Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-01-13 / 262. szám
Németország. Hamburgból írják,hogy a dánok, az új év kezdetével Schleswigbe akarnak törni, s egész a holsteini határig előnyomulni, s hírlik újra, hogy Dánia 750,000 font sterlingre menő, 50 centes kölcsönt kötött volna Angliában. Olaszország, Velencze, mint onnan érkezett utasok beszélik, tökélyes gondtalanságban él. A pápa megszökésének híre, szinto oly kevéssé zavaró az embereket, mint a franczia elnökválasztás. Ott egészen a régi élet uralkodik, a közhelyek tömvék emberekkel, s a polgári zenekar művészi játékával gyönyörködtet. Pénz, habár papírból is, nem hiányzik, s az előbbi úgynevezett Carta patriotica, nagyobbrészt kereskedőházak biztosított utalványaira — mint hírlik, 10 milliónyi értékben, van kicserélve. — Feltűnő, hogy a rendőrségi szabályok sokkal szigoruabbak, mint ezelőtt. A Velenczéből távozó utasok, kétszer tartóztatnak fel, s az elsőben a giardinik előtt, gyakran igen szigorú motozás alá esnek. Senkinek 100 ftnál többet készpénzben magával vinni nem szabad. Levelet vinni sem szabad, habár nyitott is. A forgalom Velenczével egyébiránt épen nincs akadályozva, s naponként minden irányból érkeznek élelemszerek s ruhaczikkek, s főkép Triesztből. Sicilia, Palermo, dec. 19-én a parlament azon rendeletet, mellynél fogva Ferdinand s dynastiája a siciliai koronát elveszté, megnyittatott. Turin, dec. 19-kén tartott követkamarai ülésben, 117 szavazat 141 ellenében azon 1.javaslat elfogadtatott, melly a szardíniai kormánynak megengedi Velenczének, jan. 1-jétől kezdve havonként 600,000 lírából előlegezést adni. Mit a női tudósítások szerint 6 fiatal embert, kik a Corson veres Garibaldi-öltönyben, kakaótollal ékített kalappal, körüljárkáltak, s a fiatal Stutzer diákoktól nagy tetszést nyertek—elfogtak, de 48 órai bezárás után ezon rendelettel, hogy Milánóból rögtön távozzanak, kieresztettek. Mestrei dec. 29-iki tudósítások szerint Malageranak, az oláhbánáti határőrök általi bevétele nem igaz. Francziaország. tositani fogjuk neki e megbecsülhetlen javát, melly nélkül nyert szabadságainak egyikét se ik élvezhetné. Ha egészségem engedné, már köztetek volnék, mert érzem a szükséget azon ezredeket megismerni, mellyeket még nem láttam és újra megkötni az ismerettséget, melylyek fáradságaiban s dicsőségében Afrikában osztozom. A mint erőm engedi, nálatok leszek. Mindaddig teljes bizalommal nyugszom meg azon jó szellemben s fegyelem szokásokban, mellyek hagyományként élnek köztetek. Gondosan ápold ezeket soraitokban azon érdemes s ügyes vezér (général) , kit az alpesi sereg parancsnokságában követek, s kitől meg vagyok győződve, csak fájdalommal váltok meg. —Bugeaud, D’ Isly tábornagy. Bugeaud tábornagynak e szavai egészek azok, mellyeket, kivéve az idő, viszonyok különbségét, Lajos Fülöp ő felsége alatt tartott. Bugeaudnak múltja, hirdetője igazi gondolatának, s azoknak, kik őt az alpesi sereg parancsnokává tették. Serege nem fog Olaszhonba nyomulni, de Lyon falai közt láthatná, ha szükség volna júniusi s iszonyait megnyitani. Pár is. Az uj frank ministeri változást, mellynek következtében a ministeriumból a republicanus elem kimaradt, közöltük. Éhez egy frank lapnak azon factumon épült tudósítását, hogy mindazon egyének, kik Lajos Filep elűzésével a kormányból kimaradtak most újabban alkalmaztatnak , sőt magasb hivatali rangot nyernek, — teszszük. Ehez csak annyit teszünk, hogy a dolgok uj fordulaából világos, miszerint valamint soha, úgy most sem lehet a frank interventióban bizni. — Ó év utolsó napján eetve, egy ember a munkások osztályából az uj hídon felszólít egy embert, hogy bizonyos nyalábot pár perczig tartson meg. Ezzel a Seinébe ugrott. Rögtön csolnakok siettek megmentésére, de az éj sötété miatt nem lehete feltalálni. A nyalábban némi érvénytelen portékák s egy irat volt, mellyben tudatja, hogy a nyomor következtében ölte magát a vizbe. — Mondják, hogy az alpesi seregben szőnyegre jövend , hogy az alpesi sergeket elhelyhezik. — Párisban több felől hallván vive Fempereur kiáltást, az elnök rendeletben kiadta, hogy az illyen csendháborítók üldöztessenek. Még korán is lenne ?!.... — Gommeban zendülés ütött ki. Az elnök kényszerítve volt megszaladni. — A mozgó őrsereg, nem sok vonzalommal viseltetik a köztársasági elnök iránt. A mars mezején nagy katonai szemle tartatott. Pá r is , dec. 28. A török követ tegnap Bonaparte elnök által fogadtatott, kinek megbízóleveleit átadá. — Libour, az új párisi érsek, a pápához indult Gaetába, hogy vele a franczia egyház boldogsága felett tanácskozzék. — Cavaignac visszavonultságában nagy politicai tevékenységet fejt ki, melly legközelebb egy uj parlamenti clubb alkotásában jelentkezik. Az a rue Neuve Saint Georgeban, bár képviselőnél tartja gyűléseit, s tegnap este 72 tag volt jelen, kik között Senard, Degoussée, Billault Havin Tillancourt, Perrée, Thomas, Laszbiére s. a. t. Bugeaud tábornagy (maréchal) következő napi parancsot bocsátott az alpesi sereghez. Katonák az alpesi seregben! A köztársaság elnöke nem tisztelhette volna meg jobban hosszú pályámat, mint midőn vezéretekül nevez ! Ez nékem azon bizonyságot nyújtja, hogy ujjnagy szolgálatokat hozhatok Frankhonnak, ha majd olly körülmények jelentkeznek, mellyekben vitézségtökre, s feláldozástokra leene szüksége. Hat éves háború Afrikában nekem eléggé tanulták, hogy ifjú seregeink nem fajultak el, s képesek a köztársaság, s a császárság seregeit elérni. Ti jobb polgárok vagytok, sem hogy a háborút kívánnátok, de ha kitörne, ti mindnyájan elfogadnátok. Ti, ez alatt a törvény szilárd biztosítói lesztek. Ti mindnyájan tudjátok, hogy a rend az igazi szabadságnak , a közboldogságnak legfőbb biztosítéka; hogy a rend szükségesebb a dolgozók tömegeinek, mint azon osztályoknak , mellyek munka által jobb létet élveznek. Semmi nem gyümölcsöz inkább a népnek, mint rend. Ti szintúgy, mint mi a nép gyermekei vagyunk, tehát biz Tárna. Az utitárs. Novella. Irta Holst János. (Folyt.) Az előnapon, mielőtt Velenczéből elutaztam, búcsúzni valók nála, s ekkor jelentetett be egy Saint-Felix nevű lovag, ki a padrónak kivánna udvarolni. Nyomban reá egy igen fiatal Franczia lépett a szobába, kit már többször a márk téren s a színházban láttam volt. Ő feltűnő szép férfiú volt, s a történeti vörös szalagot viselő gomlyukában. Könnyen, de még is tisztelettel köszönt a padrónak, ki nyájasan elébe ment. — Bocsásson meg tiszteletre méltó atya, szólt ő, ha azok számát szaporítom, kik önt naponkint terhelik. Én azonban nem kíváncsiságból jövök hanem nagybátyám F. bibornok Párisban, ki önre mindig a legnagyobb tisztelettel emlékszik , erősen szivemre kötötte, hogy ennek köszöntéseit meghozzam, s nevelő intézetét megnézzem. Az elsőt, mint magából értetik, örömmel teljesítem, de az utóbbi, őszintén megvallom, legtávolabbról sem érdekel. Azért látogatásomat egy kissé soká halasztom, de mivel holnap este tovább utazom, már alkalmatlankodnom kell önnél, mert nagybátyám e pontban nem tréfáz. A jó padre mosolyra fakadt. —Köszönöm a bizalmat — felelte — mellyel irántam viseltetik; szeretem a nyíltságot s tudom azt becsülni. Bocsásson egy pillanatig, azután remélem sikerülni fog, a nélkül, hogy türelmét szerfelett megkísérteném, önnek annyit megmutatni, hogy képes leendő Eminencziáját kielégíteni. — A derék padre ezután szívélyesen átölelt, szerencsés utat jövendölt s kivánatival kisért. Udvariasan köszöntött a Párisi, s tekintete mondani látszott: boldog ember, kinek nem kell a nevelő intézetet megnézni ! Mint irigylem, hogy készen vagy! — Másnap, midőn már alkonyodott, a canal granden a nagy postasajkába száltam, melly az utazókat Fuzinába viszi. Innen Paduán át Ferraráig a gyorskocsin szándékoztam menni. A helyek a hajó födött részében (la padiglione) már el voltak foglalva, s igy szabadon tekinthetem szemeimmel a széles vizöblöt, melly folyóként futja keresztül a Lagunavárost, minden irányban küldvén el ágait. A csatorna számtalan sarkával s gondolával volt elborítva, előttem a ponté rialto boltozó merész márványiveit, boltok s menők által élénkítve ; a csatorna két oldalán hosszú sorban ragyogtak a komoly, sötét paloták. Változatos építésök keletkezésük különböző időszakára mutat, széles és szilárd márványlőik már évszázadok óta daczolnak a hullámok csapkodásaival s a legritkább műkincseket foglalja belsejök. Hallgatva szállt le az éj, s a gondolierik meggyúrták lámpájukat. Mélsead uralkodott már a sötét, szűk csatornák fölött, csak az evezők csapkodásától szakasztja félbe , vagy a rövid jellemző kiáltás által, mellyel a gondolierik egymást intik, s a habok tompa hangon beszéltek az iszonyokról, mellyeket láttak, az áldozatokról talányos mélyek "rejt. E nevezetes városnak képe, melly hajdan mint az Adriai tenger királynője, a távol kelet fölött terjeszté ki kormányát, és zsákmányolt kincseivel ékesité templomait s palotáit, melly Stambult, Candiát, Cyprust és Moreát hóditá meg, melly a hatalmas Genuát s Lombardia leggazdagabb városait győzte meg — képe e büszke városnak még egyszer elvonult lelkemben. Elmúlt az idő, mellyben Velencze hajói minden tengeren találkoztak, hol Európa fejedelmei rettegtek a köztársaság hatalomszava előtt, midőn a párkorosítás érczszárnyaival fenyegető átröpdösni az egész világot. Már rég kiesett a palota az Adria királynő kezéből, s még is e város nekem most enyésztében s gyöngeségében, de megtartva minden nevezetes maradványait, sokkal érdekesbbnek látszott, mint hajdan hatalmas nagyságában. Mindegyike e maradványoknak egy levelet képez Velencze elzárt történetében; a dráma végére játszatott, de szövevényes s véres eseményekből álló dráma volt. A Márk templom byzanz-germán épitése, török kúpjai s bronze ajtói,építészeti czikornyái, sokféle márvány és agatoszlopai, mozaik képei s aranyfestése — mindezek Velencze gazdagságának és hatalmának történetét beszéli, s mellyet mind erről ollykönnyen mint egy lapról,le lehet olvasni. A pompás dogepalota, az óriás lépcsővel oldalán, s a két véroszlopokkal, mellyek közt Marino Faliero fejeztetett le, a rettentő inquisitiói itélőszék, a kis, titkos ajtóval, mellyen a szerencsétlen áldozatok vezettettek át,vagy az ólomfödelek alá, mindnyájan élő s rettentő episodákat foglalnak magukban. A három karcsú , magas, vöröses oszlop a templom előtt, a Napoleon palota, a Márk tér mái oldalán a Napoleonkert, a viva dei Schiavoni alatt, érdekes ellentétek,világ és árnyék magasságból és esésből e büszke drámában. Illy gondolatok vonultak át elmémben Paduáig, hol a gyorskocsi az újonan épített Pedrochi kávéház előtt megállt, hogy lovakat váltson, s az utazóknak egyszersmind időt engedjen, hogy a világ legszebb kávéházában magukat kissé felfrissíthessék. Noha késő éjjel volt, mégis minden lámpa égett s a pompás épület tükörüvegének s márványának végtelen tömegével s gazdag aranyzatával, mintegy tündérpalota ragyogott a hideg téli éjben. Egy heves szóvita a teremek egyikében magára vonta figyelmemet; mindig élénkebb jön, s közelebb léptem és — ifjú Francziámat p Hantam meg, ki egész testével mozogva, egy pinczérrel pörölt. Mind arra, mit a Franczia legnagyobb tűzben szeirdatlan nyelvgyorsasággal előhozott, a szegény pinczér csak azt felejé : „Scusi Signor, non la capisco!“ de ezen „non capisco“ mindig vadabbá s féktelenebbé tévé az ifjú arszlánt. Azonban igazat kellett a pinezérnek adnom, mert valóban lehetlen volt, csak egy szót is e nyelvből érteni. Franczia volt,de olasz hangnyomattal s olly özönével az are és ere, ini és oni-ra való végződéseknek , hogy azt egy lélek sem lett volna képes megérteni. A Párisi mérge most tetőpontját érte el, hadonázott karjaival s rugdalt lábaival. — Spreke Sie deutsch ? kiáltó rögtön a pinezérnek, mintha az utósó kísérletet akarná tenni, hogy megértse. — O g’wisz, Euer Gnaden! I bin jaan Oestreicher ! felelt a pinezér a integetett fejével azon örömteljes várakozásban, hogy végre megértetik. — Az jó önre nézve, mert én abból egy szót sem tudok, felelt az arszlán francziául, s minden különös zavar nélkül folytatá előbbi beszédét. Ezen bal sikerült próba után, a pinezért egészen lesújtani, idején tartoni a jelenetnek, melly a többi jelenlevőket a Freczia rovására mulatni kezdé , véget vetni. Hozzá akartam épen menni,s magamat tolmácsul ajánlani, de ekkor pillanta meg a Párisi s a meglepetés örömfelállásával sietett elém. — Ah, mint örvendek, hogy önt itt találom! mondi, s mint régi ismerősnek, oda nyujtá kezét. Nem szemtelenség ez ezen olaszoktól? Nem akarnak bennünket érteni! Midőn Páriát el akarom hagyni , hogy ezen kirándulást tegyem Olaszhonba, nyolcz nappal azelőtt feltettem magamban, a nyelvet igazin megtanulni , hogy annál honosabban érezzem itt magamat. S valóban el is kezdtem néhány könyvet olvasni. De csakhamar észrevévén, hogy ez tökélyesen felesleges. Mint minden egyebet, mi valamit ér, úgy nyelvöket is tőlünk kaptak az olaszok. Az nem egyéb, mint franczia, csakhogy az bizonyos módban zenére van alkalmazva. Néhány betűknél görög nyelvek, másokat ismét nevetséges lágysággal ejtenek ki, — ez az egész különbség. Az illyféle mesterséget egy franczia az első pár órában fel szokott fogni, minek tehát egy nyelv tanulására még az időt vesztegetni, melly már a bölcsőtől kezdve a mienk volt! De az olaszok ezt nem akarják elismerni s azért nem akarnak bennünket érteni. A nélkül, hogy e nevetséges állítások cáfolásába csak legkevésbbé is ereszkedném, félreértését a pinczérrel kiegyenlítem, s a beszédet más tárgyra fordítom. A lovag rögtön átváltozottnak látszott; merő udvariasság s nyájasság volt, a legválasztottabb kifejezések árjába fakadt azon szerencse felett, hogy velem találkozott s legalább egy részét utjának társaságomban teheti. Ez alatt a Conducteur az ajtóba lépett jelenteni, hogy befogatott. — Conducteur úr! szólt hozzá a Párisi, ön igen nagyon lekötelezne, ha helyét a coupában ezen ur mellett átengedné. Ő meghitt barátom — másodszor látott épen életében — s én társaságát csak igen sajnálva nélkülözném. Jó tudom, hogy áldozatot kívánok öntől, de a kocsiban senki sem akar érteni, órahosszáig egy szót sem szóltam s meghalok unalomból. — A Conducteur mosolyogva felelt, hogy örömmel kész kívánságát teljesíteni. M031 már merő vidámság, s háladatosság lett az ifjú lovag: operaariit kezdett danolni s a mint kiment az ajtón, arczul csípte a pinezért, egy pár csengő húszast nyomott kezébe. Én a francziákat sokkal jobban ismerem , semhogy udvariasságukba s barátság állításaikba több becset helyeznek, mint érdemelnek. Azonban épen nem hamisság, ha a franczia illyképen fejezi ki magát. A franczia nyelv ép olly gazdag, udvarias, hízelgő a szólásmódokban, mint szegény azokban a dán. Ők elfogulatlanul s természetien élnek a kifejezésekkel, s fölötte csudálkoznának, ha sejthetnék, hogy eszébe jut valakinek, minden szót betűértelemben venni.— Lassanként az utitárs érdekelni kezdett, mert romlatlan sziv csillogott át minden gyöngeségein, s csacskaságában olly természeti naivság tükrözé magát, mellynek bizalmat kellett ébreszteni. Ehhez járult, hogy ő mindig jó kedvben, szilaj és vig, simulékony s udvarias volt, s hogy ő majd egy helyes ötletet, majd egy nevettető anekdotát hozott elő. Ha az ember csak mulatságból utaznék, jobb társalgót nem találhatna, mint ifjú franciámat. Alig voltunk egy-két óráig együtt, már megtudtam, hogy ő Lajos Fülöp fiánál, az ifjú Joinville hercegnél, ki 20