Pesti Hirlap Vasárnapja, 1930. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)

1930-07-06 / 27. szám

S 52-1 K­S ÉVFOLYAM 27. SZÁM 1 . 9 • 3 • 0 JULIUS 6 VASÁRNAPPesti Hírlap VASÁRNAPJA Szegény gyermekekből — nagy államférfiak. Korunk vezető nagy Államférfiak közül úgy sebté­ben hat embert ragadhatunk ki, akik alacsony sorból emelkedtek kortársaik fölé, szegény polgári vagy paraszti sorból. Az első hely okvetlenül Mussolini Benitát, a faseista Olaszország megteremtőjét illeti, ő világhistóriai nevet biztosított magának még akkor is, ha a nevéhez kapcso­lódó társadalmi és államrend már holnap felborul. Mus­solini szegény romagnai kovácsmesternek volt a fia. Ap­ját úgy emlegetik, mint anarchista hajlamú embert és forradalmár volt ő maga is sihederkorától fogva. A Duce-t gyermek- és fiatalkorában sokat verte és hányta ide-oda az élet. Volt néptanító, munkás, húszesztendős korában még cementet habart mint egyszerű kőmű­veslegény. Szenvedélyes temperamentuma az olasz szocializmus szélső balszárnyához sodorta s olyan hevesen agitált a fennálló rend ellen, hogy kényte­len volt a hatóságok üldözései elől külföldre me­nekülni. Hosszabb időt töltött Svájcban, ahol ta­nulni is kezdett és bejárt a lausannei egyetemre mint hallgató. Megfordult Ausztriában is, még pedig Trientben, az olasz irredenta-mozgalom fészkében, ahol egyik olasz lapnál dolgozott. Itt kapott amnesztiát és visszatérhetett hazájába. Az Avanti-nak, az olasz szocialisták vezető orgánumának lett a munkatársa és közben anti­militarista izgatás miatt hat hónapi börtön­t ítélték. Mussolini gondolkodása a világháború elején nagy átalakuláson ment keresztül. Társadalmi forradalmárból egyszerre nem­zeti forradalmárrá lett s hátat fordítva a szocializmusnak, a központi hatalmak ellen való beavatkozás mellett agitált. A hábo­rúban mint kombattáns, mint altiszt vett részt és súlyosan meg is sebesült. Olaszor­szág szétdúlt állapotban érte meg a fegyver­­szünetet. A liberális kormányok nem tudván fenntartani a belső rendet, a szertelen moszkvai bolsevista agitációnak csaknem szabad folyást engedtek. Mussolini úgy látta, hogy elérkezett a cselekvés órája, mindjárt a fegyverszünet után mint a Popolo d'Italia szerkesztője meg­szervezte az első fasciót. A fascisták a kom­munista terrort elnyomták egy hasonló ellen­­terrorral. Mussolini nyolc esztendő alatt átformálta Olaszországot a saját képére és hasonlatos­ságára. Három nagy tulajdonság jellemzi az új Olaszország megteremtőjét, ezek pedig a napóleoni tetterő, a gyakorlati bölcsesség és a példátlan becsületesség, úgy látszik, hogy a nevéhez kapcsolódó államrend megszilárdult s talán az olasz géniusznak ez az alkotása az, amely a sajátos olasz viszonyoknak a legjobban megfelel. Angolországnak két proletárszárma­­zásu nagy embere van, akiknek törté­nelmi jelentősége tagadhatatlan. Lloyd George és Ramsay MacDonald. Lloyd George walesi paraszti vidék. Nagy­bátyja, az egyszerű varga taníttatta, annak tá­ Mussolini­­mogatásával végezte el az egyetemet, ahol ügyvédi diplo­mát szerzett. 1890 óta tagja az angol alsóháznak, de csak 1906-ban tűnt fel a Campbell-Bauermann-kormány idején, amikor a liberális párt történelmi nevezetességű óriási győzelmét aratta. 1916-ban, a világháború kritikus időszakában, állt az angol koalíciós kormány élére. Mi­niszterelnöksége fordulópontot jelent a világháború tör­ténetében. Az egykor pacifista, háború ellen izgató Lloyd George azzal az elhatározással vette át a kozmi­s ve­zetését, hogy az angol nemzet összes erőit a vise­lés szolgálatába­­állítja. A lordok és a nagybirt r­end­­szer ellen izgató baloldali liberális, az angol .. .u talmi akaratnak legkíméletlenebb megszemélyesítőjévé lett. Leg­nagyobb ellenfelei, a szélső konzervatívok is elisme­rik ma, hogy egyedül Lloyd George személyes ér­deme az, hogy Anglia megnyerte a világháborút. Lloyd Georget roppant nehéz jellemezni, mert őt azzal jellemezte egyik életírója, hogy „jellem­­nélküli“. Persze, nem a szónak megbecstelenítő ér­telmében. Élete tragikus ellentmondásokkal tel­­­­­es. Szélső pacifista volt, akit magatartá­­sáért a búr háború alatt egyszer meg akartak lincselni és ő volt a hadviselő Angliának teljhatalmú vezére. Nem a nagykészü­ltségü, nagytudásu államférfia, mint Anglia régi, oxfordi egyetemet vég­zett „scholar politician“-jei, de Anglia történetének legválságosabb esztendejé­­ben benne összpontosult a nemzeti tett­erő. Ezért nevét beírta az angol törté­nelembe, a nagy Pitt és Wellington nevei mellé. MacDonald, a mostani angol minisz­terelnök, Lessiemouth elhagyatott skót faluban, halászkunyhóban pillantotta meg a napvilágot. Egy nyomorult kis halász­­kunyhóból indult el a legragyogóbb, leg­­összhangzatosabb politikai pályák egyike. MacDonaldot származása ahhoz a körhöz kapcsolta, melyből származott: ő lett az angol milliós munkástörvegek vezére s az ő nevéhez kapcsolódik a brit szigetek po­litikailag talán legerősebb pártjának fel­­emelkedése egy kis politikai cso­­ortból ha­talmas kormányképes alakulattá. Mint szegény halászgyermek, küzdelmes pá­lyát futott meg. Volt néptanító, írnok és Lon­donba jutva, egy liberális képviselőnek lett a titkára. Itt kezdett el tanulni mint rendkí­vüli hallgató a londoni egyetemen. MacDo­nald forradalmár, de a szónak nem abban a bizonyos félelmetes értelmében. Forradalmár annyiban, hogy a rossz, bizonytalan jelen helyén meg akarja gyökeres reformokkal ala­pozni a jövőt. A szocializmus nála nem cél, amelynek a fanatikusok mindent fel akar­nak áldozni, hanem csak eszköz, amely legfel­jebb irányelveket nyújt, esetleg néhány haszna­vehető útmutatást. MacDonald nem marxista, csak abban ért egyet a marxistákkal, hogy a mai társadalmi és termelési rend nem jó, tehát változtatni, javítani kell rajta. A szocializmust

Next