Pergő Képek, 1972 (21. évfolyam, 1-4. szám)

1972 / 1. szám

közművelődés A tájegységi szemlék és tanfolyamok valamint az 1971. évi országos fesztivál és tanácskozás tapasztalatairól ELŐZMÉNYEK Intézetünk a megyékben működő báziscsoportok vezetőinek, szak­embereinek a képzését az 1970 nyarán indított — 3 éves — központi tanfolyammal biztosítja. A tanfolyamciklus befejeztével a résztvevők felkészültségüknek megfelelő,­ külön­böző kategóriájú működési engedélyt kapnak. Az irányító szak­emberek képzése így biztosítottnak látszik, de ez még koránt­sem elégíti ki az egyre intenzívebben jelentkező igényeket. Ezért javasoljuk 1970 novemberében a tájegységi képzésrendszer bevezetését, mely koncentrálni 1970. november 27-én, a XVIII. Országos Amatőrfilm Fesztiválon ismertettük az amatőrf­ilm-mozgalom fej­lesztési feladatainak megol­dását célzó javaslatainkat. Elképzelésünk a közművelődés jelenlegi rendszeréből és lehetőségeiből indult ki. A program megfogalmazásánál alapul vettük, hogy az ama­tőrfilmezés gyors ütemben fejlődik. Számoltunk azzal, hogy az amatőrök nagy része az alkotás folyamatának ösz­­szetett technikai és eszté­tikai kérdéseiben még nem tud eligazodni. Továbbá, hogy a mozgalmat ma még in­kább az ösztönösség jellem­zi, s így az amatőrfilm­kö­rökkel, klubokkal és stúdiók­kal való foglalkozás (mind központilag, mind pedig me­gyei és helyi szinten) meg­oldatlan, illetve ez a mű­kedvelő művészeti ág nem ka­pott eddig olyan támogatást, amilyent jelentőségéhez mér­ten megérdemelt volna. A filmkörök, klubok vezetői automatikusan "termelődtek ki", nem alakult ki képzésük és továbbképzésük rendszere. Közművelődésünk nem élt, s még jelenleg sem él mindenütt az amatőrfilmezés sokoldalú esztétikai, nevelési, társa­dalmi lehetőségeivel.

Next