Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)

1843-07-20 / 266. szám

Csütörtök 266. Julius 20.1843. Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, Hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb k­ülföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit be­tűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Megtiszteltetés. Vezérczikk: (A’kérdések : legkényesbike). Országgyűlés. Kérelem. M­e­g­y­e­i dos- j­gok: Komárom (követjelentés, pótló utasitások, magyar­­ nyelv, körlevelek, futóhomok, cselédrendszer, árszabások).­­ Gömör (bővebb rajz a’ julius 5-ki követválasztási gyűlésről).­­ Mar­maros (utasítás a’ kir. előadások fagyában, körlevelek,­­ újabb felírás kir. biztosságért). Nyitra (vége) — pótlékutasitás­­ a’ vallás tárgyában). Y­a­s (védelem ’s felvilágosítás). Egyes.­­ közint. ’s adak. M. nemzeti muzeum. M. Iparegyesület. Adak.­­ Kliegl gépére ’s a’ leégett kovácsiaknak. Kü­lt. napló. Szerbia. Nagybrit. ’s Izland Spanyolhan. Hiv. tud. Hirdetések. MAOYAEÖBSZA© és ERBELY. Megtiszteltetés. Sietünk jelenteni honi tudo­mányos férfiaink külföld általi megkülönböztetésén örven­dő közönségünknek, hogy Kubinyi Ferenczet, Nó­­grádnak a’ jelen országgyűlésen is köztiszteletü lelkes kö­vetét, a’ kopenhágai kir. éjszaki régiségbuvár társaság, mellynek értekezését „Amerika felföldöztetéséröl a’ X. században“ (Pesten 1842.) lisztéit honfitársunk anyai nyel­vünkön megismerteté; — úgy szinte Kubinyi Ágos­tont mind megyeszolgálati mind irodalmi tekintetekből legújabban kinevezett nemzeti muzeumigazgatót, a’ magyar temészetvizsgáló társaság egyik elnökét, ’s több külföldi tudós társulat tagját, a’ regensburgi füvésztársaság, az oklevél szavai szerint: „de propaganda históriae naturális in Pannonia studio meritissimum“ — végtére Zip­ser Kr. Andrást hazaszerte tisztelt természetbúvárt és régiség­­ismerőt, az odessai természettudományi és régiségtani társaság tagjaikul választák. Vezérczikli. (A’ kérdések legkényesbike.) Elviharzottak felettünk a’ szerencsétlen napok, midőn az elvakitott nemesség bőszükén mint a’ fergeteg,ugy taposá az alkotmányos lét legbecsesb virányait; ’s mint kit isten­nek átka ostoroz, úgy rohant szentségtelen kezekkel meg­rázni a’ megyei szerkezet sar­koszlopát, nemzeti téte­lünk ős templomának romjai közt sirt készítendő önmagá­­nak, ’s a’ magát fékezni nem tudott szabadságnak. — És a’ kik nemzetünk múltjával ismeretesek, e’ féktelen roha­mot bánatos kebellel szemlélgetök, akár mi szilihez tar­toztunk légyen bár, a’ húnak azon keserve rezgett át Tel­keinken , melly ember kebelét mindig megszólja, midőn egy nagy haldoklónak ágya mellett áll. — Mert amaz ön­gyilkos munka viharában, mit a’szegény megtántoritott ne­messég műveit, ’s mellynek mámora az őrült orgiájához hasonlít, ki meggyujtja lakát, ’s a’ mindenét eltemető lán­gokat vad örömmel tánczolja körül,n eme’viharban észre­vehetőn suhogott az exterrainatio angyalának szárnycsat­togása, minek szelénél „mentem mortalia tangunt“ mintha hallanék a’sors kérlelhetlen ítéletét, hogy ha ez igy megy,a’magyar nemesség órája ütött.— Ne is mondja senki, hogy ez rémlátás, mellyel a’ pillanat súlya költe fel. Nézzünk magunk körül, ’s tanuljuk a’ his­tóriában istennek mulató úját tisztelni. A’ magyar aristo­­cratia széles e’ világon egyedül áll, olly időknek emlék­romja gyanánt, mellyek máshol mindenütt rég letüntenek. Van pénz, van bőrszín, van hivatal, van születéses, de birtokhoz kötött aristocratia, — de ollyan, mint a’ magyar, mellyben az aristocratia minden kiváltsága egész a’ műve­letlen proletariusságig terjedjen, melly nemcsak egyedül ’s kizárólag bírhassa a’ bon földet, nemcsak egyedül, ’s közel kizárólag birjon hivatalképességgel, hanem a’ haj­­dankor ősnépgyűléseinek typusa szerint közvetlen részt is vegyen az önkormányzás, é s közigazgatás működéseiben, törvényhozókat válaszszon, ’s azoknak kezeit megkösse saját belátásának dictatomaival, és mind ezt a’nélkül, hogy észre, tudományra, miveltségre, birtokra, szóval akár mire,kivévén hogy nemessé született, szüksége volna,—és a’mi legfőbb: olly aristocratia, melly mindezen jó­téteményekért, mindenért, mit egy szabad alkotmány a’ hon polgárainak nyújtani képes, még csak a’ hon rendes terheiben sem veszen részt, ’s azt venni nem is akar, — illy aristocratia széles e’ világon másutt sehol sincs; illy alak­ban a’magyar nemesség a’föld kerekségén egyedül áll, ridegen, magánosan, rokontalanul. — És miután most, midőn azon idők már lehetetlenek, mellyekben a’szolga helyzetű népeket szolga lelküekké teheté a’ hatalom ; mi­után, mondám, most minden hatalom gyönge, mellynek gyámola nem az igazság; nem­ is nagy jós tehetség kell hozzá, hogy sejteni képesek legyünk, mikint egy illy ri­deg i­­lly rokontalan testület, életet magának csakúgy ígérhet, ha igazságos lenni tud is, akar is; és ha ez lenni nem tud, nem akar, el fog enyészni, mint a’búborék, nem tiszteltetve, nem szerettetve, siratatlanul. Ezen sajnálatos sorsnak előjelét véltük mi látni a’ ne­mességnek ama’ szerencsétlen vak rohamában, mellyet minden következményeivel egyetemben Wesselényi Miklós azon férfias erővel jellemzett lapjainkban, melly az igazságot kimondani, egy köszült világgal szemközt sem retteg. — És — miért tagadnék? — nekünk a’ ne­messég öngyilkos munkája fájt, nemcsak a’ honért, nem csak a’ szabadság ’s a’ rend miatt, hanem fájt e magá­ért is. — Elvonultak emlékezetünk előtt a’ múlt időknek árnyék-képei; láttuk hazánk nemességét, mikint annyi század küzdelmei közt sokszor meghajtva soha meg nem tört; láttuk az ő dicsőségében nemzetünk dicsőségét, az ő szenvedéseiben nemzetünk szenvedését, ’s lelkünk mé­lyében a’ hon szerelmével az ő szerelme ugyanazonult. És ámbár szivünkből gyűlölve mindazok igényeit, kik a’ szabadságot csak önmaguknak óhajtják, kiknek egy szol­ga népet kell látniok, hogy a’ szabadságnak becsét érez­zék; éhezőket kell szemlélniük, hogy böfalatjok ső izün essék; mi mégis—mikint már sokszor mondok — honunk jövendőjéről elmélkedve, soha sem akartuk magunknak úgy festeni e hont, mint mellynek aristocratiája teljesség­gel nincs, hanem festők úgy, mint mellynek aristocratiá­ja a’ nemzet első rendű tagja, de ura nem; elég hatalmas hogy a’ nemz­eet ’s abban önmagát boldoggá tegye, de nem elég hatalmas hogyi szabadalmak végett a’ szabadsá­got számkivesse. — És mivel a’ magyar aristocratiáról ek kint gondolkozónk, sokáig, ’s igen örömest kecsegte­tők magunkat azon hiedelemmel, hogy a’ magyar nemes­ség talán mégis csak képes leend e nemzet ujjászületési processusát saját erejével végrehajtani; kecsegtetők ma­gunkat azon rem­énynyel, hogy talán épen a’ magyar ne­mességnek lesz feltartva azon példátlan dicsőség, hogy szabadalmait, istennek legfőbb adományáért az általános népszabadságért cserébe adva, magához a’ népet fölemel­je, ’s önkint megtegye azon osztályt, mellyben egy osz­tozó sem veszit, hanem mindenik nyer, ’s erősödik. — És még most is bátran állítjuk, hogy ezen hiedelmünk nem optim­istk­us ábrándozás volt, nem alaptalan bizoda­­lom. Egy részt azon nemes áldozat-készség, mellynek ez országgyűlésen is ép az aristocratia magasabb köreiből hallott nyilatkozványai előtt tisztelettel fejet hajtani alkal­munk volt; más­részt a’ köznemességnek, a’ hol még lel­kűidét a’ lélekvásárlás meg nem mérgező , ép, erős, fo­gékony egészséges jelleme, bizodalmunknak horgonyt adtanak; e mellett ép azon körülmény is, hogy a’ magyar nemesség ezernyi baj, ezernyi viszontagság között is sok­kal tovább fen tudta magát tartani, mint a’ continensen akár­­melly más; kezességül látszott szolgálni, hogy körében olly népszerű elemek rejtvék, mellyek a’hon érdekeivel egybesimulni képesek lesznek. És ez nem is vala puszta sejtelem, hanem egyenesen szoros logicai következtetés. — Mert egy részt előttünk állott a’ magyar megyei szer­kezet, minél fogva a’nemesség tartományonkint egész testületi erejét igen könnyen képes öszpontositni,­­melly sajátsággal másutt az aristocratia nem igen bírt, ’s ép az­ért hamarébb el is veszett), ’s ezen öszpontositással saját körében is túlsúlyt szerezni azon érdekeknek, mellyek saját többsége érdekéhez közel állanak; más­részt előt­tünk állott az, hogy a’ nemességnek legnagyobb része szegény, legnagyobb része a’ köznéphez, életmódban, szokásokban, szükségben, élheletben, igényben kíván­ságban, mint testvér testvérhez olly közel áll; sőt közöt­tük számos családi, birtoki, élelemkereseti szövetkezés is létezik; következőleg lehetetlen volt joggal nem hin­nünk , hogy a’ nemesség saját nyomorúságát érezni fogja, melly már annyira ment, miszerint sokhelyütt, igen sok helyütt, irigy szemmel, sóvárgó kebellel kénytelen a’ szomszéd adózó parasztjobbágy állapotjára tekinteni; és így lehetlen volt joggal nem hinnünk, hogy a’nemesség akarni fogja azt, a’ mit akarni többségének kétségtele­nül érdekében áll; mert minél szegényebb valaki, annál inkább óhajtania kell, hogy a’ közforgalom élénkűljön, a’ keresetmód táguljon, a’munkának, szorgalomnak, igye­kezetnek becse ’s bizonyos díja legyen, szóval minél sze­gényebb valaki, annál inkább kell óhajtania, hogy a’ köz­jólétnek azon közforrásai megnyittassanak, mellyeket csak a’közadó varázs kulcsa képes megnyitni,mellyhez azonban a’ Sz­egény olly igen-igen kevéssel járulandna, mennyit az élénkített keresetmód útján, egy-két napi munkával köny­­nyen bekereshetne. — így vettük mi fel a’ köznemesség nagy többségének állapotját; és ezért mondok, hogy a’ nemességnek , a’ köztanácskozások közvetlen jogábani személyes osztályrésze ép azon lánczszem, melly kap­­csúl szolgáland, hogy a’ nép is az alkotmány sánczaiba bevonathassák, ezáltal, a’borult jövendő fenyegette ma­gyar önteste tagjaival kibékülve, erőben tehetségben leg­alább is megtizszerüljön; maga pedig az alkotmány kép­viseleti rendszerré olvadjon át, melly ma már az egyedüli forma, mellyben egy nemzet szabad lehet. — És ime kitártuk mindazt, mit vártunk a’ magyar ne­mességtől , mind pedig azt is, hogy mi oknál fogva valónk bátrak tőle ezt várni. — Ezen okok még maiglan is mind fenállanak; a’ magas, független aristocratia köréből tiszta magasztos hazafi-készség hangzik, dicsőbben, határozot­tabban mint valaha; a’ közép osztályú nemesség, mellynek typusát a’ megyei követek testületében látjuk, roppant többségében határozott reform-barát, melly öneszmélve tudja mit ? ’s hová ? ’s egészen a’ czélig a’ végső pontig inkább ma mint holnap menni eltökéltten kész; végre a’ köznemességnek, eme jobb sorsra érdemes, de anyagilag és szellemileg romlásnak indult sokaságnak érdeke a’ nép­­érdekével még mindig ugyan az; és mégis búsan kell meg­­vallanunk, hogy a’ múlt fél évi jelenetek után nemcsak a’ nemességnek nemzetet regeneráló tehetségéhez immár igen keveset bízunk; hanem ép a’ nemességtől féltjük a’ nemességet, féltjük megyei szerkezetünket, féltjük a’ szabadságot, féltjük a’rendet, féltjük alkotványos, sőt nemzeti tételünket is. — És honnan rögtön ugyanazon ele­mek mellett ezen csüggesztő hiedelem ? mi okozhatá a’ valószínűség mérlegében ezen változást? Valljon az­t, hogy erkölcstelenség keveredett a’játékba ? — Oh! ko­ránt sem, mert hiszen száz ezernyi néposztályt nem mon­dom merő angyaloknak, de bizony csak merő becsületes embereknek is képzelni eléggé balgák nem valánk, hanem egy van, a’ mit nem képzelénk, az t. i. hogy egy-két egyénnek erkölcstelensége képes legyen egész megyéknek nemességét nem mondom pillanatnyilag megszédíteni, ha­nem hónapokon át süketté tenni a’honszeretet, dicsőség ’s józanul értett önérdek szózata iránt, és vakká tenni a’ lábai előtt tátongó mélység iránt, ’s kábulttá tenni, hogy szive kedveltjeit sárral dobálja, sárral öntestületének büszkeségeit, kiket nemes érzettől dagadó kebellel vallott magáéinak, látott nem egyszer résen állani honért, alkot­mányért és saját nemesi szabadságáért, kiknek egész életök munka, fáradalom a’ közjóért; — hogy ezeket képes legyen hónapokon át sárral dobálni; — és ollyan emberek kedvéért! — — boldog isten! ollyan emberek kedvéért!! — — ezt — meg valljuk — ezt lehetségesnek nem tar­tottuk. És mivel lehetségesnek, tehát újra meg újra meg­újulhatnak tapasztaljuk; tapasztaljuk pedig azon nemes­ségnél , melly ennekelőtte sokszor tömérdek csábok elle­nében olly helyes tapintattal meg tudta választani,hogy kinek h­igyen, — minden kétségeskedés nélkül megvalljuk, hogy azon nemességtől, melly például egy F. G.által D.F. ellen képes volt magát infascináltatni, ’s hónapokon át infascí­­nálva tartatni, ezen nemességtől egyedül az ország re­­generatíóját nem reméljük. — Igaz ugyan, hogy az idegen, ki hazánkat a’ múlt hóna­pok lázában látta, ’s most ismét látná; „ez ország nyugodt“ fogná mondani; ’s tán elmélkedésekbe bo­csátkoznék megyei rendszerünk ruganyossága fölött, melly látszólagosan teljes domborúságát illy hamar visszanyeré. — És igaz, a’ magyar megyei szerkezetben tömérdek ru­ganyos erő rejlik; de csak a’ meglevőnek fentartására; hol a’ puszta inertia, az egymásba kulcsolt kar, az egy­szerű „n­e­m“ is roppant hatalom; ellenben ha elkövet­kezik (a’ mint immár elkövetkezett) a’ kor, midőn sze­­­rezni, cselekedni kell, midőn a’ „nem“ szónak ener­giája annyi mint romlás, pusztulás, veszély; midőn a’ tespedő inertia nemzeti tételünket veti koczkára, — ekkor a’ dolog egy kissé másképen van. A’ magyar megyei szer­kezet dicső; de mivel emberi mű, gyarló oldala ennek is van: „Valet ad retinendum sed non ad acqui­­rendum.“ ’S ez utólsó tekintetben a’ méltán magasztalt ruganyosság elannyira nem vigasztal, miszerint remegve hinnők, hogy ha a’ lélekvásárlás ördögi mestersége, a’ csábítás ármánya, ’s értetlen tömegek nyers erőszaka, meg nem szűnnek megyei rendszerünket ostromolni, eny­­nyi ellenséges erőnek minden ruganyosságával sem leend soká képes ellent állani; ’s még a’ mai nemzedék is meg­érheti , hogy a’ sarkából kiemelt renddel a’ megyei szer­kezet is szerte dől. Ezen végeredmény valószínűsége egy részről, más részről azon tanulság, hogy a’ magyar nemesség honunkat regenerálni nem elég erős; ezen két dolog az, melly ko­moly kötelességünkké teszi, hogy a’ megyei rendszer ru­ganyosságába kelletinél többet ne bízzunk; hogy magnó­liát a’ rohanó folyamnak árkaiba vonulásában el ne bíz­zuk. — Hullottak elvek áldozatul, — de az elv ha való, előbb vagy utóbb fel fog hajtani; hullott nehány megyé­nek dicsősége; — de a’dicsőség, nap fordultával meg­szerezhető ; — hullottak magasztos egyéniségek áldozat­ul, kiknek a’munka napjaiban nélkülözését egy tisztelő nemzet fájlalja; de — „hát ha meghaltak volna“ mond­hatják szomorú vigasztalásul, kik halhatatlan statusban halandó embert egészen nélkülözhetlennek nem hisznek; — ámde az, hogy a’ megyei szerkezet veszélyben forog; hogy a’ nemesség maga nem csak nem képes honunkat 117

Next