Pécsi Ujság, 1894. január (13. évfolyam, 156-163. szám)
1894-07-01 / 156. szám
Isten hozott! (A magyar orvosok és természetvizsgálók pécsi vándorgyűlésére.) Őszinte, szívből jövő meleg üdvözlettel fogadjuk a magyar természettudósokat, kik hazánk közel és távol vidékeiről holnap sereglenek össze városunkban, hogy velünk és egymással megismerkedve, a szórakozás örömei között áldozzanak tudományszomjuknak is, fejtegetve és előbbre víve szakismereteiket, melyek a természettudományok széles körénél fogva a tudás csaknem minden ágára kiterjesztik világító és melengető sugaraikat. Egy fél századdal ezelőtt hasonló magasztos cél egyesítette komoly munkára és vonta városunkba hazánk derék tudósait. Mint ma, úgy akkor is megkülönböztetett tisztelettel fogadta a városunk a hazai tudósokat és mint akkor, úgy ma is meg van nálunk mindenki győződve arról, hogy a hazai tudósok gyülekezése városunkra nézve nagy szerencse és megtiszteltetés és oly alkalom, mint csak ritkán nyílik jelentőségünk, súlyúnk és értékünk megismertetésére. Városunknak bizonyára már múltjánál fogva megvan jelentősége. Mint egy hatalmas püspökség székhelye és mint megerősített hely , a jólét tudomány és szépművészetek hazája volt ez ősváros nemzeti történetünk minden szakában. És a jelenben, mint szerves része a hatalmasan fejlődő államkormányzati gépezetnek, nemcsak méltónak mutatkozik a nagy múltra, de előmenetelében határozottan meglepő arányokat tüntet föl, bizonyítva, hogy e város hivatott vezérférfiakkal bír, kik a munkás polgárság vállvetett buzgó működésén lelkesedve mindent megtesznek, hogy a város anyagi és szellemi érdekei előbbre vitessenek, intézményei lépésről lépésre kiépüljenek, fejlesztessenek és tökéletesittessenek, hogy mint a messze hajdankorban mindig, az Uj Magyarországban is e város legyen a központ, honnan a civilizáció szétárasztja sugarait. Isten hozta nálunk tudós vendégeinket! Pécs szab. kir. város polgársága nevében örömmel fogadjuk őket. E város mindenkor fölszentelt otthona volt a hazai tudományosságnak és ha egykori tudományos múltjának és jelentőségének ékesen szóló emlékeit. Nagy Lajos királyunk egyetemének alapfalait ma a futó homok lepi is : e város polgárai jól tudják, hogy hol fekszenek ez alapfalak és szivek mélyen ápolják a forró vágyat, hogy e város legfőbb büszkesége a múltban: a tudományos egyetem a régi nyomokon uj életre keljen. Isten hozott nálunk, magyar tudósok. Megnyitjuk előttetek vendégszerető otthonunkat és szivünket. Szeretettel fogadunk titeket keblünkre, kik a magyar Géniusz dicsőségét munkáljátok és hirdetitek. Tisztelettel hajtunk meg a ti munkátok előtt, mely becsületet szerez a magyar névnek a művelt világ legtávolabb pontjain is és midőn föltárjuk előttetek otthonunk kapuit, egy kéréssel fordulunk hozzátok: Nézzetek szét nálunk. Ismerjetek meg bennünket olyanoknak, amilyenek valóban vagyunk. Nem Potenkin festett falai tárulnak itt életek, hanem egy épülő, szépülő, hatalmasan fejlődő város, mely a régi romokon új életre virul és mely az anyagiasságon felülemelkedve, a tudományokért és szépművészetekért mindig meghozta áldozatait. Ápoljuk és fejleszszük városunkban a tudományosság iránt való érzéket ! Legyünk kegyelettel a tudomány megszentelt csarnokai iránt! Fogadjuk szeretettel keblünkre a magyar tudományosság előharcosait, az orvosokat és természetvizsgálókat. Isten hozta őket nálunk ! Tizenharmadik évfolyam. („PÉCS“) POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: Helyben: Egész évre. 10. — Egy hóra . . 1.— Vidékre: Egész évre. 12.— Egy hóra. . 1.20 Egyes szám ára Pécsett 4 kr., vidéken 5 kr. Egyes számok kaphatók minden lapelárusitónál. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 1. sz. I. em. (Királyutcza sarkán). Kiadóhivatal : Wolf M. könyv- és papirkereskedésében, Király-utcza, Hattyú-épület. Megjelenik vasárnap kivételével mindennap este 5 órakor. Pécs, 1894. Vasárnap, julius 1. 156. (1219.) szám. A „PÉCSI ÚJSÁG“ tárcája. Modern családi élet. Irta: Bogdánovics György. (A „Pécsi Újság“ eredeti tárcája.) II. Az élő férj özvegye. — Mit tegyek ? Oh Istenem! mit tegyek, hogy visszanyerjem vonzalmát? Oh, hiszen úgy szeretett. Gondolatban sem csalt meg. S most durva velem, elutasít, ha csak szólok hozzá. Hiába főzetem neki kedvenc ételeit. Hiába igyekszem úgy viselni magam, ahogy ő kívánta. Hiába hívom azon barátait ebédre, akiket szeretett, hiába halmozom el hozzám ravasz rokonait udvariasságommal, érzem, gyűlöl. Mit vétettem, hogy kivitte ágyát hálószobámból, hogy nem jön haza vacsoráim, hanem haszontalan, léha fehérnépekre költi pénzét és pazarolja szerelmét! Ah, érdemes így élni! ? Miért voltam becsületes ? Takarékos? Miért vontam meg minden élvezetet magamtól, mert őt szerettem ? Mi lett belőlem. Az ünnepelt, irigyelt szép, ifjú aszszonyból egy bánatos, idő előtt megvénült asszony lett. Egy szerencsétlen feleség, kinek meg vannak számlálva napjai. Kinek férje, akit magához emelt, most odaszegődött egy ünnepelt szépség hintáját húzni. Ah, ne beszéljenek nekem az aggok a kegyelemkenyérről ! Van-e nagyobb, nehezebb és keményebb kegyelemkenyér, mint a megunt feleségé. S lenne bátorsága ennek a parvenünek s merné megmondani, hogy mást szrét, hogy el akar válni, hogy az aljas, ki úgy emelkedett vállaimon, most parfümös cocette asszony után fut, ki megtiltá neki, hogy feleségét szeresse. Igen, ő, a kedves féltékeny én reám! Elvonta tőlem egészen! Átok legyen fölkelésén, étkezésén és lefekvésén! Ne legyen neki nyugodalma a sírban. Gyalázat, elhagyatottság legyen osztályrésze. Koldulja ki az őt megvető társadalom részvétét s taszítsa el őt az egész emberiség magától! így átkozódott, sirt Clarisse mindig, ha maga volt. S pedig gyakran volt egyedül. Ha csak barátnői föl nem keresték és nem vigasztalták. — Ne busulj! — mondták. — Te tulajdonképpen rossz nyomon vagy. Nem is az a kedvese férjednek, akit neked megírtak! Félre vagy vezetve. A férjed kedvese nem az az egyszerű zsidónő, akit megunna pár hét alatt. A te férjed kedvese egy magasrangú nő, aki fél a te körmeidtől. De mi tudjuk. Tűrj ! Ha szakításra kerül a dolog, reá fogunk mutatni ujjal. Oh, meglásd, megboszulhatod magadat. — Mondjátok meg, ki az, édes barátnőim. Ne hagyjatok ártatlant sújtani. Látjátok, egy démon vett erőt lelkemen és a férjem szívét egy démoni hölgy tartja fogva. Oh, hogy ha gazdag, miért vette el egyetlenemet. Oh, hogy ha szép, miért nem választott magához hasonlót. Oh, hogyha eszes, miért hálózta be ezt a szegény, becsületes, munkás férjet, akit én forrón szerettem. A kinek ezer kötelessége van velem szemben, a ki szegény, szegény szülőktől származott, a ki az én segítségemmel, lemondásommal bírt csak idáig hatolni. A kinek minden fillére szentségrablás, amelyet a házi tűzhelytől és a szegény rokonoktól elrabolnak. A ki szeretett forrón, imádattal és híven. S ki most durva lett, fösvény és izgága!