Zsámboki Krónika, 2008 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2008-03-01 / 1. szám
Valkó, Vácszentlászló településekkel közösen megépítésre kerülő szennyvízberuházás előkészítése folyamatos. Február végén beadásra került az előkészítési munkálatokra irányuló pályázatunk az Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Az értékelés megtörténte után részletesen tájékoztatjuk a lakosságot. A képviselőtestület nevében köszönöm támogatásukat, segítőkészségüket, megértésüket. Céljaink megvalósítását csak a lakosság aktív közreműködésével, közvetlen részvételével tudjuk biztosítani. Településünk fejlesztése érdekében hoztuk eddigi döntéseinket. Továbbra is ezt az utat járjuk. A pályázatokon történő folyamatos részvétellel, a külső források lehetőség szerinti megteremtésével is, a falufejlesztést kívánjuk előtérbe helyezni. Holló Ilona Polgármester Az oltás díja összevezetett ebeknél darabonként 2.700,Ft, melyet a helyszínen kell fizetni, mely az oltóanyag és a féregtelenítő tabletta árát tartalmazza. Az oltás díját a Kerületi Főállatorvos állapítja meg. Az eb oltási bizonyítványát kérjük mindenki hozza magával! Háznál oltás előzetes bejelentés alapján történhet, melynek díja darabonként 3.300,- Ft. Az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) FM. rendelet értelmében az eb tulajdonosa köteles a kutyát veszettség ellen beoltatni, ha az a 3 hónapos kort elérte 30 napon belül ez első oltást követő 6 hónapon belül ezt követően évenként. Az ebekről a Polgármesteri Hivatalnak nyilvántartást kell vezetnie az Állategészségügyi Szabályzat előírása értelmében. A nyilvántartás tartalmazza a tulajdonos és az eb adatait, az oltás időpontját és az oltást végző állatorvos nevét is. Ha a tulajdonos az ebet nem a szervezett oltás keretén belül oltatja be, akkor az oltást végző orvos kötelessége a Polgármesteri Hivatalt értesíteni az oltás megtörténtéről. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy az állator boltás Értesítjük a lakosságot, hogy az ebek 2008. évi veszettség elleni kötelező védőoltására az alábbi időpontokban kerül sor: 2008. április 19. (szombat) 8.00 -12.00 2008. április 24 (csütörtök) 15.00 - 17.00 vosok ennek a kötelességüknek nem tesznek eleget, ezért a Polgármesteri Hivatal nyilvántartása nem naprakész. Ezek az ebek úgy szerepelnek, mintha a tulajdonos elmulasztotta volna az eloltási kötelezettségét teljesíteni, és ezért a Polgármesteri Hivatalnak az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény kötelessége felszólítani a tulajdonost az oltás pótlására. Kérjük ezért azokat az eb tulajdonosokat, akik nem a szervezett oltás keretén belül oltatják be a kutyájukat, hogy az oltási könyvet a Polgármesteri Hivatalban szíveskedjenek bemutatni. A Polgármesteri Hivatal az előírásoknak megfelelően 2007-ben eb összeírást végzett a településen, így megfelelő nyilvántartással rendelkezik a községben tartott kutyákról. A nyilvántartás pontosítása érdekében az Állategészségügyi Szabályzat előírása alapján kérünk minden eb tulajdonost, hogy haladéktalanul írásban jelentse be a Polgármesteri Hivatalba, ha: - a született kutyája a 3 hónapos kort elérte, - elhullott vagy elveszett, - tartási helye 3 hónapnál hosszabb időre megváltozott, - új tulajdonoshoz került. Nagyné dr.Szabó Judit jegyző Zsámboki Krónika A közterület használatáról A Polgármesteri Hivatal a településen több helyen tapasztalta, hogy a lakók nem tartják be a közterületek használatával, rendezésével kapcsolatos kötelezettségüket. Az ingatlan tulajdonos kötelezettsége, az út és járdák melletti fáknál a lehajló ágak levágása, ezáltal a zavartalan közlekedés biztosítása. Közterületen csak az önkormányzat rendeletében meghatározott védőtávolságok betartásával lehet bokrot, fát ültetni. A védőtávolságok az önkormányzat honlapján megtekinthetők (www.zsambok.hu Önkormányzat és intézményei - Önkormányzati rendeletek - 2005/14. (XI.30) A köztisztaság fenntartásáról, a környezetvédelemről és az állattartásról’). A bokrot, fát csak úgy telepítheti a tulajdonos, hogy az a kereszteződésekben a zavartalan kilátást ne akadályozza. Azokon a helyeken, ahol a fák a villanyvezetékhez ér, vagy azt megközelíti, kérjük a tulajdonosokat végezzék el a fák gallyazását. Ezt a munkát az ÉMÁSZ csak ritkán végzi, pedig ezek is okai a szeles időben felmerülő közvilágítási problémáknak. A munkát ráadásul nem a növényzet védelmének figyelembe vételével végzi az áramszolgáltató, sokszor a fát nagyobb mértékben csonkítják meg, mint ahogy az indokolt lenne. Az ingatlan előtti közterületre mezőgazdasági haszonnövények nem ültethetők ki. A közterületen építőanyagot (egyéb anyagot) csak az önkormányzat előzetes engedélye alapján lehet zárolni. A közterület használatért díjat kell fizetni (kivétel építési engedély birtokában tárolt anyagok). A szabálytalan közterület használat esetén a tulajdonos szabálysértési bírsággal sújtható és kötelezhető a közterület használati díj utólagos megfizetésére Az ingatlan tulajdonosa közterületen a természetes terepviszonyokat csak az önkormányzat előzetes engedélyével változtathatja meg. Járda kiemelése, vagy magasabb gépjármű beálló készítése esetén minden alkalommal előzetesen engedélyt kell kérni a Polgármesteri Hivataltól. Kérünk mindenkit az egységesebb és esztétikusabb falukép érdekében ezen szabályok betartására. Nagyné dr.Szabó Judit jegyző