Százhalombattai Hírtükör, 2015 (28. évfolyam, 1-25. szám)
2015-12-03 / 24. szám
VÁROSI KÖZÉLETI LAP WWW.HIRTUKOR.HU XXVIII. évfolyam 24. szám Megjelenik kéthetente, 5000 példányban • INGYENES 2015. december 3. Képviselő-testületi összefoglaló Magukon is spórollnak a képviselők Egy havi tiszteletdíjnak megfelelő összeggel csökken a képviselők, külsős bizottsági és felügyelő-bizottsági tagok, valamint tanácsnokok tiszteletdíja a következő évben Százhalombattán. Egyebek mellett erről is döntött a képviselő-testület idei utolsó, november 30-i tanácskozásán. A határozat Szél Pálnak, az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnökének az önálló indítványára született. A csökkentés éves szinten 6-7 milliós megtakarítást eredményez a városnak. Célja, hogy az önkormányzat választott tisztviselői kifejezzék: maguk is kiveszik a részüket az általános takarékoskodásból. Napirend előtt Több képviselő köszönetét fejezte ki a tűzoltóknak, rendőröknek, polgárőröknek, hogy gyorsan, szakszerűen látták el feladatukat, a szomszédoknak pedig, hogy azonnal a bajba jutottak segítségére siettek az előző napi tűzeset során. Elhangzott, hogy a rendőrök és polgárőrök egészen reggel nyolcig őrizték a helyszínt, hogy ismét bebizonyosodott, milyen szerencsés helyzetben van a város a FER Tűzvédelem közelsége miatt, valamint az is, hogy azoknak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, a Training azonnal szállást biztosított, az önkormányzat illetékes szakbizottsága pedig megvizsgálja, elhelyezhetőek-e önkormányzati lakásban. Szinte valamennyien áldott, békés ünnepeket, valamint boldog új évet kívántak a városlakóknak. Szabó Zoltán a Cseppforrás sikeréhez gratulált. Mint mondta, a táncegyüttes maximális ponttal jutott a Felszállott a páva vetélkedő középdöntőjébe. Sikerként számolt be egy testnevelőknek szóló központi továbbképzésről is, amelyen tabletet és korszerű tanári kézikönyvet is kaptak a résztvevők. Folytatás a 2. oldalon A gyorsabb engedélyeztetéshez kell a kormányzati segítség Az engedélyeztetési eljárás lerövidítése érdekében még októberben kezdeményezte a Homatech Recycling Zrt., hogy a kormány nyilvánítsa kiemelt jelentőségű beruházásnak a Százhalombattán építendő hulladék-feldolgozó üzemüket. Szeretnék az átlagosan 120-160 napig tartó hivatalos procedúrát 30-65 napra csökkenteni, mert ezzel tervezhetőbbé és üzletileg kiszámíthatóbbá válna a projekt - nyilatkozta István Gábor vezérigazgató. Hozzátette: mivel munkahelyeket és több tízmillió eurós értéket teremtenek, bíznak abban, hogy megkapják ezt a kedvezményt. A Homatech éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék gyakorlatilag károsanyag-kibocsátással sunkban, amely kapcsán 50 új munkanem járó, környezetbarát hasznosítóhelyet hoz létre, mára képes modern üzemet tervez váró- Folytatás a 2. oldalon Gyerekudak - kiegészítők 0-14 Játékok - bizsuk - Disney termékek JDSRailCDMxmMOIEtp03 2440 Százhalombatta, Tesco üzletsor Százhalombattai neves partnerünkhöz ÖSSZESZERELŐ kollegákat keresünk Amit kínálunk: - Hosszútávú, biztos munkalehetőség - Kiemelt bérezés,bőn úszók - Beutazás támogatása Jelentkezés: 20/214-9751 olgall www.p3nnonjob.l1u KI balint.ballatt pannonjol.hu Kölcsönzést-közvetítést engedélyező nyilvántartási szám: 4376-4/2003. wwwww.battavizsga.hu Bejelentkezés: Tel./fax: (23) 540-101 Százhbatta Olajmunkás u. 5. - a Mottót mellett KARÁCSONYDVEZMÉNYEI RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! Százhalombatta, Piac tér C/1 Széles KARIKAGYŰRŰ és ELJEGYZÉSI GYŰRŰi A legjobb hat táncegyüttes közé került a Cseppforrás Kipróbáltuk az iskolamenzát Lakástűz Dunafüreden Megalakult a Bűnmegelőzési Tanács Csak semmi lustálkodás Terítéken a továbbtanulás Környezetvédelmi hatástanulmányt és garanciákat kér a város A városba tervezett hulladék-feldolgozó üzemről tartott lakossági fórumot a százhalombattai önkormányzat december 1-jén. A beruházó Homatech Recycling Zrt. és OT Industries képviselőinek tájékoztatójára több százan voltak kíváncsiak. A tervezett referencia üzemet bemutató prezentáció után több tucat városi vegyész szólalt fel. Állításuk szerint nem létezik károsanyag-kibocsátás nélküli technológia, több, a feldolgozás során keletkező káros anyagot hiányolnak a beruházó cég erre vonatkozó felsorolásából. Amíg nem áll rendelkezésre környezetvédelmi hatástanulmány, ismeretlenek a kibocsátási értékek. Többen javasolták környezetvédelmi monitoring rendszer kiépítését és a beruházó cég garanciavállalását is. A környezetvédelmi hatástanulmánynyal kapcsolatban a beruházók képviselője elmondta, hogy a tervezett üzemre nincs ilyen törvényi előírás, de rendelkeznek a fenntarthatósági technológiák alkalmazására előírt - a többi között ISCC PLUS, ISCC EU - tanúsítványokkal. A felszólaló városlakók szerint Százhalombatta nem bír el még egy vegyiparra, olajiparra vagy energetikára épülő beruházást, és a környező településeket is be kell vonni a tájékoztatásba, mert ha károsanyag-kibocsátásról van szó, az ezeket is érinteni fogja. Vezér Mihály polgármester úgy öszszegzett, nagyon rövid idő állt rendelkezésre az alapos tájékozódáshoz. Fontos, hogy minél több független szakvéleményt megismerjen a város, mielőtt állást foglal a beruházásról. A mellette szóló érvek - az ötven új munkahely, az építmény- és az iparűzési adóból származó bevétel, a mintaüzem közvetett pozitív hatásai ellenére is csak száz százalékosan megbízható szakmai vélemények alapján szabad dönteni. Sem városvezetőként, sem magánemberként nem szeretne hozzájárulni, hogy fokozódjanak a környezeti ártalmak. A képviselő-testület tagjaival együtt a lehető leghamarabb meglátogatják a dunaszerdahelyi üzemet, ahol már öt éve folyik a városunkba tervezetthez hasonló tevékenység. Kiemelte: az önkormányzat mindent megtesz a városlakók véleményének megismerése, valamint a lakosság hiteles és folyamatos tájékoztatása érdekében, miként eddig, továbbra is az itt élők érdekeit képviseli. HERBÁRIÁRA ÁTKÖLTÖZTÜNK! Százhalombatta, Damjanich út 24. A hirdetés felmutatásával 20% kedvezményt adunk minden teljes árú cipőből Az ajánlat 2016.01.31-ig érvényes! A Rex teljes körű falus TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁSváltások és újraváltások ügyit 2440 Százhalombatta, Madách Imre u. 48. (SZTK mellett) Tel.:06-23-523-491 • Mobil: 06-20-349-7872 (Márton Ágnes) Nyitva: munkanapokon 9-15 óráig 24 órás ügyelet: 06-20-390-9871 TEMETKEZÉS sanna /0- 2440 Százhalombatta, Kodály Zoltán sétány 4. Parabola-ház, földszint Gergőné Préger Marika SZIGY Temetkezés Cégcsoport Tel.: 06 30 267 84 87 Ügyelet: 06 30 91 93 002 Állandó, éjjel-nappali ügyelet! 'iféKliPONt www.dvluzlethaz.hus A szelvény leadásával 10% kedvezményt adunk a megjelölt termékek megvásárlása esetén! 1 A MEGJELÖLT TERMÉKEKET KERESSE A DVL ÜZLETHÁZBAN ! 1 (Fűzfa u. 2.) ÉS A DVL PIACTÉRI (Piactér C/5) ÜZLETÉBEN! 1 Beváltható: 2015.12.22-ig! 1