Százhalombattai Hírtükör, 1988 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1988-09-28 / 1. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa tizennyolc évvel ezelőtt, a 6/1970. sz. rendeletével Százha­lombatta települést várossá nyil­vánította. De vajon egyetlen ad­minisztratív intézkedéstől való­ban várossá lett-e otthonunk? Mennyi az itt élő emberek sze­repe az önálló arculat, a város­kép, a közhangulat vagy akár az újkeletű tradíciók kialakításá­ban? E kérdésekről beszélgetve két olyan partnerre bukkantam, akik túl mindennapi tevékeny­ségükön, az átalakulás folya­matának kezdettől fogva maguk is alkotó részesei. Amit elmon­danak, már csak ezért is figye­lemre méltó... * * * „Nem akarok örökké kockahá­zak között sétálni... !” HETVES JÓZSEFNÉ, elekt­­rikus (DKV): Bár Budapesten születtem, 1967-ben Esztergomból települ­tünk át Százhalombattára. Csak­nem egy évig a Posta telefon­­központjában dolgoztam, azu­tán a DKV-nál állapodtam meg. Rokonaink nagy része Eszter­gomban maradt, így ma is gyak­ran ott töltjük a hétvégeket, ün­nepeket. Érthető, hogy kap­csolatomat a várossal ezért sok­minden befolyásolja. Az áttele­pülést eleinte kicsit pionír-mun­­kának éreztem, ugyanis annak idején szörnyen magunkra vol­tunk utalva. Úgy hírlett, hogy ez a fiatalok városa, ezért számom­ra nagyon nagy csalódás volt, hogy kevesebb kapcsolatterem­tési lehetőséget találtunk itt a vártnál. Azóta eltelt egy kis idő, termé­szetesen érezhető némi változás kialakult egy szűk baráti kö­rünk is. S persze felnőtt a fiunk, aki már 23 éves ... Hogy mennyire kötődöm ide? Sok ismerősöm számára ez nem titok. Amikor megalakult Bat­­tán a „Matrica” honismereti szakkör, megismertem az itt levő régészeti leleteket. Ám az ezek­kel kapcsolatos feltáró munka komoly szaktudást igényel. Fi­gyelmem ekkor az Óváros szerb hagyományai felé fordult, s las­sacskán kezdtem beleásni ma­gam. Azután elgondolkodtam: ezt nem szabad veszni hagyni! Azóta népszokásokat gyűjtök, úgy érzem, nem haszontalanul, hisz szép anyagot sikerült eddig megörökítenem. Ha nem kötődnék ide, bizonyá­ra nem csinálnám. A város jö­vőjét illetően alapvetően opti­mista vagyok. Bár az is tény, hogy néha olyannak tűnik, mint­ha Pest valamelyik lakótelepe lenne. Hiányzik például egy csó­­nakázó-tó, vagy pihenőpark, ahol örömmel üldögélne az em­ber. Nincsenek kirakatok, ame­lyeket megbámulhatnánk... Én nem akarok örökké kockaházak között sétálni! Talán az is a baj, hogy a társadal­mi munkából született eredmé­nyeink nem lettek kellőképpen megbecsülve: ugyanott utólag csatornáztak, vagy egyszerűen nem locsolták az elültetett fákat ... Ettől azután elveszett az ilyen akciók hitele. Meghatározó, hogy itt túlnyomórészt műszaki emberek laknak, visszafogot­tabb a humán érdeklődés, a kul­turális igény. Szerintem lénye­ges lenne, hogy a város vezetői személyes jelenlétükkel adják meg egy-egy kulturális esemény rangját, s magukkal vonják a kö­zépvezetői réteget is... * * * „A fiam szerint ez egy szuper­vá­ros ...­­” GYÖNGY KÁLMÁN, reklám- és propaganda ügyintéző (DKV) — 1966 novembere óta élek Battán. Születésemet tekintve erdélyi származású vagyok, Kő­szegen gyerekeskedtem, és Bük­ről nősültem. Gyermekkorom­ról csupa szép emlékem maradt, pedig mi nem voltunk elhalmoz­va földi jóval. Kőszeget összeha­sonlítani Battával nehéz! Sír a lelkem és sírni is fog, amíg élek, mert ha ott kaptam volna ilyen munkalehetőséget, nem lennék itt. Ma már nem akarom feladni, amit életvitelben elértünk és va­lószínűleg Pest közelsége is so­kat számít, hisz fél óra alatt ott lehetek. De a fővárosi lehetősé­geket egyre ritkábban tudjuk ki­használni a családdal, mert ah­hoz, hogy megélhessünk sok pénz kell. . . Vagyis ez egy ör­dögi kör! Korábban sokáig amatőrfilmes­­kedtem. Igen szép díjakat hoz­tunk el, s volt olyan filmünk, ami nagy vihart kavart. A mi szakkörünk szinte berobbant az amatőrfilm világába, mert a ki­finomult művészkedéshez ké­pest újat tettünk. Valahogy úgy, mint a szürkehályog-kovácsok, naivak voltunk, egyszerű eszkö­zökkel dolgoztunk, pusztán a filmcsinálás kedvéért. Sokat raj­zoltam is, karikatúrákon edződ­tem, ezért izgatott a rajz- és ani­mációs filmtechnika. Azután ez is elmúlt, ma video­készítéssel foglalkozom. Úgy vélem, a várost az elidege­nedés jellemzi. Ebben persze én is benne vagyok: nincs szorosan vett baráti köröm, nincs elpaza­rolható időm sem, különösen, amióta „géemkázom”, krónikus időirányban szenvedek. Akit űz a másodállása, nehezen épít kapcsolatokat. Létesítményeit tekintve nem túl rosszul felsze­relt Batta. A fiam szerint ez egy „szuper-város”. Csakhát ő már itt született, nyilván megszokta a maga kalickáját. . . Én nem en­gedtem ebbe a talajba gyökeret, bármikor haza mennék, ha te­hetném. Tudom, sok dologban nem vár­ható el azonnali változás, de amiben tehetne valamit a városi vezetés, abban határozottabban kellene lépnie. Rengetegen szenvedünk például a „kiirtha­­tatlan” vadkendertől, vagy a tö­köli illatoktól, hogy csak néhány gondot említsek. Ez is a város­építés része ...! * * * Szívem szerint minden városla­kót kifaggatnék: ő hogyan, mi­képp látja? De tudom, hogy ez illúzió. Mégis, talán nem lenne céltalan továbbgondolnunk, va­jon mit mondanának. — szilasi — Könyvajánlat 1. LEE LACOCCA: Egy me­nedzser élete. Budapest: Gon­dolat, 1988. Lee Iacocca, az amerikai autó­ipar nagymenője, a Ford egykori vezérigazgatója és a Chrysler je­lenlegi elnöke ma Amerika első számú nemzeti hőse. Az autó­ipar helyzetéről és a Chrysler talpraállításáról szóló beszámo­lójában szakmai jártasságával, a hatékony vezetés elveinek fejte­getésével, a reageni gazdaság­­politika keményhangú bírálatá­val kínál új- és újfajta szellemi iz­galmakat az olvasónak. 2. FRANCOIS VILLON bal­ladái Faludy György átköltésé­­ben. Bp. Magyar Világ, 1988. A kötet verseit először a buda­pesti liberális napilap, a Magyar Hírlap hasábjain jelentek meg 1934 és 1937 között. A fordító célja, hogy a nagyközönség szá­mára is érthető Villon fordítást adjon, mely híven reprezentálja a XV. század és Villon szelle­mét. 3. LÉVAI JENŐ: Raoult Wal­lenberg: Regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésé­nek titka. 3. kiad. Bo. ARV­­MAECENAS, 1988. A könyv első kiadása nem ke­rülhetett forgalomba: az életben maradt Wallenberg-védencek előjegyzésben felvásárolták. A további kiadások példányait vi­szont már a cenzúra kobozta el 1948-ban. Miért? A rettenetes rejtélyt a reprint sem oldja fel, de emléket állít századunk egyik tragikus sorsú személyének, a le­gendás Raoult Wallenbergnek. 4. FEHÉR KLÁRA: Hová áll­janak a belgák? Bp. Szépirod. Kvk. 1988. A második világháború után és azóta is százezrek és milliók fu­tottak szét a világban, családok szakadtak szét, óceánok és kon­tinensek választják el a szülőtől a gyerekeket, testvértől a test­vért. A könyv főhőse az új életet, új hazát, más sorsot keresésben a múltat kutatja. 5. NEMESKÜRTY ISTVÁN: Édes Erdély: Erdélyi krónika 1916 —1967. Székesfehérvár, Szabad Tér Kiadó, 1988. Az erdélyi magyarság helyzete egyre inkább foglalkoztatja ha­zánk közvéleményét. A könyv tényeket, adatokat közöl, kerüli az indulatokat keltő vagy fokozó érzelmi indulatokat. Számos okmány, adat, tény itt lát először napvilágot. 6. FAITH MINES­PAM BROWN: Murphy (kis) asszony törvénykönyve. Bp. Gondolat, 1988. A szellemes aforizmagyűjte­mény nem csupán folytatása vagy kiegészítése a klasszikussá vált alapműnek. Murphy (kis) asszony törvénykönyve azt tanít­ja, hogy az ezer alakban körü­löttünk ólálkodó galiba a nőket sem kíméli, csupán egy idézet a törvénykönyvből „Az igazán csi­nos cipőket olyan nőknek ter­vezik, akiknek négy lábujjuk van.” Szerb népművészet Ezzel a címmel nyílt kiállítás szeptember 30-án, a Matrica Múzeum­ban. A megnyitón Dr. Kiss Mária néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa méltatta a gazdag gyűjteményt, amely a helyi kutatómunka eredményei mellett a szent­endrei, a tököli és a pomázi múzeumok anyagát is bemutatja. A rendkívül színvonalas kiállítás nem csak a szerb népcsoport örök­ségét kívánja szemléltetni, hanem egyfajta „múltidézést” is felvállal. Ezért a különféle népviseletek, beskírek, rézedények, kerámiák és a XVIII. századi egyházi könyvek mellett szerepelnek Beke G. László ikonjai, valamint az ortodox egyház templomait bemutató fotoripor­­tázsa is. A néphagyományokat és azok környezetét ismertető tárlat így hozza jelenünkbe a múltat , hiszen erre utalnak a megnyitón világító gyertyák és az egyházi liturgiás zene is. A rendezők a jelen egy másik történését is szem előtt tartják: a kiállításon eladott képeslapok árát és a Helytörténeti Múzeum egy­havi bevételét az erdélyi menekültek megsegítésére ajánlották fel. (k.-r) 3. oldal Az „Egészségünkért” alapítványról Mi, miért, hogyan történt Már elcsépelt szólam, hogy az egyén számára az egészség ak­kor válik csak igazán fontossá, amikor az illető beteg lesz. Ezért kell a társadalom minden erejét összefogni, hogy a betegségek minél későbbi életkorban lepje­nek meg bennünket, vagy ha a baj mégis bekövetkezett, tud­junk olyan segítséggel szolgálni, amely az életet elviselhetővé te­szi. A betegségek megelőzését szem előtt tartva ez év elején fo­galmazódott meg egy egészség­­ügyi alapítvány gondolata. Ezt tett követte és néhány szakem­berrel felkerestük Dunaújvá­rost, ahol kevéssel előbb életre hívtak egy ilyen jellegű alapít­ványt. Az ott szerzett tapasztalatokkal felvértezve felmértük, milyen területen ja­víthatnánk leginkább a város la­kosságának egészségügyi hely­zetét. Úgy láttuk, hogy a gyermekek légúti megbetegedései és a fel­nőttek szív és érrendszeri beteg­ségei azok, ahol a legtöbb ten­nivaló van és amelyet az egész­ségügy saját erőforrásaiból nem képes megoldani, így ez a két fő cél szerepel az alapítványban, amelynek létre­hozója a SZEFI lett. A televíziós nyilvánosságot is ka­pott ünnepélyes aláírási aktus alkalmából a DHV, DKV1, a TEHAG vezetői is kifejezték csatlakozási szándékukat. Az elsők, akik példamutató mó­don, már az alapítvány megszü­letése előtt jótékonysági koncer­ten szerzett bevételüket ajánlot­ták fel, az akkor Magazin együt­tes tagjai voltak. Hasonlóan járt el a DKV egy szocialista brigád­ja és ilyen szándékát fejezte ki a Kőbányai Gyógyszergyár vezér­igazgatója is, helyi kirendeltsége nevében és ilyen meggondolás­ból szervezett szeptember hó­napra a Városi Sportközpont rendezvényeket. Jelenleg alig több mint 350 ezer Ft érkezett az „Egészségünkért” alapítvány számlájára, de rész­ben folyamatban vannak befize­tések, részben további gazdálko­dó egységek, kisiparosok, ma­gánszemélyek befizetéseire szá­mítunk, hiszen mindenkinek ér­deke, hogy az anyagi eszközök előteremtésével és az egészség­­ügyi dolgozók önzetlen, áldozat­kész munkájával az évek során eljussunk oda, hogy minden ve­szélyeztetett százhalombattai la­kos szív- és érrendszeri beteg­ség- megelőzésben részesüljön, hiszen az alkalmazni szándéko­zott módszerekkel a még telje­sen egészségesnek látszó szer­vezetben tudjuk felfedezni a ké­sőbb súlyos megbetegedést oko­zó eltérést. A másik fő cél, hogy gyermekeink mind nagyobb számban jussanak el rendszere­sen magaslati üdülőhelyekre, le­vegőváltozásra. Naiv elképzelés volna persze azt hinni, hogy kellő mennyiségű pénzzel és az egészségügyi dol­gozók kedvező hozzáállásával az egészség vagy betegség kérdése megoldható. Ehhez fentieken kívül az egyes ember akarata, cselekvőkészsé­ge, hite is szükséges. Közösségek, egyének és vállala­tok további csaltakozása, anyagi áldozatvállalása segítheti az ala­pítvány szándékainak mind tel­jesebb megvalósulását. Intézetünk minden érdeklődő számára pontos felvilágosítást ad a lehetőségekről. Dr. Benedek László főorvos A Művelődési Ház színháztermében mutatta be a Rock Színház társulata Tim Rice és Andrew Loyd Webber világsikerű musicaljét az EVITA-t Felvételünk a nagy tetszéssel fogadott előadás próbáján készült

Next