Pesti Hírlap, 1848. január-június (1011-1054., 2-95. szám)

1848-04-22 / 37. szám

360 . Tudjuk, hogy az eszme, mint fölrezzentett madársereg, egy ideig le nem pihen; mint vizbehányt kő után lassu­­dad gyűrűkben mosódik el a hullámzás. Mi a sajtó egy nagy töredékének hangj­ár­ól szó­lunk, s arról, hová vezetend ez irány , melly naponként inkább lábra kapkod. S kénytelenek vagyunk azt, mint szintolly implust, mint eszélytelent s veszélyest — ha gyanús lenni nem akar — roszalni. Elismerjük a sajtó s különösen a journal hatalmát. Bár mint vezettessék az. Megleli a maga közönségét, melly megelégszik, csak naponta megtemessék,mint a lúd. Struczgyomra nem emészt ugyan, de megbír mindent, s minél inkább neki való. Békés átalakulást akartok ti is. Legalább mondjátok. Az ő formák ledöntvék. Helyesen , mi is akartuk; cse­lekvőnk is. Korhadtabbak valának, hogysem tovább ma­radjanak ; igazságtalanabbak, hogysem tovább töresse­nek. De minden átmenet az ó és uj között, a dissolutió, a szellemi anarchia kora. Veszélynek idején dictátorok körül sereglett egykor ösztönszerüleg a nép, hogy e dissolutió föl ne használtass­­ék a rosz akarat által, hogy az irány talán eszmék egy góczba vonassanak; hogy az egyedi szenvek föl ne hasz­náltassanak az egyetem kárára. Az elveket, miknek, az illy siker reménye nélkül is, ha napszámosai valánk, hatalommá érleli az örök igazság. A szellemi anarchia eme korában azon kedvező sors jutott e nemzetnek, hogy kegyenczeinek egy koszorúja körül seregelhessen a védő és óvó formák szülemléséig. Nem dictátorságot szavazunk nekik, mit hatalom tart fönn, de tekintélyt, melly megtartsa ott,hová a nem­zet bizalma emelte. Nem pártfőnökökül akarjuk, de nemzetve­zérekül. Mi kivántuk úgy. Nem azért koszoruztuk, hogy bitóra állíttassanak. Némellyki a szabadság vociferátiójával a béka philo­­sophiáját követi. Mig attól tarthat, hogy orrát megcsípi a dér, nagybölcsen fülel; de ha kitavaszodott számára is, bár nélküle, émelygősen-hangossá legényedik. Meglehet, hogy táblabirói a vasdiság , de mi hisszük a vén Plátónak: „adjatok az embernek mindent, ha erényt nem adtatok, mitsem adtatok.“ Mi a politikai erényt a pietásban látjuk. Nem bókol, de elismer, nem töményez, de megadja 1i2it, mivel tartozik.­­ A tekintélyt, az érdemeket, rombolni szintolly van­­dal, mint könnyű. A vesztőhelyek közönségét a pár te­szi, úgy vélekedvén, hogy a vértanút ő horzáig sülyeszti a bitó. A törpe legörömestebb óriásba kapaszkodik. Tudja, hogy ignoráltatik általa , s hiszi, hogy a melly mérték­ben ránezigálta le , annyival emelkedett saját maga. Hírnevet szerezni scandalummal is lehet. S mit­sem játszunk el mellette, csak a­­ becsületet. Sárral dobálni nem mesterség; csak az kell, hogy ele­münkben érezzük magunkat. Persiflirozni mindent lehet, s legkönnyebben a leg­­magasbat. Egy adagosa hit, melly meg nem hajol, csak becses maga előtt. Je ne sais plus qu’ un métier á décré­­diter : célai de Dieu, mond Nodier. Elmocskolni az utat, minden szeméthordó hatalmában áll; utat egyengetni a hűség föladata; pályát törni az erőé. Nehezitni vagy épen rontani, ész nem kell, sőt csak fáradság sem; tisztázni az eszméket, értelmezni a fogal­makat, körvonalazni a szükségeket és vágyakat, s a múl­tat a jelennel feledtetvén, elveink ifjú hatalmát nemcsak megállapítni, de sőt m­egszere­t­tet­ni: ez a békés át­alakulás lehetítése, sőt polgárbecsületi kötelesség, ha — akarva, vagy akaratlanul — más kezére játszani nincs szándékunk. Mondom : más kezére. Ne higyjü­k túl korán, hogy a gyökereket lekaszálhatni. Ne higyjük, hogy a hallgatás mindig némaság. Ne higy­­jük, hogy az érdekeknek csak egy nyelve van. Tudjuk, hogy a reactió régi politicája impossibilissé vált, de ne higyjük, hogy a reactió is impossibilissé vált vele. Csak más nótát fut. Egykor guggolt, most röpülni akar a tout prix, egykor hozsannát kiáltozó arany borjúi­nak oltárai előtt; most követel, s követel mindent, nem magának, de a szegény, elnyomott, szaktalan mil­lióknak, hogy lictorává váljék a hatalomnak, ami ha­talmunknak, mert azért hatalom, mivel a nemzet kifo­lyása. Hagyján! a reactiótól azért ne tartsunk­­föltétlenül. Az ellenhatás gyakran csak aczélozza a nemzet előrevivő erejét, és azért, mert hogy legyőzze, össze kell magát szednie, s megszerezni ereje tudalmát. De nyilatkozása mindig calamitás leend; akkor is, midőn a megalapí­tott formák között újak , jobbak rendezésén nyugodtan működendik a fáradatlan eszme. De más beszámítás alá esik : m­i­k­o­r és hon­nan jó e nyilatkozás. Nem a falakon kiv­ü­l támadoz a veszély, a­mi meg nem lepne, hanem belül. Minden ütés, melly a bástyá­kat gyöngiti, pályát könnyít, ha nem nyit, az ellenség­nek , melly egy éjen át a kapuk előtt teremhet , mint Hannibál. És a védsereg egyik része, melly ha akarattal és áldozva imént, feledné emlékezeteit az egyetemes szabadság pol­gárünnepében, égető izgalomban keserittetik a jelen el­len, mi végett önfeledve harczola. Másik nagyobb, de uj része meg hű kézfogás s elismerés helyett idétlen hety­keségre nógattatik. Posvány körül a legbujább zöld tenyész. Ignorálnánk a közélet ama Bankelsángereit, kiknek koszorút a circus hahói nyújtanak. Nem is tartozunk Loyola Ignácz tanít­ványaihoz , kinek legédesb föladása volt az eretnekeket téritgetni, meg az ő éj kóbor nympháit. Azt is tudjuk, hogy egy Albaféle Index expurgatorius el nem temeti többé az eszmét, mert virágereje föltárnád miden napsu­gárban . S látjuk , hogy a nemzet keble, melly, mint zárt ke­hely, most nyilt föl, bármit elfogadható, s az eszmélet és megnyugovás érzelmei helyett egyelőre már az elkesere­dés malaise kínjaival impraegnáltatik ; hogy a nemzet erkölcsi érzete, önválasztotta fér­­fiainak szintolly törpe, mint kitartó sülyeszgetése, or­­gyilkolást szentitő jezsuitismus nyilt tanitása által észre­vétlenül aláásatik , mint a kénbányák levegője érezhet­­lenül öldököl; a kapcsolatok szentségtelenitése által azoknak disso­­lutiója előkészíttetvén — s mind­ez nem a tudomány mélységével, melly­el, hogy a cadaveren magyarázza az élet rejtelmeit, rontván, hogy épitsen; hanem azon iskolás petulantiával, melly, ki­kerülvén a vessző alól, tanára ablakainak beverésén kezdi. Eldobálni a magvat, mielőtt felsarjazhatna; gyü­mölcsöt követelni, nem várva a virágzás korát — rész akarat vagy esztelenség. Ostromállapotban, ha kézfogás helyett, cselt hányni az ön választotta vezérnek— polgári bűn. Mert dum singuli pugnant, universi vincuntur. S mind­ez a te szent ügyed palástja alatt, szegény, sze­gény , haza! — Kazinczy Gábor. Vége az országgyűlési közlések részleteinek. (Folyt, tegnapi számunkhoz.) B­ó­n i­s : szinte határozott összeget akar, s a főrendi szenetet e részben roszalja, a 3-ik­s­ra nézve azonban osztja a főrendek aggodalmát, s e pontban ellenmondást lát, a meny­nyiben benne az mondatik, hogy a ministérium új vaspálya­­vonalakat tervezzen, s egyszersmind, hogy a munkához tett­­leg is hozzáfogjon. Ezt tehát úgy kívánná módosíttatni, hogy a ministérium a már megkezdett vasutakat tovább építse, de az új vonalakat csak tervezze. E véleményt, mellyet Bónis többszöri felszólalással is támogatott, Olgyay és Schnée is pártolák , ellenben Vidoss, Lónyay Gs. és M. a szerkezetet pártolák, a melly meg is maradt, csupán azon hoz­záadással , mellyet Bónis, Madarász, Olgyay is sürgettek , s Kossuth L. is elfogadott, hogy­ a leg­fontosabbnak ismert fiumei vonal a 3-ik §-ban különösen ki­­emeltessék. Bónis­zz­épen a ministérium érdekében sürgető, hogy a vonalakat ne a ministérium, hanem az országgyűlés határozza meg, minthogy az előbbi esetben a provinciális ér­dekek a ministérium ellen fognának felzúdulni, s az eziránti bizalom csökkenést szenvedhetne. Kossuth L. e nézet­ben egyetért ugyan, de ha annak idejében ex professo leend szó a vasúti engedélyezésekről, azon új eszmét fogná ajánla­ni, hogy a vasúti engedélyezések felett, mellyek a tapaszta­lás szerint vesztegetési eszközül szoktak használtatni, s a vasút gyakran horoggá lesz , mellyen a lelkiismeret felakad , elő­­mozdithatlan s egyszersmind elmozdithatlan emberekből álló esküttszék­etéljen. Ekként elkészülvén a sokat vitatott törvény szerkezete, melly csakugyan törvénybe is ment,K­o­s­s­u­t­h L. az úrbéri zsellérek javára tett egy indítványt, miszerint az individuális segregátió a jobbágyok többségének akaratától feltételezve ne legyen. Nem új törvényt akart e részben, hanem a ház hatá­rozata által vélte a dolgot elintézhetőnek. A ház azonban szi­gorúan ragaszkodván ahhoz, hogy semmi uj tárgyat meg ne kezdjen, az indítványt elmellőzte. A p­r­­ 1­9-kén folytonos permanentiában volt az orszá­­gyülés, ollykori megszakasztásokkal. Szmazsenka sza­­kolczai követ petitiót nyújtott be, bizonyos elszakasztott ha­tárrész iránt, melly a mínistériumhoz utasittatott.— Smaich buccari követ azt kiváná , hogy miután a jászkun főkapitány a felső táblán főispáni helylyel s szavazattal fog bírni, a fiu­mei kormányzó is főispáni ranggal birjon. Ez azonban, mit Beöthy pamlag-peri követelésnek nevezett, elmellőzte­­tett. — Beöthy Ö. Martinovics és társainak, a régi ön­kény ez elfelejtett véráldozatainak, emlékezetét idézte fel a sirból. A nemzetnek — úgymond — a szabadság e korszaká­ban kedves dolog visszapillantani azokra, kik a szabadságért olly korszakban küzdöttek, midőn küzdelmeiket remény nem bátoritá, s e küzdelemben életet is áldoztak, ők voltak elsők, kik a szabadság eszméit felrázák, s fejeik vérpadon hullottak el. Illő, hogy a nemzet ebbeli fájdalmát a ministérium fejezze ki azáltal, hogy ásássa ki tetemeiket, s nemzeti diszszel te­­mettesse el a közsirkertben. — Az indítvány tetszett ugyan, de határozat nem következett. Közbejött ezután Bagossy Sán­dornak, Kraszna lelkes követének megjelenése, ki az ország­gyűlés végperczeiben melegen s ékesen nyilvánitá küldőinek forró vágyát a Magyarországhozi csatlakozás iránt. Ha Erdély holnap akar csatlakozni — úgymond — a Részek már ma akarják ezt, Kossuth L. szinte igen melegen válaszolt. —­ Zilah városának a népképviseleti törvényben megállapí­tott Kraszna megyéhezi csatoltatására nézve létetett az új követ részéről alapos megjegyzés; a törv.javaslat azonban már fel lévén terjesztve, a hibán ezúttal segíteni nem lehetett. — Ezután Kossuth L. az újvidéki szerb küldöttséget kéré a ház szine elébe bocsáttatni, melly azonnal meg is je­lent. E jelenetnek részleteit már közöltük. A­p­r­­ 1 10-kén, ő fölsége érkezése napján, csak dél­­ben tartatott rövid ülés. E napon jött a bécsi egyetem kiáll­­ottsége a ház elébe, hallatván a testvéri rokonérzelem hang­jait. A küldöttség szónoka magyar nyelven ü­dvezle a magyta hazát s annak törvényhozó testét. Szentkirályi­­ felelt a küldöttségnek rögtönözve. Uraim, úgymond, köztes negyedfélszázada, mióta a magyar nemzet s az ausztriai örökös tartományok jó és balsorsban egyaránt osztoznak, de a szív* hajlam, melly titeket hozzánk vezetett, csak a legutóbbi n­­­pokban fejlődhetett ki , mert a megbukott kormányrendszer melly elkülönzésen építette hatalmát, a nemzetek sziveit els idegenitette egymástól. A szabadság összeforrasztja a szivet'' ket, a válaszfalak leomlanak, s azon testvériség, mellyel egy­­mást fogadjuk, hihetővé teszi, hogy a mit most az értelenc parancsol, azt jövőben a kiegyenlített érdekek fogják kiegé­­­szíteni. Egymással kezet fogva, egymáshoz támaszkodva, nail gyök leszünk Európában. Mi szívesen fogadunk titeket, mert­ a német a szabadság, a civilizáció eleme ; ha azonban szabad­­ságot akarunk, ez csak akkor lesz erős, ha mindnyájan élvezi s­zük. Midőn tehát a nálatok tapasztalt szívesség viszonzását, itt az országos RRek nevében kijelentem, legyetek meggyő­­ződve, hogy az érdekek kiegyenlítése útján is, semmit próbá­­­atlanul hagyni nem fogunk. Ápril 1­1 -én , a sanctió­i törvények kihirdetése után­ tartatott az utósó ülés, mellyet Szentiványi K. azon­ a ministériumhoz intézett interpellátióval nyitott meg, hogy­ miután a státustanács tagjai, a nemzeti közvélemény szerint is csak azok lehetnek, kik a nemzetet a volt kormány alatt is, híven szolgálták, adjanak felvilágositást, nincs e azon férfiak!* közt ollyan, ki a nemzetnek kárt tett, s hütelenül kezelte ec*n nek ügyeit. — Az interpelláló, mint mindenki azonnal meg­g érte, a közelebbi napokban megtámadott Zsedényi, volt refe­s rendáriusra, czélzott. Erre Kossuth L. és Deák F. kijelentőké a mivel az igazságnak s az említett férfi becsületének tartozna véltek, hogy t. i. Zsedényi E. az ő tudtokra mindenkor s kijkü­lönösen a legutóbbi napokban, híven és buzgón munkált az átalakulás ügye körül, s ha tőle függött volna, már előbb in­ mindent elkövetett volna a haza javára. K­u­b­i­n­y­i F. Midőn a kormány függő s olly gyávaa volt, hogy az 1836 : 21. t.czikket sem tudta végrehajtani,!* akkor ő bizalmatlanságot indítványozott ellene, hogy javul*!) jön; de nem hogy javult volna, sőt mélyebben sülyedt. Mostjí, midőn végre független nemzeti ministériumunk van, szükség l ezt fölfegyvereznünk a minden álgyutelepeknél erősebb fegy­­verrel — bizodalommal. Felhagyván tehát a régi modorral,­* mellyel mindenkor élt az absolut kormány ellenében, most * ministériumnak, alkotmányos ellenőrség mellett, bizalmat szabb váz azon reményben, hogy benn törvény szerint kormány-y­zand, a külföld irányában pedig azt fogja tenni, mit a nemzete becsülete kíván, s a szabadságszerető nemzetek iránt sympatí thiát fog bizonyítani, mert, ha a magyar katonaság a szaba­d-­­ság ellen harczol, leesik fejéről a borostyán-koszorú. Adja is­ a­ten, hogy távol minden , a Zápolya és Ferdinánd idejére m­eml­­ékeztető pártoskodástól, egyetértés szent szelleme lengje úttá kebleinket. Végre azon férfiúnak (a nádornak), ki egykor a pesti árvíz hullámaival embertársai megmentésére küzködött,éi most pedig a hazát segített megmenteni a hullámokból, a sze­e­rencsés siker egyéb tényezőivel együtt nagy éljent kiáltott*­ melly ezer alakról viszhangzott. Ne azt kiáltsuk többé — ugye­­mond — „meghalt Mátyás király, oda az igazság,“ hanem „éje István főherczeg, s él az igazság és szabadság.“ Bernáth Zs. megemlité a hős lengyel nemzetet, mellyel század óta szenved, darabokra szaggattatott, s most is vére*i*í­zik, melly mindenkor rokonszenvvel viseltetett a magyart* nemzet iránt, s legerősebb védfal lehet az éjszaki colossus ele fi len , s azon kívánságát fejezé ki, hogy a ministérium minden­dent tegyen meg a lengyelekért, a mi tőle telik. Óhajtá toto­vábbá, hogy a naplóban nyoma legyen , miként az erdélyiig partiumok meleg rokonszenvvel viseltetnek Magyarország s arc csatlakozás iránt, s hogy az erdélyi kanczellár hitetlen ámítón­i volt , midőn ezt tagadta. E csatlakozásnak eleven jele,­,s Kraszna itt megjelent követén kívül az, hogy Belső-Szolnokia­ is követeket küldött, s e nevek közt van egy név, melly előtt is minden becsületes magyar leborul,­a ez: Wesselényii Miklós­ a kebel idegei megrendülnek — folytatá köny*-^ nyes szemekkel s zokogó hangon — ha reá néz. — Wesse-.-e­lényi ott ült a tábla emelt helyén, s mély illetődéssel fogadta at a nemzetnek riadó éljenekben kitörő szeretet- s tisztelet-nyi- -i­latkozatát. Még Madarász L. szólott a fenforgó tárgyak­ról..De Wesselényi M. kivívta győzelmét akkoron , midőn az abso­­ o­lutismus megtörött. — Sorba véve ezután a külföldi politicano némelly tárgyait. Francziaországra nézve hivatkozott a mi­-mi­nistérium egyik tagjának, Kossuth Lajosnak pár nap előtt tettett kijelentésére. Lengyelországra nézve úgy vélekedik, hogy ha a­ Lengy­elo­rszág visszaállíttatik, Galliezia is csatoltassék hozzá,­­k Olaszországból a magyar hadakat visszaparancsolni nehéz fel­ -s adat, 8 szóló érzi ennek súlyát. A ministérium csak most lép jz életbe, 8 egyszerre mindent nem tehet, de ismeri Magyaror­-­­szág kivonatait , s szóló reméli , hogy ruhával nem változik az az ember,­­ hogy a ministérium, ha minden interpellációra és még most nem felelhet is, tenni fogja kötelességét. — Zse-csi­dényb­e­n a státustanácsra nézve , bár ő ellenkező vélemény---­ ben volt, tiszteli a meghozott törvényt, melly minden véle-»- mény felett áll, s antediluviánus tényekre kiterjeszkedni nemm akar. S ezzel vége lett a halhatatlan eredményű országgyűlés--ei­nek, mellynek fáradhatlan, lelkes jegyzőjét Szentkirá**i­­ y i t a tábla tagjai köszönő emlékiratai tisztelők meg.

Next