről, a lótenyésztésről, a gabonatőzsdéről és vasútakról , többek közt: „Miért nem épülhet a pécsi pályaudvar ?“ Sport-, tanügyi- és hírrovatunkban érdekes közleménye­ket találnak olvasóink. A hirdetési rovat gazdag tartalmát melegen ajánljuk a vásárló közönség figyelmébe. Az olvasóhoz. A mai naptól kezdve mint napilap fogjuk szolgálni a közügyeket, hirdetve a szabadelvű­­séget, gondozva városunk és megyénk érdekeit, hallatva szavunkat a közvélemény nagy hang­versenyében, melynek mindenkor hamisítatlan orgánuma leszünk. Működésünk sokkal ismertebb, elveink sokkal elfogadottabbak és megállapodottabbak, mintsem hogy ez alkalommal újabb programm adása szükségessé válhatnék. Egyedüli törekvésünk, hogy lapunkkal a közélet minden terén hasznos munkásságot fejtsünk ki és e célra kérjük városunk és me­gyénk közönségének szíves támogatását. A „Pécsi Újság szerkesztősége és kiadóhivatala. A „Pécsi Újság“ eredeti tárcája. Miről írjak? Köszönöm megtisztelő fölhívását, és------­Könnyű kívánni, de nehéz megcselekedni! Miről írjak ? Én, magányba vonult, öregedő ember, egy meg­­ifjodott lapban, melynek gyors szárnyalását érdeklő­déssel lesi a közönség, miről is beszélhetnék ? Kit ér­dekel a jelen idők izgalmai között és a jövőbe fekte­tett remények mellett a múlt? És mégis egyébről alig írhatnék, aztán nem is olyan régen történt, a­mire visszagondolok, hiszen nem történeti múltat értek én a semmiségbe veszett huszonöt év előtti dolgokban. Tehát ne legyen kérdés többé, miről írjak. A ez­t egyszerűen kitörölhető, tessék helyébe írni. A­mikor én részt vettem a magyar miniszter­­tanácsban. Nehogy azt higyjék olvasóim — a szerkesztő már mindig többet hisz a kelleténél — hogy e­z is visszaemlékezést egy volt miniszter vagy nyugalom­ra vonult államtitkár írta , előrebocsájtom, hogy én mint apró segédfogalmazó vettem részt a miniszter­tanács­ban, egyszer, egyetlen egyszer csak, és e rövid dicső­séggel odaveszett egy egész élet nagyratörő vágya — no de hagyjuk. Ön szerkesztő úr szigorúan meg akarja óvni a névtelenséget, én nem kevésbé. A boldog emlékezetű Andrássy-minisztérium al. itt történt. Büszkén, hazafias lelkesedéssel mondhatom: boldog emlékezetű­, mert kiváló, nagy emberek tet­­ték örökre élvezetessé az új nera első minisztérium­át. Ennek szolgálatában állottam én is, igaz, rövid ideig csupán, alig egy-két­ évig, de e röpke idő annyisz­or visszatér emlékezetembe, drága, feledhetetlen az nekem 11 A pénzügyminisztérium, melynek élén Lónyai Menyhért állott, pályázatot hirdetett harminc fogal­mazó gyakornoki állásra. Pályáztam én is, és csak­hamar megkaptam kinevezésemet. Némi protekció akkor is kellett már és én nem habozom bevallani — a hála érzete személyes dolgokat is érinthet — a derék Dezsewffy Lajosnak, akkori elnöki osztálytaná­csosnak (a mostani Csanádi püspök bátyjának) kö­szönhettem sokak által irigyelt új­ulásomat. Irigyeltté az által vált, hogy az elnöki osztályba, melynek egy­­része sajtóosztály volt, osztottak be, holott a zseniális Dobner Rudolf és a munkás Literáty Ödön csak vala­mely kétszer X-es osztályba kerültek. Az öreg Kiss Péter főnöksége alatt (ki maga nem volt literátor ember, de szörnyen szerette e fajt) Toldy Pistából, a jeles publicista, kitűnő szinműiró és per­fekt gavallérból, Pongrácz Emil báróból, a szellemes és könnyűvérű tárcairóból, kit a főúri körök kegye szörnyen elbizakodottá tett, Tarkovics Józsefből, ki mint gondos gyorsíró ebbeli szakismeretével vetette meg fényes karrierjének alapját, ifj. Ábrányi Kornél­ból, ki akkor még legszívesebben a lantot pengette — és jó magamból, ki szerényen csak az üstökösök fényét csodáltam, néha pedig Pálfy mozgékony „Esti Lapp­jában polemizáltam az akkor félelmetes „Scorpió“-val (Csávolszky álneve) állott az elnöki sajtóosztály, hova később Sámy Lajos, a nagy olvasottságú enciklope­­dista is bekerült. Dolgunk édes kevés volt. Újságokat olvastunk, kommünikéket szerkesztettünk, statisztikai adatokat állítottunk össze, a kormányt akkor elárasztó hon­­boldogító pénzműveleti prospektusokat ismertettük,vagy a miniszter privát és bizalmas megbízásait végeztük. Én fölváltva az audienciákat is vezettem és annyira megfelelően, hogy egyszer-kétszer a miniszterelnökség­hez is átküldöttek kisegítőül. Egy ily alkalommal is­merkedtem meg Cseh Ede akkori fiumei kormány­biztossal, kit az épen kilépő és rövid időre távozó Andrássy gróf azzal kért várakozásra, hogy vissza­­érkeztéig velem szórakoztassa magát, a minek a „mél­­tóságos“ titulust köszönhettem; mert az érdemjeles kormánybiztos egyre ennek címezett. Később, persze — már itt Pécsett — elég volt a „hallja maga édes barátom" is. Pompás hivataloskodás volt ez. Irigylés, könnyű munka, sőt még tekintély is, a pénz kérdése pedig még nem okozott fejfájást. Üres óráinkban pedig be­jártak hozzánk Matlekovics Sándor, Berczik Árpád, Dóczi Lajos, Márkus Pista, mindannyi már akkor megcsodált óriás. Még most is hány szellemes mon­dásnak és zseniális ötletnek bírom emlékét és irataim között talán föltalálhatnám az általunk rögtönzött első magyar pikáns­ lap egyik darabját. (Pikáns lap igazi pongyolában, mert egy kitett ívre mindenki oda heve­nyészte ötleteit.) Ma már a pénzügyminisztérium sajtóosztályának és embereinek se hire, se hamva. Vagy csak épen hire és hamva. Kiss Péter, Toldy Pista Pongrác Emil, Sámy Lajos mind elporlottak már, én semmi vagyok, csak ifjú Ábrányi Kornél szerepel még, de mint költő és regényíró ő is már a múlté. Ha Cseh Ede megtett méltóságos úrnak, miért ne válhattam volna be excellenciásnak is ? Egyik na­pon miniszterem azzal bízott meg, hogy a tíz frankos aranyakról szóló törvényjavaslatot, mihelyt a tisztá­zással készen lesznek, hozzam át a minisztertanácsba. Esti hat óra volt, mikor odajutottam. R. S. el­nöki osztálytanácsos, a minisztertanács jegyzője ve­zetett be. (R. e szép, eszes, kiváló műveltségű, min­denki által kegyelt, nagy jövőt ígérő férfiú, ő is el van feledve, ma valahol írnak, mert hát a kártya . . . a váltó ...­­) Nekem kellett a törvényjavaslatot föl­olvasni. Beültettek az eltávozott Gorove székébe. De TÁVIRATAINK. Magyarellenes merénylet az osztrák feli­ratban. Budapest, 1893. december 16. Magyar képviselőházi körökben, bármely pártárnyalathoz tar­tozzanak azok is, nagy felháborodást idézett elő, hogy az osztrák képviselőház elnöke az osztrák magyar­­ellenes párt vezetőjének, Lueger dr.-nak vakmerő támadásait figyelemre nem méltatta, dacára annak, hogy ezen hirhedt képviselő a történelmi tények fer­dítésével akarta a magyarok gyávaságát kimutatni. El­lenben köszönet és elismerés illeti az osztrák kép­viselőház tagját Ludwigsdorf bárót, ki maga is a magyar hadseregben szolgált, és sietett ezen nem­zet hősies magatartását kellő világításba helyezni, ép­­úgy a szabadelvű párt szónoka M e n g e r dr, kik a magyarok katonai és politikai becsülete mellett emelték föl lelkes szavaikat, a magyarellenes és antiszemita párt vezérét Lueger drt árulónak és hazug­nak bélyegezvén, mely megbélyegzés azonban aligha öregbítheti a Lueger-féle egyének hírhedtségét. A kép­viselőház elnökségének gyengesége Ludwigsdorf báró és Menger dr. érdemeiből mit sem vonhat le. Az angol kormány és az anarkia. Bécs, 1893. december 16. A bécsi angol kö­vet értesítette a francia köztársaság új bécsi nagyköve­tét, Lozét, hogy az angol képviselőház legkülönbözőbb pártjaiból alakult többség hajlandó egy nemzetközi értekezletet hívni egybe, hogy az összes államok együttesen járjanak el az anarkizmus ellen. A kor­mány maga azonban azon álláspontra helyezkedik, hogy a többség bizonyára csak azon indítványt pár­tolná, melyet a francia k­m­á­n­y kezde­ményezne, vagy melyhez a francia kormány hoz­zájárulása már előzetesen is biztosítva volna. A párisi bombamerénylet. Pária, 1893. december 16. (Eredeti távirat.) Vaillant merénylő a vizsgálóbírónak azt vallotta, hogyha szája a fölrobbanó bomba által meg nem telik füsttel, fölállott volna a karzat karfájára, honnét beszé­det intézett volna a kamarához. Reclus, Vaillant cinkostársa, feleségével megszökött Párisból. Vilmos császár egy tegnapi vadászat alkal­mával a következőleg nyilatkozott a bombamerényletről: Ilyen infámis gazságra az ember már szót sem talál. Itt már többé nem emberek­kel van dolgunk, hanem bestiákkal, kiket kímélet nélkül ki kell irtani. Ezen merény­let bizonynyal nem a legutolsó. A legerélye­sebb rendszabályokkal kell e galád bűnök hydrafejét megsemmisíteni. A kamara a merénylők ellen hozott törvény­­javaslatot elfogadta. A vasutasok öröme. Budapest, 1893. december 16. (Eredeti táv­irat.) Hivatalosan jelentik, hogy a kereskedelmi mi­niszter a vasutasok fizetését előlegesen fogja utal­ványozni. Az előleges utalványozás és a vele járó kettős fizetés már január elején, legkésőbb 7-én fogja megörvendeztetni a vasutasokat. Ezenkívül még más öröm is vár rájuk, amennyiben újévre a kineve­zések és előléptetések szokatlan nagy szám­mal jelennek meg a hivatalos lapban. Baross Gábor szobra, Budapest, december 16. A Baross Gábor emlékszobrára megindított gyűjtés igen szép ered­ményt mutat fel, a­mennyiben eddig 85.319 frt készpénz folyt be. Az emlékszoborra hirdetett pályázat határ­ideje 1894 február hó 15-én jár le, és hazai szobrászaink úgy­szólván mindannyian részt vesznek a pályázatban. Már a műtermekben javában készítik a mintákat, hogy azokat a kitűzött határidőre pontosan beküldhessék. Az utolsó kolera-beteg: Budapest, december 16. A kolera-barakkór­ házon napok óta fehér zászló leng, a­mi azt jelenti, hogy a barakkórháznak egy betege sincs. Az utolsó beteget múlt csütörtökön bocsátották ki és azóta sen­kit sem vittek be s így remélhető, hogy a pusztító rémnek, legalább egyelőre, nem lesz több áldozata fővárosunkban. Az első beteg L­a­n g i n­o József volt, kit i. é. augusztus hó 8-án vettek föl. Ezóta összesen 135 kolerás beteget vettek föl, ezek közül meghalt 71, gyógyultan elbocsáttatott 64. Az utolsó kolerás beteg P­­­e­v­a Imre volt, kit december hó 4-én vettek föl és kibocsátották december 9-én.­­ A legutolsó 24 óra alatt az egész ország területén egy megbetege­dés sem fordult elő. Lapunk mai száma 16 oldalra terjed.

Next