Pesti Hírlap, 1847. július-december (906-1010. szám)
1847-08-01 / 924. szám
hivatásuk’ nyomán, sajátukat megosztva az éhes néppel, az emberi kötelességek’ egyik legnagyobbikát teljesiték,végül komoly megfontolást kért a’ szőnyegre jövendő tárgyak’ megvitatásánál. Miként segiték Abauj’ rendes éhezőiket, azt már szerencsénk volt e’ lapokban elmondhatni, februáriusi közgyűlésünk’ némelly vonásait árnyékolván. Most lássuk jelen tanácskozásunk’ némelly gyümölcseit. Első nap csaknem egészen a’ kisgyülések’ jegyzőkönyveinek hitelesítésével telt el. Ezek a’ megye’ beligazgatása, katonai élelmezés ’stb. körül forogtak. A’ h.tanács egy intézményben a’ lábon levő élet’ megvásárlását kívánja eltiltani, — ’s egy másik intézmény ő felsége’ kegyelmes rendeletét tudatja az életkivitel’ tárgyában, ’s a’ megyét a’ nyerészkedés’ meggátlására ’s a’ nyerészkedők’ megbüntetésére utasítja, úgy szintén figyelmezteti a’ rendeket, a’ zöld élet’ learatásának eltiltására, a’ megye’ összes termesztményét összeírni, ’s felküldeni rendelvén. E’ két intézmény’ következtében, minden , ki eddig fennálló életet vett, pénzét birói után keresheti, ki pedig ezután vásárol illy életet, pénze’ elvesztésével lakói. — Ugyanez áll azokra nézve is, kik szemes életre előlegeztek. A’ vásárokon pedig bizonyos meghatározott időpontig csak kisebb mennyiségben leend szabad venni és eladni is. A’ termesztmények’ összeírása a’ h.tanácsnak fel fog küldetni. Főherczeg István, kir. helytartónk’ hazafi lélekből eredt levele, mellyben dicsőült atyja’ érdemeinek e’ megye által tett elismeréséért köszönetet mond, a’ kebel’ húrjait felhangolta, és a’ RB. lelkes éljen-kiáltások közt tanulták ismerni a’ boldogult nádor’ méltó fiát. Végzetével e’ meglepő levélnek elnök úr jelenté, az István főherczeg által teendő körutazást, és mivel a' megállási pontok’ egyike épen székvárosunk leend, az illő tiszteletteli fogadás’ megtétele fölötti tanácskozásra kérte a’ BB-ket, a’ gyűlés’ második napjának tárgyául egyenesen ezt tűzvén ki. Kir. biztos b. Vay Miklós ő nmlzsga’ levele’ folytán, mellyben a’ katonai élelmezésre általa utalványozott 8 ezer ezüst forintnak, ő felsége által 12 ezerre tett kipótlását tudatja, hálás köszönetét szavazó levél iratik. A’ gyűlés’ második napján, mint kitűzve volt, a’ tisztelgés’ mikénti rendezéséről volt szó, és egymásután állottak fel székükből a’ szónokok, és elmondák dictioikat, hozván szőnyegre javaslatok és inditványok’egész halmazát. A’ bandériumra nézve kimondatott, miszerint mindenki saját ruhájában ’s tulajdon költségén jelenjen meg, és mivel az egyformaság az illyforma tisztelgéseknél fődolog, úgy akarók, hogy szép ruha, szép ló, víg társaság ’s nagyszerű tisztelgés legyen , és mégis igen kevés pénzecske essék áldozatául a’ vitézi parádénak, és a’ vélemények elágazván, az egész tárgy’ kimerítését egy nagy számú választmány’ tanácskozására utasították , a melly az ajánlkozókat összeírván, azok’ névsorát, a’ közfelkiáltás’ útján elválasztott vezérnek, gróf Károlyi Eduárdnak 3-ik augusztusra adják be, és hívják meg a’ vállalkozókat, Kassára augusztus 1 7-én a’ megye’ teremébe, a’ katonák’ ruháinak minőségéről tartandó tanácskozásra. A’ bandérium ő fenségét Bárcza alól kisérendi a’ székvárosba, — minden állomáson nyolcz lovas nemes és két lovas megyei katona várandja ő fenségét. Lövöldözni szabad nem lesz. A’ megye’ határán népes küldöttség fogadja, és a’ székvárosba kisérendi ő fenségét, ’s itt összeolvad a’ főispáni helyettes ur’vezérlete alatti tisztelgő küldöttséggel, hol majdan közszeretetü főjegyzőnk tolmácsolandja Abauj’ Rének, ő fensége’ irányában táplált érzelmeit ’s tiszta örömünket körünkbeni megérkezésén. Illy formán tervezték Abaul’ Rei a’ felejthetetlen nádor’ méltó fiának székvárosunkba leendő bevezetését ’s itteni fogadását. E’ tárgynál kissé hosszabban is időztünk, mint kelletett volna, de a’ sok indítvány, még több javaslat és igen kevés positiv határzat, ezen ünnepély’jövendőjéről biztosan szólni nem enged. Szőnyegre jött a’ helyt, tanács’ egy igen szigorú hangon szerkezeti intézvénye, mellyben a’ megye’ fenyitő törvényszékének komolyan rászaltatik a’ bűnösökkeli kegyetlen bánásmodor; a’ felterjesztett rabok’ névsorozatával kiderül, hogy sokszor 40 bot vagy korbácsütéssel fenyittetnek az illető bűnösök, — sőt egy illyen törvényszéki ítélet 100 botnak kétszerres elverését rendeli az elitélten, — meghagyatik hát a’ törvényszéknek, hogy e’ részben a’ kir. curia’ rendeletéhez tartsa magát, ’s a’ kegyetlenkedésektől óvakodjék. —A’ megye’ érei nem emlékeznek olly esetre, hogy valakire kétezerre elvetendő 100 bot vagy korbács ítéltetett volna, itt bizonyosan iráshiba van, és a’ négyszerre elveendő 100 bot helyett, kétezerre elveendő íratott, ennek azonban tisztába hozatala’ tekintetéből a’ tiszti ügyészi hivatal oda utasittatott, hogy megvizsgálván ezen ügy’ mibenlétét, hivatalos jelentést tegyen. Szomszéd Tolnamegye, Szoroskő ’s a’ csúsztató’ érdekében, ismét megkeresett bennünket. Tornamegye, úgy látszik, elvével nincs tisztában , az ipart és kereskedést , mellynek a’ jó utak főemeltyűi, Abauj’ Rdei méltányolták, és fogják is, és méltányolták Tornamegye’ határzatát is, ’s azt ki is hirdették, de csak annyiban , mennyiben az a’ törvényekkel összeférhető, — a’ nagy költséggel épült szoroskőr után hogy mindenki csúsztatóval kössön kereket, azt Tolnamegye méltán igényelheti Abauj’ Rék’véleménye szerint, — de hogy egy idegen, kinek talán csúsztatóról fogalma sincs , nem járván még partok vagy hegyek’ tetején , és épen kért is, mégpedig pénzért, csúsztatót azt illető faluban, ott, hol olly hatalmas rendőrök vannak, és de azok nem adnak, vagy nem akarnak pénzért sem ollyan leeresztő mesterséget adni, azért, hogy az olly emberen, ki képzelni sem bir illy statáriális biróságot, az 1 ezüst forintot kizsarolhassák, ’s a’ megyei rendőrség dicséretére elpálinkázhassák , — erre mutatnak Tolnamegye’ hozzánk intézett levelének utósóbb szavai, mellyben világosan ki van mondva, habár az utasok csúsztatókat a’ kijelölt helységekben illendő áron nem kaphatnának , a’ csúsztatók nélküli kerékkötés’ esetére mindazáltal a’ kiszabott 1 ezüst forint büntetés az útkaparó által szükség’ esetében hatalomkárral is megvétetik. Micsoda rendőrség az, hol az utast, nem a’ parttetőn intik csúsztató’ használatára, hanem elvárják, hogy a’ költséggel készült után , egy pár krajez, kár tétessék, ’s aztán a’ part alatt a’ jólelkű utazót , bizonyos búvó helyekből megrohanván , azt magyarosan meghúzhassák. Részünkről a’ helytartótanácsnak írunk, Tolnamegye’ a’ törvényekbe ütköző ezen végzését megsemmisittetni kérvén. Hevesmegyének a’ parádi kihágások’ nyomán kinevezett biztosság’ tárgyában vélt sérelmét nem pártoltuk. Mindig, mikor a’ helyhatósági jogok sérülnek meg, Abauj’ édei pártfogásukkal készen állanak, — de Abauj’ véleménye szerint e’ kihágások’ nyomozásánál Hevesmegye helyes eljárást nem tanúsított. — A’ kisgyülés’ felsőbb helyen is méltánylott rendeletét, melly nyomozó bizottmányt nevezett, a’ közgyűlésnek elrontani, és a’ nyomozást szolgabiróra bizni, Abauj nem tartja rendén levőnek. Illy kihágások , ugymondok , szigorú vizsgálatot igénylenek, azt pedig egy tisztviselő, kinek hivatalos élete a’ pártok’ kedvezéseiről föltételeztetik, részrehajlatlanul nem teheti. Ezeknélfogva a’ hevesi felírás melmellett egy hang sem emelkedett, ellene sokan nyilatkoztak , az idegenek félelmét Magyarhonban utazni ’s más sokféle illy elkoptatott vádakat szavaltak el a’ műveltség’ sokoldalú hangrejtésével. Ugocsának levele az ipartanoda ’s József-szobor’ tárgyában , az utasitást készitő választmánynak adatik által. — Hunyad, Csikszék, Marosszék’ levelei, mellyekben egy részről az unió által a’ két testvér haza’ egyesülése’ eszközlésére hívják fel a’ megyét, másrészről ennek létre nem jötte’ esetére a’ rendeket arra kérik, miszerint a’ részek’visszakapcsolásának sürgetésével hagyjanak fel. Abauj’ Aki a’ törvények’ szentül leendő megtartása’ sürgetésétől soha el nem állnak, az uniót eszközölni követeiknek utasításul adják. — A’ nyerészkedés’ megakadályozása’ nézetéből az élet’ ára’ maximumának meghatározását indítványozó gömöri levél országgyűlési tárgyalásra tartozván, erre nézve követeinket utasítással ellátandjuk. Törvénykezési napjaink ’s polgári törvényszékeink September’ 6-kán kezdődnek, fenyitő törvényszékünk ugyanezen hó’ 13-án lesz, — 4-dik octoberben közgyűlést fogunk tartani. — Kelt Kassán julius’ 26-kán 1847. — Kámán f. ZÁGRÁB, jul. 23-án. Tegnap ’s ma tartatott sz. kir. városunk’ tisztválasztása, Lentulay Imre varasdmegyei főispáni helyt. elnöklete alatt. Ezen, szokásos módon ’s szertartással véghezment ünnepélynek , azon körülmény, hogy 1834. év, tehát 13 esztendő óta tisztujitás nem lévén , ennélfogva a’ választó község’ tagjainak száma 13 egyénre apadván, annak 27 állomása ’s 4 tanácsnoki hivatal volt betöltendő, — ’s a’ Horváthonban uralkodó itt is kitűnő véleménykülönbség, szokottnál nagyobb érdeket ’s elevenebb szint kölcsönözött. — A’ választók’ aránytalanul nagyobb része horvát magyar szerű lévén,a mit sokan gyanitának, megtörtént, t.i. az első kilencz helyre csupán az ellenpárt’ emberei jelöltetvén ki, ’s később is a’ közelnyolczvanra menő kijelöltek közé, csak tizenegy horvátmagyar szenvi Boroztatván, sikerült a’ választó községet akként átalakítani, hogy a’ tisztválasztás ha nem is egészen, de legnagyobb részben az ilirszenvnek’ szellemében ’s óhajtása szerint történt; ámbár az ilirismus’ világtörténeti eszméjének (mint az itteni német lapban olvasók) felébresztője dr. G. L. saját párthiveivel kijelöltetvén , egy szavazatot sem nyert. — Tegnap a’ külső ’s belső tanács’ helyet, ma pedig az alsóbb hivatalok töltetvén be, a’ városi tisztikar’ sorozat a következő : Főbíró : Staidacher József (37 sz.); Polgármester : Kamauf János (26 sz.); Kapitány : Schrabecz Alajos (41 sz.); Andrievich Ignácz és Luksich József, mint tanácsnokok- választás alá nem kerülvén, ezekké ujhonnan választottak • Razvanchich Imre (közakarattal) Verbanich József (38 sz.) , Kavich Lipót (25 sz.) , Mikulich József (22-n). Népszószóló: Cuculich Tamás ügyvéd (10 sz.), — Bedekovich János főjegyző és Szinkovich Lajos főügyész választás alá nem kerülvén; — aljegyző: Osztoich Henrik; irattárnok Kavich Sándor; — hadipénztárnok : Lopuh Károly; — ellenőr : Baán Ferencz ; — kamarai pénztárnok: Verbanich Ferencz; ellenőr: Pogledich Imre; számvevő: Doljei Czernkovich János; — árvák’ gondnoka: Vibrál János ; telekkönyvivő : Stajdacher Henrik. — Tiszt. aljegyzővé lett Krieger Alajos. SZALONTA. Adakozás. Midőn tetszik a’ legfőbb hatalomnak csapásokkal látogatni meg a’ halandót, támaszt egyszersmind résztvevő kebleket is, kik a’ fájdalmat megenyhitsék, elviselhetővé tegyék. Így mutatkozott a’ részvét tűz által megromlott városunk’ irányában mindjárt a’ szerencsétlenség’ napja után, közelebbről, távolabbról, fennsőbb és alacsonabb helyekről. Mindjárt az elsők között megyénk’ főispáni helyettese, Borosjenői Tisza Lajos ő mlga, sietett éreztetni velünk kegyességét, 500 víz és 12 házhoz megkívántaté fák iránt tevén rendelkezést irodalmi tisztségénél, ezenkívül, mint magánhitből tudjuk, másokat is adakozásra lelkesítvén. Nemes példáját követték nagyreményű fiai, kik, mint alább közölve lesz, azonnal aláírást indítottak a’ szerencsétlenek’ részére. Ugyanakkor Bohus János aradmegyei táblabiró ur ’s volt országgyűlési követ 750 vft, kevéssel azután a’ lelkes gr. Apponyi Antal főkancellárné ő exclja 2500 vftot küldött, gr. Almássy Alajos ő mlga 250 ft, Debreczen’ városa 1929 ft 53 krt, Nagyvárad’ városa 1015 ft, Várad-Olaszi 320 ft 54 krt, a’ nagyváradi d. sz. káptalan 250 ft, Kardszagváros 300 ft, Szentes’ városa 1000 p.kenyeret, később 314 ft 21 krt juttattak a’ segedelmi tárba; legújabban pedig kegyelmes herczegünk, Eszterházy Pál ősőmaga, 1000 vftot kegyeskedett a’szűkölködők közt kiosztatni , ’s fekete-bátori erdejéből a’ templomhoz szinte 1000 vft áru fát ajánlani. Nem mellőzhetjük megemlitni a’ debreczeni ’s nagyváradi műkedvelő társulatok’ buzgóságát,kiknek szini előadása, a’ debreczenié 200 vft, a’ n.-váradié 368 ft 48 krral gyarapító a’ pénztárt; a’ napokban pedig N.-Váradon a’ lelkes Tisza-fiuk által szinte szini előadás rendeztetett kárvallottaink’ számára , de a’ mellynek eredményét még nem tudjuk. — De nem akarunk kegyes jóltevőink közül senkit is mások felett kiemelni, mindnyájukhoz egyforma jó indulat kötelez, mindnyájuk iránt egyforma hála lelkesít bennünket, azért legyen elég becses neveiket ’s adományukat a’ legszivesb köszönettel, de csak egyszerűen elősorolni. Bócz Imre 15 ft; Farkas Félix 10 ft; id. Szacsvay Imre 320 pék kenyér; b. Bémer Pál 40 kenyér, 20 g szalonna; Hegedűs József 14 kenyér; Kovács József 4 kenyér; Jánosi Károly 5 ft; Sternthal Ábrahám 1 köböl paszuly, 1akó eczet; Zerind helység 43 kenyér; F. Gyarmat helység 103,4 kenyér; Geszt helység 8 ft 44 kr, 1 kenyér, 45 darab vászonnemü; Tamásdahelység 26 kenyér; Biharmegye 3317 pékkenyér; a’ n.-váradi g. n. e. egyház 500 p.kenyér; Petri István 10 köböl liszt; Hajdú Istv. 4 köböl búza; Simay Kristóf 20 ft; a’ gyulavarsándi uradalom 10 köböl liszt; Bélfenyér helység 7 ft 12 kr; Tenke helység 8 ft; Anth helység 1 ft 30 kr, 1 kenyér, 34 db vászonnemű; Sarkadváros 22 ft 33 kr , 23 db ruhanemű; Zsadány helység 1000 kéve nád; Borosjenői Tisza Lajos 500 ft és 12 házhoz való fő ; Szentes’ városa 1000 pékkenyér; Szeghalom’ községe 70 ft 17 kr; Kaba’városa 304 ft, 70 kenyér; Félegyház’ községe 19 ft 40 kr, 36 db ruhanemű; Bajom’ községe 29 ft 52 kr; Konyár’ községe 60 ft 30 kr; H. M.-Vásárhely’ városa 280 ft; Tormássy Lajos, főorvos 20 ft; ifj. Ravasz János 12 ft 30 kr; Sass község 27 ft 50 kr; a’ debreczeni műkedvelők 200 ft; Kardszag’ városa 300 ft; Kunhegyes’ városa 465 ft 14 kr ; Okány helység 7 ft 15 kr ; Szász József, főmérnök 100 ft; Szentes’ városa 314 ft 21 kr; Bárány Antal 25 ft; Turkevi’ városa 200 ft 30 kr; Rozványi Tamás 12 ft 30 kr; Derecske’városa 253 ft 44 kr és 184 db ruhanemű; Almássy Alajos gróf 250 ft; Gyoma’ városa 183 ft; a’ marienfeldi uradalom’ tisztsége 82 ft; Makó’ városa 208 ft 20 kr; Budaházy Ferencz, számvevő 12 ft 30 kr; Bohus János 750 ft; a’ n.váradi műkedvelők 368 ft 48 kr; Nagyvárad’városa 1015 ft; a’ debreczen-nagyváradi tudakozó intézet’ gyűjtése: 38 ft 50 kr; az aradi izraelita közönség 250 ft; Biharmegye’ közgyűlésén köröztetett ívre gyűlt 322 ft 5 kr; gróf Apponyi Antalné ő exclja 2500 ft; Debreczenváros 1929 ft 59 kr; a’ B.P. Híradó’ gyűjteményéből kezünkhöz jött 212 ft 30 kr. Ifj. Tisza László r ivén: Szőnyi Pál 12 ft 30 kr , Tisza Kálmán 10 ft, Tisza Lajos 10 ft, Tisza Domokos 10 ft, Rayó Lajos 5 ft, Kovács János 5 ft, Mezey Ferencz 5 ft, Tisza László 10 ft, b. Rudnyánszky Iván 5 ft, Broizem Hermann 2 ft 30 kr, Végh János 2 ft 30 kr, Szirmay Ádámné 12 ft 30 kr, Szirmay István 2 ft 30 kr, Ludmilla 5 ft, C. B. 1 ft 15 kr, Ny. Sándor 1 ft 15 kr, Ny. Gyula 1 ft 15 kr, Gyulánszky 25 kr, Nyári Matild 2 ft 30 kr, Földváry Etelka 2 ft 30 kr, Kubinyi Laura 2 ft 30 kr, Kubinyi Evelin 2 ft 30 kr, h. Nyári József 5 ft, N. N. 5 ft, Madas Károly 12 ft 30 kr, Bernhard Lindenberg 2 ft 30 kr, Anna 2 ft 30 kr, özvegy h. Vayné 12 ft 30 kr, h. Vay Miklósné 12 ft 30 kr, Somogyi Antal 2 ft 30 kr, R. J. 1 ft 15 kr, R. L. 1 ft 15kr., R. G. 1 ft 15 kr, Müller Emil 5 ft, Kubinyi Geiza 2 ft 30 kr, N. 25 kr, N. N. 1 ft 15 kr, Térey Ignácz 2 ft 30 kr, Ottlik Geiza 2 ft 30 kr, N. N. 2 ft 30 kr, Ottlik Onody Terézia 2 ft 30 kr, Kárász Imre 2 ft 30 kr, N. Teréz 1 ft, özvegy Kubinyi M. 2 ft 30 kr, Benyovszky Péter 2 ft 30 kr, Benyovszky O. 2 ft 30 kr, Schwind Károly 2 ft 80 kr, Fogarassy Mihály 25 ft, Márjásiné 25 ft, Szilasy 5 ft, Várady 2 ft 30 kr , Kis Lajos 55 kr, összesen 263 ft. — Várad- Olaszi’ városa 320 ft 14 kr, a’ n. váradi d. sz. káptalan 250 ft. Kabdebo Kálmán gyűjtése: Kabdebo Miki 25 ft, Kabdebo Károly 15 ft, Kabdebo Márton 12 ft 30 kr , Glaez Béla 7 ft 30 kr, Vásárhelyi Géza 5 ft, Czárán János 7 ft 30 kr, Czárán Janka 5 ft, Sántha Lajos 2 ft 30 kr, Czárán Emánuel 5 ft, Czárán Gergely 5 ft, Czárán Márton 5 ft, Czárán Tivadar 2 ft 30 kr, Szelezsán Péter 50 kr. — A’ szentesi kovácsczéh 12 ft 80 kr, Diószeg’ városa 115 darab fejérnemű, Biharmegye’ sárréti járásából gyűlt 20 ft 21 kr, a’ belényesi járásból 25 ft, az érmelléki járásból 158 ft. Még a’ pénztárba be nem jöttek : Kállay Menyhért szabolcsmegyei e. alispán’ gyűjteménye: 144 ft; Kisújszállás’városáé 338 ft 57 kr, 92 db ruhaneművel; Bajaváros’ adománya 50 ft; Hadház’ községe 100 ft; Tichy Alajos n.-váradi nyomdatulajdonos 500 példány hirdető-levelet, saját papírjára, ingyen kinyomatni; — továbbá Korda Andor mindjárt a’ tűz után mecsékei erdőjéről 20 házra való épűletfát ajánlani szíveskedett. (Folytatása ’s a’ nyilvános végszámadás következik). Kelt Szalontán, jul. 22-én 1847. — Szalontaváros’ főbirája Kenyeres János és tanácsa. 74