Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-01-13 / 262. szám

Németország. Hamburgból írják,hogy a dánok, az új év kezde­tével Schleswigbe akarnak törni, s egész a holsteini ha­tárig előnyomulni, s hírlik újra, hogy Dánia 750,000 font sterlingre menő, 5­0 centes kölcsönt kötött volna Angliában. Olaszország, Velencze, mint onnan érkezett utasok beszélik, tökély­e­s gondtalanságban él. A pápa megszökésének híre, szinto oly kevéssé zavaró az embereket, mint a franczia elnökválasztás. Ott egészen a régi élet uralkodik, a köz­helyek tömvék emberekkel, s a polgári zenekar művészi játékával gyönyörködtet. Pénz, habár papírból is, nem hiányzik, s az előbbi úgynevezett Carta patriotica, na­gyobbrészt kereskedőházak biztosított utalványaira — mint hírlik, 10 milliónyi értékben, van kicserélve. — Feltűnő, hogy a rendőrségi szabályok sokkal szigo­­ruabbak, mint ezelőtt. A Velenczéből távozó utasok, kétszer tartóztatnak fel, s az elsőben a giardini­k előtt, gyakran igen szigorú motozás alá esnek. Senkinek 100 ftnál többet készpénzben magával vinni nem szabad. Le­velet vinni sem szabad, habár nyitott is. A forgalom Ve­­lenczével egyébiránt épen nincs akadályozva, s naponként minden irányból érkeznek élelemszerek s ruhaczikkek, s főkép Triesztből. Sicilia, Palermo, dec. 19-én a parlament azon rendeletet, mellynél fogva Ferdinand s dynastiája a sici­­liai koronát elveszté, megnyittatott. Turin, dec. 19-kén tartott követkamarai ülésben, 117 szavazat 141 ellenében azon 1.javaslat elfogadtatott, melly a szardíniai kormánynak megengedi Velenczének, jan. 1-jétől kezdve havonként 600,000 lírából előlegezést adni. Mit a n­ő­i tudósítások szerint 6 fiatal embert, kik a Corson veres Garibaldi-öltönyben, kakaótollal ékített ka­lappal, körüljárkáltak, s a fiatal Stutzer diákoktól nagy tetszést nyertek—elfogtak, de 48 órai bezárás után e­zon rendelettel, hogy Milánóból rögtön távozzanak, ki­eresztettek. Mestrei dec. 29-iki tudósítások szerint Malagera­­nak, az oláhbánáti határőrök általi bevétele nem igaz. Francziaország.­ tositani fogjuk neki e megbecsülhetlen javát, melly nél­kül nyert szabadságainak egyikét se ik élvezhetné. Ha egészségem engedné, már köztetek volnék, mert érzem a szükséget azon ezredeket megismerni, mellyeket még nem láttam és újra megkötni az ismerettséget, mely­­lyek fáradságaiban s dicsőségében Afrikában osztozom. A mint erőm engedi, nálatok leszek. Mindaddig teljes bizalommal nyugszom meg azon jó szellemben s fegyelem szokásokban, mellyek hagyományként élnek köztetek. Gondosan ápold ezeket soraitokban azon érdemes s ügyes vezér (général) , kit az alpesi sereg parancsnokságában követek, s kitől meg vagyok győződve, csak fájdalommal váltok meg. —Bugeaud, D’ Isly tábornagy. Bugeaud tábornagynak e szavai egészek azok, mellye­ket, kivéve az idő, viszonyok különbségét, Lajos Fülöp ő felsége alatt tartott. Bugeaudnak múltja, hirdetője igazi gondolatának, s azoknak, kik őt az alpesi sereg parancsnokává tették. Se­rege nem fog Olaszhonba nyomulni, de Lyon falai közt láthatná, ha szükség volna júniusi s iszonyait megnyitani. P­á­r i­s. Az uj frank ministeri változást, mellynek következtében a ministeriumból a republicanus elem ki­maradt, közöltük. Éhez egy frank lapnak azon factumon épült tudósítá­sát, hogy mindazon egyének, kik Lajos Filep elűzésé­­vel a kormányból kimaradtak most újabban alkalmaztat­nak , sőt magasb hivatali rangot nyernek, — teszszük. Ehez csak annyit teszünk, hogy a dolgok uj fordula­­­ából világos, miszerint valamint soha, úgy most sem le­het­ a frank interventióban bizni. — Ó év utolsó napján eetve, egy ember a munkások osztályából az uj hídon felszólít egy embert, hogy bizo­nyos nyalábot pár perczig tartson meg. Ezzel a Seinébe ugrott. Rögtön csolnakok siettek megmentésére, de az éj sötété miatt nem lehete feltalálni. A nyalábban némi érvénytelen portékák s egy irat volt, mellyben tudatja, hogy a nyomor következtében ölte magát a vizbe. — Mondják, hogy az alpesi seregben szőnyegre jö­vend , hogy az alpesi sergeket elhelyhezik. — Párisban több felől hallván vive F­empereur kiál­tást, az elnök rendeletben kiadta, hogy az illyen csend­háborítók üldöztessenek. Még korán is lenne ?!.... — Gommeban zendülés ütött ki. Az elnök kénysze­rítve volt megszaladni. — A mozgó őrsereg, nem sok vonzalommal viseltetik a köztársasági elnök iránt. A mars mezején nagy katonai szemle tartatott. P­á r i­s , dec. 28. A török követ tegnap Bonaparte elnök által fogadtatott, kinek megbízóleveleit átadá. — Libour, az új párisi érsek, a pápához indult Gaetába, hogy vele a franczia egyház boldogsága felett tanács­kozzék. — Cavaignac visszavonultságában nagy politicai te­vékenységet fejt ki, melly legközelebb egy uj parlamenti clubb alkotásában jelentkezik. Az a rue Neuve Saint Ge­orgeban, bár képviselőnél tartja gyűléseit, s tegnap este 72 tag volt jelen, kik között Senard, Degoussée, Billa­­ult Havin Tillancourt, Perrée, Thomas, Laszbiére s. a. t. Bugeaud tábornagy (maréchal) következő napi paran­csot bocsátott az alpesi sereghez. Katonák az alpesi seregben! A köztársaság elnöke nem tisztelhette volna meg job­ban hosszú pályámat, mint midőn vezéretekül nevez ! Ez nékem azon bizonyságot nyújtja, hogy ujjnagy szolgá­latokat hozhatok Frankhonnak, ha majd olly körülmények jelentkeznek, mellyekben vitézségtökre, s feláldozástokra leene szüksége. Hat éves háború Afrikában nekem eléggé tanulták, hogy ifjú seregeink nem fajultak el, s képesek a köztár­saság, s a császárság seregeit elérni. Ti jobb polgárok vagytok, sem hogy a háborút kí­vánnátok, de ha kitörne, ti mindnyájan elfogadnátok. Ti, ez alatt a törvény szilárd biztosítói lesztek. Ti mindnyájan tudjátok, hogy a rend az igazi szabadságnak , a közboldogságnak legfőbb biztosítéka; hogy a rend szükségesebb a dolgozók tömegeinek, mint azon osztá­lyoknak , mellyek munka által jobb létet élveznek. Sem­mi nem gyümölcsöz inkább a népnek, mint rend. Ti szintúgy, mint mi a nép gyermekei vagyunk, tehát biz­ Tárna. Az utitárs. Novella. Irta Holst János. (Folyt.) Az előnapon, mielőtt Velenczéből elutaztam, búcsúzni valók nála, s ekkor jelentetett be egy Saint-Felix nevű lovag, ki a padrónak kivánna udvarolni. Nyomban reá egy igen fiatal Franczia lépett a szobába, kit már többször a márk téren s a színházban láttam volt. Ő feltűnő szép fér­fiú volt, s a történeti vörös szalagot viselő gomlyukában. Könnyen, de még is tisztelettel köszönt a padrónak, ki nyájasan elébe ment. — Bocsásson meg tiszteletre méltó atya, szólt ő, ha azok számát szaporítom, kik önt napon­kint terhelik. Én azonban nem kíváncsiságból jövök ha­nem nagybátyám F. bibornok Párisban, ki önre mindig a legnagyobb tisztelettel emlékszik , erősen szivemre kö­tötte, hogy ennek köszöntéseit meghozzam, s nevelő inté­zetét megnézzem. Az elsőt, mint magából értetik, öröm­mel teljesítem, de az utóbbi, őszintén megvallom, legtá­volabbról sem érdekel. Azért látogatásomat egy kissé soká halasztom, de mivel holnap este tovább utazom, már alkalmatlankodnom kell önnél, mert nagybátyám e pontban nem tréfáz. A jó padre mosolyra fakadt. —Köszönöm a bizalmat — felelt­e — mellyel irántam viseltetik; szeretem a nyílt­ságot s tudom azt becsülni. Bocsásson egy pillanatig, azu­tán remélem sikerülni fog, a nélkül, hogy türelmét szer­felett megkísérteném, önnek annyit megmutatni, hogy képes leend­ő Eminencziáját kielégíteni. — A derék padre ezután szívélyesen átölelt, szerencsés utat jövendölt s ki­­vánatival kisért. Udvariasan köszöntött a Párisi, s tekin­tete mondani látszott: boldog ember, kinek nem kell a nevelő intézetet megnézni ! Mint irigylem, hogy készen vagy! — Másnap, midőn már alkonyodott, a canal grande­n a nagy postasajkába száltam, melly az utazókat Fuzinába viszi. Innen Paduán át Ferraráig a gyorskocsin szándé­koztam menni. A helyek a hajó födött részében (la pa­­diglione) már el voltak foglalva, s igy szabadon tekinthe­­tem szemeimmel a széles vizöblöt, melly folyóként futja keresztül a Lagunavárost, minden irányban küldvén el ágait. A csatorna számtalan sarkával s gondolával volt elborítva, előttem a ponté rialto boltozó merész márványi­veit, boltok s menők által élénkítve ; a csatorna két ol­dalán hosszú sorban ragyogtak a komoly, sötét paloták. Változatos építésök keletkezésük különböző időszakára mutat, széles és szilárd márványlőik már évszázadok óta daczolnak a hullámok csapkodásaival s a legritkább mű­kincseket foglalja belsejök. Hallgatva szállt le az éj, s a gondolieri­k meggyúrták lámpájukat. Mél­sead ural­kodott már a sötét, szűk csatornák fölött, csak az evezők csapkodásától szakasztja félbe , vagy a rövid jellemző ki­áltás által, mellyel a gondolieri­k egymást intik, s a ha­bok tompa hangon beszéltek az iszonyokról, mellyeket láttak, az áldozatokról talányos mélyek "rejt. E nevezetes városnak képe, melly hajdan mint az Adriai tenger királynője, a távol kelet fölött terjeszté ki kormá­nyát, és zsákmányolt kincseivel ékesité templomait s pa­lotáit, melly Stambult, Candiát, Cyprust és Moreát hódi­­tá meg, melly a hatalmas Genuát s Lombardia leggazda­gabb városait győzte meg — képe e büszke városnak még egyszer elvonult lelkemben. Elmúlt az idő, mellyben Velencze hajói minden tengeren találkoztak, hol Európa fejedelmei rettegtek a köztársaság hatalomszava előtt, midőn a párkorosítás érczszárnyaival fenyegető átröpdösni az egész világot. Már rég kiesett a palota az Adria király­­nő kezéből, s még is e város nekem most enyésztében s gyöngeségében, de megtartva minden nevezetes maradvá­nyait, sokkal érdekesbbnek látszott, mint hajdan hatalmas nagyságában. Mindegyike e maradványoknak egy le­velet képez Velencze elzárt történetében; a dráma vé­gére játszatott, de szövevényes s véres eseményekből álló dráma volt. A Márk templom byzanz-germán épitése, török kúpjai s bronze ajtói,építészeti czikornyái, sokféle márvány és agatoszlopai, mozaik képei s aranyfestése — mindezek Velencze gazdagságának és hatalmának történetét beszéli, s mellyet mind erről ollykönnyen mint egy lapról,le lehet ol­vasni. A pompás dogepalota, az óriás lépcsővel oldalán, s a két véroszlopokkal, mellyek közt Marino Faliero fejezte­tett le, a rettentő inquisitiói itélőszék, a kis, titkos ajtó­val, mellyen a szerencsétlen áldozatok vezettettek át,vagy az ólomfödelek alá, mindnyájan élő s rettentő episodákat foglalnak magukban. A három karcsú , magas, vöröses oszlop a templom előtt, a Napoleon palota, a Márk tér má­­i oldalán a Napoleonkert, a viva dei Schiavoni alatt, érdekes ellentétek,világ és árnyék magasságból és esésből e büszke drámában. Illy gondolatok vonultak át elmémben P­a­d­u­á­i­g, hol a gyorskocsi az újonan épített Pedrochi kávéház előtt megállt, hogy lovakat váltson, s az utazóknak egyszers­mind időt engedjen, hogy a világ legszebb kávéházában magukat kissé felfrissíthessék. Noha késő éjjel volt, mégis minden lámpa égett s a pompás épület tükörüvegének s márványának végtelen tömegével s gazdag aranyzatával, mintegy tündérpalota ragyogott a hideg téli éjben. Egy heves szóvita a teremek egyikében magára vonta figyelmemet; mindig élénkebb jön, s közelebb léptem és — ifjú Francziámat p Hantam meg, ki egész testével mo­zogva, egy pinczérrel pörölt. Mind arra, mit a Franczia legnagyobb tűzben szeirdatlan nyelvgyorsasággal előhozott, a szegény pinczér csak azt felejé : „Scusi Signor, non la capisco!“ de ezen „non capisco“ mindig vadabbá s fékte­lenebbé tévé az ifjú arszlánt. Azonban igazat kellett a pinezérnek adnom, mert valóban lehetlen volt, csak egy szót is e nyelvből érteni. Franczia volt,de olasz hangnyo­mattal s olly özönével az are és ere, ini és oni-ra való vég­ződéseknek , hogy azt egy lélek sem lett volna képes megérteni. A Párisi mérge most tetőpontját érte el, ha­­donázott karjaival s rugdalt lábaival. — Spreke Sie deutsch ? kiáltó rögtön a pinezérnek, mintha az utósó kísérletet akarná tenni, hogy megértse. — O g’wisz, Euer Gnaden! I bin ja­an Oestreicher ! felelt a pinezér a integetett fejével azon örömteljes vára­kozásban, hogy végre megértetik. — Az jó önre nézve, mert én abból egy szót sem tu­dok, felelt az arszlán francziául, s minden különös zavar nélkül folytatá előbbi beszédét. Ezen bal sikerült próba után, a pinezért egészen lesúj­tani, idején tartoni a jelenetnek, melly a többi jelenlevő­ket a Fr­eczia rovására mulatni kezdé , véget vetni. Hozzá akartam épen menni,s magamat tolmácsul ajánlani, de ekkor pillanta meg a Párisi s a meglepetés örömfelál­­lásával sietett elém. — Ah, mint örvendek, hogy önt itt találom! mondi, s mint régi ismerősnek, oda nyujtá kezét. Nem szemte­lenség ez ezen olaszoktól? Nem akarnak bennünket érteni! Midőn Páriát el akarom hagyni , hogy ezen ki­rándulást tegyem Olaszhonba, nyolcz nappal azelőtt fel­tettem magamban, a nyelvet igazin megtanulni , hogy annál honosabban érezzem itt magamat. S valóban el is kezdtem néhány könyvet olvasni. De csakhamar észrevé­­vén, hogy ez tökélyesen felesleges. Mint minden egyebet, mi valamit ér, úgy nyelvöket is tőlünk kaptak az olaszok. Az nem egyéb, mint franczia, csakhogy az bizonyos mód­ban zenére van alkalmazva. Néhány betűknél görög nyelvek, másokat ismét nevetséges lágysággal ejtenek ki, — ez az egész különbség. Az illyféle mesterséget egy franczia az első pár órában fel szokott fogni, minek tehát egy nyelv tanulására még az időt vesztegetni, melly már a bölcsőtől kezdve a mienk volt! De az olaszok ezt nem akarják elismerni s azért nem akarnak bennünket érteni. A nélkül, hogy e nevetséges állítások c­áfolásába csak legkevésbbé is ereszkedném, félreértését a pinczér­rel kiegyenlítem, s a beszédet más tárgyra fordítom. A lovag rögtön átváltozottnak látszott; merő udvariasság s nyájasság volt, a legválasztottabb kifejezések árjába fakadt azon szerencse felett, hogy velem találkozott s legalább egy részét utjának társaságomban teheti. Ez alatt a Conducteur az ajtóba lépett jelenteni, hogy befogatott. — Conducteur úr! szólt hozzá a Párisi, ön igen na­gyon lekötelezne, ha helyét a coupában ezen ur mellett átengedné. Ő meghitt barátom — másodszor látott épen életében — s én társaságát csak igen sajnálva nélkülöz­ném. Jó tudom, hogy áldozatot kívánok öntől, de a ko­csiban senki sem akar érteni, órahosszáig egy szót sem szóltam s meghalok unalomból. — A Conducteur moso­­lyogva felelt, hogy örömmel kész kívánságát teljesíteni. M031 már merő vidámság, s háladatosság lett az ifjú lo­vag: operaariit kezdett danolni s a mint kiment az ajtón, arczul csípte a pinezért, e­gy pár csengő húszast nyomott kezébe. Én a francziákat sokkal jobban ismerem , semhogy udvariasságukba s barátság állításaikba több becset he­lyeznek, mint érdemelnek. Azonban épen nem hamisság, ha a franczia illyképen fejezi ki magát. A franczia nyelv ép olly gazdag, udvarias, hízelgő a szólásmódokban, mint szegény azokban a dán. Ők elfogulatlanul s természetien élnek a kifejezésekkel, s fölötte csudálkoznának, ha sejt­hetnék, hogy eszébe jut valakinek, minden szót betűérte­­lemben venni.— Lassanként az utitárs érdekelni kezdett, mert romlatlan sziv csillogott át minden gyöngeségein, s csacskaságában olly természeti naivság tükrözé magát, mellynek bizalmat kellett ébreszteni. Ehhez járult, hogy ő mindig jó kedvben, szilaj és vig, simulékony s udvarias volt, s hogy ő majd egy helyes ötletet, majd egy nevet­tető anekdotát hozott elő. Ha az ember csak mulatságból utaznék, jobb társalgót nem találhatna, mint ifjú fran­­c­iámat. Alig voltunk egy-két óráig együtt, már megtudtam, hogy ő Lajos Fülöp fiánál, az ifjú Joinville herc­egnél, ki 20

Next