Százhalombattai Hírtükör, 2016 (29. évfolyam, 1-25. szám)
2016-06-30 / 13. szám
HELYTÖRTÉNETI XXIX. évfolyam 13. szám Megjelenik kéthetente, 5000 példányban • INGYENES 2016. június 30. Képviselő-testületi ülés Göncz Árpád tér lesz az egészségügyi központ előtt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről, városunk díszpolgáráról nevezik el a Százhalom Egészségügyi Központ előtti közterületet Százhalombattán. Egyebek mellett erről is döntött a képviselő-testület június 28-i ülésén. Napirend előtt Szalai Attila szerint sikeres volt a civilek által szervezett Szent László nap, példamutató Óváros összefogása, külön kiemelte az Óvárosi Papírkutyák és Pozsgainé Szabó Éva munkáját. Másik témaként említette, hogy a meleg beköszöntével jobban oda kell figyelni a közlekedésben a gyalogosokra és kerékpárosokra, valamint nekik is figyelmesebben kell közlekedniük. Sinka László ezzel szemben úgy vélekedett, a civilek jelentős része valóban kitűnőre vizsgázott az Óvárosi Napok során, de a városi intézmények nem tettek meg mindent a rendezvény sikeréért, és erre nem mentség a pénzhiány. Tavaly nagyon sokan vettek részt a programon, amelynek szerinte ugyanolyan szakmai színvonalon kellene megvalósulnia, mint más városi nagyrendezvényeknek. Egyebek mellett számára evidens, hogy a közösségi háznak kötelező nyitva tartani az Óvárosi Napokon. Ha nincs a SZIKE, a KÉSZ, az Ifjúsági Műhely, Szél Pál, a Papírkutyák vagy Pozsgainé Szabó Éva állhatatossága, akkor gyakorlatilag nem is történt volna semmi. Az alpolgármester kitért a főtéri focimeccsközvetítésekre is. Kiemelte, hogy annak idején éppen azért vásárolta meg a város a kivetítőt, hogy az a közösséget szolgálja. Javasolta, hogy amikor a Summerfest alatt egyébként is üzemelni fog a készülék, legyenek ismét sportközvetítések az olimpiai eseményekről, különösen a magyar vonatkozásúakról. Kifejezte reményét, hogy a több mint 150 magyar versenyző között a százhalombattai Grátz Benjamin úszónak is szurkolhatunk majd, aki a hétvégi Budapest Bajnokságon kap újabb lehetőséget az induláshoz való jog megszerzésére. Klimsa Arthúr csatlakozott Sinka László véleményéhez. Ő is többet várt az intézményektől az Óvárosi Napokon. Nem tartja méltányosnak, hogy a közösségi házat pénzért használhatják a városrész lakói. Felhívta a figyelmet a Panoráma utca számozásának összeviszszaságára is, amely miatt eltéved a posta és a mentő. Szerinte az önkormányzatnak kell megoldania azt a problémát is, hogy a műszakilag nehezebben megközelítő részen tíz család még mindig nincs rákötve a szennyvízvezetékre. Jelezte, önálló képviselői indítványt fog benyújtani a témában. Szabó Zoltán a tanév vége kapcsán elmondta: sikeresen lezárultak az érettségi vizsgák a város két középiskolájában, de minden intézményben eredményesen telt a tanév. Számos országos tanulmányi és diákolimpiai helyezés, kiemelkedő szakosztályi eredmény született, országos döntőbe jutottak a Pesovár Néptánc Suli növendékei a Fölszállott a páva versenyen, de nem maradnak el az eredmények terén a modern táncosok sem. A közoktatási rendszer változására kitérve hangsúlyozta, minden európai uniós ország keresi a saját útját, miként a magyar kormány is. Széles körű párbeszéd alakult ki a témában, a szakmai vélemények egyre inkább beépülnek a kormányzati elképzelésekbe. Abban mindenki egyetért, hogy változásra van szükség, de a gyakorlati megvalósításról még eltérnek a vélemények. Átalakul a tankerületi rendszer, csökken a pedagógusok leterheltsége, szerinte jó úton haladunk. Örömét fejezte ki, hogy napirendre került a kerékpár- és vasútfejlesztés, fontos, hogy folyamatosan kihasználja a város a pályázati lehetőségeket. Optimizmusának adott hangot, amiért a labdarúgó Eb öszszekovácsolta az országot és a várost. Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke emlékeztetett, hogy július 1-jén köztisztviselők napja és Semmelweis nap lesz, amely miatt nem lesz ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban, és csak az ügyelet fog működni a Százhalom Egészségügyi Központban. Elismeréssel szólt városban tevékenykedő köztisztviselőkről, hangsúlyozta: Százhalombatta jelentős részben nekik köszönhetően „összkomfortos”, miközben évek óta nem emelkedett a bérük, és nem javult erkölcsi elismerésük sem. Köszönetét fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak is. Mint mondta, nagy változáson ment át a helyi egészségügyi ellátás, hatékonyabbá vált, amiben nagy szerepük van az intézmény dolgozóinak, akik folyamatosan odaadóan végzik a munkájukat. Vezér Mihály polgármester is köszönetét fejezte ki minden köztisztviselőnek és egészségügyi dolgozónak, utóbbiak tekintetében kiemelte az önkormányzat melletti kiállásukat is. „Gyűlnek a felhők felettünk, szomorú számok láttak napvilágot” - fogalmazott egy másik témában. A tervek szerint éves szinten több száz millió forinttal kell hozzájárulnia Százhalombattának ahhoz, hogy az állam teljes egészében kezelésébe veszi a közoktatási intézményeket, vagyis egy iskola sem marad önkormányzati fenntartásban. Folytatás a 2. oldalon Százhalombattai neves partnerünkhöz ÖSSZESZERELŐ kollegákat keresünk Amit kínáltunk: - Hosszútávú, biztos munkalehetőség - Kiemelt bérezés, bónuszok - Beutazás támogatása Jelentkezés: 21/214-9758 E3 balint.balla@pannonjob.hu Kölcsönzési közvetítést engedélyező nyilvántartási szám: 4376-4/2003. MOLEKULÁRIS HIDROGÉN V SminfaiAfus, ofjyvófiés / Cukorbetegség, florkmsorMr ENERGIA, INTENZITÁS, V Afehermeffcór, Ízületi gyulladás UNQUIET, BRISSESSEG / Daganatos megbetegedések yVesebetegség esetén Y Vérnyomás szabályzó Y Sportolók is használják, a regenerálódási idők röidítésére. .A fentieken túl még számos betegségben segít KERESSE WEBSHOPUNKBAN: www. bfact.sevenpont2.com V *36 70 363 IS SO TAPASZTALJA MÍG ON IS WWW. mohM.hidrogen.webnode.hu A MOLEKULÁRIS HIDROGÉN ÉRTJÉT!I QyertyaCong JLKegyeleti Szolgálat Kft. Temetkezési Ügyintézés Iroda: Százhalombatta, Piac tér 1 (uszodával szemben) Ügyintéző: Lengyák Brigitta Telefonszám: 06-30-260-3031 Ügyelet éjjel-nappal: 06-30-217-9639 Formátumot vált a Hírtükör Együtt nőttek - Sinka László előadása a „Matrica” Múzeumban Huszonegy éve a közbiztonságért - Kitüntették Szalai Attilát Bőröndmesék és Tűzben edzett álmok - kulturális programajánló Világbajnoki hatodik hely Tallinnban Szép volt, fiúk! Igazi fieszta hangulatban teltek az esték a labdarúgó Európa-bajnokság magyar meccsein, június 22-én és 26-án Százhalombatta főterén. Mindkét alkalommal több ezres tömeg szurkolt a focistáknak, igaz, az első, portugálok elleni mérkőzésen jobb volt a hangulat. Folytatás a 3. oldalon Idén is kitüntette és kakaópartin látta vendégül a százhalombattai önkormányzat a tanév legeredményesebb diákjait és tanáraikat, tanítóikat. Tízen kaptak Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjat és 143-an tanulmányi, illetve sportversenyekért járó elismerést. Folytatás a 3. oldalon Hallókészülékén 7 076 a kedvezménnyel Kérjen időpontot INGYENES hallásvizsgálatunkra! Szarkey Érd, Budai út 28 06 30 825 9276,06 23 362 351 Halésszaktsi A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZTE MEG KEZELŐORVOSÁT! •Akciónk a teljes áras Propel 50 RTE13dP hallókészülékre és a Propel 20 BTE13dP hallókészülékre vonatkozik 2016.06.01 -től 07.31 -ig, vagy a készlet erejéig. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekről érdeklődjön üzleteinkben. AV LEGJ AN if ^ ST A i^r, Százhalombatta, Piac tér C/16. A kiírt árak töredékéért vásárolhat IfxxtAN JfLLaZ/1/Wf Uyd akár 12.000 Ft/g Kérje eladóink segítségét. \4 ni4