Pécsi Ujság, 1894. január (13. évfolyam, 156-163. szám)

1894-07-01 / 156. szám

Isten hozott! (A magyar orvosok és természetvizsgálók pécsi vándorgyűlésére.) Őszinte, szívből jövő meleg üd­vözlettel fogadjuk a magyar termé­szettudósokat, kik hazánk közel és távol vidékeiről holnap sereglenek össze városunkban, hogy velünk és egymással megismerkedve, a szóra­kozás örömei között áldozzanak tu­­dományszomjuknak is, fejtegetve és előbbre víve szakismereteiket, melyek a természettudományok széles köré­nél fogva a tudás csaknem minden ágára kiterjesztik világító és melen­gető sugaraikat. Egy fél századdal ezelőtt hasonló magasztos cél egyesítette komoly munkára és vonta városunkba hazánk derék tudósait. Mint ma, úgy akkor is megkülönböztetett tisztelettel fogadta a városunk a hazai tudósokat és mint akkor, úgy ma is meg van nálunk mindenki győződve arról, hogy a hazai tudósok gyülekezése városunkra nézve nagy szerencse és megtiszteltetés és oly alkalom, mint csak ritkán nyílik jelentőségünk, súlyúnk és értékünk megismertetésére. Városunknak bizonyára már múlt­jánál fogva megvan jelentősége. Mint egy hatalmas püspökség székhelye és mint megerősített hely , a jólét tudo­mány és szépművészetek hazája volt ez ősváros nemzeti történetünk min­den szakában. És a jelenben, mint szerves része a hatalmasan fejlődő államkormányzati gépezetnek, nem­csak méltónak mutatkozik a nagy múltra, de előmenetelében határozot­tan meglepő arányokat tüntet föl, bi­zonyítva, hogy e város hivatott vezér­férfiakkal bír, kik a munkás polgárság vállvetett buzgó működésén lelkesedve mindent megtesznek, hogy a város anyagi és szellemi érdekei előbbre­­ vitessenek, intézményei lépésről lé­pésre kiépüljenek, fejlesztessenek és tökéletesittessenek, hogy mint a messze hajdankorban mindig, az Uj Magyarországban is e város legyen a központ, honnan a civilizáció szét­árasztja sugarait. Isten hozta nálunk tudós vendé­­­­geinket! Pécs szab. kir. város pol­gársága nevében örömmel fogadjuk őket. E város mindenkor fölszentelt otthona volt a hazai tudományosság­nak és ha egykori tudományos múlt­jának és jelentőségének ékesen szóló emlékeit. Nagy Lajos királyunk egye­temének alapfalait ma a futó homok lepi is : e város polgárai jól tudják, hogy hol fekszenek ez alapfalak és szivek mélyen ápolják a forró vágyat,­­ hogy e város legfőbb büszkesége a múltban: a tudományos egyetem a régi nyomokon uj életre keljen. Isten hozott nálunk, magyar tu­dósok. Megnyitjuk előttetek vendég­­szerető otthonunkat és szivünket. Szeretettel fogadunk titeket keb­lünkre, kik a magyar Géniusz dicső­ségét m­unkáljátok és hirdetitek. Tisz­telettel hajtunk meg a ti munkátok előtt, mely becsületet szerez a magyar névnek a művelt világ legtávolabb pontjain is és midőn föltárjuk előtte­tek otthonunk kapuit, egy kéréssel fordulunk hozzátok: Nézzetek szét nálunk. Ismerjetek meg bennünket olyanoknak, a­milyenek valóban va­gyunk. Nem Potenkin festett falai tárulnak itt életek, hanem egy épülő, szépülő, hatalmasan fejlődő város, mely a régi romokon új életre virul és mely az anyagiasságon felülemel­kedve, a tudományokért és szépmű­­vészetekért mindig meghozta áldo­zatait. Ápoljuk és fejleszszük városunk­ban a tudományosság iránt való ér­zéket ! Legyünk kegyelettel a tudo­mány megszentelt csarnokai iránt! Fogadjuk szeretettel keblünkre a magyar tudományosság előharcosait, az orvosokat és természetvizsgálókat. Isten hozta őket nálunk ! Tizenharmadik évfolyam. („PÉCS“) POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: Helyben: Egész évre. 10. — Egy hóra . . 1.— Vidékre: Egész évre. 12.— Egy hóra. . 1.20 Egyes szám ára Pécsett 4 kr., vi­déken 5 kr. Egyes számok kaphatók minden lapelárusitónál. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 1. sz. I. em. (Király­­utcza sarkán). Kiadóhivatal : Wolf M. könyv- és papirkereskedésé­­ben, Király-utcza, Hattyú-épület. Megjelenik vasár­nap kivételével mindennap este 5 órakor. Pécs, 1894. Vasárnap, julius 1. 156. (1219.) szám. A „PÉCSI ÚJSÁG“ tárcája. Modern családi élet. Irta: Bogdánovics György. (A „Pécsi Újság“ eredeti tárcája.) II. Az élő férj özvegye. — Mit tegyek ? Oh Istenem! mit tegyek, hogy visszanyerjem vonzalmát? Oh, hiszen úgy szeretett. Gondolatban sem csalt meg. S most durva velem, el­utasít, ha csak szólok hozzá. Hiába főze­tem neki kedvenc ételeit. Hiába igyekszem úgy viselni magam, a­hogy ő kívánta. Hiába hívom azon barátait ebédre, a­kiket szeretett, hiába halmozom el hozzám ra­vasz rokonait udvariasságommal, érzem, gyűlöl. Mit vétettem, hogy kivitte ágyát háló­szobámból, hogy nem jön haza vacsoráim, hanem haszontalan, léha fehérnépekre költi pénzét és pazarolja szerelmét! Ah, érdemes így élni! ? Miért voltam becsületes ? Takarékos? Miért vontam meg minden élvezetet ma­gamtól, mert őt szerettem ? Mi lett belő­lem. Az ünnepelt, irigyelt szép, ifjú asz­­szonyból egy bánatos, idő előtt megvénült asszony lett. Egy szerencsétlen feleség, kinek meg vannak számlálva napjai. Ki­nek férje, a­kit magához emelt, most oda­szegődött egy ünnepelt szépség hintáját húzni. Ah, ne beszéljenek nekem az aggok a kegyelemkenyérről ! Van-e nagyobb, nehezebb és keményebb kegyelemkenyér, mint a megunt feleségé. S lenne bátorsága ennek a parvenü­­nek s merné megmondani, hogy mást sz­rét, hogy el akar válni, hogy az aljas, ki úgy emelkedett vállaimon, most parfü­­mös cocette asszony után fut, ki megtiltá neki, hogy feleségét szeresse. Igen, ő, a kedves féltékeny én reám! Elvonta tőlem egészen! Átok legyen föl­kelésén, étkezésén és lefekvésén! Ne le­gyen neki nyugodalma a sírban. Gyalázat, elhagyatottság legyen osztályrésze. Kol­dulja ki az őt megvető társadalom rész­vétét s taszítsa el őt az egész emberiség magától! így átkozódott, sirt Clarisse mindig, ha maga volt. S pedig gyakran volt egye­dül. Ha csak barátnői föl nem keresték és nem vigasztalták. — Ne busulj! — mondták. — Te tulajdonképpen rossz nyomon vagy. Nem is az a kedvese férjednek, a­kit neked megírtak! Félre vagy vezetve. A férjed kedvese nem az az egyszerű zsidónő, akit megunna pár hét alatt. A te férjed ked­vese egy magas­rangú nő, a­ki fél a te körmeidtől. De mi tudjuk. Tűrj ! Ha sza­kításra kerül a dolog, reá fogunk mutatni ujjal. Oh, meglásd, megboszulhatod ma­gadat. — Mondjátok meg, ki az, édes ba­rátnőim. Ne hagyjatok ártatlant sújtani. Látjátok, egy démon vett erőt lelkemen és a férjem szívét egy démoni hölgy tartja fogva. Oh, hogy ha gazdag, miért vette el egyetlenemet. Oh, hogy ha szép, miért nem választott magához hasonlót. Oh, hogyha eszes, miért hálózta be ezt a sze­gény, becsületes, munkás férjet, a­kit én forrón szerettem. A kinek ezer kötelessége van velem szemben, a ki szegény, szegény szülőktől származott, a ki az én segítsé­gemmel, lemondásommal bírt csak idáig hatolni. A kinek minden fillére szentség­rablás, a­melyet a házi tűzhelytől és a szegény rokonoktól elrabolnak. A ki sze­retett forrón, imádattal és híven. S ki most durva lett, fösvény és izgága!

Next