Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-03 / 232. szám

2 TV-FIGYELŐ (Folytatás az I. oldalról) s reméljük, törekednek­­ majd arra, hogy munkásságu­kat több taps kísérje? Egye­bek között a mostanra szinte teljesen kiveszett élő adások újbóli rendszeresítésével. Ezek a direkt közvetítések ugyanis kihalófélben vannak, noha minden bakijuk, fésületlensé­­gük ellenére nagyon kedveli azokat a néző. Az élő adásokkal együtt nagyon hiányoznak a régi, hí­res — a televízió jóvoltából országos mozgalommá tere­bélyesedett — vetélkedősoro­zatok is. Igaz, ezek tömege­sebb felelevenítésére nem sok ígéretet kaptunk, de azért hiányuk ott kísértett számos helyzetelemzésben. Mindezek után mondanunk sem kell, hogy mind maguk a megkérdezettek, mind a több milliónyi hallgatóság egy­aránt hasznos vállalkozásnak könyvelhette el ezt a Jó szó­rakozást! című — elnevezésé­ben szinte parodizáló — tű­nődéscsokrot, amelynek leper­­getése után legalább az fo­galmazódott meg tételesen, ami — nincs. S ha már így kiderült, hogy mi kellene, hát előbb-utóbb majd csak jut idő és erő azoknak a képzeletbe­li üres programzsákoknak a megtöltésére is. Piiis. Szintén kedden — de a délutáni órákban — láthat­tuk A Pilisi Parkerdő című kisfilmet. Több okból örven­dezhettünk, hogy műsorra ke­rült. Először is azért, hogy újabban mind több olyan hazai készítésű celluloidtermék kap vetítési időt, amely munkán­kat egyébként csak a szűkebb (mozi) közönség láthatja; má­sodszor meg azért, mert ide, e Budapest környéki tájra vezették el a nézőt szép fel­vételek.­­ Amint a kísérő szöveg oly találóan jelezte: a főváros zöld mentőöve ez a példasze­rűen rendben tartott, a pi­henni, felüdülni vágyó em­bert megannyi eszközzel szol­gáló vidék. Műsor. Hogy, hogy nem, kedden is, szerdán is Borsos Miklóssal ígért találkozást a heti műsor. Előbb — az imént méltatott kisfilmes traktus­ban — a Mészáros Márta ren­dezte portréfilmjét láthattuk, szerdán pedig a zenei világ­nap házigazdájaként nyitotta meg győri otthonát. Eltekintve most maguktól a szóban forgó adásoktól, nem lett volna célszerűbb e két jelenlétet kissé távolabbra dátumozni? Annyi, a televí­zióban még be nem mutatott magyar rövidfilm van, hát miért éppen azt a valakit lát­tatják az egyik délután, aki megint föltűnik a következő este... Akácz László HÉTFŐ hallottuk. 21.55: Brahms: Klari­­nétötös. A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE POZSONYI TV 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Hilde Breitner. Tévéjáték. 22.30: Angol zenés műsor. 2. MŰSOR 20.00: Szülők iskolája. 20.20: A külföld sportja. 21.30: Párbeszéd. Szovjet film. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27:­­A fejedelem. 8.57: Nóta­­csokor.v 9.44: Amikor lámpát ölt édesanya. Robert Louis Steven­son gyermekversei zenével. 10.05: MK 10—14. 10.35: Láthatatlan mú­zeum. 11.05: Prokofjev: II. zon­goraverseny. 11.39: Széchenyi István naplójából. Vili. rész: (1842—1844). 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Rtúdió Dalszínháza. Bé­csi vér. Johann Strauss operett­jének rádióváltozata. 14.52: Szal­­nyikov: Poéma kürtre és fúvós­­zenekarra. 15.10: Rácz Aladár cimbalmozik. 15.28: Nyitniaék. 16.05: Zengjen a muzsika! 17.07: A Német Demokratikus Köztár­saság nemzeti ünnepén. 17.45: A Szabó család. 19.15: Világhírű zongoraművészek. 19.52: Mun­kásérdek — avagy a termelők becsülete. 20.22: Apámról... Zü­richi beszélgetés Ottó Klemperer­­ről — leányával Lottóval. 21.04: Ország, város. 21.34: Goar Gasz­­parjan és Zurab Andzsaparidzs operafelvételeiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az új m­agyar zene hónapja. 23.08: Verbunkosok, népdalok. 0.10: Stolz operettjeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok a Szovjetunióról. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Melódiákoktól. 13.30: A kéknek írta: Bartók Béla, gyerme­14.00: Kettőtől hatig . . . 14.00: Operaslá­gerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről a könyvért. 15.30: Örökzöld dallamok. 16.33: Csúcs­­forgalom. 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Nép­zene a Dunántúlról. 19.20: Véle­ményem szerint. Nemes György írása. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.04: Ismétlésre fenntartott hely. 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A kama­razene kedvelőinek. 10.27: vanorzó. Részletek Lortzing ope­­­rájából. 11.0«: Nyíregyházi Er­vin Liszt-műveket zongorázik sa­ját átirat­ában. 11.39: Herbert von Karajan vezényel. 13.05: Bizet operáiból. • 13.58: Magyar Irodal­­mi Arcképcsarnok. 14.18: A La­Salle vonósnégyes játszik. 15.00: Iskolarádió. 15.30: Holnap közve­títjük . .. Fellegi Ádám zongora­estje Veszprémből. 15.50: A kí­­sértetkastély. Részletek Moniusz­­ko operájából. 16.40: Mi a vélemé­nyed? 17.00: Delibes: Coppelia — balett két felvonásban. 18.28: Az új magyar zene hónapja. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Gundula Ja­­nowitz operafelvételeiből. 20.13: „Emberek élnek itt...” Klas­­­szikus német költők versei. 20.33: A dzsessz történetéből. 21.13: Hangfelvételek felsőfokon. 22.08: A Berlini Rádió énekkara roman­tikus szerzők műveiből énekel. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolaté­­vé: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). A Magyar Ugaron. 8.35: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Miért mérünk? 9.05: Ma­gyar irodalom (ált. isk. alsó ta­gozat). A három kívánság (nép­mese-feldolgozás). 9.40: Orosz nyelv (középisk. IV. osz.). Surik, Vászja és az ige. Csal­ád. 10.03: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Kié ez a kutya? 10.25: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Prim. NSZK rajzfilmsorozat (ism.). 2. Heuréka kalandjai. NDK rajz­filmsorozat (ism.). 1. rész: Láto­gatás a gólyáknál. 3. Horgászok. Román rajziam (ism­.). 10.30: Stop! Közlenedj Okosan! Beveze­tés, körültekintés. H.üü: Csata fe­kete-fehér­ben. Sakkműsor gyere­keknek. Értékesítsd az előnyt! (ism.). 14.00: Iskolatévé: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt. — ism.). 14.25: Környezetismeret 14.40: Magyar irodalom (ált (*sm.). isk. alsó tagozat — ism.). 15.15: Orosz nyelv (ism.). 16.00: Hírek. 16.05: Melyiket az ötezerből? Pályavá­lasztási műsor gyerekeknek: A kovács. 16.20: Kuckó (ism.). 16.50: Sakk-matt. 17.10: Mindenki isko­lája: Matematika. A számok vilá­ga. 17.40: Reklám. 17.45: Bevezetés a fizikába. 18.10: Fizika. Ma­gasra fel, Güstrow! A Horizont Szerkesztőség műsora. 18.40: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Will Shakespeare. Angol tévéfilm-sorozat. VI/6. rész: „Emléked örök híradás ma­rad”. 20.50: Bethlen Gábor nyo­mában. 21.35: Budapest köszönti Monte Carlót. A Magyar Televí­zió gálaestjének felvétele az I. stúdióban. 22.15: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Rivaldafényben. Zenés film. 20.45: Reklám. 20.55: Tv-hír­adó. 2. 21.15: Agria ’79. Háromszo­ros vivát. Vámos Miklós képte­len krónikája két részben. Az egri Várszínház előadása felvétel­ről. (16 éven felülieknek!) POZSONYI TV és 18.50: Autósok, motorosok. 19.30 22.00: Híradó. 20.05: Optimis­táik. Angol film. 22.30: Komolyze­nei műsor. 2. MŰSOR 20­00: Ifjúsági tévéklub. 22.30: Találkozás­ a kikötőben. Dok.-film. 8.27: KOSSUTH RÁDIÓ Világablak. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: Zenekari 9.46: Kis magyar néprajz, muzsika. 10.05: Litera-tura. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Jákó Vera és Leute Lajos nótákat énekel, Oláh Ernő gordonkázik. 11.15: Schubert: Lsz-dúr trió. 12.35: Há­zunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 13.56: Ama­tőr zenei együttesek. 14.07: Az új magyar zene hónapja. 15.10: An­gelo Eph­rikian együttese Gesual­­do-madrigálokat énekel. 15.28: Mit 10.14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Nikolaj Gjaurov operaf­el­vételeiből. 16.42: Arcképek a né­met irodalomból. 17.07: Adatvéde­lem, Riport. 17.32: Richard Strauss: Itália — szimfonikus fan­tázia. 19.15: Gondolat. 20.00: Szí­nes népi muzsika. 20.34: Apám­ról ... Zürichi beszélgetés Otto Klempererrel — leányával, Lottó­val. 21.30: Háttérbeszélgetés. Vér­tes Éva külpolitikai műsora. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: We­bern: öt tétel vonósnégyesre, beszélgetésekről. 22.52: Magyar 22.42: Meditáció — előadóművészek. 23.27: a gyógyító Bizet: C- dúr szimfónia. 0.10: Illés Lajos táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fábián Éva népdalokat énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Népszerű operettdalok. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó csa­lád. 12.00: A Magyar­­ Rádió népi zenekara játszik. 12.33: Táncze­nei koktél. 13.20: A hétköznapok árnyéka. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől négyig... 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Hófehér­ke és a hét törpe. Részletek Churchill filmzenéjéből. 17.00: Nyolc rádió nyolc dala. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Barango­lás régi hanglemezek között. 18.55: Népzenekedvelőknek. 19.25: Talló­zás. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Válás (s)z! — 7. szám. If­júsági kulturális körkép. 21.25: Kovács Kati előadóestje a 6-os stúdióban. 22.39: Nóták. 23.15: Ze­nés játékokból. 3. MŰSOR 9.00: Etika és filozófia középis­kolásoknak. 9.30: Dzsesszfelvéte­­lekből. 10.00: Zenekari muzsika. 12.00: Muszorgszkij 12.40: Magyar irodalmi operáiból. Arckép­­csarnok. 13.07: Kamarazene.. 14.35: Láthatatlan múzeum. 15.05: Zene­kari muzsika. 16.50: Öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Magnósok, figyelem. Glenn Gould, Jaime Laredo 18.15: és Leonard Rose Bach-felvételeiből. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Az új magyar zene hónapja. Közben kb. 20.30: A „Zsolnai” keramiku­sa. Kb. 20.50: A hangversenyköz­vetítés folytatása. Kb. 21.35: Ope­raáriák. 22.01: A háborúnak vé­ge. Keresztury Dezsővel beszél­get Kabdebó Lóránt. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolaté­vé. Történelem (ált. isk. 8. ősz.). A hadak útja. 9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 2. ősz.). Szó-ra-ka-té­­nusz. Bóbita, bóbita épít. 9.40: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.00: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. A hallgatás díja (ism.). 11.35: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 14.50: Iskolatévé: Magyar nyelv (ism.). 15.05: Történelem (ism.). 15.40: Orosz nyelv. A bajnok. (Megtekintését az orsz nyelvi ve­télkedőhöz ajánljuk!) 16.30: Hí­rek. 16.35: Rövidfilmek: 1. Grönland élővilága. Dán rövid­filmek (ism.). 2. Időjárás-jelen­tés. Lengyel rajzfilm. 17.05: Nyil­vántartó hivatal. Jugoszláv film­sorozat. IX/2. rész: A város (ism.). 18.05: Reklám. 18.15: Sta­féta. Tíz perc ifjúság. 18.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.30: Reklám. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétérna. 18.45: Esti mese. 18.55: Ausztria—Ma­gyarország. Válogatott labdarúgó­mérkőzés. Közvetítés Bécsből, szünetben: Reklám. 20.45: Tv-hír­­ adó, 1. 21.15: Rablás női módra. Francia filmvígjáték. 22.50: Tv­­híradó, 2. 2. MŰSOR 20.00: Régész vagyok. Portré­­film dr. Rosner Gyuláról. A pé­csi körzeti stúdió műsora. 20.45: Tv-híradó, 1. 21.15: Ember és föld. Az Ibériai-félsziget állatvi­lága. Spanyol ismeretterjesztő rö­­vidfilm-sorozat. Az anyafarkas. 21.40: Szuper Jugoszlávia—Magyarország. Liga asztalitenisz-mérkő­zés. Közvetítés Újvidékről. POZSONYI TV 17.20: Csehszlovákia—NDK lab­darúgó-mérkőzés. 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Hazánk. Tévésoro­zat. 20.25: Ünnepi hangverseny Presovból. 21.35: Külpolitikai mű­sor. 22.35: VSZ Kosice—Bureveszt­­nyik Tbiliszi férfi kézilabda-mér­kőzés. 2. MŰSOR . 20.00: Francia tévésorozat. 2. rész. 21.05: Éjjeli őrjárat. Holland film. 22.00: Bratislava­ zenei ün­nepségek. 22.15: Operaáriák. A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETES KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Béres János népi kama­raegyüttese játszik, Gál Károly­­né tápiószecsői népdalokat éne­kel. 8.44: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera. 9.44: Ze­nevár. 10.05: Dominó. 10.35: Dvor­­zsák: VI. szimfónia. 11.19: Inasok Mezőberényben. A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 11.39: Széchenyi István naplójából. IX. rész: (1845—47). 12.35: Panaszaink útja. Riport. 12.50: Zenemúzeum. 14.17: A Könnyűipari Miniszté­rium Bartók-kórusa énekel. 14.29: Szabadpolc. 15.10: Szopránáriák. 15.28: Litera-túra. 16.05: Krúdy Gyula: Királyregények. Könyv­szemle. 16.15: A Szovjetunió né­peinek zenéjéből. 16.28: Hanns Fisler műveiből. 17.07: A ma­gunk érdekében, a magunk vé­delmében. 17.32: A Rádiószínház bemutatója. 19.15: Zuzana Ru­­zicková Couperin-műveket ját­szik csembalón. 19.30: Budapesti művészeti hetek. A küszöbön. Turgenyev kisregénye rádióra al­kalmazva. 20.32: Nótaest. 21.40: A Dunánál. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30: Az új magyar zene hónapja. 23.21: Brankovics György. Részletek Erkel operájából. 0.10: Birtwistle: Grimethorpe Air. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók fúvószenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55: Kapcsolás a győri körzeti stúdióba. 13.25: Ifjúsgi könyves­polc. 13.30: Tündérsíp, Karai Jó­zsef gyermekkórusaiból. 14.00: Színe-java. 16.00: Honthy Hanna operettfelvételeiből. 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. 17.30: Ze­nei Tükör. 18.00: Disputa. 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Sláger­lista. 20.33: Szociológiai Figyelő. 21.08: Kabarécsütörtök. 22.08: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 23.15: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A zene­irodalom remekműveiből. 10.17: Együttesek Mozart operáiból. 11.05: Láthatatlan múzeum. 11.35: Zenekari muzsika. 13.07: Dessau: Einstein. h­áromfelvonásos opera. 14.42: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Itthon és a nagyvilágban. I. rész. 16.50: Popzene sztereóban. 18.00: Népdalok. 18.19: Az új ma­gyar zene hónapja. 19.05: Disputa. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Szín­házat. A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye budapesti zenei heteken. Közben a kb. 20.25: Miért? Hogyan? kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatá­sa. kb. 21.35: Dzsesszfelvételekből. 21.15: Schütz: Cantiones Sacrae. TELEVÍZIÓ nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Csere­bere. (Megtekintését az orosz nyelvi vetélkedőhöz ajánljuk!) 16.25: Hírek. 16.30: Idős emberek a közlekedésben. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács film­je. 16.40: Tízen Túliak Társasága. 17.20: Illés Árpád — portré (ism.). 17.45: Tévébörze. 17.55: Telesport. 18.20: Eredményeink — tenni­valóink. Riportműsor. 19.00: Rek­lám. 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. .19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Buda­pesti művészeti hetek: IV. Hen­rik király. Füst Milán királydrá­májának tévéváltozata. (16 éven felülieknek!) 22.05: Még egyszer. 2.Angol zenés film. 22.35: Tv-híradó, 2. MŰSOR 17.15: Iskolatévé: Fizika­­,ált. isk. 8. oszt.). A dinamika alap­törvényei. 17.43: Rajz (ált. isk. 1 —4. oszt.). Mesélj, rajzolj, játssz velünk! Az anyaggyerek. Az Újvidéki Televízió estje 18.10: — Bevezető. 18.15: A Tisza virágzá­sa. Rövidfilm. 18.35: Júlia és nyolc Rómeó. Könnyűzenei film. a 19.00: Vis-sziget. Rövidfilm. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bevezető. 20.05: Lifka mozi. Dokumentum­film. 20.35: Hét magyar ballada. 21.05: Szívem szerint anyám. Dokumen­tumfilm. 21.15: Martin tanár úr. Jugoszláv tévéfilm. 22.10: Régi húrok, új hangok. Televízió AZ ANDERSONVILLE-I PER Csehszlovák tévéfilm Saul Le­vitt regényéből. Rendező: Martin Holly. Washington, 1865. augusztus, összeül az amerikai polgárhábo­rúban győztes északiak hadbíró­sága, hogy megvizsgálja, bűnös-e az ellene felhozott vádakban Wirtz ezredes. Azt róják terhére, hogy a kegyetlen bánásmód következ­tében több ezer hadifogoly vesz­tette életét az általa vezetett déli táborban. Wirtz védekezésében felettesei parancsára és a hábo­rús körülményekre hivatkozik. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). Az elektromos áram. 8.50: Fizikai kísérletek. Mechanikai munka és mozgási energia. 9.30: Rajz (ált. isk. 1—4. oszt.). Táborozás a mú­zeumban. Teddidc-teddoda. 9.50: Melyiket az ötezerből? Pályavá­lasztási műsor gyerekeknek: A kovács (ism.). 10.05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). A forróövi er­dők élővilága. 10.33: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.). Szó-ra­­ka­té-nusz: Kicsi vagyok én. II. 05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). A testek kölcsönhatása. 12.05: Világ­nézet (középisk. IV. oszt.). Az élet keletkezése. 13.55: Iskolaté­vé: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — ism.). 14.25: Élővilág (ism.). 14.55: Rajz (ism.). 15.10: Fizika (ált. isk. 6. oszt. — ism.). 15.40: Orosz POZSONYI TV 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Mar­tin Luther King. Amerikai film. 2. rész. 22.35: Aratás a Tátra al­jában. 2. MŰSOR 16.00: Csehszlovákia—Szovjetunió asztalitenisz-mérkőzés. 20.00: A sevillai borbély. Színházi közve­títés. 21.35: Minden ellene vall. Szovjet film. Adás: szombat, október 11., 2. műsor: 20.05. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Ahol a napsugárzást mé­rik. Riport a Légkörfizikai Kutató Intézetben. 8.37: Fúvószene tánc­­rim­usban. 9.00: Nóták. 9.33: Év­szakok. Óvodások műsora. 10.05: K­é­tszm virág. 10.35: Gyermekjá­ték. Szép Ernő versei. 10.40: Itzhak Perlman hegedül. 11.00: A Monszun együttes műsorából. 11.06: Gyulai Pál színháza. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54: Fiatalok Stúdiója. 14.19: Kerekes Tóth Erzsébet népdalfelvételeiből. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Mil­haud: A világ teremtése — ba­lett. 15.28: Dominó. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Benjamino Gigli operaáriákat énekel. 17.35: Lát­tuk, hallottuk. 18.00: Brahms: Há­rom kvartett. 19.15: A Moro-ügy. Dokumentumok egy politikai gyil­kosság történetéből. 20.09: Zene­kari operarészletek. 20.40: A Bel­ügyminisztérium Duna Művész­­együttesének népi zenekara ját­szik. 21.12: A zeneirodalom re­mekműveiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az új magyar zene hónapja. Jereb Ervin: Bot­rány az Ingeborg-hangversenyen. Egyfelvonásos vígopera. 23.12: Telemann műveiből. 0.10: Me­lódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. 8.20: Tíz perc külpoli­tika. 8.33: Slágermúzeum. 9.21: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvünk. 12.38: Népi mu­zsika. 13.15: Nőkről . 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: nőknek, denki iskolája. 17.30: ötödik Min­se­besség. 18.33: Három a Részletek Schubert—Berté kislány­ daljá­tékából. 19.10: Pop-műhely. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Em­bermesék. Lengyel Nagy Anna műsora. 21.32: Máté Péter előadó­estje a 6-os stúdióban. 22.40: Ká­­té Tibor népi zenekara játszik. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Bartók kamarazenéjéből. 10.40: Dzsessz­­felvételekből. 11.05: Széll György vezényli a clevelandi szimfonikus zenekart. 13.07: Puccini operáiból. 14.00: Beethoven-művek a vi­lághírű előadóművészek tolmácso­lásában. 15.20: Krúdy Gyula: Ki­rályregények. Könyvszemle. 15.30: A Berlini Filharmonikus zenekar lemezeiből. 16.32: Tallózás. 16.52: Tip-top parádé. 17.22: Évszázadok mesterművei. 18.10: Az új ma­gyar zene hónapja. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Zene. Sza­bó Lőrinc és Illyés Gyula ver­sei. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongres­­­szusi termét. A dalirodalom re­mekei — A Magyar Rádió hang­versenysorozata. IV/1. Eberhard Büchner hangversenye. Közben kb. 20.15: Egy vállalatvezető port­réja. kb. 20.35: A hangversenyköz­vetítés folytatása. Kb. 21.15: Nép­zene sztereóban. 21.44: Az Aula. Epizódok Hermann Kant regényé­ből. 22.35: Schütz: Cantiones Sacrae. TELEVÍZIÓ 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé: Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.). A magyar népballada. 9.05: Történelem (ált. isk. 6. oszt.). Királyság születik. 10.05: Környe­zetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Itt és ott. 10.35: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.). Szó-ra-ka-té-nusz: Olló, cipő, hegedű. 13.50: Iskola­tévé: Történelem (ism.). 11.30: Magyar nyelv (ism.). 14.45: Kör­nyezetismeret (ism.). 15.05: Ma­gyar irodalom (ism.). 15.35: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). Dalol a csíz. (Megtekintését az orosz nyelvi vetélkedőhöz ajánljuk!) 16.35: Hírek. 16.40: Magyar rövid­filmek távoli tájakról. 1. Az etruszk művészet. 2. Indián em­lékek Kanadában. 3. Vamberg. 17.20: Mindenki közlekedik... Közlekedési mű­sor. 17.35: Szce­­nográfia ’80. (Párhuzamos vázla­tok.) 17.55: Reklám. 18.00: Öt perc meteorológia. 18.05: Játék a betűkkel. Vetélkedőműsor. 18.30: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 19.00: Rek­lám. 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. 19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Del­ta. Tudományos híradó. 20.20: Szép magyar tánc. Rezárás. 20.25: Fiatalok órája. 21.25: A hálózat hálójában. U. S. Media. Finn dokumentum-, riportfilm-sorozat. III/I. rész: Verseny a nézettségért a televízió-társaságok között. Gondolatok a nyereségről és veszteségről. 22.35: Budapesti mű­­­­észeti hetek. Kurtág: Játékok zongorára. 23.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 19.03: öt perc meteorológia (ism.). 19.10: Mindenki közlek­edik­ . . . Közlekedési műsor (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nyilvántartó hi­vatal. Jugoszláv filmsorozat: IX/3. rész: A kamaszkor. 21.05: Tv-hír­adó. 2. 21.25: Erdei Ferenc: Do­kumentumfilm. II. rész: Fejezetek a két világháború közötti progres­­­szió történetéből. POZSONYI TV 16.05: Rövidfilmek. 17.05: Szó­rakoztató műsor. 18.40: A kana­dai rénszarvasokról. 19.30 és 22.09: Híradó. 20.00: Mérnöki Odisszea. 11. rész. 21.15: Fúvószene. 22.30: Összeállítás jégkorong-mérkőzé­sekről. 2. MŰSOR 17.35:­­A négy páncélos és a kutya. 14. rész. 20.30: Tévénézők vetélkedője. 21.35: Veszélyes for­duló. Tévéjáték. Rádió A KÜSZÖBÖN Turgenyev kisregényét — Áprily Lajos fordítása alap­ján rádióra alkalmazta: Vágó Péter. Egy jellemző részlet a rá­dióváltozatból: „Subin, a szob­rász: ...halál, élet, bukás, diadal, szerelem . . . szabadság . . . haza . ..szép ez . . . nagyon szép. Áldja meg az isten mindenkinek. Én meg . . . ál­­lig a mocsárban ... és úgy teszek, mintha minden mind­egy volna... és ami a leg­­szörnyűbb, tényleg az . . . meg­érdemli Jelenát az a bolgár . . . eh! Szamár beszéd! Megáll a talpán, igaz, és aztán,? Hát, mi talán szemét népség volnánk? Én talán szemét ember va­gyok? Ennyire megcsúfolt volna engem az isten?” Adás: csütörtök, október 9., Kossuth rádió: 19.30. Televízió Á ISKOLATÉVÉ 8.15—8.55: Világnézet. Anyagfej­lődés: 9.00—9.45: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.). Csupa jó vár... (A képen: részlet az adásból). Barátságos arcot kérek! Adás: szombat, október 11., A műsor: 8.15,

Next