Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-25 / 47. szám

2 KOPPENHÁGAG A kötelező munkaerőközvetítés tapasztalatai (Folytatás az 1. oldalról.) a kötelező közvetítés alapján került a vállalatokhoz. Két hét alatt a megye hat városában 419-en jelent­keztek a tanácson. Közülük 279-et helyeztek el, s 153-an estek a kötelező mun­kaközvetítés alá. A különbözet onnét adódik, hogy 140-en nem fogadták el a felajánlott mun­kát. Természetesen előbb­­utóbb rákényszerülnek, a fő­város és a szomszédos megyék hasonló rendelkezései miatt máshol sem tudnak elhe­­­lyezkedni.­­ Összegezve: remélhetőleg a rendelet sokat segít a mun­kaerőhelyzet stabilizálásában, bár a hatást csak később lehet jobban felmérni. — di. ENF Aláírással kezdődött Péter János külügyminiszter, aki kedd este hivatalos látogatásra Dániába érkezett, tegnap a Christianborg-palotá­­ban dán kollégájával, Poul Slartlinggal aláírta a két ország kulturális egyezményét. A magyar külügyminiszter ezt köve­tően megkezdte tárgyalásait Koppenhágában. A­ csehszlovák kormányfő hazautazott Prágába (Folytatás az 1. oldalról.) Őszinték, szívélyesek, minden területen működésünk.Intenzív az együtt­Kádár elvtárssal, Fock elv­társsal és a többi elvtárssal folytatott megbeszéléseinken részletesen tájékoztattuk ma­gyar barátainkat Csehszlová­kia jelenlegi helyzetéről. Or­szágunk fejlődésének legutób­bi szakaszát pozitívan értékel­jük. Elmondhatjuk, hogy né­pünk túlnyomó többsége elkö­telezte magát azok mellett a célok mellett, amelyeket Cseh­szlovákia Kommunista Pártja tűzött ki. Pártunk fő törekvése most az, hogy teljes összhang legyen a szavak és a tettek között. A magyarországi tárgyalá­sairól szólva kitért arra, hogy nagy figyelmet szenteltek a gazdasági integrációnak, majd hangsúlyozta: meggyőződése, hogy magyarországi látogatá­sa jelentősen hozzájárul a két ország testvéri együttműködé­sének további elmélyítéséhez. A tanácskozásokon teljes egyetértés mutatkozott az alapvető kérdésekben, belpoli­tikai s nemzetközi kérdések­ben egyaránt Tegnap délután a tárgyalá­sok befejeztével közös közle­ményt adtak ki, majd a cseh­szlovák kormányfő és kísérete az esti órákban hazautazott Prágába. Korszerűsítési menetrend (Folytatás az 1. oldalról.) építést s 1972 végén fejezik be. Az összköltség 50 millió, az idén 15 millió forintot építe­nek be. Ha minden jól megy, az év második felében már Szentendréig lehet közle­kedni az új nyomvonalon. — Vác és Nagymaros között már elkészült az út Nagyma­ros és Szob között csak a kö­vetkező ötéves tervben készül el. Szobon viszont épül — nagy nehézségekkel —, az át­kelési szakasz, s talán el is ké­szül az idén. Elkerüli mindkét vasúti átjárót csökken a bal­esetveszély. Utána visszafelé haladnak az építők, Zebegény irányába... — Az 51-es utat Kiskunlac­­háza és Dömsöd között 50 milliós költséggel, 1973-ra kor­szerűsítjük. Az átkelési szaka­szokkal kezdik, s ezt még az idén befejezik. A régi balatoni utat (70-es) Budapest—Érd között szintén felújítjuk. — Az alsóbbrendű utak kö­zül érdemes megemlíteni: be­fejezzük a péceli és a maglódi átkelési szakasz építését. Gö­döllőn vasútpótló út épül az Irányi Dániel utcában, mivel megszűnt a veresegyházi vas­út . Út- és hídjavításra 220 milliót költünk. Ennek csaknem felét a budai járás útburkolatainak megerő­sítésére, mivel az utóbbi évek­ben sok kárt okozott az olva­dás és a fagy. — A Dunaharaszti és Tak­sony közötti híd építése meg­kezdődött, 1973-ban fejezik be. — A nagykovácsi és a szo­kol­yai bekötő úton 2—2 híd, a pilisborosjenői úton pedig egy híd épül az idén. Ebben az évben elkészül a félkilométe­res herceghalmi bekötő út is. (parádi) AZ „IRMA, TE ÉDES!” ze­nés játék szerzője, Alexandre Breffort, kedden párizsi ott­honában, 69 éves korában el­hunyt. Breffort népszerű új­ságíró és humorista volt. Sürgős belépésre keresünk: villanyszerelőket szerszámkészítőket szerkezeti és géplakatosokat forgácsoló és sajtoló gépmunkásokat női és férfi segédmunkásokat takarító nőket műszerészeket FŐVÁROSI GÁZKÉSZÜLÉKGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapest XIII., Révész utca 27/31. ff*r MEGsJCirlap VATIK­ÁNVÁROS Casaroli bíboros Moszkvába érkezett Agostino Casaroli bíboros, külügyi államtitkár szerdán a Szovjetunióba érkezett, hogy a Vatikán nevében aláírja az atomsorompó-szerződést. Tanácsterem a tóparton A konferenciák városában, a Genfi-tó partján újabb jelen­tős tanácskozás kezdődött: megnyílt a leszerelési értekez­let ez évi ülésszaka. A munká­ban huszonöt ország vesz részt, és ez a szám önmagában is jelez valamit. Mindenekelőtt azt, hogy a világszervezet ál­tal hivatalosan kijelölt lesze­relési bizottság egyik tagja, Franciaország változatla­nul hiányzik a zöldasztal mellől. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy másik, nukleáris fegyve­rekkel rendelkező nagyhata­lom, a Kínai Népköztársaság sem vesz részt a leszerelési megbeszéléseken, máris előt­tünk áll a témával kapcsola­tos egyik legfontosabb feladat: el kell érni azt, hogy előbb­­utóbb legalább a legérdekel­­tebbek, a nagyhatalmak teljes számban képviseltessék magu­kat. Ehhez természetesen még sok mindennek kellene tör­ténnie. Francia viszonylatban annak, hogy Pompidou le­mondjon az általában pozitív De Gaulle-i külpolitika e ne­gatív örökségéről, kínai vi­szonylatban pedig egy ilyen folyamatnak alighanem a tel­jes jogú ENSZ-felvétellel kel­lene kezdődnie. E két példa is jól érzékelte­ti, milyen sokféle vonatkozása van a genfi tárgyalásoknak, még azokat illetően is, akik demonstratíven nincsenek je­len. Szerencsére nemcsak ne­gatívumok léteznek a le­szerelési problémával kap­csolatban. Hosszú esztendők kemény — és nem utolsósorban a genfi Nemzetek Palotájában a szov­jet delegáció által végzett — munkája nyomán ma már olyan eredményekre emlékez­tethetünk, mint az 1968-ban megkötött atomstopegyez­­mény, a világűrről és legutóbb a tengerfenék atommentesíté­­­­séről kötött moszkvai megálla­podások. Az osztrák főváros­ban rövidesen folytatódnak a SALT-tanácskozások, és ez a tény önmagában is jelentős vívmány, beszédes érv amel­lett, hogy az erőfeszítéseik nem reménytelenek. Nem véletlen, hogy sok éven át még ré­szmegálla­­podásra sem volt kilátás, és szinte valamennyi lényeges haladás az utóbbi fél évtized­re esik. Addig, amíg Washing­ton még egyáltalán megpró­bálhatta fenntartani a nukleá­ris erőfölény illúzióját, a Po­tomac partjáról csak nemleges válaszok érkeztek minden szovjet javaslatra. A változás oka ezen a fontos területen is az erőviszonyok látványos és visszavonhatatlan módosulá­sa. Az emberiség alternatívája az jövőjének atomhá­ború vagy az atombéke. A tóparti tanácsteremben azért harcol a szocialista dip­is­lomácia, hogy ez a hamleti nagyságrendű kérdés vala­mennyiünk javára, az élet győ­zelmével oldódjék meg. Ötnapos minik Egy római bíró „csábítás” vádjá­val ötnapi börtön­­büntetésre ítélt több római lányt, mert olyan rövid szoknyát hordtak, hogy kilátszott alóla műjük, a fehér nő­Vala­mennyi esetben rendőrök tanús­kodtak arról, a lányok nadrágocs­kája kilátszott olyannyira szoknyájuk” „alig­alól, hogy a tanúk még azt is el tudták mondani, milyen volt a színük és a szabásuk. Az ítéletet egy 12 évvel ezelőtt érvénybe léptetett törvény alapján hozták, az­i ere­detileg a prostitú­ció ellen irányult. Az egyik vádlott ügyvédje azt kö­vetelte a bírótól: ahelyett, hogy rövid szoknyát vi­selő, lányokat becsületes tartóz­tatnának le, in­kább próbáljanak meg leszámolni a botrányos call­­girl-hálózatokkal. ra A Momenta Se­olasz napilap az üggyel kapcso­latiéii első olda­lán azt tanácsolja a lányoknak: „Ne hajoljatok le!” 1971. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK FOG­JUNK ÖSSZE DR. ENSZ, UNI­­VERSUM-GYÓ­GYÁSZ: — SAJNOS, NEM TUDOM MEGMENTENI. KI KELL HÚZNI MINDKETTŐT... Zsoldos Sándor rajzai FÖLD: URAM! DOKTOR MÁR NEM BÍROM IDEGEKKEL, ÜGY FÁJNAK A FOGAIM. Francia utazás kezdőknek és haladóknak (3.) A művészetbe minden belefér A párizsi diáknegyed egyik legna­gyobb mozijában, a St Michelben vetí­tett, már hónapok óta csaknem telt ház előtt játszott, a híres amerikai hippi­találkozóról készült film, a Woodstock visszatükrözi a társadalom valóságos je­lenségeit és problémáit — a fiatalság problémáinál valóságosabb és kiáltóbb pedig nem igen akad ma nyugaton. Ellenállásuk, életformájuk, közösségük, ideológiájuk magába sűríti valamennyi társadalmi problémát. Az, hogy fiatalok, lányok és fiúk szórakozása, a sárban való csúszkálás, hentergőzés, az, hogy közösen és töme­gével fürdenek aztán a folyóban, hogy egymás hegyén-hátán alszanak, esznek, szeretkeznek, kábítószert élveznek — mindez önmagában még lehet „mulat­ságos”, a kuriózum, a cirkuszi érdekes­ség szintjén, de csak azok számára, akik nyugodt, konszolidált családi és egzisz­tenciális életük magaslatáról nézik ezt a „különleges állatfajt”. Persze, ez a nézőpont nem a legsze­rencsésebb. Mert aki legyint az egyfor­ma arckifejezések és egyforma arcok láttán, amelyek közül egyre sem képes visszaemlékezni a film után, az a je­lenségek mögött húzódó lényegről nem vesz tudomást Az ellenállásról, amely egyet jelent a társadalomból, a civili­zációból való kivonulással; a közösség­ről, amelyben elvész az individuum, meg­szűnik az egyéniség, az egyéni akarat; az életformáról, amely egyenlő a nem cselekvéssel, a passzivitással; a tudatról, amely lemondott a gondolkozásról, hogy ne lehessen manipulált; az érzelmekről, amelyek kezdetlegesek és ösztönös emo­cionálisak, differenciálatlanok, és né­hány sémával kifejezhetők. Egy nemzedékről van szó, amelynek nagy rétege lemondott a civilizációról és a kultúráról és a cselekvésről, tehát szükségképpen kiszolgáltatott. Három napig 300 ezren hallgatták a beat­­együttesek zenéjét egy mezőn, s a beat­­együttesek szólistái görcsös-tehetetlen, kínlódó mozgásukkal és énekükkel, mintha a fiatalok karikatúrái lettek vol­na. S talán a legelszomorítóbb az, hogy a Woodstockot a moziban néző közön­ségnek, a fiataloknak, ugyanazok a reakciói, mint a filmen látott közön­ségé.­el A valóság, attól, hogy nem fogadjuk vagy nem veszünk róla tudomást, még nem változik. A társadalomban, amit ezeknek a fiataloknak nagy tö­mege visszautasít — továbbra is ugyan­azok a törvények hatnak, amelyek miatt visszautasítják. A film tanulsága he­lyett egyetlen megjegyzés: valójában milyen lehet az az ország, amelynek ilyen a belső ellenzéke?! Az új hullámmal indult Chabrol, Truffan, és Kelouch is lázadók voltak. Lázadó fiatal filmrendezők, akik bíztak a művészet erejében, és a filmben, mes­terségbeli tudásuk és felkészültségük elsőrendű volt — s minderről ma már csak múlt időben beszélhetünk, mert elég hamar letettek a lázadásról is, meg a művészetről is a pénz kedvéért; nevük ma már csak címke, amivel naiv né­zők százait lehet még mindig becsalni a mozikba, olyanokat, akik még mindig várnak valamit ezektől a nevektől. Nos, amit kapnak, az Truffaut esetében (hol van már a Négyszáz csapás megrendí­­tően hiteles társadalmi, emberi drámá­ja?) szalonvígjáték a házasság furcsa­ságairól, a Bözsi és a többiek legutóbbi „remekének” színvonalán, egy kis fran­ciás charme-mal és némi kuriózummal nyakonöntve; a konfliktust egy ki tudja, miért, kacér, messze földről Párizsba szakadt kínai avagy japán hölgy kép­viseli. A film színes is, giccses is, ter­mészetesen megvásároltuk, nálunk is vetíteni fogják. Lelouch-tól — hogy a népszerű mű­fajoknál maradjunk — az Angyal film­krimik sémájára készült bűnügyi tör­ténetet láthatunk, népszerű francia szí­nészek nem túlságosan lelkes játéká­val. A film természetesen telt házakat vonz, Lelouch tehát, ha akar, találhat önigazolást. Chabrol az, aki még legjob­ban ügyel a látszatra, a Les Richetes című film első tíz percében még fönn is tudja tartani. A későbbiek során an­­dalgások és művészfilm-tempók köze­pette a legdurvább pornográfiát árulja, s ez a legveszélyesebb, mert a Champs- Élysées előkelő mozijának közönsége (a belépőjegyek ára magyarra átszámítva 90, 100 forint) valószínűleg éppen úgy ráér, mint a film szereplői, ráér arra is, hogy kellően aberrált legyen, s arra is, hogy ezt „mélylélektani” megfigyelések­kel kellően igazolja. Egyébként a bi­­szexualitás témája nem új, a film pedig unalmas. Aki mindezek után még nem csömör­­lött meg, vagy van annyira optimista, hogy tovább keressen, mert lennie kell azért olyasminek is, ami után nem ma­rad keserű szájíz — netán savas — azt is igazolja Párizs. Csak a diáknegyed egy szűk utcájának, feltehetőleg üzlet­­helyiségből átalakított, 50 embernél töb­bet egyszerre fogadni nem tudó szín­házába kell elmenni, ahol akkora szín­padon mint egy lakótelepi lakás kisebb szobája: valódi művészet — kitűnő elő­adás, kitűnő színészekkel és értő rende­zővel — szórakoztatja és gondolkoztatja el immár 14 éve minden este a közön­séget. Rendkívüli visszafogottság a moz­gásban és cirkuszi harsányság a szöveg­ben — ez a színészi játék szuggesztivi­­tásának titka. Ebben az értelmezésben tökéletesen lelepleződik minden köz­hely, lelepleződnek az emberi kapcso­latok konvenciói. Ionesco két egy fel­vo­­násosát játsszák egy műsorban: A ko­pasz énekesnőt, és a Leckét. És végül a sok nyomasztó fiatalság­élmény után — saját korosztályomról van szó, tehát képtelen voltam távolsá­got tartani, előítéletek nem zavartak — igaz (emberi és művészi értelemben) szót, dallamot, gondolatot, a Hair című musicaltől kaptam a fiatalokról, az ér­zéseket életrekeltő, indulatokat szülő, őszinte, ironikus és önironikus, fájdal­masan igaz, és a közönség heterogén tömegéből egy estére egy emberként érző sokaságot kovácsoló előadásban. Emellett az élmény mellett még gyá­szosabb kudarcnak hatott Antonioni oly sokat emlegetett új filmje, a Zab­­riskie Point. Az amerikai fiatalok prob­lémáját direkt eszközökkel ábrázolja, a robbanást robbanással, s a szerelmet olyan naturálisan, hogy az nevetséges banalitásnak hat. Hiányzik az áttétel, az a művészi erő, amely hitelessé és meg­győzővé tehetné a filmet. A fiatalokról, úgy látszik, még mindig a fiatalok tud­nak legigazabban szólni. A Hair nem­zetközi szereplőgárdájának tehetsége, és tizenéves volta szavatol értük. Jó, hogy Párizsból ezt és a Notre Dame tornyát láttuk utoljára. KÖVETKEZIK:Varga Vera AMIKOR A RENDŐRÖK MEGINDULNAK

Next