Pesti Hirlap Vasárnapja, 1928. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-01 / 1. szám
2 A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA 1928 január 1 UJ MAGYAR DALNOK. Irta: HEGEDŰS LÓRÁNT. Ez uj esztendőben ujjongva jelentem: van egy uj magyar költő. A reakciós korszak sok lepergett papírlevele mögött egy igazi virág üti ki a fejét a földből. Költő és magyar. Nyelve tökéletes. Ritmus és rim megint a versben van egyesítve, amit már régen elfelejtettünk. Ismeri kötelességét, hogy őszinte legyen és szereti sorsverte magyar faját. Nem gyorstalpaló, csak negyvenhat verssel áll elő s ezek közt sok olyan, melyről hiszem, hogy maradandó lesz. Ki ő? Egy fiatal vasi cipészlegény. A nemescsói elemi iskola hat osztályát végzi, hosszú inasévei következnek. Ínséges pesti tartózkodás, míg három évvel ezelőtt, 1924-ben megtalálják helyesírási hibákkal teli verseit, amelyeket egy feleslegessé vált forgalmi adókönyv lapjaira irt. Eddig egyebet nem olvasott, mint Filléres Könyvtárt, Történelmi arcképcsarnokot, régi képes folyóiratok néhány bekötött évfolyamát, egy-egy Jókairegényt. Saját könyve csak kettő volt: egy biblia s Petőfi. S elkezd verselni. A szombathelyi kulturegyesület vezetősége kijavítja a helyesírási hibákat, biztatja s ötévi terméséből kiad egy kis füzetet. A címe: „Árva kalászok". Költő, mert szive van s ezt meg tudja zengetni magyarul. Hatások vannak rajta? Valószínűleg még vannak. Hiszen mikor Mikszáth Kálmán első novellája, a Pletyka megjelent, mindenki azt hitte, hogy Jókai-hatás. Az is volt, de kifejlődött Mikszáth-tá. Ki tudja, Bakó József nem fejlődik-e ki? - mert igy hivják a mi poétánkat. Úgy hiszem, élvezet az elolvasása s ezért három versét leközlöm, élvezzen a közönség velem. Határozottan látszik rajtuk, hogy Szabolcska Mihály „A Grand Café“-ban című híres verse és Ady „A Gare de laesten“ hatottak rá, de mindenesetre jó irányban. Szeretném, ha a közönség annyira biztatná, hogy igazi magyar dalnok legyen, mert egészséges, mert szíve van, mert magyar. Jussom. Nem ismerem, hogy mik a nippek. A sévresi porcelláncsodák. Hogy bája kék és fehér színnek Mutt édesít sok lányszobát. Nem ismerem a zongorákon Ifjú estén, de lejt a kéz, Arad a szív és rajt az Álom Gyöngynaszádja, ha nászra kész. Nem ismerem a boldog várás, A titkos légyott szomjas percét, Nem voltam én még hajnalpárás Urilány ajkán készen vendég. Nekem az élet mostohája Örökül bus fáklyafényt vetett, Hogy kigyulva majd egy éjszakába Előrevessem fényemet. .S kint kínra gyűjtve nőjek egyre, Vadulva minden véres hibán, S úgy álljak ki a magyar gyepre, Mint földemből feltört ős Titánt Az elhagyott. Vérem olyan, mint esküvős napon Lobogó kedvű, parádés menet. Táncol, énekel, kurjant is mellé, Mindenkit tegez s mindenre nevet. S szivem e boros, vad forgatagban Magában siró szomorú ara. Ki vissza-visszanéz, kiséri-e Volt szerelője, hűtlen tavasza. Parasztszekér a körúton. A tél ködmönét kefélte halkan. Sarki honában hóba járhatott. Úgy imbolyogtak a játszi pelyhek. Mint boldog ifjú pár, ha andalog, örvendez a léha pesti utca, Hisz lágy hermelin takarja testét. S az ártalanság tiszta palástja Alól nem látszik a bűn, a festék. A zaj, e rossz kölyök is lábhegyen jár És suhanva fut száz, meg száz fogat. Csak egy ragad meg, ez szivembe kap: Parasztszekér, s rajt ostor patogat. Mintha engem ütne, megvadit e hang. Futok utána, merre elrohan, Kocsija mellé felülök titkon És hazahajtok gyermek-boldogan. Vár már a mező nagy végtelenje, Ekébe fogva rajta két ökör. Gatyássá vedlem, mig a füttyöm A derűs nappal versenyt tündököl. Minden paránya kavarg a rögnek, Ahogy szivemből markolok magot. Munkámra meg hintik az áldást Pacsirta-ruhás szabadság-papok. Bármerre járok, mindenhol ünnep. És más-más dallal itt meg a Pán. Minden korty után szépül az arcom, Keblem meg dúsabb lesz, mint Kánaán. Majd ledülök az akácok alá, Legyűr az otthon édes mámora, És úgy pihenek a régi bölcsön, Ahogy tán nem pihentem még soha. Mikor felnyitom szememet újra. Meddig álmodtam, oh! azt nem tudom, Csak hullt a hó, mint akácszirom S én idultan álltam a körúton. Mikor Beöthy Zsolt bemutatta Szabolcska Mihály első három versét az irodalomnak, hozzátette, hogy nem tudja, mi lesz még a költőből, de e három vers érdemes az irodalomra. Ennyit mernék én is mondani: Nem tudom, Bakó Józsefből mi lesz, de egyet szenek neki: daloljon tiszta szívvel és magyar érzéssel tovább!