Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-27 / 97. szám

PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM. 97. SZÁM 41­­% 80 FILL­ÉR 1974. ÁPRILIS 27., SZOMBAT VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Barátokat köszöntünk A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa meghívására ma baráti látogatásra hazánkba érkezik Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnöke. Tito elnök személyében nagyra­­becsült, kedves vendéget üdvözlünk és látogatásától azt reméljük, hogy az utóbbi években egyenletesen és di­namikusan fejlődő magyar—jugoszláv kapcsolatok to­vább szélesednek. Legutóbb tavaly júliusban voltak magyar—jugoszláv magasszintű tárgyalások, amikor Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára Brioni­­ban Tito elnök vendége volt. Az akkori tárgyalások­ról kiadott közlemény hangsúlyozta, hogy „valamennyi feltétel és lehetőség adott a baráti, jó szomszédi viszony további erősítéséhez, a két ország gazdasági együttműkö­désének szélesítéséhez, a határmenti területek kapcsola­tainak fejlesztéséhez, a kulturális együttműködés ki­­terjesztéséhez, a tudományos és műszaki vívmányok cseréjének további növeléséhez, valamint a kölcsö­nösen érdeklődésre számot tartó egyéb területeken folyó együttműködés kiterjesztéséhez”. Tavaly volt tíz éve, hogy a két ország közös gaz­dasági tevékenységét hosszú távú államközi egyez­ménnyel, a Magyar—Jugoszláv Gazdasági Együttműkö­dési Bizottság létrehozásával intézményesítették. Ez a tíz év hatalmas fellendülést eredményezett. Az áru­csere értéke megháromszorozódott, az 1962. évi 37 mil­lió dolláros forgalom 134 millióra növekedett, tavaly pedig már 160 millió körül mozgott. Az 1971—75. évi időszakban 630 millió az előirányzat, ami a korábbi ötéves időszakhoz képest 70 százalékos emelkedést je­lent Igen jelentős a kishatárfor­galom. A gazdasági együttműködés magasabbrendű formái is jelentős eredményt mutatnak, bár e téren még bő­ségesen vannak feltáratlan tartalékok. A magyar— jugoszláv bankkonzorcium komoly segítséget nyújt az ipari , kooperációra szánt költségek előteremtéséhez. Jelentős ipari együttes vállalkozások léteznek már, vagy vannak kialakulóban a timföldiparban, a vegy­iparban, a cellulóze-gyártásban, az építőiparban, a víz­­gazdálkodásban, az Adria kőolajvezeték létrehozásá­ban, továbbá a műszaki-tudományos tapasztalatok cse­réjében. Lehetőségek vannak a vállalatok közvetlen kapcsolatainak fejlesztésére is. Jugoszlávia nem tartozik gazdasági, vagy katonai tömbökhöz, el nem kötelezett­ külpolitikát folytat. Ebben a politikában azonban nem valami közömbös­ség uralkodik napjaink legfontosabb világpolitikai ese­ményei iránt, hanem határozottan és egyértelműen antiimperialista jellegű. Jugoszlávia rendszeresen állást foglalt a vietnami béke megteremtése mellett, támo­gatja az arab népek igazságos harcát, síkraszáll a nem­zeti felszabadító mozgalmak mellett és elítéli az új­­gyarmatosítás valamennyi formáját. 1973 szeptemberé­ben Tito elnök az el nem kötelezett országok algíri csúcstalálkozóján azt a gondolatot fejtette le, hogy ezeknek az országoknak szerepet kell vállalniuk a vi­lág égető kérdéseinek megoldásában. A mai napon szeretettel köszöntjük Tito elnököt, feleségét, és a kíséretében levő jugoszláv személyisé­geket. Kellemes magyarországi tartózkodást és a hi­vatalos tárgyalásokon eredményes munkát kívánunk. Iskola - munkásőrparancsnokoknak A munkásőrség központi törzs- és alegységparancsnok­­képző iskoláját mutatta be pénteken a sajtó képviselői­nek, a lapok honvédelmi tudó­sítóinak Fakó József, a mun­kásőrség országos parancsnok­ságának osztályvezetője és Farkas Lajos, a tanintézet parancsnoka. Az alsóhegyi úton nemrégi­ben felépült új oktatási intéz­mény — amint arról az újság­írók is meggyőződhettek — valóban kényelmes otthona a leendő parancsnokoknak. ★ Fiatalok, idősebbek egyaránt tanulnak a munkásőrparancs­­noki iskolán. Forgács György az idősebb korosztályhoz tar­tozik, 47 éves. A vékony, ala­csony termetű, egyáltalán nem katonás külsejű emberről talán senki nem gondolná, hogy 17 éve öltötte fel először a szür­késkék zubbonyt, és a vörös csillagos sapkát. Azóta teljesít szolgálatot a munkásőrségnél, már a kezdet kezdetétől, mint parancsnok. — Még Törökszentmiklóson laktam az ellenforradalom ide­jén, s harmadmagammal meg­bízást kaptam a járási párt­­bizottságtól, hogy kezdjük meg­szervezni a munkáshatalom fegyveres védelmére kész elv­társakat. Akkor hármunknak volt egy pisztolyunk, meg egy vadászpuskánk. Mégis rend­szeres őrséget adtunk a ta­nácsházán. Azután, mikor 57 tavaszán megalakult az első munkásőr raj, én lettem a pa­rancsnoka. Kilenc éve Szigethalomra költözött és a Csepel­­ Autó­gyárban vállalt munkát, mint betanított esztergályos. Később a­­ motorgyáregység gondnoka lett, s rábízták az üzemi sza­kasz irányítását. Bár a mun­kásőri szolgálat önmagában is nagy áldozatokkal járó társa­dalmi vállalás, de ő ezenkívül tagja még a pártal­apszervezet vezetőségének, előadó a szak­­szervezeti oktatáson.­­ A munkásőri kiképzés egy évben körülbelül 300 óra elfoglaltságot jelent. Ehhez csatlakozik még időszakonként a különböző szolgálat — pél­dául részvétel a közrendvédel­mi akciókban, a rendezvények biztosításában. Sokan talán azt mondanák, hogy így nem sok szabad időm marad. Ez felfo­gás dolga. Nekem, amit vál­laltam, olyan természetes, hogy hiányozna, ha nem csi­nálnám. Ezért foglalkozom szí­vesen az if­jú gárda, az MHSZ- klub fiataljaival is. Szeretném, hogy ha majd a helyünkre lép­nek, számukra is természetes legyen rendszerünk fegyveres védelmének vállalása. M. 3. Ülésezett az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvény­­erejű rendeletet fogadott el az alsó- és középfokú oktatási­nevelési intézmények vezeté­sének határozott időre szóló ellátásáról. A törvényerejű rendelet szerint ezen intézmé­nyek vezetői megbízatásukat meghatározott időre — öt tan­évre — kapják. A megbízatás további öt tanévre több ízben is meghosszabbítható. Az Elnöki Tanács meghall­gatta és elfogadta az országos választási elnökség beszámoló­ját az 1974. évi április 21-én tartott időközi választásokról. Az Elnöki Tanács végül bí­rákat mentett fel, választott meg és hívott vissza. Kongresszusi versenyben Újabb tízezrek csatlakoztak Nagyaktíva a váci járásban • Többletvállalás Cegléden A munkásőrség országos parancsnokának felhívása Munkássi ülés­eken, szocialista brigádvezetői tanácskozásokon dolgozók újabb tízezrei nyilvánították ki, hogy termelékenyebb, szer­n­yezettebb, gazdaságosabb munkával készülnek a párt XL kongresszu­sára, hazánk felszabadulásának 3­0. évfordulójára. Tegnap az Ikarus gyárban, a Lenin Kohászati Művekben, a Zo­mánc­ipari Művek salgótarjáni gyárában, a Borsodi Vegyi Kombinát­ban a Paksi Konzervgyárban tartottak munkásgyűlés­eket. A váci járás üzemeinek és ipari szövetkezeteinek küldöttei Dunakes­zin tar­tották nagy aktívaülésüket. Cegléden a KÖZGÉP dolgozói egyebek kö­zött azt is vállalták: a munka­verseny kereteiben kommunista szomba­tokkal segítik a város gyermekintézményeinek fejlesztését. Ugyancsak tegnap Papp Árpád, a munkásőrség országos parancs­noka felhívással fordult az önkéntes fegyveres testület tagjaihoz, pa­rancsnokaihoz. Többek között arra kéri a munkás­őröket, hogy támo­gassák a felszabadulási munka­verseny- mozgalom kiteljesedését, a szo­cialista brigádmozgalom hatékonyabbá tételét, a munkahelyi fegyelem megszilárdítását. „Erősítsük a munkás­ő­r - k­o­llekt­í­vák erkölcsi, politikai egységét, fegyelm­ét és harckés­zségét” — hangzik a felhívásban. Dunakeszi: „Rajtunk nem múlik” Tegnap délután egy időre a váci járásból minden út Du­nakeszire vezetett, mégpedig a MÁV Járműjavító Üz­em Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontjába. Itt tartották meg ugyanis a váci járásbeli üze­mek és ipari szövetkezetek dol­gozóinak nagy aktívaülését, amelyen a megjelent gazdasá­gi, politikai és tömegszervezeti vezetők s a járásban működő sok száz szocialista brigád képviselői csatlakoztak SZOT, a Hazafias Népfront és a a KISZ központi bizottsága ál­tal meghirdetett kongresszusi és felszabadulási munkaver­senyhez. Mintegy félezer ember népe­sítette be a művelődési köz­pont színháztermét. A nagyak­tíván megjelent és az elnök­ségben helyet foglalt Karkész Sándor, az MSZMP Pest me­gyei Bizottságának tagja, megyei pártbizottság gazdaság­a politikai osztályvezető-helyet­tese, Barát Endre, a megyei párt­ végrehajtó bizottság tagja, a váci járási pártbizottság el­ső titkára, dr. Olajos Mihály, a járási pártbizottság titkára, K. Veress András, a Szakszer­vezetek Pest megyei Tanácsá­nak munkatársa, Bakó Károly, a Járműjavító üzemigazgatója, Szakács József, az üzemi párt­­bizottság megbízott titkára. Révay Sándor üzemi szak­­szervezeti tanácstitkár beveze­tőben Kádár János szavait idézte amelyeket nyíregyházi látogatása idején mondott: „Mi nagyon bízunk abban és re­méljük, hogy a pártkongres­­­szusra való felkészülés hónap­jai egyúttal a szocialista építés felkészülésének hónapjai is lesznek”. — Rajtunk a sor — folytatta a továbbiakban —, hogy en­nek a bizalomnak és várako­zásnak megfeleljünk. Szinte órákkal a felhívás után, szá­mos nagyüzem már csatlako­zott a kongresszusi és felsza­badulási munkaversenyhez. Ezzel a céllal került sor erre a nagygyűlésre is, amelyen mi, a váci járás üzemi és ipari szövetkezeti dolgozói hitet akarunk tenni pártunk politi­kája mellett, kifejezésre jut­tatni azon szándékunkat, hogy készek vagyunk az eddiginél többet és jobban dolgozni. Az élenjáró szerep ismét a szocia­(Folytatás a 3. oldalon) Varga Lajosné: „Nemcsak üze­mi , hanem társadalmi ügy.” A munkahelyi körülmények javítása a Minisztertanács napirendjén További munkaidő-csökkentés • Külföldiek csak engedéllyel A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter­­tanács pénteken ülést tar­tott. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vet­te Fock Jenőnek, a Miniszter­­­tanács elnökének jelentését a magyar párt- és kormány­­küldöttség április 10. és 12. között Csehszlovákiában tett hivatalos baráti látogatásáról. A két ország kapcsolatait a teljes bizalom, a testvéri együttműködés és kölcsönös megértés jellemzi. A tárgya­lásokon valamennyi szűk­ kérdésben teljes megbe­vült a nézetazonosság. Dr. Tímár Mátyás, a Minisz­tertanács elnökhelyettese be­számolt a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bi­zottság április 18. és 20. kö­zött Szófiában tartott 12. ülé­séről. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette a külügyminiszter jelentését Walter a Német Szövetségi Scheelnek, Köztár­saság külügyminiszterének hazánkban tett hivatalos lá­togatásáról. A kormány megtárgyalta az MSZMP Központi Bizott­sága 1974. március 19—20-i ülésén hozott határozatokból adódó állami feladatokat a munkásosztály társadalmi sze­repének fejlesztésére, helyze­tének további javítására vo­natkozó teendőkről, valamint a közművelődés fejlesztését szolgáló célkitűzésekről. A Minisztertanács az intézkedési terveket a közeljövőben meg­tárgyalja a SZOT vezetőivel és azután adja ki határozatát A Minisztertanács meg­vizsgálta a személyzeti mun­ka továbbfejlesztéséről 1968- ban hozott határozatának végrehajtását. Megállapítot­ta, hogy az általában kedvező hatással volt a személyzeti munka helyzetére és fejlődé­sére, hozzájárult a vezetés színvonalának emeléséhez. A kormány most új határozat­ban szabályozta az állami személyzeti munka rendjét. A Minisztertanács megtár­gyalta a vállalati felügyelő bi­zottságok működésének ta­pasztalatairól szóló jelentést. A bizottságok segítik a mi­nisztériumok felügyeleti vékenységét, egyszersmind be­felügyelt vállalatokat. A kor­­­mány úgy határozott, hogy szükséges a bizottságok mun­kamódszereinek, személyi ös­­­szetételének javítása, a bi­zottsági tagok speciális kép­zésének megszervezése és az elemző tevékenységhez szük­séges információk körének bővítése. A nehézipari miniszter je­­­lentést tett a KGST keretében az Urál-hegység közelében lévő Orenburg és a Szovjet­unió nyugati határa tervezett földgázvezeték között ha­zánk által vállalt szakaszának építésével kapcsolatos előké­születekről. A kormány a je­lentést jóváhagyólag tudo­­­másul vette, és úgy határo­zott, hogy a népgazdaság ér­dekében kiemelkedő fontos­ságú vezetéképítés munkála­tainak irányítására kormány­­bizottságot alakít. Vezetésé­vel a nehézipari minisztert bízta meg. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést ter­­jesztett elő az ipari dolgozók üzemi szociális körülményei­nek a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsával együtt végzett utóvizsgálatáról. A jelentés megállapítja, hogy a vállala­tok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a munkahelyi kö­rülmények javítására, a szo­ciális ellátás fejlesztésére. Az ilyen célokat szolgáló, egy főre jutó költségek az elmúlt négy évben a vizsgált válla­latoknál 12 százalékkal növe­kedtek. Az ellátás színvona­lában és a terhek viselésé­ben azonban — részben az anyagi lehetőségek korlátai, helyenként pedig szemléleti okok miatt — még elég na­gyok a különbségek. A kor­mány a jelentést tudomásul vette és a munkahelyi szo­ciális körülmények további fejlesztése érdekében határo­zatot hozott a rendelkezésre álló anyagi eszközök jobb fel­­használására. A kormány megtárgyalta és elfogadta a munkaügyi mi­niszter javaslatát a költségve­tésből gazdálkodó egyes­­ in­tézmények alkalmazottainak béremelésére és az államigaz­gatási dolgozókéval azonos, új bérrendszerük bevezetésére. A béremelésre ez év július el­sejével, megfelelő ciáltsággal kerül sor.differen­Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter javaslatot tett a munkaidő-csökkentés további kiterjesztésére a taná­csi kommunális szolgáltató vállalatokra és költségvetési üzemekre. A kormány úgy határozott, hogy a munkaidő­csökkentés kiterjesztésére — a szükséges feltételek megte­remtése után — ez év máso­dik felében és legkésőbb a következő évben folyamato­san kerüljön sor. A rövidített, átlagosan heti 44 órás mun­kaidő bevezetésével a dolgo­zók keresete nem csökkenhet, ugyanakkor a települések kommunális ellátását és lakosság szolgáltatási igényei­n­­ek kielégítését a munkaidő csökkentése mellett is biztosí­tani kell. Az Országos Anyag- és Ár­hivatal elnökének javaslata alapján a kormány — a tőkés világpiacról importált anya­gokkal való fokozottabb taka­rékosság érdekében — elren­delte a szénhidrogének, egyes vegyipari és ruházati alap­anyagok termelői árának 1975. évi emelését. A részleges ter­melői árrendezésre annak fi­gyelembevételével kerül sor, hogy a népgazdaságban fel­­használásra kerülő energia­­hordozók zömét a hazai terme­lés mellett a szocialista orszá­gokból származó import válto­zatlan áron biztosítja. Az ár­rendezéssel emelkedő termelői árszínvonal részbeni ellensú­lyozására a kormány határo­zatot hozott a vállalatok esz­közlekötési járulékának csök­kentésére. A pénzügyminiszter, mint az Országos Anyag­ vala­és Árhivatal elnöke javaslatot terjesztett a kormány elé a külföldiek gépjárműüzem­­anyag-vásárlásának szabályo­zására. A kőolaj és kőolajter­mékek világpiaci árának emel­kedése, a környező országok­ban végrehajtott gépkocsi­­üzemanyag-áremelések, ill. az üzemanyag-vásárlás céljából történő határátlépések mér­séklése szükségessé teszi, hogy átmenetileg a külföldiek üzemanyag-vásárlásait — akár saját gépjárművel érkeznek, akár Magyarországon bérelnek gépkocsit — méltányos díjhoz kössék. A kormány úgy hatá­rozott, hogy külföldiek üzem­anyagot ez év május 30-tól csak vásárlási engedély ellené­ben szerezhetnek be, amelyért gépjárműtípusonként megha­tározott összeget kell fizetni. A kormány utasította az érde­kelt szerveket, hogy az enge­délyek árusítását bel- és kül­földön egyaránt szervezzék meg. A Központi Statisztikai Hi­vatal elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács úgy határozott, hogy az ENSZ 1974. augusztus 19—30 között Buka­restben megrendezendő világ­népesedési konferenciáján ha­zánkat kormányszintű delegá­ció képviselje. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. KÖZÉLET Dr. He. Franz Jonas szövet­ségi elnök elhunyta alkalmá­ból a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa képviseleté­ben Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Mi­nisztertanács képviseletében Huszár István miniszterelnök­­helyettes és Pója Frigyes kül­ügyminiszter-helyettes tegnap részvétlátogatást tett az oszt­rák nagykövetségen. Lázár György, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke péntek délután hazaérkezett Moszkvából, a KGST végre­hajtó bizottságának üléséről. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter ve­zetésével pénteken hazaérke­zett Algériából a magyar építésügyi küldöttség. Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP KB tagja, honvé­delmi miniszter és az általa vezetett magyar katonai kül­döttség pénteken, kubai láto­gatása során, 150 kilométerre a Havannától levő Pinos szigetére látogatott. Dr. Schulteisz Emil minisz­ter és dr. Darabos Pál főtit­kár vezetésével tanácskozást tartottak tegnap az Egészség­­ügyi Minisztérium és az Or­vos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének vezetői. Dr. Szekér Gyula ipari miniszter mondott nehéz­be­szédet tegnap a nyergesújfa­lui Magyar Viszkózagyár új üzemének avatásán. Az ese­ményen megjelent Keserű Jánosné könnyűipari minisz­ter, Szurdi István belkereske­delmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnö­ke, belkereskedelmi és ide­genforgalmi szakemberek kí­séretében, meghívására a japán kormány pénteken Ja­­pánba utazott.

Next