A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 2005
2005 / 1. szám
4 Búcsú Szentpétery Gézától Ez év elején, január 9-én halt meg az 1936-os évfolyam felelőse, dr. Szentpétery Géza, eredeti nevén Scossa Géza. Az ebben az évben megjelentetni tervezett következő emlékkönyvünkhöz öregdiáktársunk leírta családjának eredetét és saját élete történetét. A megjelenést sajnos már nem érhette meg. Alábbiakban egy rövid részt idézünk a közeljövőben megjelenő könyv számára készült írásából. „A Scossa család az 1600-as évek végén Rómából Nagykanizsára költözött, majd az 1700-as évek elején Budavárban telepedett le. A budavári polgárjogot Petri Scossa szerezte meg 1708-ban. Szüleim 1913-ban esküdtek meg a brassói Szent Mihály templomban. A házasságból elsőként Zoltán bátyám született 1915-ben, Erzsébetvárosban. Én 1918-ban Kolozsvárott születtem. Édesapám a háború után Medgyesre költözött, ott született 1921-ben Pál Dezső öcsém. 1925-ben kiraktak bennünket Erdélyből a románok. Ezután Gödöllőre költöztünk, itt több helyen laktunk. 1927-ben megszületett Piroska húgunk. A negyedik elemi után kerültem a Premontrei Rend Szent Norbert Gimnáziumába. A gimnáziumban nyolc éven át Dr. Szopek Loránd volt az osztályfőnökünk. Jó pedagógusként él bennem emléke, ő volt a cserkészcsapat parancsnoka is. Mind a hárman fiúk premontrei diákok és cserkészek voltunk. Zoli bátyám Buczkó Emil parancsnok vezetésével részt vett az 1929. évi Birmingham-i jamboreen, és mindhárman részt vettünk az 1933-as gödöllői jamboreen. (A 2. Emlékkönyv 34. oldalán a „Hárman voltunk” c. visszaemlékezésben mi is szerepelünk.)” Az Öregdiák Egyesület létrejötte után lelkesen részt vett az Egyesület munkájában, több éven át ő volt az évfolyam felelőse, a választmányi ülésekre 2003-ig mindig eljött. 2004-ben már nehezen mozgott, ezért kérte, hogy az évfolyam tagjaihoz központilag küldjük el a körleveleket. Halála mégis váratlanul ért. Február 8-án vettünk búcsút tőle, hamvait az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra. Őszinte szeretettel emlékezünk rá, és reméljük, hogy az Úr megadja neki az örök boldogságot. Dr. Rózsa Miklós emlékére Korábbi körlevelünkben megírtuk, hogy a gimnáziumunkban 1942-ben érettségizett öregdiáktársunk 2003 júniusában elhunyt. Most került a kezünkbe a Kanizsa c. lap. 2003. július 3-i számában megjelent róla szóló megemlékezés. Ebből idézünk néhány gondolatot. Rózsa Miklós történész volt, aki 1924-ben született Budapesten. A gimnáziumi érettségi után jogi és bölcsész diplomát szerzett. Előbb a Fővárosi Tanács Igazgatási osztályán és az Országos Idegenforgalmi Tanácsban jogtanácsos, majd a Belkereskedelmi Minisztériumban minisztériumi tanácsos volt. 1986-ban nyugdíjasként Nagykanizsára költözött, azóta a város történetének kutatásával foglalkozott. Munkássága eredményeként jelent meg Nagykanizsa városi monográfiájának első kötete, amit feleségével együtt ő szerkesztett. A könyv többnyelvű összefoglalóval, továbbá földrajzi, személy- és tárgymutató rendszerrel is rendelkezik. A második kötetet sajnos már nem tudta befejezni. Tagja volt a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak. Szűkebb szakterülete a kézművesipar és a XVII-XVIII. sz. kanizsai gazdaság ill. közigazgatás története volt. Nagykanizsa önkormányzata 2001-ben a város kultúrájáért végzett munkáját értékelő kitüntetésben részesítette. Tisztelői 2003. június 25-én búcsúztatták a nagykanizsai temetőben. Gerencsér Tibor cikke alapján Megjelent Pintér József: „Gyógyítás és erkölcs” c. könyve A szerző egykori diáktársunk, az 1948-as évfolyam tagja, urológus professzor, az MTA doktora. Az 1999-ben, Debrecenben megjelent „Életem és az urológia” c. könyve után 2003 karácsonyára adták ki (Kairosz Kiadó, 305 oldal) fenti című művét. (A 2001-es „Fácánosi diák- és tanáremlékek” c. könyvünk két írást is tartalmaz az „Életem és az urológia” c. könyvből.) Új könyvéhez a szívsebész Papp Lajos professzor írt előszót. Az ez előtti oldalon olvasható, hogy kinek ajánlja a szerző művét: „Orvosoknak, betegeknek, a jelen és a jövő alakulásáért felelősséget érzőknek ajánlom örök erkölcsi törvények értékeinek megőrzéséért eldő írásomat.”