Pénzügyi Közlöny, 1875
1875-10-09 / 44. szám
Kétséget nem szenved, hogy a jegyzők, mint községi tisztviselők állandó fizetésük után a keresetadó 4. osztályába tartoznak. És úgy bizonyos, hogy nevezettek a község részéről használatukra átengedett földekből, fizetés fejében húzott jövedelmük után, ha az ezen földeket terhelő földadó fizetésére nem köteleztetnek, az 1870. márczius 1-én 13407/1860. szám alatt kelt rendelet alapján (1870. évi 44634. sz. alatti összeállítás 16. tétele) a keresetadót a IV. osztály szerint tartoznak fizetni. A mi most a községi jegyzőknek írásbeli magánfoglalkozásból eredő keresetét illeti : az állandó fizetésnek nem tekinthető. De másrészt nem téveszthető szem elől, hogy e jövedelmük ügyvédi keresettel egy sorba nem helyezhető, miután a jegyzők írásbeli dolgozataikért nem követelhetnek tetszésük szerinti díjt, hanem e tekintetben vagy a törvényhatóság által kiadott szabályrendeletben, vagy a községgel kötött szerződésben egyes iratok készítéséért megszabott díjak vételére vannak jogosítva. Ehez járul még, hogy munkásságuk rendesen csak saját községük körére szorítkozik. Minthogy végre a községi jegyzők szóban forgó keresete leginkább a papiszola-jövedelem természetével hasonlítható össze : ezen hasonszerűségnél fogva s az 1870. márczius 4-én 21551/1869. szám alatt kelt, rendelet (44634/1870. szám alatti összeállítás 17. tétele) alapján utasításul adatik, hogy a községi jegyzők írásbeli magánfoglalkozásból eredő keresete — úgymint állandó fizetésük — a keresetadó IV. osztályába sorozandó és megfelelőleg rovandó meg adóval. Budapesten, 1875. szeptember hó 30-án. Közvetett adók és államegyedáruságok. A külföldön tartózkodó felek t frtot meg nem haladó illetéktartozásainak törlése iránt. 1875. évi 36055. szám. (Körrendelet valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz.) Miután a külföldön tartózkodó felek csekélyebb illetéktartozásának beszedésénél a postaszállítási költségek az illeték jelentékeny részét felemésztik s az ezentúl netán fennmaradó összeg alig ér fel a tartozás behajtása, illetőleg szorgalmazására fordított munkával, melynek eredménye — minthogy a