Pesti Hírlap, 1843. július-december (261-313. szám)

1843-07-30 / 269. szám

az ősiség iránt utasítása csakugyan nincs. Azonban R. J. és f.sz.biró D. — R. uraknak felakadása onnan származott, mivel megyénknek a’ szatmári 12 pontokat megdöntő , és soha még tárgyalás alá vétetni sem engedő , a 11 al­á­n­o­s végzése lévén, az ősiség iránt csak speciális határo­­zatunk nem létezik. De ebből talán még sem lehet azt ki­hozni semmiféle logicával, hogy ergo nekünk, lehet az ősiség iránt bármikép rendelkezni a’ nélkül, hogy egyszersmind az augustusi általános végzést reformálnék. Ha ez mehetne, akkor az adót, a’birtok képessé­get, a’né­p­ké­p­visel­etet’stb.’stb. szinte elfogadhat­tuk volna jelen gyűlésünkben a’ n­élkül, hogy amaz ál­talános végzést — melly csakugyan létezik — megváltoz­tatnunk kellene. Mondva volt, és igen jól, hogy egészen más kérdés az: valljon amaz augustusi végzés törvény sze­­rint érvényes lehet e, ’s vallyon kell e azt megváltoztatni, miután akkor a’ szatmári pontok fel sem olvastatván, ró­luk a’ megyei küldöttség néhány tagjain kívül senki a­l­a­­posan semmit nem tudván, rajok, minden gyűlési meg­vitatás nélkül, zajban és ijedelem közt a’ megbu­­kásnak sanctiója ültetett ? — Követeinket — kik ezen végzésnek létezését igen jól tudák — mindenesetre csak az mentheti voksuk elhallgatása miatt, hogy az önkény és nyers erő dictatumát törvény alapjává ten­ni becsületből vonakodtak. Mert­ ha igen jurid b­e akar­­nók venni a’ dolgot, ’s augustusi végzésünket, melly az ősiség eltörlését is solem­iter megbuktatta, teljes erejűnek tartanók — a’ mint sokan tartják is — köve­teinknek legalább egyike az ellene felhozott vád alól bizony nehezen tudná magát szabadítani. Azonban rendkívüli örömhírül írhatjuk, mikép az ezen vád fölötti vita megszűn­vén , a’ kérdés alatt levő ősiség valahára nálunk is sírját találta, nem ugyan azon értelemben, hogy n­évszer­int eltöröltessék, hanem azon határozottabb és tisztább defini­­tio szerint, hogy a’földbirtokot szabályo­zó eddigi törvények megváltoztas­sanak. Nem titkolhatjuk ugyan, mikép többeknek erősza­kos ragaszkodását az eddigi birtokviszonyokhoz, eléggé most sem csudálhattuk, ’s vagy azt hiszszük ezen urak fe­löl , hogy a’ sajtónak szakadatlan hatályos működése­it teljesen ignorálják ; vagy azt, hogy e­m b­e­r­ f­ö - 1­ö 11 i belátással birnak a’ jövendőbe , ’s határtalan bölcseségök egy borzasztó rémet láttat előre velők, mit széles Magyarországnak csak 12 vármegyéje ké­pes megérteni. A’ végzés szerint kimondtuk: mikép az ősiség változtatásában elv­il­eg megegyezünk, ’s el­várjuk az országgyűlési választmánynak e’ tárgyú munká­latát, akkoron követeinket részletetesebb utasítással ellá­tandók. Hogy fönérintett augustusi általános végzésünk csakugyan létezik , bizonyítja az is, miszerint egy-két urak — különösen az említett vádoló is — azon végzésnek teljes épségben tartását kérték ’s vitatták, akul azt is használván, hogy a’ megye méltóságával nem fér össze, egy határozatot, mellyet a’ megyei nemességnek olly túlnyomó része határozott, most egy részben megdönteni, azaz, hogy nem illik értelemmel megvál­toztatni azt, mit nyers erő zsarnoksága diétáit ! A’ maradási törekvés azonban most az egyszer el nem sült, ’s talán ez alapja lesz megyénkben valami jobb idő­járásnak. ------Gyűlésünk typusa a’ csend és jó rendre nézve most is szomorú volt. Kivált bizonyos ügyvéd ta­pasztalható ezt, ki, midőn beszélni kezd teremünkben — jól vagy roszul, mindegy — többnyire éljen kiáltások­kal r­valtatik le. Ezen éljenezés olly nyomorú tactica, melly azon megyét, hol az elszenvedtetik , fölötte ro­szul jellemzi. Mert vagy értik a’ kiabálók a’ ki­gúnyolt beszédet vagy nem értik. Ha értik ’s rosz­­nak tartván , mégis éljeneznek fölötte, ez vakmerő sértéssé az ügy és hely szentégének. Ha pedig nem értik a’ beszédet, és csupán gúnyból éljenezik, úgy önmagukat teszik ki a’ legcsipősebb satyra méltó tárgyaivá. ’S ha ez kedvökre van , ám folytassák szerepeiket, a’ meddig lehet. Majd elhozza a’ nemzet józan szelleme az időt, midőn illy­­nemai szenny foltokat egy erkölcsi testület képéről a’ fe­­nyitó törvénykönyv fog lemosni, Abauj bóléjuk 15. Közgyűléseink még soká nem lesznek, holott azon megyek üdvös példáját, mellyek e’ sok és sokféle tárgyakkal foglalkozó országgyűlés alatt minden hónap kezdetével gyűléseket tartanak, követni nem lenne czéltalan. Választmányunk o­lyan, mint a’ Tro­­phonius barlangja, melly­ből semmi vissza nem jő. Mi ren­desen vagyunk ezen választmányi munkálkodás eszméjé­vel. Igen sokáig, mondhatom évekig akadályoztak némely­­lyek illy, már akkor csaknem minden megyékben fenállott választmányokat, ki tudja mi okból? és nem­­rég ugyan­azok sürgették a’képviseleti rendszernek törvény általi be­hozatalát; most ismét ezek nem nagy kedvet mutatnak a’ választottak tanácskozásához, holott minden alkalommal az unalomig emlegetik az intelligentia jogait, érdemeit, ki­váltságait. Mi lehetne más oka annak, hogy választmányi ülések nem tartatnak, mint az, hogy dolgozni, elmél­kedni közöttünk sokaknak nincs kedve, nincs akaratja, és így az intelligentia előjogait elhanyagolják, kiváltsága­it nem használják, úgy szólván usurpálni szeretnek név­vel, szóval. Valljon nincsen e dolog ? kérdem, olly cse­kély tárgyak e a’kir. előterjesztvények, hogy azok fö­lött elég lesz a’ rendes gyűlések előtt egypár nappal im­­provisálni? Vagy azt hiszszük e, hogy anyautasitásaink kimeriték már amazok szellemét? Én azt tartom, hogy a’ kir. előterjesztvények szelleme és a’ miénk közt fölötte nagy különbség van, pedig a’ különbséget csakugyan ki kell egyenlítenünk; mert sokan közülünk restellenék az oppositiót, mivel álmodni sem akartak a’ dolgok illy válto­zásáról, és még most is neheztelnének, ha valaki őket ne­vezné opponenseknek. De csak napfényre , tisztelt urak! napfényre, síkra ki, mert a’ mysticismus ideje lejárt; do­log van, munkálkodni kell szüntelen, és már csak a’ bün­­tetőtörv. javaslat vizsgálatával is sok dolog lesz, mellyet a’ derék Szabolcs intelligentiája már be is végzett. Mond­ják , hogy a’ tbirák és tisztviselők bele fáradtak a’ két he­tes törvényszéki ülésekbe; ámde 16 tbiró, kik különben Kassán tartván többnyire lakást, ha elmaradnának is — mit felölök föl sem teszek — még maradnának többen, kik nem voltak törv.széki bírák. Tisztviselőinkről pedig nem mondhatjuk általában, hogy a’ dolgot kerülnék, és már másfél év alatt kifáradtak volna ; de ha azokat akarnák kí­mélni, kik a’muszka transennák fontos dolgaiba már be­lefáradtak , úgy — tisztelet becsület, de igazság is — ki kellene mondanunk, ha nyugtalankodnának, hogy hajdan szerzett borostyánaik árnyékában nyugodtiok már nagy ideje is van, mint a’német mondja: „Es ist st hon hohe Zeit !“ — mert az idők megváltoztak, ’s a’ nemzetnek ez ébredés korszakában munkás kezekre van szüksége. íté­letem szerint sokszorosan vétkes az, ki fáradt kezekkel tartóztatja a’ sebesen haladó kor kivonatainak teljesedését, történjék ez bár idő nyerészkedésből, vagy bármi magány érdek hajhászata miatt; sőt vétkes még az is, ki szivében meggyőződve a’ napfényre hozott igazságok felől, maga akar rendezni mindent, mintha nem ismerné az időt, mellyben él, és az értelmiség kifejlettségét tagadná; mert ha ő maga volna is csak bölcs, elrejti tudományát, nem közli azt másokkal, hogy ne találkozzék senki, ki vele versenyezzék, vagy érdemeiben osztozni merészkedjék.— Bizony, bizony nem ismeri a’ nemzet dolgait, jelenét, és jövendője fölött nem gondolkozott, ki a’mysticismus egyedárulkodásának barátja, és nem szereti a’ nyilvános tanácskozásokat, vagy azoknak természetes kellemetlen­ségeivel bajoskodni restel, és mégis útját állja a’dolgok folyamatának. — A’ választmányi tanácskozások újabb esz­méjét nem is lehet igazsággal a’ korszellem kinövésének tartani; mert ez nem más, mint a’ hajdankori conferentiák voltak, mellyeket gyakran hallunk magasztaltatni,—a’ ré­gi kor maradványa ez ,az újabb idő kivánasihoz alkalmaz­va reformált institutio, azon különbséggel, hogy akkor csak a’ vének tanácskoztak, most pedig jogtér engedtetik mindennek, ki szükséges értelemmel ’s okossággal bir, és még egy lényeges különbséggel, melly inkább a’vének böltseségének hízelkedő, jelesül az, hogy azokat mysti­­cus szellem vezérletté, ezek pedig a’status-politicai tanul­mányok nyilvános iskolái lettek. Ugyan tegyük csak szi­vünkre kezünket, és gondoljuk meg, hogy kiket az alkot­mány tanácskozási joggal, és mivel jog, tehát gyakorlati kötelességgel is fölruházott, hányan vannak mégis közöt­tünk, kiknek ez életben más dolguk van; de azért ama’ legszebb jog gyakorlata erkölcsi és polgári kötelességét sem mellőzhetik? hányan vannak, kik a’hazai törvények és történetek legtöbb tudománya mellett még nélkülözhetlen statuspoliticai literaturával, a’többre fejlett külföld becses gyűjteményeivel, ismereteivel foglalkozni időt és alkalmat nem nyerhetnek, de könyvtáruk, vagy talán kedvök, haj­lamuk sincs; azonban a’ haza fontos ügyei fölött mégis szavazniok kell ? Valljuk meg aztán, hogy nekünk, kik ez osztályba tartozunk­, a’ választmányi iskola , hol az ér­telmiség tanácskozik , hol a’ vének oktatnak, és ha akar­nak, oktathatnak, hol a’ búvár-szorgalom tárgyismerettel teljes előadásait, közleményeit hallani, értelmünket fölvi­­lágosittatni több és jobb alkalmunk lehet, mint a’ zajos közgyűléseken , hol a’ különböző vélemények okokkal tá­mogatására, egyeztetésére több idő van — fölötte szük­séges. Csak önindolentiáját fedezgeti, csak mystifk­ál az, ki el akarja hitetni, hogy a’ közönség nem kedvelli az illy tanácskozási modort, sőt inkább mindenütt és minden al­kalommal tapasztalható, mikint illy választmányi ülések sokszor népesebbek, azokban komoly figyelem, jó rend, szabályos beszéd’s illedelem uralkodik, mi az értelmiség kifejlődését bizonyítja, és nyilvános tanúja annak, hogy az értelmiség közvéleménye a’ képviseleti rendszerhez hajlik, mellyet elősegíteni, kifejteni, illy modorral a’ gyakorlati életbe hozni, minden értelmes polgárnak,különösen azoknak, kikre a’dolgok vezérlete bízatott, hazafias kötelességük.— A’választmányi tanácskozások kipótolhatlan hasznairól még sokat mondhatnék, ha nem tudnám, hogy a’ többség azokat nálunk is elismerte, annyira, hogy a’ tavaszi ülések sok szép jeleneteiről ’s eredményeiről most is mindenki örömmel be­szél, ki azokban részt vehetett. De nagy bajunk van, igen nagy! mint Ovidius mondja : „Non dubia est Ithaci pru­­dentia, sed tam­en optat fumum de patriis posse videre focis.“ És tovább ismét: „Soes sua lenta fuit, quod pe­tit , alter habet.“ — Ne vegye ön, szerkesztő úr ! rész né­ven , ha csak arról tudósítom, hogy mi semmit sem csi­nálunk. Várunk, várunk valamit; az idők árjait gátoljuk, tartóztatjuk, akarom mondani: a’Hernád vizét korlátoz­­gatjuk, hogy malmainkat el ne hordja; de az 1840: 10. tcz. 7. §-áról *) hallani sem akarunk. Csanáditól, jul. 9. A’rágalom azon kíméletlen nyilai ellen, mik a’ „Világ“ hasábjairól megyénk néhány kijelölt egyedei felé meg-megujuló erőködéssel szóratnak, ’s mikből mellesleg a’ testület haldokló szellemének is jut­tat a’zugb­a egy-egy oldaldöfést, tán ideje lesz valahára síkra szállni. Oh! mert ezen álarezás páratlan ám a’ maga nemében, ’s még minővé nem fog válhatni idővel! nem­csak azon okból, mivel eddig, mint hét puszta falu hőse, ellenpárt nélkül, azaz egyedül állt; hanem ama’szembe­szökő eredetisége miatt legfőkép, mit nyilazási modorában tanúsít. Hadi csele — mert merő furfangból áll ki, ’s le­het e különben boldogulásra számitnia?—hadi csele, mon­dom, kezdettől végiglen kétszínű, de egy kaptafára vont. Kitűnő bélyege, hogy idegen szavak falánkjaival szeretne sérteni. Olly dolgokat regél férfiaknak vétek gyanánt, mik, helyes szempontból tekintve, tán nem is hibák. Azo­kat szavaknak tágra szabott palástja alá burkolja , megkí­sértve, ha kétértelmiségökkel a’belviszonyainkkal isme­retlent megzavarhatná e? Előadása miatt a’ legártatlanabb ügy mellé némi gyanúsítás szövetkezik. És igy akarná az­tán levelező úr a’ sajtó nyilvános terén — mert ez a’ dolog bibéje — rész hírébe keverni legalább azon ügyet, mi el­len a’ köztanácskozás mezején lézengő pártfeleivel sü­­kertelenül küzd. Már talán maholnap hinni fogná, mikép . . . ad­eronta műveleit. — Hihetlen gyöngédsége ugyan a’ valónak kerek eltagadásától őt visszatartja , de azért bármi történetet — ha szerét ejtheti — megnyirbálni, azt saját érdekeire fényárasztó világításban tüntetni elő, vagy ha arra kell, helyébe egész újat is költeni nem átall. Ke­gyelt vitézieinek szájába gyémántosan feleziezomázott szépséges beszédeket rak, mintha ki azoknak épen törölt szakasztott eredeti mássa lenne. De a’ többek közül pél­dát is: midőn a’ tisztelt levelező igen különeztesen elhí­resztelt követválasztásunkról előértesitést adni a’ Világ piaczára lép­ő­ Világ 36. sz.), nem feledi nagy sebbel láb­bal elmondogatni, mikép követeinknek kivált egyike (ba­jos eltalálni mellyik? mert megyénk egyenlően mindket­tőt tisztának ismeri) illyen meg amollyan gálád czímekkel illettetett. Nos aztán, mit akarna ebből következtetni? Mintha bizony még az erőszak megrohanása elől is vala­­mellyikünk biztosítva lenne. És a’ levelező itt mit ten? Ha már azokat meztelenül közleni olly igen nyereségesnek ta­lálta , ’s ez még se baj! de legalább nem a’ fenforgó becs­mérlő szavak betűihez kellett volna e lelkismeretesen ra­gaszkodnia ? ’sőe’ helyett széles jó kedvében hozzájok maga is még egy-kettőt told. Mert hiszen „habilutalis rész ember“ ha volt is ott jelen a’ gyűlésen, de ki hallott fe­lőle említést tenni? és ha kérdeni merem: minő vakme­rőség ez, levelező úr ! hogy illy ráadási szabadságot en­­ged e költői hevének? Véli talán , hogy mit valaki egy­szer másszor szárazon elvisz, azt büntetlenül mernie le­het másod és harmad ízben is akárkinek? Oh ön alkalma­sint igen ismeretes törvénykönyveink hiányos tömkelegével, mellyben ezer rejthely az igazság visszatorló kezei elől megbúnt, ’s szintannyi ajtó az illy becsületsértegetőnek előle kiosonni! — De még ez hagyján! e’ czikkben nem egye­düli vétke ez a’ t. levelezőnek. Ugyan minő szándék ve­zérelhette tollát, hogy szorgosan fölróva a’ háromfi pisz­kait, a’visszaadott czímeket nem is érinti? hisz még ez adja meg saját borsát. Nem az önmagoknak tetsző mo­­solylyal álló háromfiak legpotensebbikének mondatott­a: „mikép hibáit összeírva, két ökrös szekér el nem bírná“, meg: „ha piaczokon dobra üttetve bíró elébe jöne mind­az, kinek ellene vádja van, nem egy-két vármegyéből csődülne elő töméntelen illy panaszos.“? De a’ levelező ezekről nagy bölcsen hallgat. — Előttem ugyan úgy lát­szik, mikép a’féle puszta vádszavaknak nyomatéka nincs is, csak ha szükség idején nem igazoltatnának — mikép, hogy azt a’ háromfiak egyike sem tévé — éri a’ piszkolódót a’ szenny teljes mértéke. — Ha ki ezen részletes vonásokból összeállítva, amaz általános zavargást, mi e’ gyűlés két első napjain uralkodott, fontolóra veszi — hol ha ólmos bot nem is, de egyéb rokonnemű elegendő adagban volt, az illy közhelyek rendeltetésével egyedül összeférő hig­gadt ’s szenvedély nélküli tanácskozást termeinkből szám­űzni — az hihetően megvallja, mikép idétlen gondolat le­­endett a’ lázadt jelenlevők tömegét az izgató háromfiak széksértési birásokká fölavatni. Mert hisz csupán a’ há­romfi veszthetett volna. Most is alig sikerült két követe­ink ’s tiszti ügyédünknek, az ököl hatalmas okaival a’ há­romfi felé nyomuló nemességet lecsilapítani, mit egyik­­ök már a’ jobb napokban meg is keserlett. — De mi több, tisztelt levelező úr azt is kész volna elfeledni, mintha a’ rágalmakért elégtétel kéretett volna. Pedig kéretett ám, és természetes, hogy követeinknek adatott is. Legyen csak szíves levelező úr, ha már a’ gyűlésen ez figyelmét elfutotta, megolvasni a’ P. Hírlap 250-ik számába iktatott illy tatalmú megyei határozatot. Benne olvasható magyar betűkkel nyomtatva áll . .Rész akarat elleni óvakodás te­kintetéből (lupus in fabula) kifejtetni határozák a’ KK. és RB. hogy eme’ vád , melly a’ benyújtó által követválasztás napján szóval hozatott föl, és annak beadatása maga a’ közszeretetü első alispán által is kivántatott...“ ’s igy to­vább. Épen mintha érdemteljes főjegyzőnk önre is számí­tott volna ? Tán csak e’ végzésnek nem kívánja kétségbe vonni hitelességét? — — Mindezek újabb adalékul szol­gálnak az Allgem. Zeitungban kikürtölendő hírekhez. De ugyan legyen e nektek ez ötletökért a’ magyarok istene irgalmas kegyelmes, ha már önmagok saját javukkal mit sem törődnek. Önöket most szállta meg először azon gon­dolat : megtanitni a’ világot arra, mi fán terem a’ rága­lom. Na ugyan szépen iparkodnak a’dicsőség felét rebes­getik, mintha már a’híres neves Nemzeti Újságban meg is indították volna roppant vállalatukat. Csak előre bát­ran ! Hja! akad olly szerkesztő több is széles e’ világon, ki híreikkel „édes örömest“ kirakodnék. De lesz ám jó dolga az Alig. Zeitungnak ! — Köztünk maradjon a’ szó, t. levelező ur ! úgy , bár csak meg akarják tréfálni mago­kat azon tisztelt urak, kiknek ön hirharangja, ezen ő bor­ *) A’ törvény így szól: ,,az elrendelt vízi munkálatokra szükséges költségeket a’ közbirtokosak közül kiki birtokához és a' nyeren­dő haszonhoz aránylag tartozik fizetni ’stb.“ — Közlő: 510

Next