Pesti Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-13 / 215. szám

II. ÉVFOLYAM 215. SZÁM 1991. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK Pesti Hírlap Állati szex SZABÓ ÁGNES Manapság kevés ilyen emberi könyv van, pedig az állatok nem szerelmesek, nem ábrándoznak vonzó kedvesükről, verset sem írnak, hogy a választottjukat meghódítsák. Csányi Vilmos etológus professzor műve a humorosságot tekintve vetekedik egy újságbéli szexrovattal, annak ellenére, hogy témája tudományos, a biológia tárgykörébe tartozik, és szakkifejezések gazdagítják. Kellemes élmény mindazoknak, akik szívesen mosolyognak az emberi, homo sapiensi cselekedetek visszásságán, vagy néhanap elgondolkoznak, miért viselkedünk olyan furcsán szeretteinkkel, hogy illesztgetjük magunkat nemi szerepünkhöz. A könyv attól olvasmányos, hogy minden szakszerűsége ellenére nagyon is hétköznapi, az állatvilág etikettje lefordítható, s a bogarak, teknőcök háta mögött az evolúció csúcsán, magunkon nevethetünk. Vagy csodálkozhatunk. Hogy mennyire egyszerű. S hogy udvarlási szokásaink, a gyanakvás, az érdek és érdeklődés „pároztatása” mennyire nem a mi saját találmányunk. Mert vegyük például az elefántfókákat! Néha a nőstények ingerük a hímeket vetélkedésre. A nőstény hangosan ordít, valahányszor egy hím udvarolni kezd neki. Ez a hang odavonzza a környékről a többi hímet, és párharcuk dönti el, végül is melyik lesz a szexuális partner. A lugasépítő madarak hímjei a környezetükben fellelhető anyagokkal „hirdetnek”, s a nőstények a reklám milyensége alapján választanak közülük. Ráadásul az állatvilágban (is) ritka a monogámia, s még mindig jobban megéri a nősténynek jobb területre menni második vagy harmadik helyre, mint rossz területen- párban élni egy gyengébb hímmel. Leginkább a vízibolha irigylésre méltó, neki a szaporodáshoz nem kell nemi partnert keresnie. Mint tudjuk, csak az nem téved, aki nem próbálkozik, így van ez a varangyoknál is, tévedésből akár hímtársukat is átölelhetik párzó pózban. Becsületükre legyen mondva, hogy ilyenkor az átölelt hím jellegzetes kiáltást hallat, amit „engedj el” kiáltásnak hívnak az etológiában. A szexuális perverziók széles választékát tárja elénk a kitűnő könyv, pedig csak állatokról van szó benne. Segítségével megtanulhatjuk azt a ravasz gondolkodást, amely felegyenesedésünk idején hasznos lehet. A pávakakas óriási tollait például nem a szépségük miatt kedveli a nőstény, hanem azért, mert bár ezek a nagy tollak akadályozzák a repülésben, a ragadozók előli menekülésben, a tulajdonos mégis életben maradt, tehát életrevaló. Érdemes lesz hát szóba állni vele! (Csányi Vilmos: Szerelmes állatok, Gondolat, 107 old., 98 Ft) CIKKÜNK NYOMÁN Nincs visszaélés Szeptember 5-i számunkban cikk jelent Két lány haragban címmel, amelyben Gyuricza Klára dramaturg nyilatkozott, visszaélésekkel vádolta a Vidám Színpadot. Hallgattassák meg a másik fél is! Ezért tájékozódtunk a Révay utcában, ahol kiderült: A menedzseriroda megbízásából a dramaturg átdolgozta Emődi Török két darabját, mely vidéki turnéra készült. A megállapodásról szóló iratokba betekintettünk, és bebizonyosodott, hogy az iroda szabályosan működik, törvénysértéseket nem követnek el, a darabok menedzselésével, eladásával foglalkoznak. A produkciók gazdái minden esetben azok a vidéki játszási helyek, ahol bemutatják az előadásokat, így a jegybevétel után járó szerzői jogdíjat — a szerződés alapján — közvetlenül a Szerzői Jogvédő Hivatalnak utalják át. Ennek felosztása után postázzák a dramaturgnak járó összeget. Gyuricza Klára a két szerződés alapján 13 előadásért 32 500 forint munkadíjat kapott, továbbá dramaturgiai és egyéb tevékenységért 25 300 forintot vett fel. Ezen felül folyósítják neki a 2 százalékos jogdíjat, amiről a Vidám Színpad nem kap értesítést. Szerkesztőségünk nagyon sajnálja, hogy korábbi írásunk rossz fényben tüntette föl a menedzserirodát és annak vezetőjét, aki egyben a két produkció szerkesztője is volt. A széplelkű gyöngéket szerette PÓSA ZOLTÁN Mindannyian tudjuk már, hogy a krimikirálynő vasárnap, szeptember 15-én lenne száz esztendős. Agatha Christie 66 regényének, 147 novellájának, hat színművének, sőt, verseinek, történelmi drámájának létezése sem ismeretlen dolog immár. A „titkát”, amely egyszerű, de utánozhatatlan, mégis inkább a műveiből, mint a róla készült szellemes portréfilmből fejthetjük meg. Christie asszony opuszainak „szűz” olvasója, vagy az a néző, aki először lát az ő alkotásából készült filmet, szinte soha nem tudja kitalálni krimijeinek megoldását, még az utolsó pillanatban sem. Amikor a bűbájos detektív-vénkisasszony, Miss Marple vagy a kövérkés, bajuszos, kényelmes életet kedvelő Hercule Poirot mesterbűnvadász bejelentik: na, most aztán leleplezem a gaz gyilkost — a kezdő Agatha Christie-olvasó tanácstalan. Számára aztán beüt egy olyan megoldás, amit álmában sem tudott volna elképzelni. Ugyanis a valódi gyilkos(ok) az ő történeteinek első harmadánál, az első véres bűntény elkövetése után a gyanú fölött állók kategóriájába kerülnek. Valamilyen fantasztikus trükkel százszázalékos alibit csalafintáskodnak össze maguknak. A zseniális Christie asszony még jelzi is nekünk a pillanatot, amikor Miss Marple vagy Hercule Poirot előtt hirtelen minden megvilágosodik. Egy golyónyomról, egy szőke parókáról...De hogy mi volt az áruló jel, arra csak a nagy leleplezés percében kapunk bonyolult, ám logikus választ. Agatha Christie egyik nagy titka, hogy ügyesen elhallgat, vagy homályba burkol bizonyos részleteket, amelyekre az igazság másodperceinek bekövetkezéséig semmiképpen sem derülhet fény. Ha nagyon durván akarnánk fogalmazni: krimikirálynőnk egy kicsit csal. De értünk teszi, olvasókért, akik izgulni akarunk. És hálásak is vagyunk neki, hiszen miféle krimi az, amelyiknak kapásból tudjuk a megoldását. Az ötödik, tizedik, tizenötödik Agatha Christie-opusz után talán már kitaláljuk azt, hogy ki a főbűnös. Sőt, arra is tippelhetünk, ki lesz az áldozat. Szépséges, vonzó, látszólag örök győztes, népszerű hősnőiről előbb-utóbb megtudjuk, hogy sebezhetőek, áldozattípusok. Gyilkosai pedig céltudatos, logikusan, hideg fővel gondolkodó karrieristák. A brilláns logikával rendelkező írónő ki nem állhatta a racionális lényeket. A széplelkű, gyönge embereket imádta, belőlük soha nem faragott gyilkost. Ennek ellenére élvezetes olvasmánynak számítanak a regényei a hatvanhatodik, novellái a száznegyvenhetedik nekirugaszkodás után is. Pihentet és szórakoztat, ahogy követjük, hová bonyolítja, hogyan szövögeti...Ráadásul minden helyszíne olyan, ahol az ember élni szeretne, vagy legalábbis nyugdíjas esztendeit eltöltené. Színangol kastélyban vagy csodálatos, otthonos angol falucskában, ahol a legszegényesebb házacska is titokkal teli panzió. S bár számos gyilkosság elkövettetik műveiben, néha patakokban folyik a vér, de ezek az alkotások többnyire békés rejtvények. Tőlük, bizton állíthatom, senki sem lesz agresszív. Szeressük hát nyugodtan a krimikirálynő műveit, nem leszünk tőle kevésbé filoszok, irodalom-szakértők. Akár olyan mértékben is, ahogyan ő kedvelte az aszténiás „songgisztokat”. P.Z. Tegyük föl, hogy győzött is — játszadozott el még tavaly Jancsó Miklós és Hernádi Gyula a gondolattal. Megjelennek Budapesten is a rettenetes feketesapkások, az újfasiszta kommandósok, a Baltikum rémei. És bizony, jó nagy meglepetés várja a bunkócskát diadallal daloló magyar vazallusaikat, a hatalmuk visszaállítását remélő öreg bolsikat. Ahogy ezt minden józanul gondolkodó ember sejti, sőt tudja is, „azok” nem teketóriáznak, nem tréfálnak... Ennél többet nem árulok el az Isten hátrafelé megy című Jancsó—Hernádi politikai horrorfilmről. Aki látta, úgyis tudja, hová torkoll a sztori vérfolyama. Úgy vélem, ez a ma este 10 óra 50 perckor műsorra kerülő film valóban elképesztő aktualitást nyert augusztus második felében. Bizony, attól is tartottunk, valósággá válik Jancsóék vérfagyasztó látomása. Mindenképpen érdemes fönnmaradni, s ha fönnmaradtunk, valamelyik műholdas csatorna helyett a TV1 moziműsorát választani. Nem szívesen ajánlom így a magyar filmművészet meghatározó egyéniségeinek alkotását, hiszen a tipikus Jancsó—Hernádi-művek nagyobb részét kedvelem, de ez „nem olyan” Jancsó-film. A kommerszkedvelő nézők is örömet találnak benne. A szereposztás érdekessége, hogy sajátos módon bár, de a rendezőpáros is megjelenik a filmen. A szakmabeliek számára csemegének számít az is, hogy Eperjes Károly először játszik Jancsóék karmesteri pálcájától vezényelten. Nosza, borzongjuk együtt ma este egy magyar filmtől! És mi van, ha győz a szovjet puccs... RICHARD WAGNER Baljós szám vonzásában Amióta (alig egy évvel ezelőtt) megújult a múlt században alapított magyar Richard Wagner Társaság, és tagjai megkezdték a magyarországi Wagner-kultusz emlékeinek feltárását, gyűjtését, sok érdekes adat, dokumentum, fotó került napvilágra. Már a születésénél megjelent a bűvös szám: 1813-ban jött a világra, a neve tizenhárom betűből áll, születési éveinek számait összeadva az eredmény: 13. Művei között először a Tannhäuser kapcsán találkozott újra e számmal, 1845. április 13-án fejezte be hangszerelését, majd 1861. március 13-án mutatták be Párizsban. Lehet, hogy a baljós szám közrejátszott a botrányos premier, a balszerencsésnek nevezett mű további fogadtatásában? De hogyan fogadták Wagnert Pesten? 1863 nyarán tizenhárom napot töltött újdonsült magyar barátai, rajongói körében. A Nemzeti Színház meghívására érkezett. Mosonyi Mihály, az ismert zeneszerző biztosította a vendégsereget: „Megjelenése mint villamos ütés fog hatni a fővárosi közönségre.” „Régóta tanuljuk a walkürök lovaglását, de nem tudjuk” — közölte Erkel. Ezzel a darabbal volt a legtöbb baj, mert a hegedűsök a cikázó villámokat és ostorcsapásokat festő felbontott hármashangzatokat nem tudták a szerző kedvére eljátszani. Végül is „sikerült a leírhatatlan zene, melynek egetrázó viharában Wagner nyugodtan áll, s kis pálczájával hol jobbra, hol balra int”. A megismételt hangversenyek, ünneplések után kellemes emlékekkel utazott el Wagner, és hálával gondolt pesti bemutatkozására. A következő tizenhármassal 1876 augusztusában találkozott a Mester. Ezen a napon nyitották meg a világ első zenei fesztiválszínházát Bayreuthban. Ő tervezte és irányította felépítését saját művei számára. „Micsoda agyrém ez a vállalkozás” — mondotta ő is gyakran, amikor tengernyi gond nyomasztotta. „Nem hittem volna, hogy véghez viszi” — vélekedett I. Vilmos császár az ünnepélyes megnyitón, mert ő csak egy futóbolondnak tartotta a fantaszta művészt. Ez a nap, legfőbb művének, a négy estét betöltő Ringnek is fordulópontot jelentett, mert ekkor került színre Wagner betanításával. Az egyetemes művelődéstörténet tizenhárom alkotását emeli ki, az utókor ezeket ismeri a legjobban; közöttük a tizenharmadik a Parsifal, életművének záróköve. Élete alkonyán komponálta, művészi végrendeletében a világ megváltásának titkát tárja fel: „A részvét váltja meg a világot a szenvedéstől.” Eszméiben addig a szerelem és a hatalom küzdelme uralkodott. A Parsifalban a tiszta, jámbor, balga hősre utal, aki nem harcokban szerzi érdemeit, hanem az emberi együttérzés, a részvét jegyében vállalja önként a szerelemről való lemondást. Thomas Mann szerint „Wagner munkásságát a Parsifallal koronázta meg, ma is valamennyien a Parsifalból élnek, azon rágódnak!” Ősbemutatója 1882. augusztus 13-án volt — ez az esztendő egyben Németország egyesítésének 13. évét is jegyezte. A végzet újra a baljós szám jegyében kopogtatott, 1883. február 13-án, hetvenedik évének küszöbén, amikor még azt mondotta barátainak: „Feltett szándékom, hogy nagyon öreg kort éljek meg” — ám a szívroham nem kegyelmezett... KULTÚRA 11 Világszínház R. K. „...Bravók, hangos ovációk, az Erdei Színház hatalmas termét estéről estére megtöltő közönség nevetése és kacagása a kényes bizonyítéka annak a kapcsolatnak, ami létre jöhet színészek és nézők között, a nyelvi „korlátok” ellenére. „Korlát” (így idézőjelben), amelyik elfelejteti velünk, mint az operában, hogy mit mondanak a színészek, és arra késztet bennünket, hogy jobban figyeljük és értékeljük az előadás egyéb elemeit, amelyek az Übü király esetében (legalábbis ebben a rendezésben) olyan gazdagok és látványosak.” — Hugo Hernandez Zseniális a magyarok Übü királya című kritikájából valók ezek a sorok, amelyek a Katona József Színház vendégjátéka alkalmából az El sol de Mexico hasábjain jelentek meg. A Katona József Színház a Harmadik Nagy Mexikóvárosi Fesztiválon ez év nyarán mutatkozott be. S ezzel idei világjárása korántsem fejeződött be. A színház társulata a közeli napokban Berlinben a Festspielen mutatkozik be a Hebel Színházban a német közönségnek. Négy estén négy előadásával: az Übü királlyal, a Revizorral, a Platonéval és a Turandottal. Szeptember 22-én Firenze fogadja a budapesti színházat. A hagyományokat tisztelő olasz közönség nyilván érdeklődéssel várja a polgárpukkasztókat. A következő állomás: Barcelona, ahol október 7-étől öt estén át ugyancsak Alfred Jarry játéka kerül majd színre. Világjáró színház lett a Katona? Vagy inkább világszínháznak nevezzük? Méltán viselheti e címet. De azért az is bizonyos, saját itthoni közönségéhez sem lehet hűtlen. Október második felétől a budapesti új évadot éli a Petőfi Sándor utcai színház, amely ebben a szezonban már rég várt és megérdemelt játszási helyén, az anyaszínházhoz közeli stúdiójában is fogadja nézőit. A tervek szerint Ternyák Zoltánnal a címszerepben Zsámbéki Gábor ott rendezi meg a Hamletet.