Pécsi Ujság, 1894. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1894-01-02 / 1. szám
XIII. évfolyam. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 1. es., I. em. (Király utcza sarkán). Kiadóhivatal: Wolf Miksa könyv- és papírkereskedésében Király-utcza. Hattyú-épület. Nyílt térben egy sor 20 kr. Megjelenik vasárnap kivételével minden este 5 órakor. Hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Pécs, 1894. január 2. (k©&®). 1. (1064.) szám. („■PÉCS“) POLITIKUI ITÜPUIÜP Főszerkesztő : Társszerkesztők: PERCZEL BÉNI, FEILER MIHÁLY. Felelős szerkesztő : és ________LENKEI LAJOS.________ HARSCH LAJOS.________ Előfizetési árak: Pécsett, házhoz hordva : Egész évre ...................... 10 frt. Egy hóra ......................... 1 frt. Vidékre (Magyarországon) : Egész évre .......................12 frt Egy hóra .........................,20. Egyes szám ára Pécsett 4 kr. vidéken 5 kr. Egyes számok kaphatók minden lapelárusítónál. Előfizetéseket elfogad a lapkiadóhivatal és TAUSZ VILMOS dohány tőzsdéje. Az új harctér. Budapest, őse. 31. A kormány egyházpolitikai ellenzéke most készülkijátszani az általa legerősebbnek vélt kártyáját, miután már minden kísérlete dugába dőlt. Hiába kapaszkodtak Szent István palástjába, mert annak jelenlegi felséges viselője ezúttal ,ag a legalkotmányosabb érzésű uralkodónak bizonyult, miként eddig is arnnak tiszteltük rajongásig szeretett királyunkat. Az udvari intrikákra is hiába számítottak, mert az udvarma már csak a király fejedelmi háztartása, de többé nem politikai tényező, miként volt a régi jó időkben, a dikaszteriális kormány fénykorában, midőn többször a legvégső elemzésben az udvari dámák intézték az ország és a vén Európa sorsát. Az ország sorsa most a felelős és független magyar minisztériumra van bízva, nélküle nem történhetik semmi ebben az országban, csak törvénytelenség. Belátták ezt az egyházpolitika ellenzői is, miért aztán áttették akciójuk súlypontját a főrendiházba és a népgyűlésekre. El kell ismernünk, hogy ezzel kénytelen-kelletlen az alkotmányos térre léptek. Nekem ugyan megvan a saját véleményem a főrendiházról, melyet nem a legsikerültebb intézménynek tartok a mai formájában, sőt az 1885-iki reform óta sokkal tarthatatlanabb ennek a fölső kamarának szervezete, mint annak előtte volt, mikor legalább történeti jogon vettek részt annak tagjai a törvényhozásban, míg a mai főrendiház az arisztokrácia, a plutokrácia és a kormányszeszély zűrzavaros keveréke, melynek gyökerei le nem nyúlnak az alkotmánytörténet és jogfejlődés talajába és amelyet a jogegyenlőség, a közszabadság elveivel, melyek kell, hogy a jövő fejlődés útmutatói legyenek, indokolni épen nem lehet. De ennek dacára tisztelem a főrendiházat, mint a törvényhozás egyik faktorát és döntéseit jogosnak, alkotmányosnak ismerem el, bármennyire ellenkezzenek is azok az alsó kamara határozataival. A népgyűlések pedig a nemzeti szabadság egyik gyakorlati megnyilatkozásai. Ezt az intézményt sem szóval, sem tettel korlátozni nem akarom, sőt az ellen legerősebben tiltakozom. Szólásszabadság és a sajtó szabadsága, az a két nebántsvirág, amelyhez senki nyúlni ne merjen, még túlkapásai miatt sem. Íme tehát az egyházpolitikai ellenzék a maga céljának keresztülvitelében csakugyan alkotmányos eszközökhöz fogott, de íme itt is csütörtököt mondott akciója. A főrendiházban többsége, hogy enyhe kifejezéssel éljek, legalább is bizonytalan. Az általa összehívott népgyűléseken pedig olyan elemeket láttunk összeverődni, amelyeket ügyes kortesek bármi célra összetoborozhatnak. Szavuk tehát a pusztában elhangzó szózat, melyet meghallunk, de nem követünk. A közszabadság célba vett intézményei ellen intézett tüntetésüket — valóban difficile est satyram non serbere — csupán egygyel tudjuk menteni, épen az üldözött szabadsággal, mely ezt a politikai megnyilatkozást bárkinek büntetés nélkül megengedi. Nem is bízik már az agilis ellenzék sem a főrendiházban, sem a népgyűlésekben. Nunc venio ad fortissimum virum! Ott akarja megnyerni a csatát, ahol eddig nem akarta elfogadni a döntő ütközetet, magában a képviselőházban, melynek többségéből alakult a kormány és amelynek többsége buktatja meg a kormányokat. Ki is adták már ebben az irányban a jelszavakat. 1. A szabadelvűpárt öncélú testület, melynek az ország érdeke csak másodrendű kérdés, első és legelső érdeke, hogy önmagátfenntartsa. A kormánytöbbség meg ne bomoljon, hanem továbbra is monopolizálja a kezébe kaparitott és görcsösen szorongatott közhatalmat, melyet tulajdonképen csak bérbe ad időnként a váltakozó kormányoknak, amelyeket aztán az évi, vagy félévi bérletekből egyszerűen kidob, ha nem tetszik neki a gazdálkodás, ha az t. i. nem eléggé „liberális“. 2. A reverzalisták egyéni becsületük által vannak lekötve, becsületbeli kötelességük tehát, hogy a kormány egyházpolitikai javaslatai ellen szavazzanak. A nem szavazás, vagy a mellette szavazás az infamia maximát vonja maga után. Párbajképtelenség, kaszinói kigolyózás stb. Ezek a kardinálisabb jelszavak, melyek valóban rémitők (!) Van aztán a tisztelt egyházpolitikai oppoziciónak egy pótjelszava is, melynek határában már maga sem bízik és különben is a saját bőréről is szó lévén, ezt csakúgy mellékesen veti fel. Az országgyűlés feloszlatása, új választás, mert a választók nincsenek megkérdezve, hogy helyeslik-e a kormány egyházpolitikai programmját vagy sem, mert a nép szava az isten szava. Erre mondta épen a bölcs IX. Pius pápa, hogy ez a legnagyobb hazugság a világon. Ezzel tehát csak csinyján bánik maga az ellenzék is. De az első számú jelszóval sem képes hódítani, mert az először is nyilvánvaló rágalom, másodszor pedig az ellenzék olyan ostobának ne tartsa a magyar közönséget, mely elhigyje, hogy valamely kormány azzal akarja pártját összeabroncsolni, hogy a legmerevebb elvi kérdéseket, a legmerészebben élére állítva, veti fel a párt előtt. Ezzel legfeljebb csak szétugraszthatja épen a tömöttebb pártokat, mert egy párt tulajdonképen egyéni kompromisszumok alapján létesülhet, amennyiben a politikai egyedek egyéni véleményüket alárendelik a párt által követett általános politikának. Épen azért igen kíméletesen és óvatosan kell bánni épen a nagyobb elvi kérdésekkel, mert ezek quasi provokálják az egyéni meggyőződés érvényesülését. Ezt pedig elnyomni nem lehet, de olyan politikai egyéniségek többségének támogatásával sem lehet kormányozni, kik úgy változtatják egyéni meggyőződésüket, mint akár ingeiket. Ilyen kormány nagyon ingoványos talajon áll és bukása csak időkérdés. Marad tehát az egyházpolitikai oppozícziónak egyetlen menedéke és reménye, a reverzalisták tábora, melynek tagjai vannak a szabadelvű pártban, a nemzeti pártban és a függetlenségi és 48-as pártban, csak abban a pártban nincs, amelynek elnöke Hermann Ottó, mert ez a párt épen a reverzalisták miatt lépett ki a függetlenségi és 48-as pártból. Íme ez a pártbomlás a legcsattanósabb bizonyíték arra nézve, hogy ha a kormánynak csak az lett volna a célja, hogy az együtt talált szabadelvű párti többséget együtt tartva ezt a tábort minél inkább megerősítse, úgy az egyházpolitikai kérdéseket olyan ultimátumszerűleg nem vetette volna fel, hanem legfeljebb csak játéknak dobta volna oda. Port hintvén a nagyközönség szemébe. De mert a kormány a végső szükség előtt állott, ha csak a magyar állam tekintélyét a sárba tiporni nem akarja és a felekezetek közötti harcot tovább elmérgesedni hagyni nem akarja vala, kénytelen volt tehát felvetni az egyházpolitikai kérdéseket, azzal a legkomolyabb elhatározással, hogy azokat okvetetlenül meg is oldja. S mit tett a szabadelvű párt ? Valóban kezdett bomladozni. Csupán egy tekintélyes számú rész helyeselte feltétlenül a kormány programmját; a másik rész ingadozott, sőt máig is kételkedik; a harmadik, bár igen kis számú rész kijelentette, hogy nem szavazhatja meg az egyházpolitikai javaslatokat. Ezek egy része ki is vált rögtön a pártból, a többi pedig ugyan bennmaradt a pártban, de fenntartván teljes szabadságát. így volt ez a függetlenségi pártokon is, csupán a nemzeti párt egysége nincs eddig mégveszélyeztetve, de erről a pártról valóban senki sem tudja, hogy miféle elvek, kapcsolatok tartják össze annak egyes tagjait. Egyet azonban sejt mindenki és ez a hatalom éhes vágya. Ez tehát az igazi öncélú testület, a valódi politikai hitelszövetkezet. Az egyházpolitikai ellenzék most tehát tulajdonképen megfordított taktikát követ, mint Wekerle Sándor, ki ugyanis kijelentette, hogy a saját pártjából mindenki szavazhat a legjobb meggyőződése szerint. Semmi pressió. De reménye, hogy az ellenzéki pártok szabadelvű elemei sorakozni fognak a liberális javaslatok mellett, így tehát a túlnyomó többség bizonyos lesz a képviselőházban. Ebben a feltevésben Wekerle valóban nem is csalódott. Most ezzel szemben az egyházpolitikai ellenzék azt követeli és pedig a legdurvább pressióval, mert az egyéni becsületre hivatkozik, hogy minden párt szolgáltassa ki neki a saját reverzalistáit, kik ugyanis a múlt képviselőválasztásokon szóbeli vagy írásbeli ígéretet tettek arra nézve, hogy ellene szavaznak minden liberális irányú egyházpolitikai javaslatnak. De ebben a követelésében valóban nem fog csalatkozni és nem fog rövidet húzni a tisztelt egyházpolitikai ellenzék, mert minden párt, különösen a szabadelvű párt, előreláthatólag a legnagyobb készséggel sőt örömmel kiszolgáltatja ezeket a útlevéllel ellátott parlamenti tagokat, amelyek hozzá vetődtek. Aztán, hogy mire fog velük menni a klerikális oppozíció, az már az ő dolga. Annyi bizonyos, hogy nagy és általános derültség fog végig vonulni e hazán, ha látja a reverzalisták ama gyönyörűséges gárdáját a maga összeségében. De szegény hazám, — vigasztalódj — kevés van neked ilyen fényes csillagod ! Delta. A vallás és közoktatásügyi miniszter a pécsi megyéspüspökhöz. Dr. Dulánszky Nándor megyéspüspök legújabb körlevelében a következő érdekes körülmény foglaltatik a felekezeti iskolákra vonatkozólag : „Örvendetes tudomásul közlöm a nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter urnak az egyházmegyém népiskolai kath. jellegének megóvása érdemében folyó évi julius hó 1-én 1779. sz. alatt közrebocsátott közintézményem alkalmából hozzám intézett nagybecsű leiratát, mely a benne foglalt kijelentések irányánál és súlyánál fogva, amint bátorításul szolgál iskoláink kath. jellegének az illetéktelen beavatkozások ellen való megvédelmezésében, úgy másrészt buzdításul is kell, hogy szolgáljon, miszerint ezek színvonalát úgy culturális, mint nemzeti szempontból minél magasabbra emeljük. A magas leirat egész terjedelmében imigyen szól: Vallás és közoktatásügyi magyar kir. miniszter. 51998. szám. Nagyméltóságu Püspök Ur! Nagyméltóságodnak a „Religio“ című folyóirat f. hó 4-én megjelent számában közzétett főpásztori körleveléből tudomásomra jutott, hogy Baranya vármegye kir. tanfelügyelője a pécsi egyházmegyei főhatóság mellőzésével több róm. kath. iskolaszéket fölszólított, hogy iskolájuk államosítása iránt vele közvetlenül tárgyalásokba bocsátkozzanak. Nehogy ezen helytelen eljárást Nagyméltóságod az én utasításom kifolyásának vélje, s ily módon keletkező félreértés által megzavartassék azon