Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)
1843-07-20 / 266. szám
Csütörtök 266. Julius 20.1843. Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, Hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Megtiszteltetés. Vezérczikk: (A’kérdések : legkényesbike). Országgyűlés. Kérelem. Megyei dos- jgok: Komárom (követjelentés, pótló utasitások, magyar nyelv, körlevelek, futóhomok, cselédrendszer, árszabások). Gömör (bővebb rajz a’ julius 5-ki követválasztási gyűlésről). Marmaros (utasítás a’ kir. előadások fagyában, körlevelek, újabb felírás kir. biztosságért). Nyitra (vége) — pótlékutasitás a’ vallás tárgyában). Yas (védelem ’s felvilágosítás). Egyes. közint. ’s adak. M. nemzeti muzeum. M. Iparegyesület. Adak. Kliegl gépére ’s a’ leégett kovácsiaknak. Kült. napló. Szerbia. Nagybrit. ’s Izland Spanyolhan. Hiv. tud. Hirdetések. MAOYAEÖBSZA© és ERBELY. Megtiszteltetés. Sietünk jelenteni honi tudományos férfiaink külföld általi megkülönböztetésén örvendő közönségünknek, hogy Kubinyi Ferenczet, Nógrádnak a’ jelen országgyűlésen is köztiszteletü lelkes követét, a’ kopenhágai kir. éjszaki régiségbuvár társaság, mellynek értekezését „Amerika felföldöztetéséröl a’ X. században“ (Pesten 1842.) lisztéit honfitársunk anyai nyelvünkön megismerteté; — úgy szinte Kubinyi Ágostont mind megyeszolgálati mind irodalmi tekintetekből legújabban kinevezett nemzeti muzeumigazgatót, a’ magyar temészetvizsgáló társaság egyik elnökét, ’s több külföldi tudós társulat tagját, a’ regensburgi füvésztársaság, az oklevél szavai szerint: „de propaganda históriae naturális in Pannonia studio meritissimum“ — végtére Zipser Kr. Andrást hazaszerte tisztelt természetbúvárt és régiségismerőt, az odessai természettudományi és régiségtani társaság tagjaikul választák. Vezérczikli. (A’ kérdések legkényesbike.) Elviharzottak felettünk a’ szerencsétlen napok, midőn az elvakitott nemesség bőszükén mint a’ fergeteg,ugy taposá az alkotmányos lét legbecsesb virányait; ’s mint kit istennek átka ostoroz, úgy rohant szentségtelen kezekkel megrázni a’ megyei szerkezet sarkoszlopát, nemzeti tételünk ős templomának romjai közt sirt készítendő önmagának, ’s a’ magát fékezni nem tudott szabadságnak. — És a’ kik nemzetünk múltjával ismeretesek, e’ féktelen rohamot bánatos kebellel szemlélgetök, akár mi szilihez tartoztunk légyen bár, a’ húnak azon keserve rezgett át Telkeinken , melly ember kebelét mindig megszólja, midőn egy nagy haldoklónak ágya mellett áll. — Mert amaz öngyilkos munka viharában, mit a’szegény megtántoritott nemesség műveit, ’s mellynek mámora az őrült orgiájához hasonlít, ki meggyujtja lakát, ’s a’ mindenét eltemető lángokat vad örömmel tánczolja körül,n eme’viharban észrevehetőn suhogott az exterrainatio angyalának szárnycsattogása, minek szelénél „mentem mortalia tangunt“ mintha hallanék a’sors kérlelhetlen ítéletét, hogy ha ez igy megy,a’magyar nemesség órája ütött.— Ne is mondja senki, hogy ez rémlátás, mellyel a’ pillanat súlya költe fel. Nézzünk magunk körül, ’s tanuljuk a’ históriában istennek mulató úját tisztelni. A’ magyar aristocratia széles e’ világon egyedül áll, olly időknek emlékromja gyanánt, mellyek máshol mindenütt rég letüntenek. Van pénz, van bőrszín, van hivatal, van születéses, de birtokhoz kötött aristocratia, — de ollyan, mint a’ magyar, mellyben az aristocratia minden kiváltsága egész a’ műveletlen proletariusságig terjedjen, melly nemcsak egyedül ’s kizárólag bírhassa a’ bon földet, nemcsak egyedül, ’s közel kizárólag birjon hivatalképességgel, hanem a’ hajdankor ősnépgyűléseinek typusa szerint közvetlen részt is vegyen az önkormányzás, é s közigazgatás működéseiben, törvényhozókat válaszszon, ’s azoknak kezeit megkösse saját belátásának dictatomaival, és mind ezt a’nélkül, hogy észre, tudományra, miveltségre, birtokra, szóval akár mire,kivévén hogy nemessé született, szüksége volna,—és a’mi legfőbb: olly aristocratia, melly mindezen jótéteményekért, mindenért, mit egy szabad alkotmány a’ hon polgárainak nyújtani képes, még csak a’ hon rendes terheiben sem veszen részt, ’s azt venni nem is akar, — illy aristocratia széles e’ világon másutt sehol sincs; illy alakban a’magyar nemesség a’föld kerekségén egyedül áll, ridegen, magánosan, rokontalanul. — És miután most, midőn azon idők már lehetetlenek, mellyekben a’szolga helyzetű népeket szolga lelküekké teheté a’ hatalom ; miután, mondám, most minden hatalom gyönge, mellynek gyámola nem az igazság; nem is nagy jós tehetség kell hozzá, hogy sejteni képesek legyünk, mikint egy illy rideg illy rokontalan testület, életet magának csakúgy ígérhet, ha igazságos lenni tud is, akar is; és ha ez lenni nem tud, nem akar, el fog enyészni, mint a’búborék, nem tiszteltetve, nem szerettetve, siratatlanul. Ezen sajnálatos sorsnak előjelét véltük mi látni a’ nemességnek ama’ szerencsétlen vak rohamában, mellyet minden következményeivel egyetemben Wesselényi Miklós azon férfias erővel jellemzett lapjainkban, melly az igazságot kimondani, egy köszült világgal szemközt sem retteg. — És — miért tagadnék? — nekünk a’ nemesség öngyilkos munkája fájt, nemcsak a’ honért, nem csak a’ szabadság ’s a’ rend miatt, hanem fájt e magáért is. — Elvonultak emlékezetünk előtt a’ múlt időknek árnyék-képei; láttuk hazánk nemességét, mikint annyi század küzdelmei közt sokszor meghajtva soha meg nem tört; láttuk az ő dicsőségében nemzetünk dicsőségét, az ő szenvedéseiben nemzetünk szenvedését, ’s lelkünk mélyében a’ hon szerelmével az ő szerelme ugyanazonult. És ámbár szivünkből gyűlölve mindazok igényeit, kik a’ szabadságot csak önmaguknak óhajtják, kiknek egy szolga népet kell látniok, hogy a’ szabadságnak becsét érezzék; éhezőket kell szemlélniük, hogy böfalatjok ső izün essék; mi mégis—mikint már sokszor mondok — honunk jövendőjéről elmélkedve, soha sem akartuk magunknak úgy festeni e hont, mint mellynek aristocratiája teljességgel nincs, hanem festők úgy, mint mellynek aristocratiája a’ nemzet első rendű tagja, de ura nem; elég hatalmas hogy a’ nemzeet ’s abban önmagát boldoggá tegye, de nem elég hatalmas hogyi szabadalmak végett a’ szabadságot számkivesse. — És mivel a’ magyar aristocratiáról ek kint gondolkozónk, sokáig, ’s igen örömest kecsegtetők magunkat azon hiedelemmel, hogy a’ magyar nemesség talán mégis csak képes leend e nemzet ujjászületési processusát saját erejével végrehajtani; kecsegtetők magunkat azon reménynyel, hogy talán épen a’ magyar nemességnek lesz feltartva azon példátlan dicsőség, hogy szabadalmait, istennek legfőbb adományáért az általános népszabadságért cserébe adva, magához a’ népet fölemelje, ’s önkint megtegye azon osztályt, mellyben egy osztozó sem veszit, hanem mindenik nyer, ’s erősödik. — És még most is bátran állítjuk, hogy ezen hiedelmünk nem optimistkus ábrándozás volt, nem alaptalan bizodalom. Egy részt azon nemes áldozat-készség, mellynek ez országgyűlésen is ép az aristocratia magasabb köreiből hallott nyilatkozványai előtt tisztelettel fejet hajtani alkalmunk volt; másrészt a’ köznemességnek, a’ hol még lelkűidét a’ lélekvásárlás meg nem mérgező , ép, erős, fogékony egészséges jelleme, bizodalmunknak horgonyt adtanak; e mellett ép azon körülmény is, hogy a’ magyar nemesség ezernyi baj, ezernyi viszontagság között is sokkal tovább fen tudta magát tartani, mint a’ continensen akármelly más; kezességül látszott szolgálni, hogy körében olly népszerű elemek rejtvék, mellyek a’hon érdekeivel egybesimulni képesek lesznek. És ez nem is vala puszta sejtelem, hanem egyenesen szoros logicai következtetés. — Mert egy részt előttünk állott a’ magyar megyei szerkezet, minél fogva a’nemesség tartományonkint egész testületi erejét igen könnyen képes öszpontositni,melly sajátsággal másutt az aristocratia nem igen bírt, ’s ép azért hamarébb el is veszett), ’s ezen öszpontositással saját körében is túlsúlyt szerezni azon érdekeknek, mellyek saját többsége érdekéhez közel állanak; másrészt előttünk állott az, hogy a’ nemességnek legnagyobb része szegény, legnagyobb része a’ köznéphez, életmódban, szokásokban, szükségben, élheletben, igényben kívánságban, mint testvér testvérhez olly közel áll; sőt közöttük számos családi, birtoki, élelemkereseti szövetkezés is létezik; következőleg lehetetlen volt joggal nem hinnünk , hogy a’ nemesség saját nyomorúságát érezni fogja, melly már annyira ment, miszerint sokhelyütt, igen sok helyütt, irigy szemmel, sóvárgó kebellel kénytelen a’ szomszéd adózó parasztjobbágy állapotjára tekinteni; és így lehetlen volt joggal nem hinnünk, hogy a’nemesség akarni fogja azt, a’ mit akarni többségének kétségtelenül érdekében áll; mert minél szegényebb valaki, annál inkább óhajtania kell, hogy a’ közforgalom élénkűljön, a’ keresetmód táguljon, a’munkának, szorgalomnak, igyekezetnek becse ’s bizonyos díja legyen, szóval minél szegényebb valaki, annál inkább kell óhajtania, hogy a’ közjólétnek azon közforrásai megnyittassanak, mellyeket csak a’közadó varázs kulcsa képes megnyitni,mellyhez azonban a’ Szegény olly igen-igen kevéssel járulandna, mennyit az élénkített keresetmód útján, egy-két napi munkával könynyen bekereshetne. — így vettük mi fel a’ köznemesség nagy többségének állapotját; és ezért mondok, hogy a’ nemességnek , a’ köztanácskozások közvetlen jogábani személyes osztályrésze ép azon lánczszem, melly kapcsúl szolgáland, hogy a’ nép is az alkotmány sánczaiba bevonathassák, ezáltal, a’borult jövendő fenyegette magyar önteste tagjaival kibékülve, erőben tehetségben legalább is megtizszerüljön; maga pedig az alkotmány képviseleti rendszerré olvadjon át, melly ma már az egyedüli forma, mellyben egy nemzet szabad lehet. — És ime kitártuk mindazt, mit vártunk a’ magyar nemességtől , mind pedig azt is, hogy mi oknál fogva valónk bátrak tőle ezt várni. — Ezen okok még maiglan is mind fenállanak; a’ magas, független aristocratia köréből tiszta magasztos hazafi-készség hangzik, dicsőbben, határozottabban mint valaha; a’ közép osztályú nemesség, mellynek typusát a’ megyei követek testületében látjuk, roppant többségében határozott reform-barát, melly öneszmélve tudja mit ? ’s hová ? ’s egészen a’ czélig a’ végső pontig inkább ma mint holnap menni eltökéltten kész; végre a’ köznemességnek, eme jobb sorsra érdemes, de anyagilag és szellemileg romlásnak indult sokaságnak érdeke a’ népérdekével még mindig ugyan az; és mégis búsan kell megvallanunk, hogy a’ múlt fél évi jelenetek után nemcsak a’ nemességnek nemzetet regeneráló tehetségéhez immár igen keveset bízunk; hanem ép a’ nemességtől féltjük a’ nemességet, féltjük megyei szerkezetünket, féltjük a’ szabadságot, féltjük a’rendet, féltjük alkotványos, sőt nemzeti tételünket is. — És honnan rögtön ugyanazon elemek mellett ezen csüggesztő hiedelem ? mi okozhatá a’ valószínűség mérlegében ezen változást? Valljon azt, hogy erkölcstelenség keveredett a’játékba ? — Oh! koránt sem, mert hiszen száz ezernyi néposztályt nem mondom merő angyaloknak, de bizony csak merő becsületes embereknek is képzelni eléggé balgák nem valánk, hanem egy van, a’ mit nem képzelénk, az t. i. hogy egy-két egyénnek erkölcstelensége képes legyen egész megyéknek nemességét nem mondom pillanatnyilag megszédíteni, hanem hónapokon át süketté tenni a’honszeretet, dicsőség ’s józanul értett önérdek szózata iránt, és vakká tenni a’ lábai előtt tátongó mélység iránt, ’s kábulttá tenni, hogy szive kedveltjeit sárral dobálja, sárral öntestületének büszkeségeit, kiket nemes érzettől dagadó kebellel vallott magáéinak, látott nem egyszer résen állani honért, alkotmányért és saját nemesi szabadságáért, kiknek egész életök munka, fáradalom a’ közjóért; — hogy ezeket képes legyen hónapokon át sárral dobálni; — és ollyan emberek kedvéért! — — boldog isten! ollyan emberek kedvéért!! — — ezt — meg valljuk — ezt lehetségesnek nem tartottuk. És mivel lehetségesnek, tehát újra meg újra megújulhatnak tapasztaljuk; tapasztaljuk pedig azon nemességnél , melly ennekelőtte sokszor tömérdek csábok ellenében olly helyes tapintattal meg tudta választani,hogy kinek higyen, — minden kétségeskedés nélkül megvalljuk, hogy azon nemességtől, melly például egy F. G.által D.F. ellen képes volt magát infascináltatni, ’s hónapokon át infascínálva tartatni, ezen nemességtől egyedül az ország regeneratíóját nem reméljük. — Igaz ugyan, hogy az idegen, ki hazánkat a’ múlt hónapok lázában látta, ’s most ismét látná; „ez ország nyugodt“ fogná mondani; ’s tán elmélkedésekbe bocsátkoznék megyei rendszerünk ruganyossága fölött, melly látszólagosan teljes domborúságát illy hamar visszanyeré. — És igaz, a’ magyar megyei szerkezetben tömérdek ruganyos erő rejlik; de csak a’ meglevőnek fentartására; hol a’ puszta inertia, az egymásba kulcsolt kar, az egyszerű „nem“ is roppant hatalom; ellenben ha elkövetkezik (a’ mint immár elkövetkezett) a’ kor, midőn szerezni, cselekedni kell, midőn a’ „nem“ szónak energiája annyi mint romlás, pusztulás, veszély; midőn a’ tespedő inertia nemzeti tételünket veti koczkára, — ekkor a’ dolog egy kissé másképen van. A’ magyar megyei szerkezet dicső; de mivel emberi mű, gyarló oldala ennek is van: „Valet ad retinendum sed non ad acquirendum.“ ’S ez utólsó tekintetben a’ méltán magasztalt ruganyosság elannyira nem vigasztal, miszerint remegve hinnők, hogy ha a’ lélekvásárlás ördögi mestersége, a’ csábítás ármánya, ’s értetlen tömegek nyers erőszaka, meg nem szűnnek megyei rendszerünket ostromolni, enynyi ellenséges erőnek minden ruganyosságával sem leend soká képes ellent állani; ’s még a’ mai nemzedék is megérheti , hogy a’ sarkából kiemelt renddel a’ megyei szerkezet is szerte dől. Ezen végeredmény valószínűsége egy részről, más részről azon tanulság, hogy a’ magyar nemesség honunkat regenerálni nem elég erős; ezen két dolog az, melly komoly kötelességünkké teszi, hogy a’ megyei rendszer ruganyosságába kelletinél többet ne bízzunk; hogy magnóliát a’ rohanó folyamnak árkaiba vonulásában el ne bízzuk. — Hullottak elvek áldozatul, — de az elv ha való, előbb vagy utóbb fel fog hajtani; hullott nehány megyének dicsősége; — de a’dicsőség, nap fordultával megszerezhető ; — hullottak magasztos egyéniségek áldozatul, kiknek a’munka napjaiban nélkülözését egy tisztelő nemzet fájlalja; de — „hát ha meghaltak volna“ mondhatják szomorú vigasztalásul, kik halhatatlan statusban halandó embert egészen nélkülözhetlennek nem hisznek; — ámde az, hogy a’ megyei szerkezet veszélyben forog; hogy a’ nemesség maga nem csak nem képes honunkat 117