Pesti Hírlap, 1841. július-december (53-104. szám)

1841-10-09 / 81. szám

Megjelen e’ hírlap minden héten kétszer: szerdán és szombaton. Féléri előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 ft, boritékban 6 ft, postán borítékkal 6 ft pengő pénzben. .. Előfizet­hetni helyben Landerer Lajos kiadótulajdonosnál, hatvani-utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. — Mindenféle hirdetmények föltétel­nek, ’s egyegy hasábsorért, petit betűkkel, 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Vezérczikk. (Szűkölködés). Adakozások a’ vakok pesti intézetére. Takarék-pénztár. Pesti reform, papiak. Fővárosi újdonságok. Megyei dolgok. Szatmár (királyi biz­tosság , vád és igazolás, szolgabirák szaporítása, vita többség felett). Nyitra (törvényszéki táblabirák, körlevelek). Rövid közlés Bács- és Szepesből. Egyház­kerületi dolgok. Ér­mel­léki helyet, vallási gyűlés (népnevelés, unió,­­stb). Vidéki levéltárcza. Sáros (a’játékosság állapota, és sárosi közszel­lem). Szentes (hasmérés körüli visszaélések, ’s okai). Lu­gos (a’ hengerir-hid). Les­tin (árvái evang. népnevelő-egyesü­let jeles törekvései). Külföldi napló. Angol-, Francz-, Spanyol- és Göröghon. Érteke­z­ő. Nemes Szatmár megye választmá­nyának véleménye az ismeretes 12 pont ügyében. — Tisztvá­lasztás elrendezéséről. — Bertha Antal. Hivatalos tu­dósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Vezérczikk. (Szűkölködés.) Mi kevesek az ember napjai, ’s mi számosak e’ kevés napokban a’ szenvedésnek órái! — — Honnan az erő gyönge emberben, össze nem roskadni az élet terhe alatt ? -------A’ természet keze hasonlít ama’ láncsához, mellyről irva van, hogy meggyógyitá a’ sebet, mely­­lyet döfött volt. Midőn megnehezül az idők súlya vál­­laink fölött: megbirjuk terhét, mivel reméljük, majd jóra fordul, ’s a’ remény sejditlenül is úgy hat ránk, mint szálló napsugár fellegekre: „aranynyá festi“ — mint a’ költő szól. — Ha pedig roncsolt élettel bár, de mégis átvergődénk a’ baj nehezén, a’ leélt szen­vedésnek még öröme ’s a’ fájdalomnak éldelete van; mert az emlékezet engesztelő tükör, mellyből a’ le­tört szenvedés szelíd mosolylyal néz felénk, mint szokott harczban csonkult tagjára az ősz bajnok. — És e’ remény és ez emlékezet a’ kettős gyámol, melly a’ szenvedő embert élte terhe alatt öszeroskod­­ni nem engedi. Ez nagy jótétemény a’ természettől, de árnyékoldal nélkül még ez sincs, mint nincsen semmi, a’ mi emberi. Ez árnyékoldal pedig abban van, hogy e’ kéjelgő emlékezet ’s a’ mindig jobbra váró remény gyakran süketté teszen az idők intő ta­nácsa iránt, szárnyát szegi az előrelátó bölcs gon­dosságnak, miszerint ismét készületlenül talál az uj­­don előforduló baj, mellyben ismét rentéleni ’s majd múltának emlékezetén kéjelegni fogunk, mellyet azonban elhárithatánk, ha megszokjuk követni Schil­ler intését, hogy a’ jövendőt vegyük tanácsul, ne pe­dig tetteink szerszámául. És, fájdalom! minő az em­ber, ollyan a’ társaság, mert emberekből áll; egye­sek hibái mint erényei egy nagy egészbe összeforr­nak, ’s a’lélekösztön rugói ugyanazok. Innen van, hogy az említett gondatlanság, melly a’ jelennek röppenő perczein csügg, ’s a’ jövendőről — német példabeszéd szerint — azt tartja: jó idő, majd jó tanács is; e’gondatlanság — mondánk — összes társaságnál ép’ úgy gyakori, mint egyedeknél. Im! Magyarország, a’ tejjel, mézzel folyó Kánaán, melly hivatva lehet, melly hivatva van, hogy az em­ber­ ’s pénzgazdag Albionnak gabnatára legyen, mellynek hengermalom őrlötte lisztjével terhelt hajóit ismerni kellene a’ távol tengereken. E Jöjön egy szíík esztendő (a’ mint csaknem minden harmad-ne­gyed idén rendesen jőni szokott) , ’s már beköszönt a’ szűkölködés, jőjön kettő, ’s már-már éhség van, ekkor kapkodunk mindenfelé, érezzük a’ kénytelen­­sége­t, hogy rendkivüli körülmények közt rendkívüli segédmódokhoz kell nyúlni, hő buzgalommal pen­getjük ajkainkon a’ statusoeconomisták javaslatait; de ha majd egykor—jólal vagy rosszul—télen, tava­szon átvergődünk, egy hosszú lélekzetet veszünk, elbeszéljük egymásnak a’ túlélt bajok két érzelmével küzdelmeinket; reméljük, most majd minden jó le­szen; de az időtől annyi tanácsot nem kérünk, mint a’ hangya kér, és szokott indolentiával semmit nem teszünk, hogy a’ szűkölködés uj előfordultát meg­előzzük ; semmit nem teszünk, hogy fedezve legyünk ínség ellen, ha majd a’ termesztő erő megpihen; sőt mindent teszünk, hogy a’ bajt gondatlanság által nö­veljük. Ezt gyermeki stádiumnak kellene monda­nunk , hahogy a’ keleti fatalismus jellemvonása nem volna. Hogy felét sem termesztjük annak, mit termesz­tenünk lehetne, immár ezerszer irva, mondva volt. Hogy Éden kertjén kívül, kivévén egyes szerencse­gombákat , az istenek áldásaikat munka és szorga­lomhoz kötötték, már az ó világ bölcseitől megtanul­hatók. Hogy munkát és szorgalmat törvények által növelni, törvények által csökkenteni lehet, hogy az egésznek jólétét egyesek képzelt javának feláldozó törvények magát a’ föld termékenységét is mintegy békéba szoríthatják — mind ezt a’ népgazdasági tan már axióma fokára küzdé; — minek igazolását, ha saját példánk reánk nem hatna, Siciliában szemlélhet­jük, mellyben aránylag talán több ember éhezik, mint az eszkimók között; mig hajdan Rómának éle­lemtára vala. — Azért hát szabad föld, uraim! és ismét és ezerszer ismét szabad föld! bármit károgjon is a’ feudális oppositio. Útját és módját, mikint kell földünket szabaddá tenni, ám vitassuk meg emberséges szándékkal, becsületesen; és ne legyen senki közöttünk, ki saját véleményének csal­­hatlansági reputatióját többre becsülné, mint a’ hon javát; de forrjunk össze testvéri igyekezettel az akaratban, hogy lehető legjobban, lehető legke­­vesb áldozattal, lehető legtöbb kímélettel érhessük el a’ czélt, mellynek gazdagra szegényre jótékony­sága a’ józan értelem előtt rég minden ellenvetésen túl van, melly ellen hát nem is igen lehetne más hangot hallanunk, mint vagy a’ szolgalelkű hypocri­­sisét, vagy a’nevetséges tudatlanságét, minőt pél­dául az árulna el, ki az úrbéri adózások és szolgá­latoknak teljes, tökéletes kármentesítés melletti ki­sajátítását a’ tulajdon megtámadásának mondaná, ’s ezzel jelét adná, hogy jog- és statustudomány ade­­jében még csak annyira sem haladt, miszerint meg tudná mondani, minő portéka az a’birtok, az a’ tulaj­don? — Azonban e’ honnak nagy része áldásdus föld; midőn csapástól megőrzik az istenek, van annyi gab­­nánk , hogy olcsóság miatt becsét vesztené; mert a’ külkereskedésnek megvannak a’ maga akadályai , miknek elhárítása egyedül magunktól csak annyiban függ, a’ mennyiben belső közlekedési eszközök nél­kül külkereskedésnek is pangani kell, ’s a’ mennyi­ben hiányzik jellemünkből a’ vállalkozási szellem, melly vásárt keres és talál annak, a’mivel isten meg­áldotta; a’ belkereskedésnek pedig szintúgy meg­vannak akadályai, mikről már többször szólottunk, ’s miknek elhárítása alkalmasint csak magunktól függ; elég, hogy bő esztendőben gabnánkat becs­telen jószágnak nézzük; az elkövetkezhető szűk esztendő eszünkbe sem jut; ’s nem csak hogy meg­takarításról nem gondoskodunk, de még minden ki­gondolható módon vesztegetjük is. Láttunk, ’s nem egyszer láttunk parasztot, ki szakajtóval mérte lová­nak a’ tiszta búzát, ép’ ollyannal, minővel zabot mért volna, ha zabja van; láttuk (’s ez mindennapi lát­vány) , mint mérnek falusi gazdasszonyok öblös fa­zekat tele búzával falékesitő mázas kancsóért, vagy egy maroknyi fanyar gyümölcsért, mellynél kertjük­ben talán jobb teremne, ha gazdájoknak fát ültetni eszökbe jutna. Ez azonban hagyján­­ a’ termék em­berkézből emberkézbe jut, sovány agyagon lakó ge­rencsér boldogabb vidék áldásából él, ’s a’ gondos kertműves iparkodását henye nyalánkság megjutal­mazza. De már az csakugyan megbocsáthatlan, hogy a’ mezeigazdák nagy része olly oktalanul bánik ter­mésével , miszerint nem igen csalatkozunk, midőn állítjuk, hogy az egészt véve, talán nem kellene szü­­kölködéstől tartani, hahogy az aratás végeredménye annyival több volna , a’ mennyit hordásnál ’s nyom­tatással még most e’ szűk esztendőben is elveszte­­geténk. — E’ veszteség felszámítása a’ gazdasági arithmeticában ismeretes dolog, ’s ha a’ Magyar Gazda derék szerkesztői e’ veszteséget számban kimondják, bizonnyal elborzadunk a’ mennyiségtől. Mi legalább tudnánk az „áldott térmezőkről“ példát mondani, hogy ámbár alig adott az aratás két-három magot, mégis e’ kevésből annyit szórtak, vesztegettek el haszontalanul, hogy a’ tarló a’ legszebb vetéskint zöldellenék,’s taligástul hordaná be naponkint a’ ju­hász a’ buja növénytől elhalt juhokat. De kisérjük tovább annak megmutatását, a’ mi miatt minap mondók, hogy a’ nálunk honos czím­­bokrétából legkevesbbé illik kalapunk mellé a’ „c­ir­­cumsp­ectus.“ — Nem régiben egyik erdélyi né­met hírlap a’ szűk termésről elmélkedvén , csudál­­kozva kérdezé : mikép lehet, hogy a’ magyarhoni vármegyék özönét nevezik ki a’ választmányoknak ezer különféle dolgokban, de takarékmagtárak fel­állítása végett választmányt meg sehol nem nevez­tek? — Ez a’ jó úr nem igen ismeri dolgainkat. Egy­két illy magtárt már láthatni is; a’ mi pedig a’ terve­zést illeti: bizonyosan kevés megye van az ország­ban , melly magtárakról nem tanácskozott vagy tán végzett is; csakhogy többnyire olly időpontban, mi­dőn az inség kapunk előtt állt; midőn a’ rögtöni lé­tesítés lehetetlen volt; bő esztendőben pedig felej­­ték kész terveinket; beléringattuk magunkat az örökös áldás reményeibe, és semmit nem tevénk, mikint lapjaink múlt félévi egyik számában es rész­beni saját tapasztalásunkat már előadtuk. — Azon­ban mivel ez ekkorig így volt, nem következik, hogy jövendőben is mindig így lesz. Fejlünk, uraim ! már­­már elég erősek vagyunk rlyilt szemmel betekinteni az önismeret tükörébe, majd elkövetkezik az aka­rat , melly kivetkeztet gyarlóságaikból, és a’ terve­ket , miket a’ józan fontolás szőtt, a’ férfiasság lét­re hozza; a’ nyilvánosság pedig őrködni fog , hogy a’megyei határozat végére nyomandó ime’ szavak: „és e’r­e­ndele­t v­é­gr­eh­aj­tás végett az il­lető tisztviselőknek kiadatni rendelte­tett, holt betűsorok ne maradjanak. — Mi úgy gondoljuk, hogy a’ terveket most kell meg­­késziteni, ’s a’jövő nyáron végrehajtani. — Nem kételkedünk, hogy sok nemes megyék alkalmat nyujtandanak , e’ tárgyról lapjainkban ismételve szólani. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy mi más tartalékmagtár felállításának nem vagyunk ba­rátai, mint csak épen annak, melly a’ nép adalékai­ból került össze, ’s csak az által is tartatik fen; mi­szerint ne legyen alamizsna tár, mellyre a’ henyeség támaszkodhassék, hanem legyen a’ takarékosság szekrénye,mellyből csak az veszen ki,a’ ki belé jön, az első megalapításnál mindazáltal a’ földesurak nagylelkűségét igényeljük. Ebből önkényt követke­zik, hogy nem megyei, hanem helységi magtárakat kívánunk, ’s hol a’ hely alkalmas ’s a’ község gyen­ge, költséges épülettől a’ dolgot föl nem függeszte­­nék, hanem jól készült ’s (a’ színig teli tartás vé­gett) csak egy-egy fölmérésre számított vermekkel is beérnek. Továbbá az illy magtárak létesítésére igen hatalmas ösztönnek vélnék, ha végzés által ki­jelentetnék, hogy az abba letett gabna akár pénz akár termesztménybeli, szóval: bármi néven nevezett köz­adó fejében elfoglaltatni semmi esetben sem fog. Mind­ez azonban a’ jelen szükségen korán sem segít; ’s ha azt vetjük föl kérdésül: mit kell most ten­ni? Általános feleletet alig adhatni, mert a’ dolog körülmény szerinti különbségtől függ. Rendkívüli állapot ugyan rendkivüli segédmódokat igényel , de az óvatosság minden esetre erősen kötelesség, ne­hogy szükségen túl aggasztó kora lépésekkel a’ tö­megben rettegést okozzunk, ’s ekkép a’ bajt, mely­­lyet legyőzni akaránk, tán még neveljük. Elvnek, a’ mennyiben itt-ott majd kötelező határozatról is kel­lene szónak lenni, nem azt óhajtanák, hogy a’ soka­ság néhány kevesek költségén tápláltassék, hanem azt, hogy néhány kevesek akadályozva legyenek a’ sokaság ínségét előmozdítani. Mindenek fölött tehát a’ szükségtelen fogyasztást gátolandónak, ’s e’ vé­gett mind azon vidékeken, hol a’ szűkölködés bizto­san előre látható, a’ tömérdek pazarlást okozó lár­más lakodalmakat a’ köznépnél eltiltandóknak vél­jük.—Katonai élelmezés tekintetében, hahogy tavasz felé tetemes drágulástól tarthatni, szükségesnek lát­nok, a’ deperditákt terhét viselni szokott házi pénz­tár útján gondoskodni, hogy a’ más módon teljesség­gel ki nem kerülhetett élelmezés, legalább a’ mosta­ni piaczi árnál többe ne kerüljön, mit a’ földbirtoko­sokkal kötendő szerződések által eszközölhetni.­­ Továbbá, minthogy galicziai tudósitásink szerint ott bő aratás volt, a’ lengyel határszélnéli megyék e’ részbeni szükségeiket tán még olcsóbban onnan fe­dezhetnék, é s azt is előmozdithatnák, hogy vásárpia­­czaikon a’ népnek módja legyen közvetlen a’ galicziai termesztőktől vásárolhatni; hogy pedig legyen min vásárolnia, törvényhatóságoknak ’s egyes tehetős­beknek a’ szokatlanul kedvező időt magoknak hasz­nos, a’ népnek pedig illy körülmények közt legjóté­konyabb munkára kellene fordítaniok, ’s ezzel kere­setre módot nyujtaniok. Mi részünkről a’ 79-ik szám­ban említett installationális költségeket is jobb sze­­retnők ez után, mint pusztán alamizsnakép a’ nép javára fordítani ; — a’ hol a’ szükség olly nagy, miszerint mind­ez elégtelennek mutatkoznék, ott két­­ségtelenül a’ pálinkaégetés tilalma is elkövetkezhe- s tik, ámbár ennek sok árnyékoldala van, sikere pe-161

Next