Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-13 / 265. szám

1979. NOVEMBER 13., KEDD '.’ ■>: A" *'**.**•■•’* 1 * ÉJSZAKÁK ÉS HAJNAL Fehér fények a dolomitbányában Csend és sötét. Néhány halk szó, mozgolódás, léptek zaja, a cipőtalp csikorog a murván. Az öltöző ajtaját ki­nyitván valós­ággal elvakít a­­ény, kiárad a beszélgetés harsány zaja. Odabent Tóth Sándor, Csattos Sándor és N­agy Károly öltözködik, ké­szül az éjszakai műszakra. Kürtjellel irányít — No, emberek, gyerünk! Fogjunk hozzá — mondja Bi­­singer István harmadvezető aknász. — A három ember szó nélkül szedelődzködik. Jó 600 méternyi a gyalogút a gé­pekig. Nagy Károly ugyan 200 méter után elköszön, s máris róla a sok-sok lép­csőfokot a nagy teljesítményű osztályozó vibrátor kezelőfül­kéjéig. Ahogy megyünk to­vább, a sötétből lassan bonta­kozik ki a marótárcsás rako­dógép körvonala. Óriási lánc­talpas jármű ez, ott áll a 15 —20 méter magas fehér dolo­mitfal előtt. Varázsütésre fel­ragyog a fény, bekapcsolták a fényszórókat. Elke­zdődött műszak az Országos Érc- és a Ásványbányák Vállalat pilis­­vörösvári dolomitbányájában. Tóth Sándor keze matat a műszerfalon. Dübörgés, csikor­gás, s a sok tíztonnás monst­­­um lánctalpain közeledik bányafalhoz. Jó néhány tonna a várja ezen az éjszakán, hogy az osztályozóba kerüljön. A gép beleharap a hegybe. Az­tán hullani kezd a kő, a tör­melék a szállítószalagra, mely fehér vonallá válik az éjsza­kában. Az eső pedig csak zuhog, zuhog. Csattos Sándor az in­tegető. Munkája leírva egy­­­szerűnek tűnik. Ahol nem lát rakodógép kezelője, ott kürt jelzésekkel irányítja, ne­m hogy az a szállítószalag mel­lé szórja a követ. Áll a hideg­ben, az esőben és vár. Gyakran ötven fokban za:Bisinger István magyaráz­— Nappal két buldózer — japán gyártmányúak — fel­szántja a kijelölt részt, még­pedig a szó szoros értelmében. Belevág a kőbe egy hidrauli­kus ekét és húz­za a barázdát, majd a porrá omló, darabok­ra törő követ letúrja ide a rakodógép elé. Éjjel aztán szé­pen fölszedegetjük és így ke­rül az osztályozóba. Az osz­tályozó három felé küldi szét az anyagot, az első kupac a nagyobb darabokból áll. Ezt a vas- és acélkohászatban hasz­nálják adalékanyagként. A második halom a kerti murva már sokkal kisebb szemcséjű. Ezt általában útépítéshez, mű­kőgyártáshoz, sírok díszítésé­hez való. A harmadik a kőpor. Ez a festékgyáraknak és a vegyiparnak kell. Ilyenkor éj­szaka nincs szállítás, nagyobb a nyugalom. — Hány métert haladnak előre egy év alatt a hegyben? — Nemigen figyeltem meg. De amikor idejöttem — 26 éve eszem a kőporos kenyeret — akkor ez a bányaudvar úgy 50x50 méteres volt. Most 600x150. Ennyit haraptunk le a hegyből 26 év alatt. Négy évem van a nyugdíjig, azalatt megint fog nőni 15—20 métert. — Nem hiányzik majd a bánya, ha nyugdíjba megy? — Nem hiszem. Az az igaz­ság, hogy elfáradtam. Nem mindig volt ilyen könnyű itt a munka, mint most. Még 15 évvel ezelőtt is jóformán kéz­zel csináltunk mindent. Ren­geteget robbantottunk, toltunk és sorolhatnám lapá­t nég tovább. Persze, a negyedét sem termeltük annak, amit most. Arról nem is beszélve, hogy a bánya csak szemre szép. De az időjárás bizony nagyon megviseli az embere­ket. Itt minden fehér. Nyáron megreked a levegő, gyakori az ötvenfokos meleg, télen még mínusz harminc fok is előfor­dul. A rakodó fülkéjében Hirtelen csönd lesz. Mi tör­tént? — nézek az órámra, hi­szen még csak éjfél. Az éj­jeli ebédidő pedig fél •kettő­től kettőig tart. Vagy 100 mé­terrel odébb két alak tűnik fel a szállítószalag tetején, s kez­dik lelapátolni a követ a sza­lagról. — Kicsúszott a terelő alól a fa. Most még lefogja a sza­lagot — mondja Tóth Sándor. Valóban, a szállítószalagon egy vaslemezből készült tere­lő van. Ez szélesebb, mint a szalag, s ebbe szórja a rako­dógép a köv­et. A 80 kilós te­relő most megtelt, s ráfeküdt a gumira. A gépkezelő és az integető kilapátolják a 5—10 mázsányi anyagot. A rakodógép fülkéjében jó meleg fogad. Tóth Sándor 9 éve dolgozik ezen a gépen Nem kezdő ő sem a bányász­­szakmában. Huszonhárom évig volt szénbányász, s Csak ami­kor bezárták 19S9-ben a pi­lisi szénbányákat, akkor ke­rült ide. — Már nem mennék vissza a föld alá — meséli. — Na­gyon megijesztett engem egy vízbetörés. Ha nem tudunk ak­kor kibontani egy szellőztető csövet, bizony ott fulladunk meg vagy háromszázan. Ak­kor határoztam el, hogy ki­jövök a föld fölé, pedig ne­kem az apám is, a nagyapám is szénbányász volt. — Érte-e már baleset? — Baleset? Az nem, amikor kezdő voltam itt De,a felszínen, egyszer nagyon ki­a szedtem a géppel a bányafal alját. És csak nem folyt­­ utá­na a kő. Vártam-vártam és szedtem az alját. Aztán egy­­szercsak lezúdult vagy 300 tonna kő. Bejött még ide a fülkébe is. Valtig ültem a kő­porban, úgy ástak ki lapát­tal. Nem lett semmi bajom, de azóta sokkal óvatosabb vagyok. Az eső szüntelenül esik. Csattos Sándoron már min­den átázott, pufajka, nadrág, kalap. Sokszor csak leveleznek . Nem aludtam már két napja — mondja. — Beteg a gyérért. Nem tudom mi lehet vele, tegnap kórházba kellett vinni, mert nem tud lábra állni. Azt mondják valami ízületi baj. Pedig még csak 6 éves. Reggel megyek­ hoz­zá be, Pestre. A busz negyed kilenckor indul. — Nem sokat fog alud­ni... — Most már hagyján, hét­vége van. Az éjszakázás, a hét elején igazán rossz. Ilyen­korra már megszokja az em­ber. Nagyobb a pénz is — negyven százalék — az éjsza­kai pótlék. Kell is, mert nem­rég fejeztem be a házam, és a fürdőszoba még nincs kész. Nagy Károly disznótorost eszik. Nemrég vágtak malackát, abból való a egy kis darab kolbász. — A felesége meleg reg­gelivel várja? — Dehogy. Alig találkozunk. Ő is itt dolgozik, csak éppen fordított műszakban. Van úgy, hogy hetekig csak levele­zünk, nem is látjuk egymást. Amikor én jövök, ő megy. Hároméves a gyerek és más­képp nem tudnánk vigyázni rá. De azért nem panaszko­dom. — Szabad idő? — Munkásőr vagyok, meg a vállalati pártbizottság tag­ja. Tizennégy éve végzek párt­munkát „Ebéd” után már gyorsan pereg az idő, hamar telik az éjszaka. Fél hatkor kikapcsol­ják a gépeket. Az integető el­lapátolja a szalagok hullott követ, van vagy mellé 25 mázsa, teljesen feltakarítják a munkahelyet. A bányatér ta­laja sima. A finom lisztszerű kő s­i sokr sok méter vastagon rakódik le. Ezen az éjszakán 800 tonnával kevesebb lett a hegy. Reggel hat órakor elalsza­nak a fények, csönd borul a bányára. Csend és sötét, né­hány halk szó, mozgolódás, aztán már csak az ő léptei­nek zaja, ahogy a cipőtalpa, csikorog a murván. Kovács Attila Ernő (Következik a 6. rész: Ki korán kel, elkésik?) (W bútorgyárnak A Erdő- Nagykunsági és Fafel­dolgozó Gazdaság nagykőrösi üze­mében évente mintegy 130 ezer kárpitrámát készí­tenek bútorgyárak megrendelésére. Az alapanyag fel­dolgozását korsze­rű gépek segítik. Felvételünkön Be­li­c Kálmánná­llat­­fejss Festő gyalu­gépnél dolgozik. 1­ j Ifj. Fekete József felvétele A VILÁG ÉLVONALÁBAN Száz év hídtörténelem Az Erzsébet- és a Ferenc József-híd (ez utóbbi ma Sza­­badság-híd) a Dunát, a Tiszát átívelő többi acélóriás, a tö­rök, indiai, NDK-beli, cseh­szlovák és jugoszláv exportra gyártott több tucat híd, s most épülők, köztük a szegedi a Tisza- és az újvidéki Duna­­híd fémjelzi, a magyar híd­­g­yártást, amely ezekben a na­pokban ünnepelte centenáriu­mát. A jubileum alkalmából mondta el Domanovszky Sán­dor, a Ganz-MÁVAG acél­­szerkezeti gyárának fejleszté­si főmérnöke az alábbiakat. Az 1874-ben alapított éppen 100 éve építette gyár első nevezetes hídját, a párizsi vi­lágkiállításon díszoklevéllel kitüntetett zsolnai közúti Vág­­hidat. Ezt követően a hazai hídgyártás rohamosan fejlő­dött, s rövidesen véglegesen megszűnt az acélhidak importja. A század utolsó évtizedében öt nagy Duna-hidat építettek. Ezek közül kiemelkedik a Du­nát egyetlen, 290 méteres nyí­lással áthidaló világhírű Er­­zsébet-híd. Külföldön egyönte­tűen ezt ítélték a világ leg­szebb hídjának. A legszebb sta­tikai megoldású híd pedig mai Szabadság-híd. Mindkettő a teljesen magyar alkotás, tervezéstől a kivitelezésig. (Az a azt megelőzően épült hidak külföldi tervezésűek, például a Margit-hidat Eiffel alkotta.) A második világháború meg­semmisített Duna- és Tisza­­hidakat, valamint a 90 száza­lékban elpusztult nagyobb acélhidakat, a Ganz-MÁVAG acélszerkezeti gyára építette újjá. E korszak legjelentősebb alkotása az 1964-ben felava­tott Erzsébet-híd. A követke­ző években a Tiszán négy nagy acélhíd épült. A folyó legnagyobb közúti hídja is el­készült, Szegeden. A hazai hídgyártás hosszú ideig a világ élvonalába tar­tozott. A harmincas évek vé­­­­gén megkezdődött a magyar­­ hídexport is, Törökországnak­­­11 hidat gyártottak. A hábo­­­­rú után Indiában, az NDK­­- ban, és Csehszlovákiában épí­­t­tettek több hidat, s Jugoszlá­viában magyar tervek alapján és magyar kivitelezéssel négy Duna-, egy Száva-, és két kisebb híd épült. Az el­múlt évtizedekben a hazai hídgyártás nem tudott világ­­­­ra szóló alkotást nyújtani, hi­szen nálunk nincs­ szükség olyan hatalmas hidakra, mint a San Franciscó-i Golden Gate vagy az Európát Ázsiával ös­­­szekötő Boszporusz-híd. Most mégis úgy tűnik, az­­ Újvi­­­­déken épülő 1014 méter hos­­­­­szú, 351 méteres középnyílású ferdekábeles Duna-híd a vi­lág legnagyobb ilyen szerke­zetű hídja lesz, s nálunk ismét az ezzel gyár­élvonalba kerül. Ú$szerű k^iákis B­iskunltaeházán Egyesítette erejét a három tsz Kiskun, Petőfi, Pereg. A há­rom ki­skunlacházi tsz-t illetik e nevekkel, jelezve mintegy azt a napjainkban nem vala­mi gyakori állapotot: egyetlen községben három közös gazda­ság is működik. Pontosabban együttműködik, feladva azt a hosszú ideig önmagát maka­csul tartó gyakorlatot: a mi dolgunkba ne üsse bele a szomszéd az orrát, amit mi csinálunk, csak ránk tartozik. A változásokat elősegítették az MSZMP Központi Bizott­ságának 1978. március 15-i ha­tározatában foglaltak, misze­rint fokozni kell — a megala­pozott egyesülések lehetőségét sem kizárva — a szövetkeze­tek közötti kooperációt. Azt mondtuk, elősegítette, ösztö­nözte a három közös gazdasá­got az egy nyelven­ beszélésre, de hogy az elvek ilyen gyor­san kitapintható valósággá váltak, abban szerepe volt sa­játos helyzetüknek is. Kevesebb üzemanyag Ennek érzékeltetésére, hadd említsünk egy példát. A Kis­kun Tsz földjei mozaikszerűen terülnek el a település körül, tábláik beékelődnek a Petőfi Tsz földjei közé. Ebből az kö­vetkezett, hogy az óriás trak­torok néha 15—20 kilométert is utazgattak a szomszéd föld­jein keresztül. Tulajdonképpen fölöslegesen, tetemes mennyi­ségű üzemanyagot elfogyaszt­va tették meg az utat. A jól gépesített Kiskun Tsz most kölcsönzi társainak a kombáj­nokat, traktorokat. Magyarán bedolgozók a peregi és a Pe­tőfi Tsz kukoricájában, se­gédkeznek — természetesen nem ingyen — a vetésekben. Sokáig okozott gondot a szemes termény-szárí­tás. Erre alkalmas berendezéssel ugyanis csupán a Pereg Tsz rendelke­zett. Igaz, ma már egyre ke­vésbé tudja kielégíteni a Bá­bolna—15 típusú szárító a megnövekedett igényeket, de bérbeadása mégiscsak megol­dást jelent a két gazdaság szá­mára. Hiszen számolhat a ka­pacitással, a szállításokat ös­szehangolják. Szakosodás portánként A napi gondokban tehát már osztoznak a kis­kunl­acháziak, de így van-e ez, amikor a jö­vőről döntenek? Elmondhat­juk, ha a kezdeti lépéseknél is tartanak, e vonatkozásban sincs szégyenkezni valójuk. Az állattenyésztésre kiválóan al­kalmas térségben a közösen megrendelt tervek alapján kezdték meg a gyeptelepítést. A Debreceni Agrártudományi Egyetem tudós kollektívája ál­tal készített programból ki­derül : 250 hektár nagy hozamú legelővel gyarapszik a három kiskunlacházi tsz. A szakosodás számos kér­désben túljutott a kezdeti stá­diumon. A nagy ipari növény­termesztő sereg kizárólagos terméke lett a cukorrépa, mustár és a repce, a zöldség- a termesztés gerincét a Petőfi Tsz adja, a Kiskun az állatte­nyésztésre kíván specializálód­ni. Az eredményeket csak egy­más munkájának­­ alapos isme­rete révén érhették el. Úgy, hogy a vezetőségi ülésekre kölcsönösen meghívták egy­mást, a problémákról, a fej­lesztési elképzelésekről első kézből értesülhettek. Hamar kiderült, az emberi kapcsola­tok megerősödése nélkül hos­­­szú távon elképzelhetetlen az együttműködés. Ma már ott tartanak, megszűnt a munka­erő-csábítás­i vezetőké, fizi­kai dolgozóké egyaránt. Jelen­tős mértékben csökkent a fluktuáció. Közi­s szakmunkásképzés Szép példáját adták a kis­kunlacházi tsz-ek annak is, milyen hasznot hoz az erők egyesítése a szakmai képzés­ben. Az 1977—78-as tanévben 30 gyümölcstermesztő betaní­tott munkát hagyta el az is­kola padjait, az idén pedig 20 gépszerelő szakmunkás kapott oklevelet. A hallgatók kivétel nélkül a három szövetkezetből verbuválódtak, az oktatást a helyi gazdaságok szervezték meg. Hosszan sorolhatnánk még a Kiskun, a Petőfi és a Pereg tsz újszerű kalákájának té­nyeit. Talán arra a következ­tetésre is eljuthatnánk, hogy ésszerű lenne a szomszédok egyesülése in iure, s szerve­zetileg egyaránt. Ez azonban elsősorban a három gazdaság tagságára tartozik. A nagy nyilvánosság ügye viszont az, hogy ezeknek a közös gazda­ságoknak sikerült megtalálni az együttműködés gyakorlati módját, ezzel föltárva a haté­konyabb termelés belső tarta­lékait. Történt pedig ez a rác­kevei járásban. Meglehet, ez is oka annak, hogy Pest me­gye kiváló szövetkezeteinek csapatában a Duna melléki já­rás gazdaságai oly szép szám­mal képviseltetik magukat. Valkó Béla Nem elég kifizetni a buszjegy árát, a jegyet a leszállásig meg kell őrizni Aki ellenőrzéskor nem tudja felmutatni a menetjegyét, az 100 forint pótdjat fizet. Volán 20. sz. Vállalat, Budapest A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT LAKÁSTEXTIL-KIÁLLÍTÁST RENDEZ A BENTA VÖLGYE TSZ KULTÚRHÁZÁBAN, NOVEMBER 17-IG Függönyök, ágyneműk, szőnyegek, lakástextíliák, importált gyékényszőnyegek nagy választékban. A kiállítás nyitva: 10-től 17 óráig, szombaton 8-tól 11 óráig.

Next