Zsámboki Krónika, 2006 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2006-03-01 / 1. szám
4. oldal Zsámboki Krónika „Édes falum, Zsámbok” honismereti és falutörténeti vetélkedő Sikeres rendezvény megtartására került sor március 3-án a Művelődési Házban. 9 családi csapat mérte össze tudását, ismereteit szülőfalujáról. A versenyző csapatokban iskolás gyermekek, szülők, nagyszülők vetélkedtek. Zsámbok község gazdag néphagyományokkal és történelmi múlttal rendelkező település. A hagyományőrzés, a honismerettel való foglalkozás a község lakóinak átszövi szinte a mindennapi életét. A gyönyörű, szinte páratlan népviseleti ruházat még ma is használatos. A családok szinte mindegyike megőrizte, szülei, nagyszülei népi ruházatát, amelyek az ünnepeken előkerülnek a „sublót” mélyéről. A gazdag hagyományok megőrzésével, a honismerettel már iskolás korban is tudatosan foglalkoznak a Bajza Lenke Általános Iskolában, de már az óvodában is. Ezen értékek megőrzésére, megismerésére hozta létre Dr. Tóth József Tanár Úr, falunk szülötte , az iskolai „Tóth Alapítványt”. Évente az iskolás gyermekek egy-egy új „feladatot” kapnak az alapítványtól, keresik, kutatják a település régi emlékeit, szokásait, hagyományait. Ezt a kutatómunkát a megszerzett ismereteket értékeli és jutalmazza a „Tóth Alapítvány”. Dr. Tóth József Tanár Úr kezdeményezése, ötlete alapján került sor a március 3-i, a családokat is megmozgató honismereti, falutörténeti vetélkedőre. A vetélkedő díjazását a Pest Megyei Önkormányzat vállalta, elismerve ezzel a zsámboki hagyományőrzés értékeit, mely díjakat a Zsámboki Önkormányzat is további jutalmakkal egészítette ki. Külön díjat ajánlott fel 10-10 ezer forintot a legidősebb és a legfiatalabb versenyzőnek az M3 Road Kft. Nagy János Zsámbok, József A.u.10. alatti vállalkozása, köszönjük felajánlását. A zsűri elnöke Szabó Imre a Pest Megyei Közgyűlés Elnöke, országgyűlési képviselő volt, aki a legeredményesebben szereplő csapatoknak adta át az értékes díjakat. A versenyző családok, a falunkról magas szintű tájékozottságról, ismeretről adtak tanúbizonyságot. A résztvevő csapatok és a jelentős számú közönség kellemes élményekkel gazdagodott a honismereti vetélkedőnkön. A sikeren felbuzdulva, a jövő évi ismételt megrendezés igénye is felmerült a jelenlévők részéről. Bajdikné Bálint Mária