Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-01 / 282. szám

A PF^T jüi cfíVPl t-JÍPI AP KÍHONKI ADÁS A r C O 1« ■ IVI t■ -Lj ■ ■ CL 1 II 1 F» LÄX 9-' LJ Lm 1^1 »X 1 LJ »» f'. • IV. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1977. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Küld­ött gyűl­és a Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ-nől Első helyen a munkaversenyben Módosították az alapszabályt A közelmúltban tartotta soros küldöttgyűlését a Pé­cel—Isaszeg ÁFÉSZ. Az V. ötéves terv időarányos telje­sítéséről szóló tájékoztató, va­lamint a szövetkezet alapsza­bályának módosítása szere­pelt a napirenden. Duka Gyula, a szövetkezet elnöke tájékoztatta a küldöt­teket arról, hogy az ez évre tervezett 214 millió forint ár­bevétel időarányos részét az év első három negyedében 19 millió forinttal túlteljesítet­ték. A nyereség a kiskeres­kedelemben, a vendéglátásban és az ipari egységekben egyaránt kedvezően alakul­tak. A dolgozók átlagkeresete 3 ezer forint fölé emelkedett, s ezzel a megyei szövetkeze­­­­tek sorában az előkelő ötödik helyen állnak. Az idén elért eredmények alapján a közelmúltban dolgozók mintegy negyedmil­­­lió forint összegű bérkiegészí­tő jutalomban részesültek. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom tisztele­tére indított munkaver­senyben a szövetkezet a megyében első ért el­ helyezést A szövetkezet igazgatóságá­nak elnöke részletesen szólt a­­­ beruházásokról, amelyek közül kiemelkedik a péceli új, 800 négyzetméteres ABC-áru­­ház, korszerűsítik és bővítik a zöld­ségesbol­tokat is. A vitában a szövetkezet részlegvezetői, valamint a kül­döttek fejtették ki véleményü­ket. Hangsúlyozták, hogy nagy szükség van a szolgálta­tások bővítésére, színvonaluk emelésére, a vagyonvédelem kapcsán az ellenőrzések ala­posságának és gyakoriságának fokozására. Tihanyi Lászlóné, Isaszeg nagyközség párttitká­ra kérte, hogy az iskolai ta­nulóknak a vendéglátóhelye­ken biztosítsanak külön he­lyiséget az ebédelésre, film­esek János küldött kifogásol­ta a zöldségfelvásárlás hiá­nyosságait, Rózsa István, a péceli intéző bizottság elnöke felvetette, hogy egyes tiszt­ségviselők nem tesznek ele­get vállalt kötelezettségeik­nek. Ugyanakkor elismeréssel szólt arról, hogy az épülő ABC-áruház alapkőletéte­le alkalmával a különbö­ző szervek és a község la­kói társadalmi munka­felajánlásokat tettek. Második napirendi pontként a szövetkezet alapszabályának módosítására tett javaslatot dr. Békési László jogtaná­csos, kiemelve, hogy a szo­cialista demokratizmus haté­konyabb érvényesülése és a szövetkezeti mozgalom fejlő­dése teszi szükségessé az alap­szabály módosítását, a Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa elnökségének irányelvei alapján. Lényeges változás, hogy növekszik a ta­gok, a közgyűlések és a kül­döttek joga, az új alapsza­bály rendelkezései szerint jobban érvényesül a vezetők és a tisztségviselők felelőssé­ge. A jövőben a szövetkezet vezető testületét ötévenként, a küldötteket kétévenként kell újjáválasztani. Az új alapszabályt a észrevételei után a hozzászólók küldött­­gyűlés elfogadta. Az észrevételek között szerepelt, hogy a tagok áruvásárlási visszatéríté­sénél esetenként arányta­lanságok tapasztalhatók, amelyeket ellenőrzéssel el le­hetne kerülni. Szóvá tették, hogy a bolti dolgozókat a már elavult vá­sárlási könyvekbe történő be­jegyzés indokolatlanul leköti, jelentős többletmunkát okoz. Javaslatok hangzottak el tagfelvétellel kapcsolatban, a a tagok kizárásáról. Végezetül a küldöttgyűlés új megyei kül­döttet választott Juhász Jó­zsefnek, a felügyelő bizottság tagjának személyében. Ács István A HARMADIK Finom falatok után jóízű tea A Hazafias Népfront péceli bizottsága, a Vöröskereszt he­lyi szervezete és a monori Fűszert Vállalat­­ kóstolóval egybekötött konzervbemutatót rendezett Pécelen a művelő­dési házban. Dr. Varga László körzeti főorvos előadásában a helyes táplálkozásról beszélt, külön foglalkozott az idősebb emberek kívánatos étrendjé­vel, s szót ejtett a túltáplált­­ság következményeiről, napjainkban gyakori, helytelen a táplálkozással összefüggő be­tegségekről. Varga áruforgalmi Gyuláné, a Fűszért osztályvezetője nagy szakértelemmel ismertet­te a különböző készítmények kalória- és fehérjetartalmát. Kevesen tudják például, hogy a halkonzerv alig 290, a főze­lékek 400, s még a töltött ká­poszta is csak kalóriát tartalmaz.550 egységnyi A bemutatón látott húskon­zervek gyorsan elkészíthetők, s a háztartási munkát megkönnyítik; a háziasszony­is­nak kevesebb időt kell konyhában, a tűzhely mellett a töltenie. Az előadásokat kóstoló kö­vette, a vöröskeresztes úttörők raja felszolgálta szendvicsek­ből ki-ki ízlésének megfele­lően válogathatott. S a több­nyire nyugdíjas vendégek a finom falatok után jóízű teát ihattak. Eddig a hír. Érdemes azon­­ban­ megemlíteni, hogy rövid idő alatt ez a harmadik ren­dezvény, amely a nyugdíja­sok tájékoztatására és szóra­koztatására szolgált. Hogy községben egyre többet törőd­­­nek az idősebb emberekkel, ez főként a népfrontosok, s kö­zülük is Erdős Sándor érde­me. Munkálkodását dicséret illeti,­­ s persze azokét is, akik a konzervbemutató létrejöttét elősegítették. Közéjük tarto­zik a szövetkezeti tanács, s a Tejipari Vállalat is. Á. I. UTT ORO-OLIMPIA Asztalitenisz­, sakkdöntők A Damjanich János Általá­­nos Iskola rendezésében bo­nyolították le a városi úttörő­olimpia újabb fordulóit. Ez­úttal az asztaliteniszben és a sakkban mérhették össze tu­dásukat a pajtások. A külön­böző korcsoportokban az aláb­bi eredmények születtek; az első helyezettek egyben a sportág városi bajnokai. Asztalitenisz, fiúk, I. kor­csoport: I. Fábián Zoltán, Imre utcai általános iskola, II. Vasúti Tibor, Petőfi Sán­dor. Ált. Iskola, III. Vígh Jó­zsef, Damjanich János Álta­lános Iskola. Fiúk, II. korcsoport: I. He­gyi József, Petőfi S. Általános Iskola, II. Bátori Károly, Lég­szesz utcai általános iskola, III. Czukker László, Damja­nich János Általános­ Iskola. Lányok, I. korcsoport: Nagy Gabriella, Légszesz ut­­­­cai általános iskola, II. Both Ágnes, Imre utcai általános iskola, III. Huszár Éva, Pe­tőfi Sándor Általános Iskola. Lányok, II. korcsoport: I. Pekári Edit, Petőfi Sándor Általános Iskola, II. Nagy Il­dikó, Légszesz utcai általá­nos iskola. III. Kiss Anikó, Damjanich János Általános Iskola. Sakk, fiúk, I. korcsoport: I. Szőke Gábor, Légszesz utcai általános iskola, II. Lakatos Tibor, Imre utcai általános is­kola, III. Gáspár Zoltán, Pe­tőfi Sándor Általános Iskola. Fiúk, II., korcsoport: 1. Bencze Jeff, Petőfi Sándor Általános Iskola, II. Csermely Péter, Légszesz utcai általá­nos iskola, III. Katona Ro­mán, Damjanich János Álta­lános Iskola. Lányok, I. korcsoport: I. Török Ildikó, Petőfi Sándor Általános Iskola, II. Kovács Judit, Légszesz utcai általá­nos iskola, III. Matuz Mária, Imre utcai általános iskola. Lányok, II. korcsoport: I. Kiss Julianna, Légszesz ut­cai általános iskola, II. Szán­tai Zsuzsanna, Petőfi Sándor Általános Iskola, III. Csapó Mariann, Imre utcai általá­nos iskola. Kisdobos fiúk: I. Krudh Ta­más, Légszesz utcai iskola, II. Barakonyi általános Károly, Petőfi Sándor Általános Is­kola, III. Miró József, Imre utcai általános iskola. Kisdobos lányok: I.­vács Katalin, Damjanich Ko­lá­nos Általános Iskola. II. Gás­pár Melinda, Petőfi Sándor Általános Iskola, III. Pircsik Tünde, Légszesz utcai általá­nos iskola. í i A társadalmi tulajdon, védelméért facsészek­ hasznos megbeszélése Elsőként a megyében A mezőgazdasági termelő­­szövetkezetek vagyona évről évre gyarapodik. A korszerű géppark és a gépi berendezé­sek, az álló- és forgóeszközök értéke a kisebb szövetkezetek­ben is milliókra rúg. Amíg az állami gazdaságokban minisz­tériumi utasítás szabja meg a vagyonvédelmet biztosító, üze­mi rendészetek szervezését, ad­dig a termelőszövetkezeteknek önmaguknak kell e téren adó­dó feladataikat meghatározni. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a legtöbb mezőgazdasá­gi termelőszövetkezet, érezve a felelősséget, a gondjaira bí­zott milliós értékekért, a kö­zös vagyon, a társadalmi tulaj­don megőrzésére hivatott ren­dészeteket szervez. Mindennap Pest megyében első alka­lommal a gödöllői járásban tanácskoztak a téeszek rendé­szeteinek vezetői, a rendésze­tek megbízottai. A közelmúlt­ban a gödöllői rendőrkapitányság járási-városi kezdemé­nyezésére Kerepesen, a Szilas­­menti Egyesült Tsz központi épületében tíz termelőszövet­kezet és egy szakszövetkezet képviselői tanácskoztak a fen­ti kérdésről. A megjelenteket Szalai Károly rendőr százados üdvözölte és röviden szólt ar­ról, hogy a társadalmi tulaj­don védelme a tsz-ekben is mindennapos feladat. Waffler Sebestyén rendőr százados a gödöllői j­árásban levő szövet­kezetek gazdasági helyzetét elemezve, a vagyonvédelemről, annak tökéletes biztosításáról, a gazdasági bűncselekmények megelőzéséről beszélt. A va­gyonvédelmi szervezet kiépí­tése fontos feladat, a társadal­mi tulajdon védelme minden állampolgár kötelessége, egy kis odafigyeléssel, rendszeres ellenőrzéssel a szabálytalansá­gokat meg lehet előzni. Gond, hogy a rendészek ma még más egyéb feladatokat is ellátnak a szövetkezetekben. Tóth Béla, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság képvi­selője a rendészeti munka fontosságát hangsúlyozta, s a tsz-ek országos és megyei ta­pasztalatairól tájékoztatta a résztvevőket. Kiemelte, hogy az iparszerű termelés fokozott figyelmet kíván, és e munká­ban jobban kell támaszkodni a társadalmi szervezetekre. Szabályzat Fábián Ferenc, a vendéglátó gazdaság elnökhelyettese el­mondta, hogy örömmel vet­tek részt e fontos tanácskozás megszervezésében, majd képet adott a szövetkezet jelenéről és ismertette a jövőre vonat­kozó terveiket is. A Szilas­­menti Egyesült Tsz-ben Szita Jánost bízták meg a rendészet megszervezésével, aki hozzá­szólásában elmondta, hogy egyetemi tanulmányai során rendészeti szabályzatot dolgo­zott ki huszonöt szolgálati hely tapasztalatainak alapján. Javaslatait jól hasznosíthatják a téeszek rendészei napi munkájuk során.minden­Hölzl Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányságról arról szólt, hogy a járás és a me­gye termelőszövetkezeteire nagy hatással van a főváros közelsége, s az a tény, hogy az ország legnagyobb megyéjé­ben tevékenykednek. A társa­dalmi tulajdon védelme a szö­vetkezetekben is sok gondot vet fel, és a rendőri szervek, valamint a rendészek jó kap­csolatának megteremtését teszi szükségessé. Hangsúlyozta, hogy a járás területén ez az együttműködés jó. A mezőn is Benkó Mihály, a veresegy­házi szakszövetkezet képvise­lője arra hívta fel a figyel­met, hogy nyitott szemmel járva segítenünk kell a társa­dalmi tulajdon védelmét, s a tapasztalatok szerint a leg­többen­­ készségesen támogat­ják a rendészet munkáját. A tanácskozáson elmondot­takat Szalai Károly százados összegezte. Beszélt arról, hogy hálátlannak látszó, de nagyon fontos munkát végeznek a tár­sadalmi tulajdon védelmében a rendészek. Az elszaporodó mezei lopások különös éber­séget és helytállást követelnek a téeszek mezőőreitől is. E tanácskozás is hozzájárult ah­hoz, hogy a rendészek minél jobban megismerjék feladatai­kat, s tovább erősödjön a já­rás területén a rendészetek te­vékenysége. Üzemszemlével fejeződött be a rendészek ta­nácskozása. Csiba József Automataműhely Aszódon A gyáron belül átszervezés során hozták létre az eszterga­­műhelyt a monori MEZŐGÉP aszódi üzemében. Az új terem­ben hat félautomata gép üzemel. Felvételünkön: Dózsa Dé­­nesné ellenőrzés közben. Barcza Zsolt felvétele NŐTT A FORGALOM Az ünnepre készül a könyvesbolt TOVÁBB TARTANAK NYITVA Bár még meglehetősen hos­­szú idő választ el bennünke az év végi nagy ünnepektől egyre többet gondolunk az ilyenkor szokásos ajándékozás­ra, a boltok kirakatait a maj­dani vásárló szemével vizsgál­juk. Sokszor mondjuk, és iga is, hogy szép ajándék, haszna meglepetés a jó könyv. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 380-as számú Dózsa György úti boltjában is már­­ várható év végi csúcsforgalom­ra készülnek. A hét minden napján 50—60 ezer forint ér­tékű könyv érkezik az üzletbe s nagyon várják, már a fél könyvvásár újdonságait, bizo­nyára nagy érdeklődésre szá­mot tartó, új könyveit. Különösen jó hír a szülők­nek, hogy a gyerekeknek legkülönbözőbb szép kiviteli , érdekes történeteket, hasznos ismereteket hordozó könyvei érkeztek és érkeznek rendsze­sen az üzletbe. A legkisebbek­nek szóló leporellótól a mesé­ken át az iskolásokat érdeklő ifjúsági regényekig sok érde­kesség közül választhat­nak a gyerekek, vagy az aján­dékozó felnőttek. A bolt for­galmán is meglátszik, hogy kö­zeleg az ünnep. Míg korábban 5—6 ezer forintos napi forgal­mat bonyolítottak le, most 10—15 ezer forint a napi bevé­tel. Ugyancsak a vásárlók érde­keit szolgálja, hogy a kará­csonyt megelőző héten szabbított nyitva tartás húsz­­lesz az üzletben, azaz este fél hat helyett este fél hétkor zárnak. Ezüstvasárnap nem lesz nyit­va a bolt, de az aranyvasár­napon kedvükre válogathatnak a szép könyvek közül a gö­döllőiek. G. M. Tanácskozott a szakmaközi bizottság Lesz elegendő takarmány Elköltözik a MÉK-telep rendeltségének helyettes veze­tője a város téli ellátásával kapcsolatban tartott tájékozta­tót. Elmondta, hogy gondoltak a kisállattartókra és megfelelő mennyiségű takarmánygabonát hoztak forgalomba. Az elmúlt év hasonló időszakához képest 70 százalékkal többet. A fel­tett kérdésekre válaszolva ar­ról tájékoztatta az érdeklődő­ket, hogy jövő júniusban el­költözik­­ a MÉK-telep, így addigra megfelelő­­ körülmé­nyeket teremtenek a zavarta­lan munkához. Mostani terü­letükre a városnak nagy szük­sége van: a János utcai lakó­telep bővítése miatt, újabb 134 lakás épül majd ezen a területen. Hulin József, a nyugdíjas al­bizottság munkájáról szóló tájékoztatójában ismertette a városi tanács szociális beteg­otthonában és az öregek nap­közi otthonában folyó mun­kát. Az albizottság tagjai több esetben felkeresték az idős embereket, akik köszönetet mondtak a művelődési háznak a küldött újságokért, folyóira­tokért. Epres János titkár bejelen­tette, hogy a következő ülésen Benedek János, a városi ta­nács elnöke a városfejlesztés idei eredményeit és az 1973-as célokat ismerteti. Cs. J. A KIOSZ Dózsa György úti székházában ülést tartott a szakszervezetek városi szak­maközi bizottsága. A megje­lenteknek Sibak János, a Pest megyei Mezőgazdasági Ter­mékértékesítő Szövetkezeti Közös Vállalkozás gödöllői ki­ JEGYZET Busszal vagy gyalog? A technika fejlődésének nagy vívmánya, az autó, ma már faluhelyen is megszokott. Így van ez Pécelen is, ahol az általános iskolai tanulók egy része rendszeresen autóbusszal jár az iskolába, még akkor is, ha csupán egy-két megállót, pár száz métert kellene gya­logolniuk. Az sem ritka, hogy a papák, nagypapák gépkocsi­jaikkal viszik az apró és na­gyobb gyerekeket az iskolába. Mondhatná valaki, hogy minden szülő és gyermek sa­ját maga dönti el, gyalogosan, autóbusszal, vagy egyéb jár­művel megy-e iskolába. Két­ségtelenül jó dolog, hogy ma már a gépkocsi sokunkat szol­gál. Úgy érzem, mégsem he­lyes azonban, hogy nélküle mozgásképtelenné válunk. Jó­magam azon az állásponton vagyok, nem árt a gyerekek­nek az is kis gyaloglás a jó levegőn, már csak azért sem, mert Pécelen bizony kevés a lehetőség a testmozgásra. Gyakran elnézem, hogy a gép­kocsiból, autóbuszból kiszálló gyerek mozgása lassú, kényel­mes, szinte még alszik az is­kolába érve. Nem úgy, mint azok a társaik, akik vállal­ják a gyaloglást és felvidulva, kipirulva ülnek az iskolapad­ba. Más veszélyei is vannak a közúti járművön való utazás­nak. A gyerekek ugrándoznak a lépcsőkön, nem kapaszkod­nak, s ez balesetek forrása le­het. Nem ritka az sem, hogy egyik-másik talpraesett kis­diák elfelejt jegyet lyukaszta­ni a buszon, talán azért is, mert a reggeli csúcsforgalom­ban a legritkább esetben el­lenőrzik. Sajnos, a felnőttek is közömbösen nézik a jópofa gyerekcsínyeket. A zsúfolt bu­szokon való tülekedéssel járó utazás, úgy vélem, nem min­den gyermek életszükséglete Pécelen. Nem ártana, ha a szülők elgondolkodnának ezen. A. I.

Next