A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 2006

2006 / 1. szám

Búcsú Gémesi Józseftől Kedves Családtagok! Ismerősök, Jóska bácsi Tisztelői, Premontrei Öregdiákok! A Gödöllői Premontrei Gimnázium 1942 - 1950 időszak tanulói közül itt vagyunk jelen néhányan, hogy végső búcsút vegyünk egy nagyszerű embertől. Isten súlyos történelmi időbe helyezte generációnk életét. 1948-ban az erőszakos államosítás következményeként a premontrei oktatás megszűnt. Az érettségiig még előttünk álló két évben ugyan a régi, megszokott iskola falai között, de már az Állami Ady Endre Gimnáziumban tanulhattunk tovább. Közben hazánk belpolitikai helyzete nagyon aggasztóvá vált: idegen hatalom kiszolgálói fokozatosan gúzsba kötötték az ország szellemi és fizikai létét. A nehéz helyzetekben azonban a Gondviselő világító fáklyákat, példaképeket küld, hogy a meg nem alkuvó törhetetlen hit erejével, példaadó, feddhetetlen erős lélekkel vigasztalást, segítséget, lelki erőt, útmutatást nyújtsanak a megpróbáltatások idején. Ilyen világító fáklyaláng volt Gémesi József tanárunk és osztályfőnökünk, majd később, felnőtt férfikorunkban barátunk, felejthetetlen Jóska bátyánk. Nem szándékozom életpályáját ismertetni. Arról szeretnék néhány szót szólni, hogy mi, hajdani diákjai hogyan láttuk akkor, és hogyan látjuk ma - megőszült fejjel - az ő karakteres alakját. A negyvenes évek elején, a háborús idők kezdetén, mint a Király út és a Thegre utca környékén lakó kisdiákok, látásból ismertük a Gémesi családot: Gabi nénit, Jóska bácsi feleségét, Gabi néni édesapját és két kislányukat. Néha-néha láttuk a jó vágású, katonaruhás, bajuszos fiatal apát is velük együtt. Akkor még nem gondoltuk, hogy tanárunk lesz egyszer. Később hallottunk róla, mint a keleti fronton megsebesült és vitéz helytállásáért kitüntetett hősről, majd több éves hadifogságáról. Évekkel később szerencsés hazatérése után az államosított premontrei gimnáziumban kapott matematikafizika szakos tanári állást, és a VII. osztály, a mi osztályunk osztályfőnöke lett és tanárunk is. A matematika-fizika tantárgy már hallásra is bizonyos szorongást kelt a diákban, különösen akkor, ha elterjed a hír, hogy szigorú tanár fogja tanítani. Hamarosan tapasztalhattuk azonban, hogy az új tanár nem csak szigorú, de kiváló oktató, és a Teleki Pál hajdani főcserkész által megfogalmazott értelemben emberebb ember és magyarabb magyar. Család- és hazaszeretete, kötelességtudása, keresztény helytállása példakép volt. Mint tanár világos magyarázatokkal, színes előadásmóddal érdeklődést tudott kelteni a sokszor száraz tételek világában. A fizikai és matematikai felfedezések nagyjait színesen, anekdotákkal fűszerezve mutatta be nekünk: Descartes, Newton, Leibnitz, Gauss életművét. Különösen szívesen és gyakran beszélt a két erdélyi magyar matematikai géniuszról, dédelgetett témájáról, a Bólyaiakról, az apáról és a fiúról. Abban az időben, amikor mi felsős gimnazisták voltunk, az integrál- és differenciálszámítás még középiskolai anyag volt, és ez az új, sokak előtt félelmetesnek tűnő „valami” megértése az ő előadásában nem volt nehéz, mert meg tudta mutatni, hogy mi az, ami szép és csodálatos a felső matematikában. Igyekezett többet nyújtani, mint a tantervben előírt kötelező anyag. Ha valaki fizikából jelesre pályázott nála, attól megkövetelte, hogy el tudja mondani Newton mozgástörvényeinek f. axiómáját latin nyelven is, ahogy azt a nagy angol tudós leírta művében, a Principiában. Osztályfőnök Úr, drága Jóska bátyánk! Tisztelettel jelentjük, hogy ötven év után is rád emlékezve el tudjuk mondani a fizika alapvető mozgástörvényét Cicero és Vergilius nyelvén: „Corpus omne perseverat in statu suo quiescendi, vei movendi uniformiter in directum, nisi in impressa cogitur statum ilium mutare.” ... és ezzel itt most nem magunkat, hajdani diákjait reklámozzuk, hanem a nagyszerű pedagógusnak állítunk emléket, aki eredményesen tudott ránk hatni és emléke szívünkben és kitörölhetetlenül. Tudjuk, hogy élete későbbi szakaszában is hű maradt valláserkölcstől áthatott életelveihez, ezért munkahelyein számtalanszor kockáztatta állását és nagy családja megélhetését. Volt idő, amikor eltiltották a tanítástól, mert kivívta magának az akkori kultúrpolitika "dicséretét": „személye káros az ifjúság nevelése szempontjából”. Sok nehézség, megpróbáltatás után egy kutatóintézetben tudott elhelyezkedni. Amikor 15 éve újjáalakult a Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Szent Norbert napokon évente összegyűltünk, amíg csak egészségi állapota megengedte. Jóska bácsi minden alkalommal ellátogatott találkozóinkra, és őszinte érdeklődést mutatott régi tanítványai iránt. Szívből örült, hogy Gödöllőn újra van Premontrei Gimnázium. Nagyszerű tanárt, igaz embert, igaz barátot ismertünk meg benne. Isten, aki magához fogadja az igazakat, áldja meg őt, nyugodjék megérdemelt örök békében! Szívünkbe zárva e nagyformátumú ember nem halványuló emlékét, kérjük, adja meg neki az örök világosság fényességét! (E megemlékezést hajdani diákja dr Polcz Iván mondta el, a kassai öregdiákok alábbi szövegét Czima György küldte el Kassáról, aki nem tudott jelen lenni. Helyette Paulusz Ede, Budapesten élő volt kassai premontrei diák mondta el ezt.) Az Öregdiákok Krónikája minden emléket megőriz Rólad. Mi pedig régi diákjaid szívünkben tartjuk meg, és emlékezünk példamutató jellemedre, hazaszeretetedre és a nehéz helyzetekben is gerinces kitartásodra. Köszönjük mindezt Neked és most, amikor a jó Isten magához szólított Téged, kérjük, adjon Neked örök nyugodalmat, és az örök világosság fényeskedjék Neked. Requies cas in Pace!