Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-11-25 / 223. szám

látni azon jellemeket , mellyekben van biztosság, hogy vezérei leendőnek az időnek, s kiknek ereje van megküz­deni a zsarnoksággal, s el nem tűrni a kicsapongást, a szabadság nevében sem. A baloldalból lehet kiszemelés, meg kell engedni. De a baloldalnak is több árnyalatai vannak. Nyári, Szemere, Beöthy üdvözlegyenek. De azon árnyalatból, mellyről Kossuth maga nyilván mondá, hogy a dolgokat violentálja, alig leendhet vá­lasztása. A kik a 89-ki forradalomnak épen azon árnyoldalait igyekeznek mimelni, mellyeket a leghangosabban épen a mai franczia köztársaság szószékéről kárhoztatnak, azok szintúgy nincsenek hivatva hazánk megmentésére , mint nincsenek a gyávák és azon jellemek , kiket készen ta­lált ugyan a szabadság, de összezavarodnak, mihelyt a kerék a rendes vágásból kikidöcczen. — sz.— 1108 Hazai mozgalmak : Pestváros. A főváros egy időben annyira zsidó­­ellenszenves polgárai elvégre belátván, hogy a nemzet­őrség épen nem parádékra való cziffra katonásdi, hanem terhes szolgálatokkal egybekapcsolt állodalmi intézet, egy-két konokabb nyárspolgárt kivéve, zúgolódás nélkül fogadák az izraelitáknak a nemzetőrök közé soroztatását. A besorozott izraelitáknak száma, mikép ezt a besorozást eszközlött városi tanácsnok úrtól hallá e sorok írója, több ezerre megy. Illy szép számmal megszaporodván tehát a pestvárosi nemzetőrség, ehhez járulván még, hogy a kereskedő­legények is újabban nemzetőri szolgálatokra szólíttatni rendeltettek, azt hihetné az ember, hogy ta­lán már most ritkábban kerül a szolgálat nemzetőreinkre? Azonban nem így van a dolog. Pest városában a nemzet­őrségi képességgel bíró izraeliták nagyobb részt a Teréz­­­s Lipót városrészekben laknak. A nemzetőrség, szolgá­latra zászlóaljj s századok szerint rendeltetik ki. S épen itt van a hiba. Van ugyanis a Terézvárosban század, melly a besorozott izraelitákkal együtt 500 egyénen felül szám­lál , mig némelly belvárosi zászlóalljbeli században alig van 120 nemzetőr, így ama teréz­városi század egyéneire egyszer jó szolgálatban a sor, addig, míg eme kevés számú belvárosi századbeliekre 3 ezer. És ez nagy hiba. Annál nagyobb pedig, mert nagyobbára ezen csekély belvárosi századok számos tagjai orvosok, hivatalnokokból stb. áll­­ván, dolgaik elvégzését más egyénekre nem igen bizhat­ják, vagyonban pedig nem bővölködnek annyira, hogy hetenként némellyik kétszer is fizethesse helyettesének a szokásos helyettesítési dijt, s a Teréz- és Lipótvárosbeli nemzetőrök jobbadán tehetős házi urak stb. Jó lenne, ha az illetők mind­ezt figyelmükre méltatnák, s minél előbb a kérdéses bajon segítenének. És ezt véleményünk sze­rint, igen könnyen eszközölhetnék, t. i. a zászlóal­jak, vagy legalább a századok egyenlő számú egyénekbeli újra alakításával; vagy, ha ez hirtelenében nehezen menne, czélszerű volna, a nemzetőrséget nem úgy, mint eddig századonként, hanem, tudatván úgy is az őrállomások száma, s hogy azok hány őrt igényelnek naponként, ezen számot, habár különböző zászlóal­jakból és századokból is, kirendelni, hogy így aztán a helybeli nemzetőrök mindegyike, a szolgálatok terhét egyenlő arányban hor­dozza. Ismételjük tehát, tegyenek e részben mielőbb va­lamit az illetők, mert a túlterhelt nemzetőrök hangosan kezdenek már zúgolódni.­­ Több köz­nemzetőr. Folyó hó 21-kén a felső gőzösön felülről egy csoport hadi­fogoly szállíttatott le Pestre, kik egy előőri csata alkalmával katonáink által a császári hadseregből tétet­tek foglyokká. Pozsonyi nemzetőrök kisérték őket idáig. Az alsó táborból Pestre felhozatott derék Sándor gya­logság 2 zászlóaljja, miután itt ujonczokkal kiegészíttet­tek , szerdán vitettek fel magyar öltözettel ellátva, a fel­­sőtáborba.­­ A lengyel segéd­csapatok is már fölfegyve­­reztetvén, nem sokára rendeltetésük helyén leendenek. A köztünk mulató derék Tausenau tanár és Hauk úr, előbb a „Constitution“ dolgozótársa, mint a P. Z.-ból olvassuk, Pesten egy új időszaki iratot szándékoznak né­met nyelven kiadni. — Pest, nov. 24. A város tegnap közgyűlést tartott. A képviselők sokkal nagyobb számmal jöttek össze, mint a­hogy legújabb időkben szoktak járni. Ez mindjárt azon gondolatra vezetett bennünket — hallgatókat — hogy vagy olly tárgy jövend elő, melly a polgárok közvetlen érdekeit igen közelről illeti, vagy hogy valami más tör­tént. És mindkettő valósult. A polgármester restelvén, hogy a képviselők az ülésekbe olly ritkán járnak, mint a fehér holló, aláírási ívvel hívta fel őket a megjelenésre. Aláírták magukat sokan — és meg is jelentek meglehetős számmal. De az érdekes tárgy sem maradt el. Az már ismeretes tárgy, mikép Lángignácz városi főkapitány, a hely­beli rendőrség főnöke, leköszönt. Ez ülésben beadta le­mondását s annak okait. Ezek lényegileg abban köz­pontosának , hogy ha valamelly czért sikerrel és tökély­­lyel elérni akarunk, kell, hogy a szükséges eszközök ne hiányozzanak. A pesti rendőrség eléggé ismeretes—mindenki előtt — ismeretes arról, hogy hiányai tömérdekek, hogy javítni­valói végtelenek. És egy fő oka az, mert olly ke­vés egyénekre szorítkozik s kell szorítkoznia, kik phy­­sice sem képesek ügyes és mindenhová elható rendőrsé­get kezelni. Láng Ignácz, átlátva a hibákat, számos javí­tásokat ajánlott, és egy új rendszert dolgozott ki. Ehhez azonban a szükségelt eszközök meg nem adattak — a ki­vitel lehetősége főle megtagadatott, így érezve, hogy az eddigi rendszerrel a közbátorságot kellően fentartani, a közéletet előmozdítani nem lehet képes — félszegül pe­dig nem akarván hivatalát kezelni, mint legtöbb erdődei — nem maradt számára egyéb, mint e tövises pályát más­­n­ak engedni át. Szóba jött tehát a helyettesítés. A polgármester azt nyilvánítá, hogy tud egyet , ki ajánlkozott elvállalni e hivatalt. Ezen egyén Ritter István város fő­ügyész. A képviselőknek ez kellemetlenül hangzott. Rit­tert, mint főügyészt, nagyon tisztelik, elismerik munkás­ságát — de épen ezért azt kívánták, hogy tartsa meg je­len helyét. Ezt azért is, mivel ügyészt, hozzá hasonlót, nehezen lehetne találni. A­mennyire a képviselők magán­nyilatkozataiból kivehettük, a legnagyobb rész­tanácsnok Lombai Imrét óhajtaná kapitánynak. A helyettesítés jövő csütörtöki gyűlésben fog meg­történni. A főügyész is azt nyilvánítá , hogy ha osztálya jelen helyzetében hagyatik, aligha­nem leend kénytelen Lángot követni. Mert volt 11 ügyész helyett most csak 4 dolgo­zik bureaujában. Ennyivel nem lehet meggyőzni a mun­kát. Ha­sonlóan a tanácsi jegyzőségnél 9 helyett most csak 5 van alkalmazva 1­3 ingyen segéddel , kik közt van ollyan is, ki már négy év óta dolgozik minden fizetés nélkül. Ez nemcsak káros , mert a közügyek folyamát nehezíti , hanem illetlen is a város tekintélyéhez , hogy évekszámra ingyen végeztessenek dolgai. A lánczhíd körül is előjöttek némelly bajok. Már 10 év óta kell a városnak perlekedni, hogy a társaság a híd­főnek elfoglalt térért kármentesítést adjon. Mindeddig hasztalan. Ez ülésben kinyilatkoztattatott, hogy az uj hídon a város egy lelket sem engedend átmenni addig, mig nem kármentesittetik.­­ A part felemelését a város 28 láb magasságra teljesitendő. A díjrendszer és hivatali fizetések tárgyában a kor­mány által készített előterjesztés felolvastatott. Ennek far­máról máskor. De annyit mondhatunk, hogy maguk azon nyilatkozatok, mellyek a rendőrségi, ügyészi és jegy­zői hivatalok köréből tétettek, elegendők elismerésére annak, hogy valóban sem a jelen hivatalnokok száma nem elegendő a bírói és közigazgatási ügyek pontos kezelésére — sem azon fizetés, melly most adatik, sokaknak pedig nem is adatik, nem czélszerű arra, hogy a tisztviselők részrehajtatlanok legyenek, és más, tán kissé nem is illő vagy jogos forrásokhoz ne forduljanak. Curiosum gyanánt megemlíthető, mikép biró Giaffi indítványára azon ügyvédek ellen, kik a kormányhoz a taksa-rendszer ellen folyamodtak , actió rendeltetett el illetlen és sértő kifejezéseikért. A múlt közgyűlésen a komáromiak felsegéllésére 600 pft rendeltetett ajándékkép kiadatni. — Pozsonyból irja a helybeli német lap. Nov. 20-kan reggel korán 4 órakor megkisértének a csapatok, mellyeket az éhség kényszerít földünkön requirálni, Schlosshofból Neudorfra beütni. Lehet, hogy más stra­tégiai kinézése is volt Windischgratznek. Annyi bizonyos, hogy tegnap, a mondott időben jelentékeny hadsereg jött át a Morván, s a mi seregünket, melly ott előőrül állott, visszanyomá. De hamar összeszedvén magokat, az osztrák sereget 24 ember veszteséggel visszaverte. A stá­jer vadászcsapat különösen kitünteté magát ez alkalom­mal. Részül­kről 4 erősen sebesitett van. A Morva hidját gránátaink fölgyurták, s nehezen sikerülene az ellenség­nek e környékrei átjövetelre egyhamar utat nyerni, miu­tán a túláradt Morván sem lovasság, sem gyalogság át nem gázolhat. Tegnapelőtt Bécs környékén, a­mellytől úgy­szólván hermetice el vagyunk zárva , erős árgyuzást hallottunk. Az osztrák seregek közt kiütött meghasonlásról be­szélnek s különösen Auerspergről mondják , hogy a Windischgratz eljárását nem helyesli, s nyíltan és határozottan felszólalt ellene (?). Talán a bécsi nép maga is feltámadt a katonai zsarnokság ellen. Annyit egész bi­zonyossággal állíthatunk, hogy Bécsben a democratia nincs olly egészen elnyomva, mint a szerencsétlen előz­mények után várni lehet­. Ennyit a pozsonyi lapból. Kik Pozsonyból jöttek , beszélik, hogy az ellenséges csapatból sokan átjöttek már hozzánk, az éhség miatt. — Bogsabánya, november 15-kén. A had­ügy­ministerhez jött tudósítás. Ma dicső napot éltünk. Hazánknak Krassó megyét talán megtartottuk 320 főből álló csapattal, u. m. ora­­viczai mozgó század, a lugosi mozgó csapat és az erdélyi honvéd egy részeivel, 4 század végvidéki katona ellen. Appel generális és Gerlics alezredes személyes vezényle­tével , 4 álgyu és 2—3000 nyi néptömeg ellen, — egész nap folytonosan vívtunk, mig estve felé a torlaszokoni kirohanás által az ellenséget végkép megszalasztottuk. Veszteségünk számát még nem tudom. Halottaink között van Bónis János erdélyi honvéd hadnagy is. Appel generális háromszor hitt fel feladásra, és pedig harmadszor úgy, hogy ha meg nem adjuk magunkat, a várost hamuvá égeti, minket pedig egytől-egyig legyil­­koltat. Két első felhíváséra nem válaszoltunk, csak a harmadikra azt, hogy készek vagyunk utóló csepp vé­rünkig magunkat védeni. A ki ismeri Bogsán fekvését, nem fogja hinni, hogy olly kis erő egész nap tarthatta magát, — három részről egyszerre támadtattunk meg, — és csak Asboth őrnagy­eszélyessége és már több ízben tanúsított ügyessége által lettünk e nap hősei, úgy szerencsénkre 4 álgyu és derék tüzéreink voltak, kik mindjárt eleinte két ellenséges ál­­gyut demontiroztak. Az egész csapat hősiesen viselte magát. A lugosi nemzetőrség, melly Oláh-Bogsán felül épült torlasznál állott, nem jött a tűzbe; közülök 17 egyén mint csatárok, jól viselték magukat. Kapitány Fejér, főhadnagy Szívós és Somlay külö­nösen kitüntették magukat. Az erdélyi honvédek hősie­sen harczoltak. — Mármaros-Sziget. A megyém kebelé­­beni Borsa helységnél történt ütközetről olly ferde köz­leményeket olvastam , és olly egyének által közlötteket, a­kik az illy körülmények alkalmával a történetekről csak odahaza szeretnek értesülni hogy szükségesnek tartom,azon napi (oct. 28-iki) eseményeket előadatni, én, ki büszkének érzem magamat, hogy a Borsát megtámadott bátor szigeti nemzetőrség elősoraiban küzdöttem. Borsa megtámadása el volt halasztva, mig a rögtö­nözve felszerelt egy pár szigeti s egy szabolcsmegyei álgyu a táborba hozatik. Táborunk ekkor csak 1500 főnyi volt. Köztünk hire terjedt, hogy a borsaiaknak az ütközet pil­lanatában több százra menő erdélyi oláh határőrök leen­denek segítségül. A támadás napján oct. 28-kan déltáj­ban, táborunk közelében az oláhok néhány lövést tettek. Nemzetőri őrnagyunk, Péterfi András, nem késett a me­­gyénkbeli öt városi csapatokat azonnal fegyverbe állítani, miután a szabolcsi csapatok választott őrnagya, Kállai Manó, csapatával szinte hasonlón tőn. Csak­hamar ezután őrnagyunk jónak látta, századainkkal Borsa felé egy kis kutató kirándulást tenni, így húzódván mindig köze­lebb Borsához, világosan ki lehete venni , hogy a csatalánczban állított oláhok fegyveres ereje nem olly nagy, hogy a rögtöni megtámadást gyávaság nélkül el­halasztani szükség lett volna, és a támadásra kész szigeti nemzetőrségnek fél századát s a vadász­­csapat egy ré­szét, Asztalos Albert vezérlete alatt, őrnagyunk támadásra parancsolta. Ezek tették a tulajdonképeni ütközetet. A Stamberger hadnagy csapata csak akkor nyomult elő, mi­dőn már ellenállás nem is volt, és épen e tények valódi fölfejtése az, mit századunk irányában s több, az ütközet­ben részt vett szigeti polgárok felhívására tenni el nem mulaszthatók. De lássuk a következményeket. Miután néhány oláhot lelőttünk, s többeket megsebesítünk, Borsát felgyújtottuk. Nem áll azonban, hogy Borsát a végenyé­­szettől csak Szaplonczai József képviselő mente meg eré­lyes föllépésével, s hogy a szigeti nemzetőrség felette bo­­szankodott azon, miszerint a szabolcsiak a tüzet eloltották, mi szintén valótlan. Ha a szigeti nemzetőrök keblében nem lett volna némi szánalom a félrevezetett oláh nép iránt, Szaplonczai Józsefnek , minden szónoki tehetsége mellett is, csak tanyái­ól lehetett volna Borsát megismerni Borsa felgyújtását parancsból tettük. Egyébiránt a vég­eredmény az, hogy két oláh asszonyt s oláhot s még egy magyart is, ki az oláhokat fegyver-kovácsolása által se­­gítő, a még most is működő rögtönitélő bíróság kötélre kivégeztetett. Egy öreg szigeti polgár , Balázs Már­ton 64 éve daczára is, ifjúi hévvel harczolt. — Kovár Sándor, szigeti n.­ő. Őrmester. — Kő­vár vidék­éről írják nov. 15. E táj, Belső Szolnok nagy részével, az oláh lázadástól és kegyetlen­­kedésektől ki van tisztítva. A szatmári nemzetőrség­é önkénytesek, kikhez később ugocsaiak és szabolcsiak­­ csatlakoztak, a legszilárdabb hazafiai lelkesedéssel mű­ködtek Katona Miklós vezénylete alatt az oláhok fékezésén és szétütésén. Katonán kívül igen szép részt von a fáradalmakban gr. Teleki Sándor kormány­biztos is. Szatmári vitézeink legelőször is Katalin falunál tüntet­ték ki magokat. Alig 60 huszár ott többet három ez. oláhnál szétvert. 90-nel több esett el, 90—100 megse­­besült, számos ló, marha és több oláhok elfogattak. Ezután Kővárvidéke és Belső Szolnok megmentésén indult hős seregünk. Magyar-Lápos és Domokos Belső-Szolnokban fek­szenek. Mindkettő magyar helység, körülöttök peái mindenfelé oláh lázadók, T­i­m­b­u­­ rablócsordái dühönn­­ek. A rablófőnök e szegény magyar helységeket különö­sen kitűzte dühe és zsákmánylás­a czéljául. Erre az állj is ösztönöztetett, mert ezen helységek útjában álltai mell­­et legyőzetésük nélkül tovább nem folytathatott. Midőn Timbul od­­ vége felé e vidékre betört, Felsi S­z­ő­c­s­ö­n ütötte fel táborát. Mondják, mintegy háro­­ezerre ment seregének száma. Onnan küldözgeti Lápos és Domokosra szeneteket és parancsokat. Elő­ azt kívánta, hogy a lakosok maradjanak békében ő nem akar bántani senkit, csak bocsássák őt tovább Sz f­badon, akadály nélkül. Később nove első napjaiban­ követelte, hogy tegyék le fegyvereiket és küldjék azok hozzája. Becsüleletesebben már nem lehet a honpolgár­nak viselni magát, mint a­hogy viselik magukat a lápii és domokosi polgártársaink. Timbul feldúlással, felép­­téssel, kirablással fenyegető azon falukat és becsüli» magyar lakóit, ha fegyvereiket ki nem adják. De ők i1 sok s becsületes polgárok maradtak végső perczig. A­romszor , négyszer szent hozzájok Timbul, de a vált mindig csak az Ion: csak a magyar kormánynak enged­­meskednek, s csak annak adják ki fegyvereiket, késő­­bek lévén egyig elesni inkább , mint különben csiíta­kodni. Mind a két helység tudta jól, milly veszély által­­­nyegettetik. Azért fegyveres erejük , nemzetőreikig

Next