Pesti Hírlap, 1846. marcius (633-650. szám)
1846-03-26 / 647. szám
csiság és ujságvágy adja meg becsét, melly, ha ki van elégítve, és sem ész, sem szív, sem pedig érzék táplálékot nem nyer , az illy előadások bizonyosan üresebb házban adatnának, mint akár magok a’ német bohózatok is a’ nemzeti színpadon. Bosco egy helyen soká nem maradhat, az ő komédiájának szükséges kelléke a’ vándorlás. Pesten, mint mondják, 17 év előtt volt utoljára. Minden 17 évben egyszer vétkezni, — a’ pestiek’ bűne isten és ember előtt absolutist érdemel. — Mennyivel tanulságosabbak azon mutatványok, miket a’ fővárosunkban mulató angol Finn állított ki a’ fejérhajóban , különösen ama 26 lábnyi hosszú gőzköri lég-vasutminta, mellynek nagybani kivitele’ theoriájáról itt azonnal valóbb fogalmat szerezhet magának mindenki, mintha e’ napról napra fontosabbá levő újabb találmányról ivekre terjedő leírásokat olvasna. Tudva levő dolog, hogy e’ vasutaknál (miilyenek Angolországban már mintegy 40 mfdnyi vonalt foglalnak el) nem gőz , hanem csupán a’ közönséges levegő’ ereje működik, ’s hogy az hegynek fölfelé használtaik leginkább, mi mellett a’ sebesség sokkal nagyobb, mint az eddigi gőzerő mellett. — Szintolly érdekes és meglepő az üvegműkészités , mi szinte látható itt. Egy fiatal ember ül egy, az asztalára készített kis tűzhely előtt, mellynek lángja felett apró üvegrudakat olvaszt, ’s ezekből szemünk’ láttára fon üvegszálakat (miket ruhaszövésre is használnak) és puszta kézzel, minden minta nélkül a’ legkülönbfélébb tárgyú , szinűi és nagyságú idomokat alkotja meglepő szabályossággal és gyorsasággal. — Ajánljuk mindenkinek e’ mutatványok’ megtekintését. Mind az olcsó dij, mind a’ tulajdonos angolok’ magyarázati szives készsége mindenkit ki fognak elégíteni. — A’ magyar színház’ udvara fákkal ültettetik be, ’s a’ nyári estéken árnyékos parkokban fogjuk tölthetni a’ felvonás közti szüneteket. Mondják, hogy vadaskert lesz a’ parkokból, számtalan arszlánnak és dámvadnak nyujtandván esti tanyát. Mondják azt is, hogy az egész kerepesi utat tele fogják ültetni fákkal Még nem látni semmit. Azt is beszélik, hogy a Széchenyi-liget (az újépület előtti új sétatér) igen szép fogna lenni, és szépen körülrácsozva, mint valami „Volksgarten“ és olly nagy is fesz, miszerint 10—12 család — no de jobb lesz bevárni a’ jövendőt, mint előre gyanusitgatni. — A’ múlt héten ismét számos német bevándorló család vonult át városunkon, az erdélyi szászok’ földjére tartván. Szivrenditő látvány volt mindenkire nézve a’ nyomornak ezen kifáradt népe, ezen hazátlan vándorok, kik a’nagy földön, hova isten őket teremtő, haza és haza között tér bolygónak, nem ragaszkodva ez anyaföldnek csak egy talpalatnyi teréhez sem. „’S mi nehéz bánat’ és mi szép remények’ tanyái lehetnek kebleik e’ földönfutóknak]“ — kiáltá az egyik néző. „Haszonvágy, punktum“ monda a’másik , ’s elmélkedett mindegyik a’haza iránti szerelemről különbözőképen. — Adja isten, hogy a’ szászok’ csalogatásai kedvező kimenetelűek legyenek. — Kolozsvárról írják, hogy Takács János és Berde Áron tanár urak f. évi júliustól kezdve „Természetbarát“ czimű folyóiratot szándékoznak kiadni. A’ czim mutatja, hogy ennek tárgyai leginkább a’ természeti tudományok’ körébe tartozó közlemények lesznek. Illy folyóirat nálunk nincs, a’csaknem óránként változó, tökéletesülő természeti tudományok’ haszna és szükségessége napnál világosabb — ennélfogva a’ folyóirat köztünk is akadhat számos pártolóra. — Bohrer Zsófia k. a. tegnapi hangversenyéről máskor. Ma délben van a’ műkedvelők’ hangversenye a’ redouteban, este Joachime színházunkban. — Ma d.u 5 órakor tartatik az Athenaeum’ gyűlése is a’ casinoban , minek számos látogatót kívánunk. — Ha az idő kedvezenb, szerdán, f. évi april’ 1-ső napján nyittatik meg a’ testgyakorló iskola. A’ férfi-növendékek most még kedden, csütörtökön és szombaton, a’ leányok pedig hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 4/ 2— 6 óráig oktattatnak. — Idősb növendékek naponként egyéb órákban is nyerhetnek oktatást. — A’ beiratás april’ 1 — 5- ig történik. Az oktatás pedig april’ 6-án veendi kezdetét. — □ Törvényhatósági dolgok. KRASZNAMEGYE’ közgyűlése. Folyó évi mart. 10-én főispán helyettesi elnöklet alatt kezdődött évnegyedes gyűlésünk’ érdekes tárgyai következők voltak: A’ fölszedetlen udvari és fő kormányi dijakra nézve tett felterjesztésre , újabban is meghagyván a’ fő kormányszék, hogy e’ tárgyban kiadott és legfelsőbb helyben hagyást nyert rendeletei vétessenek teljesedésbe: a'megyei BB. ezen törvény által nem parancsolt teljesitendőkre szorittatásukat a’sérelmek közzé sorozták, s orvoslását a’legközelebbi orsz.gyülésre küldendő követeiknek utasításul jegyezték fel, addig is reményeket fejezvén ki, hogy ő felsége ezen nyomasztó terheltetést, legalább a’ szegény adózó népre, meg fogja szüntetni. — A’ fő orvosi utasítás a’ kormány által leküldetvén az illetők’ értesítése végett, — ennek 12-ik pontjára nézve, mellyben az orvosválasztásban a’ megyének csak kijelelési jog hagyatik fen, — kifejeztetett, miként a’ megye’ Rt. ragaszkodnak e’ részben folytonosan gyakorlott szabad választási jogukhoz. — Az írószerekre nézve két éven át többször tett felterjesztésünkre az eddigi ősziét két annyira, és igy 45 r.ftra emeltetvén, újabban is megkérjük ő felségét, hogy az ezen szükségek’ fedezésére teljesleg nem elégséges öszletet még többre szaporítani méltóztassék. — Következett azután egy intézmény, melly szerint bizonyos asszonynak, kinek férje országut porondozásban, egy reá szakadott föld tömeggel oda nyomatva szerencsétlenül elhalálozott, ’s az özvegy 7 gyermekeivel nyomult állapotban maradt, addig, mig minden gyermekeit fölneveli, évenként 30 pft, és azután is mig él, 12 ft rendeltetik a házi pénztárból. Örömmel vettük. — Ezután a’ táblabirák’ választására menvén át a’ BB , szavazattöbbséggel titkos szózatolás’ útján elválasztattak a’ derékszékre: Incze Ferencz , Gazda Zsigmond, Kállay Antal, Réner József, Vályi Károly, Bagosy Sándor, Bideskuty Soma, Bagosy József, Mihálti Elek, Nyárádi Lajos, D. Györfi Lajos, Bölöni Mihály; az alsószékre: Boer Sándor, Gyulai Károly, Szentmihályi Ferencz , Sófalvi Soma, Lörinczi Dénes, Szathmári László, Bereczky Károly. — A’ törvényhatósági levelezések közül Kolozsmegyének országgyűlés’ eszközlése iránti felszólítása pártoltatván, annak szellemében mi is felírunk. Kővárnak a’ lopott lovakra nézve tett rendszabályait magunkévá tevén , három hónapi határidő után életbeléptetjük. — Pozsonymegyének a’ horvát mozgalmak iránti körlevelét, valamint Nógrádnak a’ Horvát István-féle könyvtár’ megszerzése iránti felszólítását annak idejében és maga módja szerint választandó követeink által pártolni fogjuk. — Ellenben Zalának a’ társulatok’ betiltása iránti ’stb. körlevelét, jelen kétes helyzetünkben, felírás’ útján nem támogathatjuk. — Trencsinnek Nádor ő fensége’ arczképe’ kinyomatása , Pestnek „a’ népjegyző és falusi tanács“, h úgy Esztergomnak a’ Mayer István által szerzett népkönyv’ pártolása iránti felszólításait pártoljuk, ’s az aláírók’ gyűjtését megrendeltük. — Pestmegyének nádor ő fensége’ 50. évi hivatalkodása’ innepének megülése iránti intézkedésekre felszólító három rendbeli leveleire fájdalmasan kifejeztetett, miként megyénk’ rendei, a’ mindeddig elhalasztott visszacsatolás miatt, a’tervezett nagy nemzeti ünnepben tettlegesen részt nem vehetnek. — Közelebbi határozatunk’ következtében megyénk’ térképe rendes mérnökünk által elkészíttetvén, annak kőnyomat általi közzététele elrendeltetett, — mellyből minden magyarországi és erdélyi törv.hatóságnak , a’ városokat, mellyek egyébként is megyékben feküsznek, kivéve, egy-egy példánynyal kedveskedünk. — Ezenkívül minden megyénél éli fiú- és leányiskoláknak hasonlóul egy példányt adunk. — Kiemelendő itt főispán helyettesünknek azon hazafi tette , miszerint e’ térképnek 300 példányban kinyomatása’ költségeit részéről megajánlani szives volt. — Átmegyünk most ezen gyűlésünk’ fénypontjára, 70 éves, de fiatal erélyű A. táblabiránk által tett azon lelkes indítványra, miszerint előadá , hogy miután az anyahon a’ kiváltságos osztály’ előjogainak a’ néppel is közössétételére már az elölépéseket megtette , nekünk sem lehet elmaradni. — Kimutató igaztalanságát annak, hogy midőn a’paraszt adózik, közterhet visel, mi fizetünk, ha akarunk, használjuk azt, mit ő készít; — a’ paraszt katonáskodik, a’ nemes , ki ezzel valósággal tartoznék, csak úgy, ha kedve tartja; a’ paraszt, ha hibázik, bűnbe esik, az emberiséggel ellenkező testi büntetéssel illettetik, mig a’ nemes, ha hosszú per’ utján az igazság’ sajtoló keze utóléri is, csak szelíden, leginkább pénzzel büntettetik. Megmutató, hogy a’ nemesi kiváltság a’ közigazgatásra nézve mennyire káros, mennyire elősegíti az erkölcstelenséget, mi megvetéssel nézi a’ nemes a’ parasztot, épen olly irigységgel a’ paraszt a’ nemest, kiben ellenségét, elnyomóját látja ’stb. — Indítványozza neveztesen , hogy egy biztosság , melly minden oldalról megvizsgálva,ha a’ jelenkorban már szükséges, hasznos és illendő-e a’nemesi kiváltságnak további fenállása, erről egy tervet dolgozzék , melly szerint jövő országgyűlésen az egész nemességnek eltörlése inditványoztathassék. Addig is határoztassék meg, hogy a’ nemesség a’ közmunkákban tartozzék részt venni, nemesi productiora akarata ellen senki ne szorittassék, — a’ feladók neveztessenek meg, kiken a’ méltatlanság’ esetében költség’ és rágalom’ büntetése is követeltethessék. A’ nagyszerű inditványnak, mi igen természetes, voltak ellenzői. Voltak, kik következetlenséget láttak abban, hogy, mikor a’ közteherviselők’ számát kívánja szaporítani az indítványozó, elzárja az utat, hogy a’ kétséges kiváltságosok megvizsgáltathassanak. — Mi ezen ellenkezést nem látjuk, mert mi kára lesz az adózónak a’nemesi rend’szaporodásában akkor, midőn a’közmunkatételt mindenki egyiránt viseli, — nem foghatjuk meg ; valamint azt sem, miért legyen káros ezen osztálynak szaporítása épen azokkal, kiknek érdekűkben áll a’ magok’ polgári állását biztos lábra állítani az alkotmány’sánczainak tágításával; — értjük a’ honoratiorokat és az úgynevezett dubius nemeseket.— Egy táblabiró ezen textusból indulva ki: „ne bontsátok el a’ régi gyepüt, mert a’ kígyó megmar“ (Moses), ellentette, hogy az indítvány bizottmányhoz ne utasittassék. Azonban erre hallánk egy bátorító szózatot, azon székből, mellynek magasztos helyzete legnagyobb viszhangot szokott előidézni, ’s mellynek ezen szózat dicsőségére vált; — hallók t. i.: „nem kell rémet csinálni az illyenekből, ez már országosan el van terjedve , benfoglaltattak ez indítvány’ részei , sőt, még több is, a’ szathmári 12. pontban. Igaz, hogy leverettek azok ólmos botokkal, de nem halt meg az eszme, átvette azt Deák ápolás végett, Széchenyi már 2 garast gyűjtöget fölnevelésére. Határozatba ment tehát kevés ellenzéssel, hogy az indítvány az országyűlési utasítást készítő biztosságnak adassék ki, melly,az idevonatkozó törvényhatósági levelekkel kapcsolatban,egy kimerítő munkálatot dolgozzék, annak idejében közgyűlési tanácskozás alá terjesztendőt. — Mi? sors vár az indítványra , azt a’ jövendő mutatja meg. Mi sok jót remélünk, főként az adó’elvállalására nézve, és erre feljogosít egy felöl megyénk’jó iránya, értelmisége, más felől azon szerencsés körülmény , hogy nálunk a’ köznemesség, kevés kivétellel , jelenleg is adózik , törvénynél fogva. —Hátravan még gyűlésünknek egy főtárgya — a’ zsidóügy. Emlékezhetnek tisztelt olvasóink az e’ tárgyban múlt gyűlésünkön hozott és a’ közvélemény által is megrovatott határozatainkra. Most a’kormány erre észrevételeit megtevén , valljuk meg, örömmel fogadtuk az alkalmat, előbbi határozataink’ módosithatására. Hozzájárult még ehhez a’ megyei zsidóságnak egy folyamodása , mellyben a’ közmunkatételnek reájok nézve való alkalmazása körüli nehézségeket sorolják elő, többek közt azon esetet is, hogy egyik helységben egy a’ megyei börtönből kiszökött rab magát az erdőn felakasztván , ennek őrzésére a’ helységben lakó egyetlen szegény zsidót hajtották ki az oláh birók, ki a’ legnagyobb félelmek közt volt kénytelen alkalmatlan időben egy egész éjjen át hordani a’ szigorúan reászabott közmunkatétel’ terhét ’stb. Kérék tehát a’ zsidók, szabad legyen nektek egy általános öszlettel az egész közmunkatételt megváltani, és ezen őszlét az örmények által adatni szokott öszlettel együtt fordittassék a’ megyei Indákhoz és utakhoz kivántatók’ megszerzésére. — Mind ezek kapcsolatban vétetvén fel, a’ zsidókra nézve következő módosítások tétettek : 1) kiköltözhetési határidő általánosan, a’ legközelebbről beköltözöttekre nézve is, I. é. sz. György napra tűzetett. 2) A’ házasulásra nézve tett megszorítások eltöröltettek, hanem anyakönyv-vitelre szorittatnak a’zsidó papok, ’s a’ dispensatio körüli felsőbb rendeletek reájok is alkalmaztatnak. 3) A’ kereskedés’ előmozdítása’ tekintetéből megengedtetik, hogy a’ kereskedők és tisztes mesterségüek a’ rájok esendő közmunkatételi illetőséget megválthassák. A’pálinkafőzés, mennyiben a’ gazdászat kívánja, felszabadittatik. És végül ezen elvek’ alkalmazása a’ tisztségre bizatik, különösen a’ tiszteknek meghagyánk, hogy a’ közmunkák’ alkalmazásában a’ visszaélések és aránytalan terheltetések’ kikerülésére a’ legszigorúbban felügyeljenek. — Több kebelbeli tárgyak voltak még, nem közérdekűek, mellyek alatt a’ gyűlés a’ negyedik nap’ annyira megoszlott, hogy a’ bezárás’ szüksége önkénytelen is bekövetkezett.— Ketten. VASMEGYE. Martius’ 9-én kezdődött közgyűlésünk’ némelly tárgyai: Pozsonymegye’ levele, mellyben a’ kormánynak azon intézkedése, miszerint a’ részekre nézve elkövetett sérelmek’ orvoslása végett ő felsége’ elébe járult küldöttségnek meghallgattatását gátolá,panaszoltatván: az innen eredő sérelemnek a’ jövő országgyűlésen előleges orvoslása iránt a’ megye megkerestetik. Végeztetett. Azon elvet, hogy a’ fejedelem’ szent személyének mind magánosok mind testületek’ kérelmeire nézve mindig hozzáférhetőnek kell lenni: a’ karok és rendek teljes hódolattal tisztelni és tiszteltetni óhajtják, ’s ezen elvnek megsértését olly ténynek tekintik, melly egy részről a’polgárok’ bizodalmát, más részről a’ trónnak a’ nép’ tiszteletében gyökerező támaszát igen könnyen gyöngítheti; de minthogy törvény, melly a’ folyamodóknak a’ királyi trón’ elébe leendő bocsáttatását elég világosan parancsolná, nem léteznék: ennélfogva Pozsonymegye’ küldöttségének meg nem hallgatásában törvénysértést ugyan nem látnak ; azonban egy illyen törvénynek szükségétől áthatva, követeiket oda utasítják , hogy a’ hatóságok’ küldöttségeinek meghallgatását rendelő törvényt a’ jövő országyűlésen sürgessenek. Egyetemben az országgyűlési választmányt megbízzák, hogy a’ kormány’ felelősségének, miképen leendő életbeléptetése iránt kimeritő javaslatot készítsen. Pestmegye’ levelére nádor ő fes ege’ félszázados hivataloskodásának megünneplése iránt, végeztetett , hogy Pestmegyének meg fog íratni , mikép’ az ünnepélyben köfveteik által a’ karok és rendek részt venni óhajtanak, a’ terv’ kidolgozására nézve azonban Pestmegyében megbíznak. Zalamegye’ levele, mellyben annak következtében, hogy az evangelicai tanintézetekben a’ magyar nyelv mivelő társulatok eltiltanak, ezen tilalom’megszüntetése végetti ő fölségéhez terjesztett felírását pártolni felszólít. — A’ karok és rendek annál is inkább pártolják azon felírást, mert midőn a’ magyar nyelvmivelő társulatok a’ tanintézetekben eltiltatnak , fájdalommal kell látniok, hogy azon intézetekben tót nyelvmivelö társulatok minden korlátok nélkül keletkeznek. Ugyan Zalamegyének hazánk’ jelen állapotát, hová a’ kormálynak részint föllépése, részint mulasztása által sülyedelt, a’ milly hiven, olly remekül előadó levele olvastatván, annak végeztével is mély hallgatás, nem akarom mondani, fájdalom vagy más érzés fogta el a’ rendeket, mig gr. Z.— H.— azon indítványára, hogy a’ tárgyak’ sokasága , mellyek e’ nagy fontosságú levélben foglaltatnak, nem engedi, hogy rögtöni tanácskozással fölöttök határozni lehessen, hanem kívánja az országgyűlési választmányhoz utasittatni, melly indítvány azon megtoldással, hogy Zalamegyének meghassék, miszerint azon tárgyakra nézve aggodalmát a’ RK. és RR. is osztják, és részben intézkedtek is, végzésbe ment. — FIUME, martius’ 12-kén. Révünkben 14 nap óta csend uralkodik; nagyobb hajóink mind elutaztak. Kereskedésünk is lassú. — Csak 500 szar tisztabuza érkezett a’ múlt hóban Vasto és 450 st. tengeri Pesáróból. * Piatzunkon a’ múlt hónapban eladatott 1000 star tengeri 2 ft 32 — 38