Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)
1843-07-30 / 269. szám
az ősiség iránt utasítása csakugyan nincs. Azonban R. J. és f.sz.biró D. — R. uraknak felakadása onnan származott, mivel megyénknek a’ szatmári 12 pontokat megdöntő , és soha még tárgyalás alá vétetni sem engedő , a 11 alános végzése lévén, az ősiség iránt csak speciális határozatunk nem létezik. De ebből talán még sem lehet azt kihozni semmiféle logicával, hogy ergo nekünk, lehet az ősiség iránt bármikép rendelkezni a’ nélkül, hogy egyszersmind az augustusi általános végzést reformálnék. Ha ez mehetne, akkor az adót, a’birtok képességet, a’népképviseletet’stb.’stb. szinte elfogadhattuk volna jelen gyűlésünkben a’ nélkül, hogy amaz általános végzést — melly csakugyan létezik — megváltoztatnunk kellene. Mondva volt, és igen jól, hogy egészen más kérdés az: valljon amaz augustusi végzés törvény szerint érvényes lehet e, ’s vallyon kell e azt megváltoztatni, miután akkor a’ szatmári pontok fel sem olvastatván, róluk a’ megyei küldöttség néhány tagjain kívül senki alaposan semmit nem tudván, rajok, minden gyűlési megvitatás nélkül, zajban és ijedelem közt a’ megbukásnak sanctiója ültetett ? — Követeinket — kik ezen végzésnek létezését igen jól tudák — mindenesetre csak az mentheti voksuk elhallgatása miatt, hogy az önkény és nyers erő dictatumát törvény alapjává tenni becsületből vonakodtak. Mert ha igen jurid be akarnók venni a’ dolgot, ’s augustusi végzésünket, melly az ősiség eltörlését is solemiter megbuktatta, teljes erejűnek tartanók — a’ mint sokan tartják is — követeinknek legalább egyike az ellene felhozott vád alól bizony nehezen tudná magát szabadítani. Azonban rendkívüli örömhírül írhatjuk, mikép az ezen vád fölötti vita megszűnvén , a’ kérdés alatt levő ősiség valahára nálunk is sírját találta, nem ugyan azon értelemben, hogy névszerint eltöröltessék, hanem azon határozottabb és tisztább definitio szerint, hogy a’földbirtokot szabályozó eddigi törvények megváltoztassanak. Nem titkolhatjuk ugyan, mikép többeknek erőszakos ragaszkodását az eddigi birtokviszonyokhoz, eléggé most sem csudálhattuk, ’s vagy azt hiszszük ezen urak felöl , hogy a’ sajtónak szakadatlan hatályos működéseit teljesen ignorálják ; vagy azt, hogy em ber fö - 1ö 11 i belátással birnak a’ jövendőbe , ’s határtalan bölcseségök egy borzasztó rémet láttat előre velők, mit széles Magyarországnak csak 12 vármegyéje képes megérteni. A’ végzés szerint kimondtuk: mikép az ősiség változtatásában elvileg megegyezünk, ’s elvárjuk az országgyűlési választmánynak e’ tárgyú munkálatát, akkoron követeinket részletetesebb utasítással ellátandók. Hogy fönérintett augustusi általános végzésünk csakugyan létezik , bizonyítja az is, miszerint egy-két urak — különösen az említett vádoló is — azon végzésnek teljes épségben tartását kérték ’s vitatták, akul azt is használván, hogy a’ megye méltóságával nem fér össze, egy határozatot, mellyet a’ megyei nemességnek olly túlnyomó része határozott, most egy részben megdönteni, azaz, hogy nem illik értelemmel megváltoztatni azt, mit nyers erő zsarnoksága diétáit ! A’ maradási törekvés azonban most az egyszer el nem sült, ’s talán ez alapja lesz megyénkben valami jobb időjárásnak. ------Gyűlésünk typusa a’ csend és jó rendre nézve most is szomorú volt. Kivált bizonyos ügyvéd tapasztalható ezt, ki, midőn beszélni kezd teremünkben — jól vagy roszul, mindegy — többnyire éljen kiáltásokkal rvaltatik le. Ezen éljenezés olly nyomorú tactica, melly azon megyét, hol az elszenvedtetik , fölötte roszul jellemzi. Mert vagy értik a’ kiabálók a’ kigúnyolt beszédet vagy nem értik. Ha értik ’s rosznak tartván , mégis éljeneznek fölötte, ez vakmerő sértéssé az ügy és hely szentégének. Ha pedig nem értik a’ beszédet, és csupán gúnyból éljenezik, úgy önmagukat teszik ki a’ legcsipősebb satyra méltó tárgyaivá. ’S ha ez kedvökre van , ám folytassák szerepeiket, a’ meddig lehet. Majd elhozza a’ nemzet józan szelleme az időt, midőn illynemai szenny foltokat egy erkölcsi testület képéről a’ fenyitó törvénykönyv fog lemosni, Abauj bóléjuk 15. Közgyűléseink még soká nem lesznek, holott azon megyek üdvös példáját, mellyek e’ sok és sokféle tárgyakkal foglalkozó országgyűlés alatt minden hónap kezdetével gyűléseket tartanak, követni nem lenne czéltalan. Választmányunk olyan, mint a’ Trophonius barlangja, mellyből semmi vissza nem jő. Mi rendesen vagyunk ezen választmányi munkálkodás eszméjével. Igen sokáig, mondhatom évekig akadályoztak némelylyek illy, már akkor csaknem minden megyékben fenállott választmányokat, ki tudja mi okból? és nemrég ugyanazok sürgették a’képviseleti rendszernek törvény általi behozatalát; most ismét ezek nem nagy kedvet mutatnak a’ választottak tanácskozásához, holott minden alkalommal az unalomig emlegetik az intelligentia jogait, érdemeit, kiváltságait. Mi lehetne más oka annak, hogy választmányi ülések nem tartatnak, mint az, hogy dolgozni, elmélkedni közöttünk sokaknak nincs kedve, nincs akaratja, és így az intelligentia előjogait elhanyagolják, kiváltságait nem használják, úgy szólván usurpálni szeretnek névvel, szóval. Valljon nincsen e dolog ? kérdem, olly csekély tárgyak e a’kir. előterjesztvények, hogy azok fölött elég lesz a’ rendes gyűlések előtt egypár nappal improvisálni? Vagy azt hiszszük e, hogy anyautasitásaink kimeriték már amazok szellemét? Én azt tartom, hogy a’ kir. előterjesztvények szelleme és a’ miénk közt fölötte nagy különbség van, pedig a’ különbséget csakugyan ki kell egyenlítenünk; mert sokan közülünk restellenék az oppositiót, mivel álmodni sem akartak a’ dolgok illy változásáról, és még most is neheztelnének, ha valaki őket nevezné opponenseknek. De csak napfényre , tisztelt urak! napfényre, síkra ki, mert a’ mysticismus ideje lejárt; dolog van, munkálkodni kell szüntelen, és már csak a’ büntetőtörv. javaslat vizsgálatával is sok dolog lesz, mellyet a’ derék Szabolcs intelligentiája már be is végzett. Mondják , hogy a’ tbirák és tisztviselők bele fáradtak a’ két hetes törvényszéki ülésekbe; ámde 16 tbiró, kik különben Kassán tartván többnyire lakást, ha elmaradnának is — mit felölök föl sem teszek — még maradnának többen, kik nem voltak törv.széki bírák. Tisztviselőinkről pedig nem mondhatjuk általában, hogy a’ dolgot kerülnék, és már másfél év alatt kifáradtak volna ; de ha azokat akarnák kímélni, kik a’muszka transennák fontos dolgaiba már belefáradtak , úgy — tisztelet becsület, de igazság is — ki kellene mondanunk, ha nyugtalankodnának, hogy hajdan szerzett borostyánaik árnyékában nyugodtiok már nagy ideje is van, mint a’német mondja: „Es ist st hon hohe Zeit !“ — mert az idők megváltoztak, ’s a’ nemzetnek ez ébredés korszakában munkás kezekre van szüksége. ítéletem szerint sokszorosan vétkes az, ki fáradt kezekkel tartóztatja a’ sebesen haladó kor kivonatainak teljesedését, történjék ez bár idő nyerészkedésből, vagy bármi magány érdek hajhászata miatt; sőt vétkes még az is, ki szivében meggyőződve a’ napfényre hozott igazságok felől, maga akar rendezni mindent, mintha nem ismerné az időt, mellyben él, és az értelmiség kifejlettségét tagadná; mert ha ő maga volna is csak bölcs, elrejti tudományát, nem közli azt másokkal, hogy ne találkozzék senki, ki vele versenyezzék, vagy érdemeiben osztozni merészkedjék.— Bizony, bizony nem ismeri a’ nemzet dolgait, jelenét, és jövendője fölött nem gondolkozott, ki a’mysticismus egyedárulkodásának barátja, és nem szereti a’ nyilvános tanácskozásokat, vagy azoknak természetes kellemetlenségeivel bajoskodni restel, és mégis útját állja a’dolgok folyamatának. — A’ választmányi tanácskozások újabb eszméjét nem is lehet igazsággal a’ korszellem kinövésének tartani; mert ez nem más, mint a’ hajdankori conferentiák voltak, mellyeket gyakran hallunk magasztaltatni,—a’ régi kor maradványa ez ,az újabb idő kivánasihoz alkalmazva reformált institutio, azon különbséggel, hogy akkor csak a’ vének tanácskoztak, most pedig jogtér engedtetik mindennek, ki szükséges értelemmel ’s okossággal bir, és még egy lényeges különbséggel, melly inkább a’vének böltseségének hízelkedő, jelesül az, hogy azokat mysticus szellem vezérletté, ezek pedig a’status-politicai tanulmányok nyilvános iskolái lettek. Ugyan tegyük csak szivünkre kezünket, és gondoljuk meg, hogy kiket az alkotmány tanácskozási joggal, és mivel jog, tehát gyakorlati kötelességgel is fölruházott, hányan vannak mégis közöttünk, kiknek ez életben más dolguk van; de azért ama’ legszebb jog gyakorlata erkölcsi és polgári kötelességét sem mellőzhetik? hányan vannak, kik a’hazai törvények és történetek legtöbb tudománya mellett még nélkülözhetlen statuspoliticai literaturával, a’többre fejlett külföld becses gyűjteményeivel, ismereteivel foglalkozni időt és alkalmat nem nyerhetnek, de könyvtáruk, vagy talán kedvök, hajlamuk sincs; azonban a’ haza fontos ügyei fölött mégis szavazniok kell ? Valljuk meg aztán, hogy nekünk, kik ez osztályba tartozunk, a’ választmányi iskola , hol az értelmiség tanácskozik , hol a’ vének oktatnak, és ha akarnak, oktathatnak, hol a’ búvár-szorgalom tárgyismerettel teljes előadásait, közleményeit hallani, értelmünket fölvilágosittatni több és jobb alkalmunk lehet, mint a’ zajos közgyűléseken , hol a’ különböző vélemények okokkal támogatására, egyeztetésére több idő van — fölötte szükséges. Csak önindolentiáját fedezgeti, csak mystifkál az, ki el akarja hitetni, hogy a’ közönség nem kedvelli az illy tanácskozási modort, sőt inkább mindenütt és minden alkalommal tapasztalható, mikint illy választmányi ülések sokszor népesebbek, azokban komoly figyelem, jó rend, szabályos beszéd’s illedelem uralkodik, mi az értelmiség kifejlődését bizonyítja, és nyilvános tanúja annak, hogy az értelmiség közvéleménye a’ képviseleti rendszerhez hajlik, mellyet elősegíteni, kifejteni, illy modorral a’ gyakorlati életbe hozni, minden értelmes polgárnak,különösen azoknak, kikre a’dolgok vezérlete bízatott, hazafias kötelességük.— A’választmányi tanácskozások kipótolhatlan hasznairól még sokat mondhatnék, ha nem tudnám, hogy a’ többség azokat nálunk is elismerte, annyira, hogy a’ tavaszi ülések sok szép jeleneteiről ’s eredményeiről most is mindenki örömmel beszél, ki azokban részt vehetett. De nagy bajunk van, igen nagy! mint Ovidius mondja : „Non dubia est Ithaci prudentia, sed tamen optat fumum de patriis posse videre focis.“ És tovább ismét: „Soes sua lenta fuit, quod petit , alter habet.“ — Ne vegye ön, szerkesztő úr ! rész néven , ha csak arról tudósítom, hogy mi semmit sem csinálunk. Várunk, várunk valamit; az idők árjait gátoljuk, tartóztatjuk, akarom mondani: a’Hernád vizét korlátozgatjuk, hogy malmainkat el ne hordja; de az 1840: 10. tcz. 7. §-áról *) hallani sem akarunk. Csanáditól, jul. 9. A’rágalom azon kíméletlen nyilai ellen, mik a’ „Világ“ hasábjairól megyénk néhány kijelölt egyedei felé meg-megujuló erőködéssel szóratnak, ’s mikből mellesleg a’ testület haldokló szellemének is juttat a’zugba egy-egy oldaldöfést, tán ideje lesz valahára síkra szállni. Oh! mert ezen álarezás páratlan ám a’ maga nemében, ’s még minővé nem fog válhatni idővel! nemcsak azon okból, mivel eddig, mint hét puszta falu hőse, ellenpárt nélkül, azaz egyedül állt; hanem ama’szembeszökő eredetisége miatt legfőkép, mit nyilazási modorában tanúsít. Hadi csele — mert merő furfangból áll ki, ’s lehet e különben boldogulásra számitnia?—hadi csele, mondom, kezdettől végiglen kétszínű, de egy kaptafára vont. Kitűnő bélyege, hogy idegen szavak falánkjaival szeretne sérteni. Olly dolgokat regél férfiaknak vétek gyanánt, mik, helyes szempontból tekintve, tán nem is hibák. Azokat szavaknak tágra szabott palástja alá burkolja , megkísértve, ha kétértelmiségökkel a’belviszonyainkkal ismeretlent megzavarhatná e? Előadása miatt a’ legártatlanabb ügy mellé némi gyanúsítás szövetkezik. És igy akarná aztán levelező úr a’ sajtó nyilvános terén — mert ez a’ dolog bibéje — rész hírébe keverni legalább azon ügyet, mi ellen a’ köztanácskozás mezején lézengő pártfeleivel sükertelenül küzd. Már talán maholnap hinni fogná, mikép . . . aderonta műveleit. — Hihetlen gyöngédsége ugyan a’ valónak kerek eltagadásától őt visszatartja , de azért bármi történetet — ha szerét ejtheti — megnyirbálni, azt saját érdekeire fényárasztó világításban tüntetni elő, vagy ha arra kell, helyébe egész újat is költeni nem átall. Kegyelt vitézieinek szájába gyémántosan feleziezomázott szépséges beszédeket rak, mintha ki azoknak épen törölt szakasztott eredeti mássa lenne. De a’ többek közül példát is: midőn a’ tisztelt levelező igen különeztesen elhíresztelt követválasztásunkról előértesitést adni a’ Világ piaczára lépő Világ 36. sz.), nem feledi nagy sebbel lábbal elmondogatni, mikép követeinknek kivált egyike (bajos eltalálni mellyik? mert megyénk egyenlően mindkettőt tisztának ismeri) illyen meg amollyan gálád czímekkel illettetett. Nos aztán, mit akarna ebből következtetni? Mintha bizony még az erőszak megrohanása elől is valamellyikünk biztosítva lenne. És a’ levelező itt mit ten? Ha már azokat meztelenül közleni olly igen nyereségesnek találta , ’s ez még se baj! de legalább nem a’ fenforgó becsmérlő szavak betűihez kellett volna e lelkismeretesen ragaszkodnia ? ’sőe’ helyett széles jó kedvében hozzájok maga is még egy-kettőt told. Mert hiszen „habilutalis rész ember“ ha volt is ott jelen a’ gyűlésen, de ki hallott felőle említést tenni? és ha kérdeni merem: minő vakmerőség ez, levelező úr ! hogy illy ráadási szabadságot enged e költői hevének? Véli talán , hogy mit valaki egyszer másszor szárazon elvisz, azt büntetlenül mernie lehet másod és harmad ízben is akárkinek? Oh ön alkalmasint igen ismeretes törvénykönyveink hiányos tömkelegével, mellyben ezer rejthely az igazság visszatorló kezei elől megbúnt, ’s szintannyi ajtó az illy becsületsértegetőnek előle kiosonni! — De még ez hagyján! e’ czikkben nem egyedüli vétke ez a’ t. levelezőnek. Ugyan minő szándék vezérelhette tollát, hogy szorgosan fölróva a’ háromfi piszkait, a’visszaadott czímeket nem is érinti? hisz még ez adja meg saját borsát. Nem az önmagoknak tetsző mosolylyal álló háromfiak legpotensebbikének mondatotta: „mikép hibáit összeírva, két ökrös szekér el nem bírná“, meg: „ha piaczokon dobra üttetve bíró elébe jöne mindaz, kinek ellene vádja van, nem egy-két vármegyéből csődülne elő töméntelen illy panaszos.“? De a’ levelező ezekről nagy bölcsen hallgat. — Előttem ugyan úgy látszik, mikép a’féle puszta vádszavaknak nyomatéka nincs is, csak ha szükség idején nem igazoltatnának — mikép, hogy azt a’ háromfiak egyike sem tévé — éri a’ piszkolódót a’ szenny teljes mértéke. — Ha ki ezen részletes vonásokból összeállítva, amaz általános zavargást, mi e’ gyűlés két első napjain uralkodott, fontolóra veszi — hol ha ólmos bot nem is, de egyéb rokonnemű elegendő adagban volt, az illy közhelyek rendeltetésével egyedül összeférő higgadt ’s szenvedély nélküli tanácskozást termeinkből száműzni — az hihetően megvallja, mikép idétlen gondolat leendett a’ lázadt jelenlevők tömegét az izgató háromfiak széksértési birásokká fölavatni. Mert hisz csupán a’ háromfi veszthetett volna. Most is alig sikerült két követeink ’s tiszti ügyédünknek, az ököl hatalmas okaival a’ háromfi felé nyomuló nemességet lecsilapítani, mit egyikök már a’ jobb napokban meg is keserlett. — De mi több, tisztelt levelező úr azt is kész volna elfeledni, mintha a’ rágalmakért elégtétel kéretett volna. Pedig kéretett ám, és természetes, hogy követeinknek adatott is. Legyen csak szíves levelező úr, ha már a’ gyűlésen ez figyelmét elfutotta, megolvasni a’ P. Hírlap 250-ik számába iktatott illy tatalmú megyei határozatot. Benne olvasható magyar betűkkel nyomtatva áll . .Rész akarat elleni óvakodás tekintetéből (lupus in fabula) kifejtetni határozák a’ KK. és RB. hogy eme’ vád , melly a’ benyújtó által követválasztás napján szóval hozatott föl, és annak beadatása maga a’ közszeretetü első alispán által is kivántatott...“ ’s igy tovább. Épen mintha érdemteljes főjegyzőnk önre is számított volna ? Tán csak e’ végzésnek nem kívánja kétségbe vonni hitelességét? — — Mindezek újabb adalékul szolgálnak az Allgem. Zeitungban kikürtölendő hírekhez. De ugyan legyen e nektek ez ötletökért a’ magyarok istene irgalmas kegyelmes, ha már önmagok saját javukkal mit sem törődnek. Önöket most szállta meg először azon gondolat : megtanitni a’ világot arra, mi fán terem a’ rágalom. Na ugyan szépen iparkodnak a’dicsőség felét rebesgetik, mintha már a’híres neves Nemzeti Újságban meg is indították volna roppant vállalatukat. Csak előre bátran ! Hja! akad olly szerkesztő több is széles e’ világon, ki híreikkel „édes örömest“ kirakodnék. De lesz ám jó dolga az Alig. Zeitungnak ! — Köztünk maradjon a’ szó, t. levelező ur ! úgy , bár csak meg akarják tréfálni magokat azon tisztelt urak, kiknek ön hirharangja, ezen ő bor *) A’ törvény így szól: ,,az elrendelt vízi munkálatokra szükséges költségeket a’ közbirtokosak közül kiki birtokához és a' nyerendő haszonhoz aránylag tartozik fizetni ’stb.“ — Közlő: 510