Csömöri Hírmondó, 2005 (11. évfolyam, 1-13. szám)

2005-01-01 / 1. szám

CSÖMÖRI HÍRMONDÓ 2005. január (Az előző oldal folytatása), bizottság javaslata alapján véleményt fogadott el. E szerint a kistarcsai önkormányzat a terv végle­gesítésénél vegye figyelembe a csömöri hulladék­­lerakótól az ötszáz méteres védőtávolságot és azt, hogy a Határ útnak gyűjtőút szerepe lesz, ami meg­felelő szabályozást és útszélességet igényel. A községünk közigazgatási területén található sóderbánya ügyében önkormányzatunk bírósági úton érvényesíti a csömöri érdekeket. A bányászati joggal rendelkező vállalkozás ugyanis a mért adatok alapján az önkormányzat álláspontja szerint nem a megfelelő összeget téríti az úgynevezett terület-kor­látozásért. (Az ásványkincsek tulajdonosa az állam; az önkormányzatot azért illeti meg a térítés, mert a kérdéses területet nem tudja más célra hasznosítani.) A Népjóléti Bizottság javaslata alapján a képviselő­­testület döntött arról, hogy biztosítja az önrészt a Családsegítő Szolgálat által elnyert pályázathoz. A pályázatból a családi játszóház programjai és tárgyi feltételei valósulhatnak meg. Községünk növekedése szükségessé tette, hogy újra meghatározzák az orvosi és védőnői körzeteket. A testület 200 ezer forintot szavazott meg a máriabesnyői ápolási házat működtető alapítvány számára - a házban jelenleg is négy csömöri személy tartózkodik. IS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK, ESEMÉNYEK A testület elfogadta a Junior vállalat javaslatait a 2005. évi étkezési térítési díjakra. Mivel az önkor­mányzat a költségek felét biztosítja, a szülőknek az óvodában 191, az iskolában pedig 244 forintot kell fizetni egy napra egy gyermek után. Az Ifjúsági és Sportbizottság az Ifjúsági Fórumról számolt be, ami sajnálatos módon mérsékelt érdeklődés mellett zajlott le - keresik az okát, hogy a fiatalok miért nem éltek jobban ezzel a lehetőséggel. A fórumon számba vették az egy évvel korábban felvetett igények megvalósulását: létrejött a teremlabdarúgók utánpótlás-csapata, megvalósult a pinceklub, az iskolában megalakult a diákönkor­mányzat, megkezdődtek a pingpong-foglalkozások. A kerékpárosok azonban nem vehették birtokba a régi kézilabdapályát, mivel még nem dőlt el a terület további hasznosításának ügye. A jelenlegi problémákról szólva a legtöbb fiatal a buszközlekedést említette, véleményük szerint továbbra is szükség volna az esti járatokra. Szóba került a Major utcai HÉV-átjáró ügye is. Az önkor­mányzat képviselői elmondták a fiataloknak, hogy az esti buszjáratok érdekében tárgyalnak a vállal­kozóval, a Major utcai átjáró biztonságosabbá tétele, megfelelő kialakítása pedig folyamatban van. R. G.

Next