Pest Megyei Hirlap, 1959. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-02 / 127. szám
PEST MEGYEI I1. ÉVFOLYAM, 127. SZÁM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA 50 FILLÉR HÉTFŐN ZÁRT ÜLÉST TARTOTTAK A KÜLÜGYMINISZTEREK Hétfőn délután 15.30 órakor a szovjet küldöttség villájában megkezdődött a külügyminiszteri értekezlet hétfői zárt ülése. Az ülésen Gromilko szovjet külügyminiszter elnökölt. Ezt megelőzőleg, — mint erről a hírügynökségek beszámolnak — a három nyugati nagyhatalom külügyminiszterei Brentano nyugatnémet külügyminiszterrel együtt hétfőn délben a francia küldöttség szállásán megbeszélést tartottak, s megvizsgálták a szakértők által múlt héten kidolgozott jelentést a berlini kérdésről. Mint ismeretes, a nyugati négyhatalmi munkacsoport londoni ülésszakán szintén készített egy tervezetet, ezt azonban a külügyminiszterek nem találták kielégítőnek és ezért adtak megbízást a szakértőknek újabb jelentés előterjesztésére. Megbízható források szerint ebben a legújabb jelentésben egy bizottság felállítását javasolják,amelynek feladata lenne a Berlinre vonatkozó ideiglenes megoldás végrehajtásának ellenőrzése. A bizottság tagjai lennének az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Anglia, Franciaország, továbbá Kelet- és Nyugat- Berlin hatóságainak képviselői. Lankadatlanul kell dolgoznunk továbbra is a béke megszilárdításáért mm mondotta Hruscsov a vlorai nagygyűlésen Aláírták az albán—szovjet közös nyilatkozatot A TASZSZ különtudósítója jelenti: N. Sz. Hruscsov, az Albániában tartózkodó szovjet kormányküldöttség vezetője, valamint Malinovszkij szovjet honvédelmi miniszter és Ivanov tiranai szovjet nagykövet — a szovjet küldöttség tagjai — Enver Hodzsa, Mehmet Shehu, Hyshni Kapó és más albán vezető személyiségek kíséretében vasárnap Vlorába érkezett. A városban, az albán és a szovjet lobogókkal díszített Zászló téren, a város és a környező falvak lakosainak részvételével nagygyűlést tartottak. A gyűlésen Enver Hodzsa és Hruscsov mondott beszédet. — A kommunizmus, amely felváltja a kapitalizmust — mondotta többek között Hruscsov —, elkerülhetetlenül győzni fog, mert a társadalmi fejlődés újabb, magasabb fokát jelenti, kiküszöböli a kapitalizmusban rejlő ellentmondásokat, sohasem látott teret nyit a tudomány és a technika fejlődésére, a társadalom összes éltető erőinek felvirágzására. A kommunizmus minden ember számára a legjobb életet, a legmagasabb életszínvonalat hozza. A kommunizmus a dolgozók régi hő vágya, az emberiség boldog jövője. A düledező kapitalizmus igyekszik meghosszabbítani létét, de hiába minden próbálkozása, pusztulás vár rá, mert az új, győzelmes rendszer, a kommunizmus már közeleg, hogy felváltsa. Az imperialisták táborában egyes őrültek atom és hidrogénbombáikkal fenyegetik a világot, erejükkel fenyegetőznek. Esztelen politikájukkal közelebb hozzák a kapitalista világ végét, azt az időt, amikor az emberiség mélyen eláshatja a kapitalizmust. J — Ma, amikor nálunk, a ^ Szovjetunióban felépült a szo ^cializmus és sikeresen épül a £ kommunizmus — mondotta ^ Hruscsov — amikor számos ^ európai és ázsiai ország halad ^ a szocialista fejlődés útján. ^ meggyőzően világossá vált, mi ̋ re képes a munkásosztály, a ^ dolgozó parasztság, mit jelent ^ a marxizmus—leninizmus el ̋méletén alapuló társadalom ^ felépítése. ^ Hruscsov a továbbiakban £ kijelentette, hogy a sikeres ^ előrehaladáshoz munkára ^ van szükség. Ahhoz pedig, £ hogy az emberek nyugodtan ^ dolgozhassanak, biztosítani £ kell a békét. A béke ügyei szempontjából a helyzet szillárdabb, mint azelőtt. Ez azonban nem jelenti azt — hangsúlyozta Hruscsov —, hogy most már nyugodtan élhetjük világunkat. Lankadatlanul kell dolgoznunk továbbra hogy megszilárdítsuk is, a békét. Hruscsov ezután a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági erejének gyarapodásáról beszélt. — Ha az imperialisták támadást kísérelnek meg ellenünk — jelentette ki — mi olyan csapást tudunk rájuk mérni, hogy nem heverik ki. Az imperialisták ismerik erőnket. Minket megtámadni egyenlő az öngyilkossággal, ilyet csak őrült követhet el. Hruscsov hangsúlyozta, hogy szocialista országok népeinek nagy szervező ereje a marxista—leninista párt. A sikeres előrehaladáshoz mégjobban erősíteni kell a kommunista és munkáspártok sorait, s még szorosabban tömöríteni kell a népeket e pártok körül. Következetesen kell a marxista harcolni és leninista elmélet tisztaságáért, az opportunizmus, revizionizmus ellen. Ébereknek kell lennünk. Befejezésül Hruscsov újabb, még nagyobb sikereket kívánt az albán népnek, amely az Albán Munkapárt vezetésével sikeresen halad a szocializmus építésének útján. ★ Az Albán Népköztársaság minisztertanácsának székházában szombaton aláírták Szovjetunió és az Albán Nép- a köztársaság párt- és kormányküldöttségeinek tárgyalásairól szóló közös közleményt. Szovjet részről a közös közleményt aláírta N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, albán részről pedig Enver Hodzsa, az Albán MP Központi Bizottságának első titkára és Mehmet Shehu, az Albán Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Elkészült a gyümölcstermő tájak beosztása A Fajtaminősítő Tanács szakemberei a megyei szakbizottságok javaslatai alapján elkészítették az egész ország területére a gyümölcstermő tájak beosztását és az termőtájakon telepíthető egyes árugyümölcsfajták jegyzékét. szőlő-, gyümölcs- és borgazdálkodásról szóló törvényerejű rendelet értelmében az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni termelők a jövőben csupán a termőtájak fajtajegyzékében szereplő gyümölcsfafajták szaporítóanyagát használhatják fel az árugyümölcsösök telepítésénél. A gyümölcstermő tájak meghatározásával az a cél, hogy az eddigieknél egységesebb, minőségileg jobb, a belföldi fogyasztásra és exportra egyaránt megfelelőbb gyümölcsfajták terjedjenek el, a kevésbé értékes gyümölcsfajtákat pedig fokozatosan kiszorítsák a köztermesztésből. A házikertekben továbbra is tetszés szerinti fajtákat ültethetnek a termelők. A szovjet párt- és kormányküldöttség több tagja hazatért Albániából Vasárnap Tiranából visszatért Moszkvába az Albániában járt párt- és kormányküldöttség és több tagja: N. A. Muhugyinov, N. P. Firjubin, A. A. Bulgakov, F. D. Dumbadze, D. Raszulov, Sz. A. Vezirov, I. T. Vinogradov, N. Sz. Hruscsov, a küldöttség vezetője és R. I. Malinovszkij marsall, még néhány napot Albániában tölt. A tiranai repülőtéren szovjet vendégek búcsúztatására megjelentek Enver Hodzsa, Mehmet Shedu, Hadzsi Leshi, valamint más albán vezető személyiségek. A szovjet küldöttség tagjainak említett csoportja vasárnap visszaérkezett Moszkvába. Magyar vendégek Varsóban !A napokban magyar parlamenti küldöttség utazott a Lengyel Népköztársaságba. Képünkön: a küldöttség tagjai a varsói ismeretlen katona emlékművénél. Megyei sporteredmények (6. oldalon) 1959. JÚNIUS 2. KEDD Készülnek a gyümölcsszállító ládák A Szövetkezetek Pest megyei központjának dabasi kirendeltségének udvarán sok tízezer gyümölcsszállító láda várja a szezon indulását. A kijavított és raktározott ládákon kívül az exportszállítások zavartalan lebonyolításához is készítenek új ládákat. A kirendeltség udvarán két brigád már hosszú hetek óta foglalkozik az új ládák készítésével, s előre láthatóan csak akkor hagyják abba a munkát, ha legalább 15 ezer jó minőségű, exportszállításra alkalmas rekeszt készítettek. Képünk munka közbeni ábrázolja az egyik brigádot. (Tenkely felv.) A Csepel Autógyár és a taksonyi Lenin Tsz szocialista szerződése A Csepel Autógyár egyik pártalapszervezete szocialista szerződést kötött a taksonyi Lenin Termelőszövetkezettel. A szerződés legfőbb célja a tsz gazdasági és politikai munkájának megjavítása, s hogy a szerződő „felek” eközben szoros kössenek egymással.barátságot Az autógyáriak — többek között — vállalták, hogy az újonnan alakult tízpártcsoport munkáját tapasztalataikkal segítik s minden taggyűlésen résztvesz egy-egy elvtárs. A pártnapokra előadót küldenek s ősszel megszervezik az időszerű kérdések szemináriumát. Június 13-án közös gyárlátogatást szerveznek. A tsz tagsága megnézi az üzemeket s utána szórakoznak ismerkedési esten munkásokkal együtt a gyári A könyvelési munka javítására a jövő héten mégkét pénzügyi szakember látogat el Taksonyba és tanácsokat ad majd az ottani könyvelőknek. Máris bebizonyosodott, hogy a szerződés sok hasznos tapasztalatot ad mindkét „félnek”. Egyik nap a soroksári tangazdaságba kísérték el az autógyáriak a tsz tagjait. A termelőszövetkezet elnöke, Madácsy László, így ír erről az eseményről. .......Tagságunk nagy érdeklődéssel rendkívül hallgatta a a szakemberek magyarázatát nagyüzemi gazdálkodás módszereiről. Megnéztük nagyüzemi kertészetet, amelynek minden munkáját — ültetéstől a betakarításig — gép végzi. Mindez számunkra eddig hihetetlen volt, éppúgy, mint az itatásos borjúnevelés rentabilitása. A látott korszerű tejház és takarmányelőkészítő mind, mind megnyugtatóan támasztotta alá a szocialista mezőgazdasági nagyüzem hatalmas fölényét...” A Lenin Termelőszövetkezet jövőre egy zöldség- és baromfiárusító boltot akar építeni a gyár mellett. Bizonyos, hogy olcsó és jó minőségű áruval látják el majd az autógyári asszonyokat. B. Kőszegi Ibolya Nagyüzemi borsótermesztés Taksonyban és Nagykőrösön Tegnap megkezdődött a betakarítás gépekkel gépekkel. A borsót Mählader traktorral szárral együtt szedik fel, majd a gazdaságban felállított fejtőgéppel dolgozzák fel. A gép kiválasztja és felbontja a hüvelyeket, és a borsószemeket nagyság szerint osztályozza. Alkalmazása ^ lehetővé teszi, hogy a nagy^ üzemekben ne csak 20—30 ^ holdon termeljenek borsót, mint eddig, hanem a kézi ^ munkaerőt teljesen kiküszöbölve, több száz holdról egyöntetű termést $ konzerviparnak szállítsanak. Az új gép ^ alkalmazása nemcsak nagyarányú munkamegtakarítást jelent, hanem azzal az előn̋ nyel is jár, hogy a zöldborsó ^ szára, levele és hüvelye takarmimányozásra és silózásra azonnal felhasználható. A szo kottnál korábban felszabadu^ló területre másodvetésként $őszi karfiolt és káposztát vettnek. A Taksonyi Állami Gazdaságon kívül Nagykőrösön is 250 holdon alkalmazzák az idén a borsótermesztés új, nagyüzemi módszerét. A Taksonyi Állami Gazdaságban hétfőn megkezdték 250 hold borsó betakarítását A lottó pénteki jutalomsorsolása A lottó pénteki jutalomsorsolásán a 19. hét szelvényeire — a visszamaradt nyereményekkel együtt — összesen 516 jutalomtárgyat sorsolnak ki. A főnyeremények száma — az át nem vett személygépkocsival és egy garzon öröklakással — hatra emelkedett. A legértékesebb nyereményen, a két szoba hallos, garderobos öröklakáson kívül bárhol felépíthető családi ház, két garzon öröklakás és két Skoda-Spartak személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. Új nyeremény lesz a teljes lakásberendezés, amely szoba-, konyha- és előszobabútorból és háztartási felszerelésből, gépekből áll. Kisorsolnak egy teljes szoba- és egy teljes konyhaberendezést, 15 külföldi társasutazást stb. *Értekezletet tartott az Országos Földművesszövetkezeti Tanács Hétfő délután az új városháza tanácstermében megkezdődött az Országos szövetkezeti Tanács Földműveskétnapos ülése. Az első napi tanácskozáson részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Tömpe István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a földművelésügyi miniszter első helyettese. Tisza József, a Termelőszövetkezeti Tanács titkára, Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Erdős József, az OKISZ elnöke, valamint Constantin Filorianu, a Román Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének Magyarországon tartózkodó elnökhelyettese. A tanácskozást Nyers Rezső, a SZÜVOSZ elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja nyitotta meg. A földművesszövetkezeti kereskedelem időszerű feladatairól Molnár Károly, a SZÖVOSZ elnökhelyettese számolt be;