Kisbíró - Vácszentlászló, 2005 (14. évfolyam, 1-6. szám)

2005-01-01 / 1. szám

2005. JANUÁR 4 Ismételten kidobhatunk egy naptárat (mármint a 2004-est) a papírgyűjtésbe, vagy a száraz hulladé­kok közé, mert ha akarjuk, ha nem egy év elszállt felettünk. Reméljük, hogy nem eredménytelenül vagy legalábbis mi mindent megtettünk azért, hogy sikeres legyen. Vajon mennyire voltunk ön­­feláldozóak? (másokat feláldozóak) Betartottuk-e a biztonságos munkavégzés feltételeit? Ki is a jó kertész a jó gazda ? Sokszor olvas­tuk már a csomagoló burkolaton, használati utasí­tásban, hogy a” jó gazda gondosságával” Néha tévedésben vagyunk, úgy gondoljuk, hogy a jó gazda, kertész kertjében vigyázban állnak a fák, virágok, a fűszálak sorolnak E-D-s irányban, soha sehol egy gaz sem. Hősünk egy laza mozdulattal felkapja a permetezőgépét- ami egyébként egy zuhanyhoz hasonlít- mindenfelé spriccel, még a fát is eltalálja vele erős hátszélben, a dózis az pe­dig olyan benne, hogy kő kövön nem marad utá­na, a kártevők már a látványára is könyörögnek életükért és erősen fogadkoznak, hogy ezentúl csak a termőföldből fogyasztanak mint a giliszták, abból is csak módjával. Miután beterített mindent „nem árt az annak ” - a szomszédra meg úgy is haragszom- címszóval lerázza hátáról a „sűrejét” és védőitalként leönt egy két sört amitől nem csak a világ de még a zöld almák is rózsaszínben tün­dökölnek, még ha júniust is írunk a naptárban! Ugye értjük a lényegét ne fokozzuk tovább. TIGÁZ A lakosság részére nyújtott eddigi széles körű tájékoztatásunkon túlmenő­en, a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. Törvénynek megfelelve közöljük társaságunk ügyeleti-készenléti szolgá­latainak telefonszámait. Az ügyeleti-készenléti telefonszámon minden olyan gázszolgáltatással kap­csolatos eseményt jelenteni kell, amely a gázvezetéken (utcai és fogyasztói) vagy gázkészülékeken:­­szivárgás -üzemzavar, szolgáltatási zavar .A növényvédő szerekkel végzett munkák során semmi nem bízható a véletlenre. A nö­vényvédő szerek alkalmazása esetén mindenek előtt figyelmesen el kell olvasni a csomagoló­burkolat címkéjén feltüntetett előírásokat, uta­sításokat. Biztonságos munkavégzéshez a munka során ezeket maradéktalanul be kell tartani.” Aki élelmiszert állít elő annak ugyanolyan fontos kell hogy legyen saját, családja, szom­szédja, környezete, megtermelt gyümölcseit fo­gyasztó emberek sőt állatok egészsége is .Az Eu­rópai Unió is fokozott hangsúlyt fektet az élelmi­szerek biztonságos előállítására, az élelmiszer biztonságra amit csak egy valami garantál ( a bürokrácián és ellenőrzésen kívül) a lelkiismeretes munkavégzés, a dózisok és várakozási idők betar­tása, saját magunk és környezetünk védelme és Sajnos nem lehet ezeket a dolgokat elégszer ismé­telni, de bízva abban, hogy most télvíz idején mindenkinek van ideje karbantartani felszerelését, gondolatait, jövőre ha csak egy dolgot is jobban csinál már meg érte !! Ezekkel a sorokkal kívánok minden gazda­társnak bort , búzát, békességet, erőt egészséget boldogulást az új évben !! Jó munkát kívánok! Szó felhívás - személyi sérüléses baleset, haláleset,­­ rongálás - természeti katasztrófa - közveszély - terrorcselekmény során következik be. A bejelentéseket gödöllői üzemünk éjjel-nappal fogadja a (28) 521-440 tele­fonszámon. Fogyasztóink a gázszámlánk hátol­dalán olvashatják a műszaki ügyeletek telefonszámait. Lengyel István földgázelosztási tender vezető Aktuális munkák kertjeinkben Kisbíró

Next