Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)

1843-08-03 / 270. szám

r­­ szerzőjén kívül talán minden magyar helyeslő tapssal üd­vözölt ; ’s melly practical működésének legelső lépésével, magától a’ Kelet népe szerzőjétől is,minden antipathia daczára, mellyel azon egyesület egyik alkotója iránt vi­­seltetik, nyílt helyeslést vívott fei; mindezek és száz meg száz apróbb jelenetek a’legkétségtelenebb bizonyítványok, hogy alig van , sőt határozottan szólva teljeséggel nincs tárgy, mire nézve a’törvényhozás gondoskodását olly egy­hangúlag igénylené a’nemzeti köz óhajtás, mint épen a’ honi műipar tárgya. — És valóban e’ tárgy meg is érdemli hogy a’ törvényhozás által elvégre ápoltassék. A’ múlt évi iparműkiállitás örvendetes tanúságul szolgált, ’s az idei—mellyet e’ hónap második felében nyitunk meg—re­méljük még örvendetesebb tanúságul szolgáland, hogy a’ honi műipar mezeje, melly mind eddig magára hagya­tott, már is nem egy virágot termett, melly minden tekintetben megérdemli, hogy illatja a’ parlag gyomja közt élhetetlenül ne veszszen el! Igenis­ ama’ felejtett, magára hagyott derék néposz­tály , mellyért ez önerejébe nem bízott hon még eddig úgyszólván semmit sem ten, megkívánhatja, hogy a’ hon közös javára a’ status által gyámoltltassék. — Publici­stáink osztályzatokat keresgetének a’ nép között, mellye­­ket honoratiorok nevezete alatt a’lenézett tömegből kiemeljenek, mintha mondanák, hogy a’ künhagyottak ’s azok közt az iparművesek is, nem méltók e’ névre­ ,h o­­n o r a t i o ra; ők pedig a’ lenézett, magokra hagyott ipar­­művesek, szerény műhelyök szorgalmával honorálták e’ nemzetet, tűrték a’ hátratétel méltatlanságát, melly a’ honi müvet, mivelhogy honi volt, megvető, ’s e’ hon pénzével a’ külföld szorgalmát jutalmazd; mig a’ méltat­lanul hátravetettek daczoltak minden akadályokkal, ’s véd­telenül, oltalmazatlanul izzadtak a’ pályán , melly a’ köz­nemzeti jóléthez vezet. — A’ dolgok illy helyzetében bát­ran merjük kérdeni: nincs e ideje, legfőbb ideje gondos­kodnunk, hogy a’műiparral elválaszthatom kapcsolatban levő tudományok éltető sugaraikkal behassanak a’ műhe­lyekbe , hogy iparműveseink ne legyenek minden előle­­pésnek önmagukbéli merítésére, vagy pedig az ismeretek azon szükkörére kárhoztatva, mellyet jártokban keltők­ben titkolózó mestereiktől mintegy félszemmel lopva elles­tek ; szóval: nincs e ideje, hogy a’ status nekik alkalmat nyújtson, megismerkedni a’műipar fejleményének azon fo­kával , m­ellyre a’ szerencsésb külföld azt már fölküzdé , miszerint azon törpéhez hasonlón, ki az óriásnak vállaira lépve még messzebb láthat, mint az óriás, módjuk, tehet­ségük legyen versenyre lépni a’ külföld szorgalmával, ’s hathatós tényezőül szolgálni, hogy ne sodortassunk ,,a’ közelszegényedés örvénye fölé.“ — Nekünk úgy tetszik, mind ennek immár itt az ideje, ’s a’ század iránya a’nem­zeteknek megfeszített törekvései mellett, mellyel a’ mű­­ipar mezején versenyezve előbbre törnek, ideje annyira itt van, hogy ha mégis késnénk magunkon segíteni, raj­tunk az isten sem segít többé; mert meg van írva, hogy az istenek áldásukat bérül csak a’ munkának adják. Azokon kívül tehát, miket a’ honi műipar előmozdítá­sára teendőknek már máskor mondánk, a’ fen előadott kö­rülmények mindkét részrőli meghányása után a’ mondók vagyunk: ne hagyjuk a’ Ludoviceát ridegen, haszon vétlenül vesztegelni, hanem addig is, mig a’ katonai intézetek létesítésének ór­áj­a ütne, használjuk azt a’nemzet legsür­­getöbb szükségei egyikének fedezésére, alakítsuk át Polytechnicum intézetté!!—Hahogy a’ műipa­­ros nevelés körében semmi más nem történnék, vagy leg­alább nem volna készülőben, mi nem lépnénk föl e’ véle­­ménynyel,nem mondanók, fedjük be az épületet, mielőtt alapja letétetett; de miután a’reál-iskolákra nézve nemcsak egyesek, hanem legújabban a’ kormány részéről is hatha­tós lépések vétettek eszközlésbe, a’ törvényhozás részé­ről pedig a’további intézkedéseket joggal remélhetjük; lelkünk mélyébe hatott meggyőződéssel ismételjük: a­­­a­­­kitsuk át a’ Ludoviceát ideiglenesen Polyte­chnicum intézettél! Lehetnek, kik azt vetendik talán ellenünk hogy : „az alapítványoknak, az alapítók szándékától különböző czélra fordítása nem tanácsos; mert a’ hon polgárai illyesmi ál­tal a’ közhasznú alapítványok tételétől elriasztatnak.“ De mi feleletül azt kérdezzük: nem elkedvetlenitőbb, nem elriasztóbb e annak szemlélete, hogy az alapítványok 35 éven át, nemcsak a’ szándéklott czélt el nem érik , ’s ta­lán még más 35 éven át sem fogják elérni, de a’ nemzet­nek más legkisebb gyümölcsöt sem hajtanak, hacsak egy különben igen érdemdús aggkatonának egy negyedszáza­don át sinecuralis évdíjazását, ’s a’ roppant laktalan fa­laknak égremeredését áldozatokat érdemlő köznemzeti nyereségnek nem tartjuk.­­ Nem elkedvetlenitőbb e ezen tapasztalás, mintha azt látnók, hogy fenmaradván az ala­pítványok azon czélra fordításának jövendője, mellyekre eredetileg kitűzve voltak; időközben , addig t. i. míg az eredeti czélnak nemzeti alapokon, nagy nemzeti alkotmá­­nyos elvek feláldozása nélküli létesithetése lehetséges lesz, olly köznemzeti szükség fedezésére használtatná­nak, mellyről csakugyan mindenki kénytelen megvallani, hogy fedezése százszorta sürgetőbb, mint a’ Ludovi­­c e­a, mellyről azt merjük állítani, hogy vagy már nem korszerű, vagy még nem az. De azt is mondhatná talán valaki, hogy „akár mi hasznos, mi tanácsos volna is a’ Ludovicea intézet alapítványainak Polytechnicum-ra használata; azt tenni nem szabad , mert az alapítók akaratának szentnek kell lenni.“ — Nem akarunk mi ezúttal az alapítványok szentsége theoriájának fejtegetésébe bocsátkozni; nem akarjuk elméletileg ’s gyakorlatilag mutogatni, mennyire veszélyes volna azon tan, melly a’ statusnak kezét örök időkre annyira megkötné, hogy az alapítók akaratját min­den körülmények közt, még akkor is foganatba venni tar­tozzék, midőn az idők viszontagságai az alapítók által ki­tűzött czélt a’ statusra nézve vagy magában is kártékony­­nyá , vagy csak kártékony áron ’s aránytalan áldozatok mellett létesíthetővé változtaták; mi ugyan nem akarnánk olly statusban élni, melly, mint a’ hajdani Róma, minden egyéni szabadságot absorbeáljon; de ollyanban sem, hol az egyének szabadsága a’statust megküvesithetné, ’s örök­re tyrannizálni képes volna. — De hiszen itt illy fejtege­tésekre szükség nincs , mert mi távol vagyunk attól, hogy az alapítók szándékát akaratuk ellenére kényszeritni javas­­lanak. Ennek bizonyságául említjük, hogy 1) ha úgy tet­szik , és az alapítók önként máskép nem határoznának , ezen átalakítás ideiglenesen is történhetik;­­ 2) az alapítók vagy o­lyanok, kik még élnek, vagy oly­­lyanok, kik meghaltak ugyan, hanem örököseik van­nak, vagy végezetül o­lyanok, kiknek örököseik sincsenek. Mi azt gondoljuk, hogy az első rendüeket, a’ másik ren­­düeknek pedig örököseit fel kellene szólítani, miszerint alapítványaiknak egy nemzeti polytechnicum intézet javára használatában megegyezzenek. — Ezen átalakítás mellett, annyi ’s olly nyomós okok szólanak, miszerint azon hon­fiakról , kiket az áldozattételben a’ hon javánál más te­­­­kintet nem vezérelhetett, fel sem tehetjük, hogy például az ország rendes kérelmének következésében a’ L­u­do­vice a magas pártfogója által nyilatkozatra egyenkint fel­szólítva egyezésüket megtagadhatnák. — A’ mi pedig azon alapítókat illeti, kiknek már talán örökösei sem élnek; ezeknek örököse a’ közállomány; ’s mind a’ három osz­tályra nézve ugyan, de különösen ezen utóbbira nézve tö­kéletes intézkedési jogot nyújt a’ Ludovicea megalapításá­ról alkotott 1808: VIII.cz. 2 §-jának azon rendelete, melly ekképen szól: neque instituti academiae hujus indoles, ratio et destinatio, extra comitia regni mutari possit; azaz: „ez­en in­tézet természetét, szerkezetét, rendelte­tését országgyűlésen kívül nem lehet meg­változtatni“, tehát országgyűlésen meg lehet változ­tatni. — És igy mi e’ részben legkisebb nehézséget sem látunk. Mondhatnák talán még azt is, hogy az intézet épülete a’ város derekátóli távolság miatt a’ czélra nem igen alkalma­tos. Hogy mi is alkalmatosbnak vélnék, ha például a’rokkant katonák palotája helyén feküdnék, vagy azzal fölcserél­tetnék , azt nem tagadjuk; de egyébiránt sokkal jobb ott, mint sehol; különben is nincs az olly távol, mint például a’ bécsi polytechnicum Bécs városa némelly részeitől; — itt a’ távolságot leginkább csak az üllői út forró homoka vagy feneketlen sara teszi; de hiszen ezen könnyű segí­teni, ’s ekkor egy fasor hozzájá­rultával a’polytechni­­c­u­m gyönyörű kertje válnék azon helylyé, hová a’ pesti lakosság legörömestebb kiözönlenék; azt nem is említve, hogy bár az intézet ott volna öszpontosítva, mindazáltal némelly egyes tanszékek­ben a’ városban is működhetné­nek. Azért még egyszer: alakítsuk a’Ludoviceát Polytechnicum intézetté! A’ szerencsétlen Miskolcz ügyében. Nyílt levél. T. szerkesztő úr! Miskolcz f. hó 19-kén a’ lángok martaléka lett. Nincs ellenség, melly igy elpuszti­­tandotta e szegény várost; mert az megkímélte volna a’ templomokat, hol a’kegyesek áhitatos éneke zeng, nem bán­totta volna az iskolákat, hol a’ gyermekek szépre jóra ne­veltetnek , állni engedte volna a’ hivatalos épületeket mik­nek falai a’ szegény adózó nép verítékével épitvék, ’s mi­ben törvény és igazság szolgálatik; de e’ tűzvész mege­mésztett lángnyelvével templomokat, iskolákat, megyei és városi középületeket, még ollyanokat is, mellyek cse­réppel és palakővel valának födve , — néha úgy látszik a’ gondviselés leveszi igazgató kezét az elemekről ’s engedi őket dúlni­­ — kis és nagy házak százankint hevernek rom­ban , számosaknak mindene földig ’s porrá égett, de még eddig nem tudhatni hány ember esék áldozatul , sem azt nem mondhatjuk meg, hány száz ezer pengő forintra üt a’ kár, avagy haladja e a’ milliót is? Isten hatalmas keze ir­tózatosan megsulyosodott e’ szegény városon, és épen most,midőn kebelében kir. biztos másod évre dolgozik ki­rályi várossá emeltetésén, épen most, midőn uj életnek áll küszöbén ’s áldozatokra kellene készen lennie. Miskolcz országunk felső részén a’ legnépesb és életdus város, pia­­cza és vásárai híresek, gabnakereskedése roppant terje­delmű. E’ város egy tekintetben hasonló a’ hazához, mert körülbelül olly régi, mint maga e’ hon,és mint ez, olly ifjú, azaz inkább jövendője van, mint múltja; de más tekintet­ben nem hasonló , mert tiszta magyar faj lakja, magyar mind nyelvre, mind erkölcsére mind ős szokásaira néz­ve. ’S épen a’ nemzetiség tekintetében kivált fontos állás­pontot foglal el Miskolcz, lévén az alföldnek kezdete, hol laknak a’ tiszta magyarok,’s lévén a’ felföldnek vége mely­­lyen felül kezdődnek az idegen nyelvűek. E’ város az egész hazában egyik fő műhelye a’ magyarításnak, mert nagy számú mesterembereinél sok felföldi legények dol­goznak, mert katholicus, reformált,evangelicus, és zsidó fi és leányiskoláiban évenkint a’ német, tót és zsidó gyer­mekeknek egész serege magyarosodik meg. Ezért e’ város ’s népe virágzásának óhajtatnia kell minden igazi hazafi által, nemcsak mivel szép jövendővel biztat, nemcsak mivel egy országrésznek életpontja, nemcsak mivel polgáraiban a’ magyar ösvér­­egnemesbike foly, ha­nem főkép mivel e’ város és nép, és épen azon helyen, a’ nemzetiség tekintetében országos közérdekű. Igen ter­mészetes tehát, hogy mi, mint követei Borsodnak, melly­­nek szi . Miskolcz, úgy is mint emberek, úgy is mint ha­zafiak, kötelességünknek ismertük tisztelettel megkérni t. szerkesztő urat, méltóztatnék hatalmas szavaival ama’pusz­tult város szegényebb népét ajánlani olvasóinak embersze­­retetökbe ’s aláírást nyilván adakozásra alkalmat nyújtani azoknak kik szeretnek könnyíteni a’ szerencsétleneken. Állásunknál fogva megfosztatván a’ balsors azon egyetlen örömétől, a’ szenvedőkön tüstint a’ szenvedés pillanatá­ban segíthetni, a’ távolban egyebet nem tehetünk,mint ese­dezünk azon jószivű­eknél, kik felebarátaik szerencsétlen­ségeit nemcsak érezni szokták, de azokon enyhíteni is szoktak.— Maradván különös tisztelettel, Pozsony jul. 27. 1843. T. szerkesztő urnak alázatos szolgái Palóc­zy László, Szemere Bertalan. A’ roppant szerencsétlenség maga hangosabban szól ugyan a’ felebaráti szeretet indulatához,hatalmasabban éb­reszti a’ könyörület ’s irgalom érzetét, mint minden ékesszólás tehetné; de fölhívásra, figyelmeztetésre, szük­ség még is volt, miszerint az emberszerető közönség fi­gyelme a’ szerencsétlen város felé forduljon. ’S e’fölhí­vás bizonynyal sem hatályosabb, sem méltóbb orgánumok­tól nem eredhetett, mint midőn Borsodnak lelkes válasz­tottai emelék anyavárosuk szegényebb népe javára a’ fele­barátai irgalomért esdő szózatot. — Illy férfiaknak illy sze­rencsétlenség ügyében emelt szózata után, nekünk csak a’ cselekvés kötelessége juthat; azért is a’ miskolczi sze­gény tizkárvallottak fölsegélésére ezennel aláírást nyitunk, ’s tisztelt olvasóinkat a’ szerencsétlenség roppant súlyának enyhítésére azon szerény emlékeztetéssel felkérjük, hogy kinek a’ pusztító lángok mindenét fölemésztették, az két­szeresen áldandja az emberszeretet segéd kezét, melly gyorsan sietett vele éreztetni, hogy ember embe­rek között nem maradhat vigasztalás nélkül, nem eshetik az elhagyatottság kétségbe ejtő átkának martalékául.— Az ezennel megnyitott aláírást részünkről 20 po­nttal kezdjük meg. — A’ s­z­e­r­k. Lapjaink még sajtó alá sem kerültek; ’s igy e’ felszó­lítás még világot sem látott, midőn Tóth Gáspár , helybeli magyar szabómester ur szives volt kezeinkbe 20 po­ntot azon megbízással letenni, hogy adományát a’ mis­kolczi magyarszabó czéh titzkárvallott tagjainak felsegé­­lésére küldenek be, mit is e’ hét végéig begyülendőknek remélt segély pénzekkel együtt, első küldeményül rendel­tetése helyére juttatni szent kötelességünknek ismerend­jük. — Első jegyzék öszvege 40 p.­fz. Felszólítás a’ hazai írókhoz. „Rész­vétet és segélyt.“ Lelkünk mélyére hatottak e’ szavak,­­s mint vándor sóhaja a’ bérez szikláján, visz­­hangra leltek kebleinkben. „Részvétet és segélyt“ igy kiállának tized nap előtt a’ tűzvész által szerencsét­lenült miskolczi lakosok , és elhatott a’ szó szivébe a’ honnak, melly rémesen küldé szét a’ gyászhirt a’ hontest minden ereibe. Megnehezültek a’ hírlapok szárnyai a’ hír súlya alatt, ’s van e szív , melly meg nem reszketett volna kebelbörtönében ez esemény hallatára ? Miért kívánjuk rajzolni a’ vész irtásait, avagy annyi ezer tönkrejutott embertárs segély kiáltása nem szól e’ világosabban, mint rajzunk színezete szólana ? Regényírónk szerint a’ föneb­­bi bizonyítás mellett: a’szó: szegény, nem mond, nem jelent semmit. Segély és gyámtalan búsong a’ vagyonfosztott nép, nem tudva hová vethesse meg re­ménye horgonyát.— Lelkünk mélyére hatottak a’ segély­szavak , ’s a’ vészt játszó színpad tekintete szánalmat köl­tött föl kebleinkben. Ez érzelem, ’s a’ fönebbi gyászese­mény nyomán, csekély szép irodalmi vállalattal remélénk a’ szerencsétlenültek sorsán némileg könnyíteni, mellynek gyámolitására a’ tisztelt hazai iró koszorút ezennel szerencsénk van fölszólítani. Az érintett vállalat szerint ugyanis még October közepéig egy Albumot szándékunk „Szivárvány“ czím alatt közrebocsátani, mellynek tartalmát képezendik: novellák és rokonszelle­­mü czikkek, ’s lantos dolgozatok, ’s ez utób­biakra nézve románczok, balladák ’s hangzat­­k­á­k — mellyek egy idő óta irodalmunkban minden továb­bi művelés nélkül hevernek — legszivesbben fogadandott virágai lesznek a’ lyrai költészetnek. A’ pillanatok drága­sága miatt, mint említve volt, még October középéig kelt­vén el­­adott vállalatunknak némi írt hozandni a’ hon e’ se­bére , fölszólitásunk nyomán bátrak vagyunk fölkérni a’ honi tisztelt írókat, hogy becses dolgozataikat f. évi augustus végéig bezárólag szíveskedjenek bérmentes leveleik mellett beküldeni, hogy föltétünk szerint intéz­kedéseinkkel elkésni ne kénytessünk. Az album kikészí­tése mellett ügyelve arra, hogy a’ beküldendő becses dol­gozatodhoz képest illő kiállítással lephessük meg a’tisztelt olvasó közönséget, különös ügyelettel leszünk mégis az egyszerűségre, melly kevesebb költséget nyelvén el, a’ könyv olcsóbban árultathalik, ’s kelendőségét szinte biz­­tositni ígéri. Egy aczélmetszetet azonban még sem tagadunk meg albumunktól, melly­­ ha előleges számí­tásunk csalni nem fog — hazánk egy lelkes asszonyának arczké­pét nyujtandja. — Megemlítve még végül, hogy föntebbi emberbaráti vállalatunk már eddig is több ne­­vezetes íróink által igértetvén pártoltatni, még egyszer tisztelettel szólítjuk föl a’ hazai iró kö­zönséget, méltóztassanak dolgozataikkal minél számo­sabban járulni vállalatunkhoz, megjegyezvén egyszer­ min­­denkorra, hogy a’ legszigorúbb kiállítási költség leszámí­tásán kívül minden lehető díjazás nélkül, az egészbe- 1 516

Next