Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

Nigériában megszűntek a harcok A nigériai fejlemények vál­t összetűzésekről nem or­­tozatlanul élénken foglalkoz­ kezett hír látják a nemzetközi közvél­e­­­­t arra va­ll, hogy a biafrai ményt. A legfrissebb jelentés , csapatok teljesítik Ojukwu­sek szerint a lagosi kormány , megbízottja, Effiong vezérőr­­diadalmas csapatai folytatják i nagy kapitulációs parancsát, előnyomulásukat a balzaci . Most, hogy a háború gya­­szamarbőr mintájára apróra i korlatilag befejezettnek le­zsugorodott biafrai szakadár­ kinthető, a szeparatisták ed­­állam területén, digi támogatói igyekeznek vi­lágszerte felszítani a győztes szövetségiek „várható megtor­­lásának” hisztériáját. A köz­ponti kormány reagálásából kitűnik, hogy maga Yakubu Gouxmn tábornok nigériai ál­lamfő is fontosnak tartja ezt a kérdést. Lagos hivatalos nyilatkozatában, célzatos han­gulatkeltésként utasította vissza a mesterségesen táp­lált aggályokat. Gowon tábornok rádióbe­szédben erősítette meg az amnesztiával kapcsolatos, ko­rábban­ elhangzott ígéretét. A a közkegyelem — hangsúlyozta tábornok — mindazokra vonatkozik, akik rendben át­adják fegyvereiket a szövet­ségi kabinet bevonuló kato­náinak. Gowon sürgette tiszt­jeit, mielőbb ve­gyék át a köz­­igazgatási funkciókat a vis­­­szafoglalt szakadár területe­ken és nyújtsanak azonnali segítséget az ottani, súlyosan nélkülöző lakosságnak. A máris megindult se­gélyakció méreteire jel­lemző, hogy egyetlen na­pon, kedden, 800 tonna élelmiszert juttattak el a legínségesebb körzetek­be. A középnyugati tartomány­­ katonai kormányzója utasítot­ta katonáit, hogy állítsanak fel szükségtáborokat az ott­hontalanok és éhezők befoga­dására. A hajszálnál tízszer pontosabban (Folytatás az 1. oldalról.) gépek, egyre több fáradságba és pénzbe kerül a régi masi­nák felújítása s a rossz gép­parkból eredő selejt. Most végre jobb hírekről is beszámolhatunk. Mint tegnap Masszi Tibor igazgató, a Ma­gyar Gördülőcsapágy Művek­ diósdi üzemének vezetője el­mondta, 30 milliós beruházás­­­sal próbálnak fiatalítani. En­­­nyit hagyott jóvá a művek vezetőgárdája. — Nagyon kellett ez a pénz. Mindenekelőtt arra használ­juk, hogy az NDK-ból csap­ágygyűrű gépeket vásároljunk. Négy már gyári fedél alatt, kettőt próbálunk, három ha­marosan itt lesz s év végéig még egy igen korszerű be­rendezést kapunk. — Szerepe, jelentősége? , — Világszerte a nagyobb pontosság és hosszabb élettar­tam szerepel a csapágyakkal szembeni kívánságlistán. Ez pedig szorosan összefügg az­zal, hogy milyen például a görgők és gyűrűk felülete. Az új sor rendkívül fi­nom megmunkálást bizto­sít s öt-nyolc mikron pon­tosságot ... — Le lehetne ezt fordíta­ni...? — Egy hajszál vastagsága 40—60 mikron. Érzékeltetésül ’’talán ennyi is elég. Megérke­zett már az első szuperfini­selő is, amely tükrös, felületű­vé teszi a görgőt. Saját újdon­ságunk a görgők kosarának, tehát a görgőtartónak újfajta tisztítása. A megmunkálásnál az egyenetlen felület, a kiálló kis fémszálacs­ká­k elkerülhe­­tetlenek. Egy rázó, vibráló be­rendezése és a bele töltött anyag koptatja simává. Ered­ménye a még csendesebb for­gás s azzal, hogy megakadá­lyozzuk valamilyen kis fém­hulladék későbbi leválását, bekerülését természetesen az élettartamot is növeljük. Négyszer, ötször aranyat tud a köszörűgépek sara, mint kiszolgált elődei. Nem az emberre, az automa­tára vár majd a hozzávaló anyag adagolása is. Remélhe­tőleg megteszik vele az első lépést a korábban nagyhírű gyár talpraállításához: az így készülő görgőscsapágyak a legkényesebb igényeknek is megfelelnek. (t. gy) TM'<sJC­rlap 1970. JANUÁR 14., SZERDA Három járás veszteség nélkül (Folytatás az 1. oldalról.) nap alatt eljuthat a termelők­től a fogyasztókhoz. A főváros környéki termelő­­­­szövetkezetek általában kis te­rületen gazdálkodnak, s ezért különös jelentősége van a kö­zös társulásoknak. Örkény pél­dául 300 férőhelyes, modern tehenészeti telepet épít fel a helybeli két közös gazdaság összefogásával. A solymári, és a pilisvörösvári gazdaságok szarvasmarha- és sertéstelepet építenek. Azzal a gondolattal is fog­lalkoznak a közös gazd­­a­ságok, hogy részt vesznek külkereskedelmi csere­forgalomban.áru­A HUN­GAROCOOP közvetí­tésével osztrák és nyugatné­met vegyes vállalattal tárgyal­nak árucseréről. A Pest környéki gazdasá­gok zöldséget, gyümölcsöt és baromfit szállítanának a nyu­­­­gati országok vállalatainak, cserébe pedig feldolgozó be­rendezéseket és baromf­i­tenyészanyagot kapnának. BONN Nyilvánosságra hozták a Brandt-beszéd mellékletét Kedden nyilvánosságra hoz­ták Bonnban Brandt kancel­lár szerdai parlamenti beszé­dének mellékletét. A négy részből álló do­kumentum első fejezetének ez a címe: kialakulása: „A német kérdés valamint az NSZK és az NDK kapcsola­tai". E fejezetben a bonni kormány kifejti azt a véle­ményét, hogy „25 évvel a harmadik birodalom feltétel nélküli kapitulációja után a német nemzet, 1970. évi tény­leges határai között 2 államra van osztva. A dokumentum a „német nemzet egységéről" vallott ismeretes bonni felfogást, az NDK 1968. évi alkotmányá­val próbálja alátámasztani. Idézi az alkotmány megálla­pításait, amelyek az NDK-t a német nemzet szocialista államának nevezik, és köte­lezi magát „a kettéosztottság megszüntetésére a két német állam között, addig is, míg az újraegyesítés megtörté­nik”. Ezen az alapon tárgyalja a melléklet a két német állam viszonyát. Figyelemre méltó annak erőteljes hangoztatá­sa, hogy a két állam csak akkor jöhet létre között jobb kapcsolat, szem elől, ha nem tévesztik hogy a két állam „alapvetően különböző társa­dalmi és gazdasági rendszer­ben él". Brandt láthatóan eleget akart tenni­­ az konzervatí­voknak is, azzal, hogy alá­húzza a „nemzet ugyanakkor azonban­ egységét”, a két német állam különböző rend­szerének hangsúlyozásával rá akart mutatni arra, hogy az újraegyesítést belátható időn belül gyakorlatilag lehetet­lennek tartja. Kitér az okmány az NSZK és a NATO kapcsolataira. Külön fejezet foglalkozik a „berlini kérdéssel”. Nyugat- Berlinnek és az NSZK-nak „szoros kapcsolatát” azzal indokolja, hogy ez Nyugat- Berlin életképességének biz­tosítása végett szükséges. A negyedik fejezet a két német állam kereskedelmi és közlekedési kapcsolataival foglalkozik. T Az északír Jeanne is Arc Bernadette Del­­vin, az parlamenti északír kép­viselőnő, polgárjogi aki a meg­mozdulásokban tette híressé ma­gát, most a dél­afrikai faji meg­­lönböztetés elle­ni menet élére állt. McCarthy Párizsban Eugene McCarthy szenátor, az ismert amerikai közéleti szemé­lyiség, akit a minap Moszkvában fogadott Koszigin miniszterelnök, úton hazafelé Párizsban tárgyalá­sokat folytatott a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány, valamint a VDK delegátusaival. Újságírók kérdésére a szenátor nem volt hajlandó­ válaszolni, Párizsban tanuló amerikai diákok gyűlésén azonban kijelentette képünk itt készült­­, hogy a meg­beszélések célja „a háború be­fejezése lehetőségeinek felkutatá­sa és semmi más**. GYURKÓ GÉZA: Jó napot Mongólia Vili: Lámák, szörnyek, rádiók „Megvetésre méltó és meg­vetett egyéniség, szégyen isten és ember előtt, utálat szerzete­sek és világiak előtt, a lámaiz­­mus főpapjának torzképe. Ha legalább csak titokban inna!... S ha saját tanainak parancsai szerint nőtlenségben kell él­nie, legalább elrejtené szere­tőit a világ szeme elől!” — idé­zi Sven Hedint, a világhírű svéd utazót Róna-Tas András „Nomádok nyomában’’ című érdekes etnográfiai tanulmá­nyában Az utolsó „Bogdo ge­­genről” van szó, a mongol lá­maizmus utolsó főpapjáról, aki mint uralkodó megszűnt ural­kodó lenni a mongol népi for­radalom után, de haláláig megtarthatta főpapi méltósá­gát. Volt szerencsém látni tibeti —kínai stílusban épült félel­metesen szép nyári és eléggé jellegtelen téli palotáját — mindkettő ma lényegében val­lástörténeti múzeum. S szerencsém beleborzongató volt a lámaizmus vallásának doku­mentumaiba. Félelmetes ször­nyek, rettenetes — úgynevezett cam-maszkok — fejek, vörös, arany, fekete színekben, há­rom szemmel, vadkanagyarak­kal. A szörnyek, a legkülönbö­zőbb fő- és alistenségek, dé­monok, amelyeket túlvilági kí­sérőik, szörnyek, alacsonyabb­­rendű démonok táncolnak kö­rül. Bármerre néztem, s bár­merre nézett az egykori arát, tikkadt rémülettel kellett szemlélődnie az embertől tel­jesen elvonatkoztatott vallás csak szörnyűségekre, démoni fenyegetésekre utaló relikviu­­mai láttán. A cam-maszkok mellett rendkívül sok aranyozott Buddha-szobor, színes temp­lomfestmény, ezernyi szertar­tási eszköz — a többi között egyet állítólag egy tizenhét éves szűzlány combcsontjából faragtak, és emberkoponyából készült csészék. Ma már ez jobbára a múlté. Egyetlen működő lámakolos­tor van — Ulánbátorban —, a Ganden, ahol még most is folynak a szertartások, ahova eljárnak imamalmot forgatni, Buddha-szobor előtt az ima­­padra roskadni —, inkább már csak az öregebbjei. Volt olyan érzésem, amint ott álltam, kel­lő tisztelettel a dúsan cirádá­­zott s belül relikviákkal, szer­tartási tárgyakkal és lámákkal szinte nyomasztóan zsúfolt szentély ajtajában, mintha mindez már a lámák számára is idegenforgalmi kuriózum lenne. Lehet, hogy tévedek. De abban nem, hogy jó szögből nézve, a Buddha csúcsos fej­dísze pontosan beleolvad mongol televízió magasba szö­ a­ő kő tornyába. A jurta, ahol — szutecajra, 1 tejes teára szomjazva — sofő­rünk megállt, háromnapi já­róföldre volt gépkocsival is a fővárostól. Jobb módú családé lehetett, mert ajtaja díszesebb volt a szokottnál. — Szambajno­k köszöntünk be a jurtába, s már kucoro­­dunk is le, ki, mint jó­magam, apró székre, ki a földre, a be­­épés után a bal oldalon, a fér­fiak oldalán, ahogyan ez illik. S egy kétarasznyi kis kölyök már cap lát is a jurta falán függő lóbőr tömlőhöz, megka­var benne valamit, hogy a kö­vetkező pillanatban régi mon­gol szokás szerint kézzel nyújt­sa át az ajakba mért és a ven­dégnek szó nélkül kijáró ku­miszt. Nem elfogadni halálos sér­tés. A jurta velem szemben álló oldala a nőké. Az asszonya hol­mik, háztartási eszközök, ru­hák, csecsebecsék s száradó, talán a múlt héten vágott, de már csak kevéske maradékát mutató birkahús a jurta váza és vászna között. Középen Ce­­tendanda, a jurta tulajdonosá­nak ulánbátori ismerőse a sar­kán ül, és a földre tett desz­kán tésztát metél. A jurta kö­zepén kondér, a kondérban a faggyúzsírban sül a már fel­metélt tészta. A háziasszony kavargatja és szedi ki egy la­vór formájú főádogedénybe a kisült tésztát. A jurta előtt még két as­­­szony guggol. Ismét birkát vágtak, a lehető legkevesebb vízzel, egy darab tüdőt járat­va ide-oda, a birka beleit tisz­títják, így csinálták ezt, a tész­tát le­zámítva, évezredek óta. Legyek döngenek, s érezni száradó téli tüzelő, az össze­a gyűjtött trágya illatát — száz kilométerekre nincs ide fa! — lovak nyihognak a közelben, és egy álmos teve ordítja el magát oly keservesen, mintha a birkát siratná. A jurtát azon­ban már állami gyár készíti. Ott áll, a valamikori szen­tély helyén, középen, a bejá­rattal szemben a telepes világ­­vevő rádió, és a házigazda — aki az imént’ invitált be ben­nünket, teát főzve a soha nem látott mongol sofőrnek a szű­kös vízből — az állami gazda­ság dolgozója. A vendég, aki Ulánbátorból jött, egy népmű­vészeti háziipari szövetkezet­ben gyümölcsözteti vele szüle­tett ősi tehetségét. — Ó, jártam én az elvtár­saknál, még 1957-ben. Egy hé­tig voltam Budapesten, aztán onnan Prágába mentem, majd Bukarestbe. Bőripari delegáció tagja voltam — mondja folyé­kony orosz nyelven büszkén, miközben megállás nélkül jár a kés a kezében, s ki nem esik — beszéd közben sem — a ci­garetta a szájából. — Kijöttem egy kicsit levegőzni. Meg kumiszt inni. Kell az ember­jó­nek, mert az a város, hiába jó, mégiscsak rossz — mondja megelégedetten, hogy itt lehet még néhány napot, s nem ab­ban a „rossz levegőjű” város­ban. Ulánbátor levegőjét­ben bármelyik európai külön­város megirigyelhetné. A háziasszony megropogtat­ja a derekát, rágyújt, és gon­dol egyet. Lecsapja a kavaró­kanalat, s máris ott ül a Gaz kormánykereke mögött. Gyúj­tás, kapcsolás, és villámgyor­san elporzik vagy fél kilomé­tert, hogy aztán visszadöcög­jön a jurta elé. — Hű, de régen vezettem már — mondja kicsit szomo­rúan, és kavarja tovább a sülő metéltet, oda ne égjen, a véres­hurka megköveteli, hogy jófaj­ta tészta kerüljön mellé. A kumiszt, a szutecaji meg­ittuk. Búcsúzunk. Nem tartóz­tatnak, mint ahogy nem is néz­tek ki. Aki jön, az jön és ma­rad, amíg marad, és különö­sebb köszönöm nélkül távozik. Eszi, amit a­ család eszik, nem tartozik fizetséggel érte, vendég is lesz valakinek egy­­ szer házigazdája. A televízió, a telepes rádió, az autó, a gyári jurta nem tűri már a lámaizmus nyeit, de békésen megfér szer­emberi hagyományokkal s az környezet kényszerűségével.a (Folytatjuk) Az egyetlen működő lámakolostor udvarán. (Fotó: Gábor)

Next