Pesti Hírlap, 1879. január (1. évfolyam, 1-30. szám)

1879-01-22 / 21. szám

Budapest, 1879. 21. szám. Szerda, jan. 22. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész évre 14 írt —­ kr. 9B Hjj a kiadóhivatalban vétetnek fal j • sí Dp ATI Uini a n - ^ i,. Egyes szám 4 kr. SSBI B S HgsiSj JE äs®? fl JpS| Budapesten, nádor-utcza 7. Kiadóhivatal: fl fl&S fljr fl i fl I Ü llfl B h„TO»i«P Ju.mi JL» m.a Budapest, nádci­ntcsa 7. re, .......... minden közlemény intézend*. 7Uj/7N Borraentetlen levelik csak i»­ POLITIKAI NAPILAP^^gW ■»fiTTi i r nr»*m»waBiin’nui—i—iMKrwwawreT'iiBqrTiw >1.11——g—g—im iiiimwi—ij—m NAPTÁR LÁTNIVALÓK d‘ a* “fc^ggyűjtemény; vasárnapon Om. képzőművészeti társulat tárlata (Su­­l megtekinthető. Közvágóhíd a soroksir­­ .­­ d. e. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját­ ház.) Magyar tudományos­­ ut végén a vám mellett. Városházak: * Szerda: katholikus: Vince v. Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig 9—1-ig akadémia (Ferenc-József-téri@tt&t-h,tz )­­ régi a városház-téren, az új a Lipót­protestáns : Vince Nyitra: hétfőn ,i. e. 9—1-ig a képtár , mindennapon. Országos képtár (Eszter- Iparmúzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. az. a.Városi vigadó (redoute) ” .... . "V r­­­í­m­ a régiségek, kedden, csütörtökön házy-féle­ az akadémia palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. .allatkert a város­»» görögorosz: II. Czergely_____[ a szombaton a természettár és a néprajz,___Nyitva : vasáru., szerd. és pont. 9—1-ig._____-Jordán, az udvar távollétében mindig­­ ligetben. _________ A régiek. A hónap vége felé járunk. Ilyenkor kapja a képviselőház a maga diurnumait. Érdeke kívánja tehát, hogy együtt legyen. És bizal­mát is ténynyel kell igazolnia a pénzügyi bizottság iránt, mely az ellenzéknek számban és súlyban történt gyarapodása folytán, a képviselőház költsége címén zsugorisági haj­lamot mutató kormánynyal szemben az or­szággyűlési szükséglet fejében előirányzott összeget minapában jóval felemelte. Ez új évben először ültenek együtt. A karácsonyi és újévi ünnepeket családjaik kö­rében töltötték a képviselő urak. Családjaik meg választóik körében. Voltak optimis­ták, kik ezen körülményből merész logiká­val és még merészebb licencia poétikával azt merték remélni, hogy a­kik mint mamelukok távoztak, mint Paulusok fognak visszatérni. Ez ábrándozókat a viszontlátás megle­hetősen kijózanította. „Gans ging Uber den Rhein, Gans kehrte heim,“ fakadt ki egyik szellemes írótársunk — miután egynéhány in­terview alatt csupa régi Paulust talált. Mintha józanon mást lehetett volna vár­ni ! A kormány fennáll és önbizalmat mutat, az ellenzéki vezérekben pedig a buzgalom és akaraterő annyira alábbhagyott, mint a gyermekben, melynek első rázásra nem gu­rul lábához az óhajtott piros alma. Csoda-e tehát, ha azok is, kiket választókerü­letjük hangulata mameluk hajlamaikban meginga­tott, megtántorodásukat szánva-bánva azokhoz sompolyognak vissza, kik elég ravaszak ön­bizalommal ütögetni mellüket. És a választó­kerületek hangulatának befolyását sem kell valami nagyba venni. Ugyan hány képviselő köszöni mandátumát­­ a bizalomnak, melyet a választók politikai meggyőződésének és belátásának szi­lárdságába és megbízhatóságába vetettek ? ... Hánynak képviselőségében nyilatkozik a vá­lasztó és választott politikai elvének ösz­­szehangzása? Ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy vajmi kevés azok szá­ma. A többséget illetőleg a szavazat a „do ut des , facto, ut facias“ praktikus következ­ménye. Jogosult e annak várakozása, ki politi­kai jogainak egyik legbecsesebbikét anyagi alku árutárgyává alacsonyította, azt maga megbecsmérelte: mástól, és pláne vevőjétől, vásárlójától annak erkölcsi megbecsülését re­mélni ? Jogosult-e annak feltételezése, hogy az árverési győztes­ érdekét választóinak a vásár után megkerült meggyőződésének ál­dozza fel ? Követelhetni-e a választóttól, hogy önzéstelen meggyőződés vezesse a képviselő­házban, midőn szavazatát latba veti ? Ellen­kezőleg, nem kell-e természetesnek találnunk, hogy a képviselő azon költséget, melybe mandátuma került, vagy „in utile“ vagy „in honorifico“ be akarja hozni? Pedig teheti-e ezt máshol, mint a hatalom táborában, a kor­mány szárnyainak árnyékában? Nincs jobb politikai leveli-béka , mint azon képviselők, kiknek titkos vagy nyomja szívüket, kik állás, vagy kitüntetés után áhítoznak. Megérzik jó előre, hogy inog-e a kormány, vagy szilárdan áll, mert az ő számuk ingatja meg állását; tartja fenn a közvélemény azon hullámaival szemben, me­lyek feje felett összecsapni látszanak. Ők tartják fenn, míg a kormány elég ildomos a remény és biztatás mézes madzagát al­kalmazni, és mely kormány nem tenné azt ? Nem kerül semmijébe — csak undora leküz­désébe. És ha évekig tart is ámu­tatásuk — az aspiránsok reménye elpusztíthatlan, s e re­mény biztosítja szavazatukat a kormánynak — addig, mígnem a titkos vagy nyílt ellen­zék soraiban felfedez vizsgaszernök egyet, kiben van erély és akarat, ki a kormányt saját kezébe ragadni törekszik. Tudják, hogy a kormányhatalom azé, ki erős kézzel utána nyúl. S az első válságos percben — övé a szavazatjuk. De hol van az ellenzékben azon erős akarat ? Önbizalom sincs a vezérek arcában, nemhogy az elszántság kifejezése — azok helyét elfoglalni, kiknek működését a hazára vészesnek tartják. Aznap, melyen az ellenzék valamely vezérférfiában az álszerénység az elszántságnak ad helyt — megbukik a jelen kormány. Ad­dig ne csodálkozzunk azon, hogy akárhányszor jönnek is vissza otthonról képviselőink, min­dig — a régiek. A k­épviselőház ma rövid ülést tar­tott, melyen a honvédelmi miniszter bemu­tatta a honvédelmi minisztérium hivatalainak elhelyezésére Budapesten a várban emelendő államépületről s az erre megkivántató költ­ségek fedezéséről szóló törvényjavaslatot. — A fiatal legény becsületes, félszeg meg­jelenése s nagy vállalkozó szelleme megtet­szettek a két fiatal embernek. Angyal, ki maga is félig-meddig Rubens volt, Robicsek­­kel mély értelmű pillantást váltott s a két deák meghitta a fiatal embert, hogy a ma­guk szobáját osztják majd meg vele. Miska ezer örömmel fogadta e meghí­vást; nem is hitte volna, hogy ilyen könny­­nyen megy majd a dolga Bécsben. Angyal mindjárt másnap akarta az uj barátot a festőművészet titkaiba avatni. Miska azonban észrevette, hogy az ő szeretetreméltó maecenása nem igen ért az ecset nemes mű­vészetéhez s erősen ragaszkodott tervéhez, hogy magát az akadémiába felvétesse. A két deák hosszas fontolgatás után elhatározta, hogy a fiatal­embert R a h 1 tanárhoz vezeti, ki akkor a bécsi festészet nagynevű alakja volt. Dobogó szívvel lépett Miska a csillogó műterembe, melyben az ő jövőjének ezer nem ismert titka hevert barokk összevissza­ságban. Még ha egy német szót tudott volna is, aligha felelhetett volna Rahl kérdéseire. A két fiatal deák beszélt helyette. — Rahl vállat vont, sajnálkozva kijelen­ a­­pesti hírlapi tárcája. Asztalosból — festő. Emlékezések Munkácsy Mihály életéből. Hevesi Lajos oly érdekes följegyzéseket közöl a „Pester Lloydsban a nagybirli festő életéből, hogy mulasztás volna azokat közön­ségünkkel meg nem ismertetni. A hatvanas évek épen hogy beköszön­­töttek. Egy szép esős délutánon két fiatal magyar deák sietett a bécsi Józsefvárosból a belváros felé. Megérdemlik, hogy neveiket kiírják ; az egyik R­o­b­i­c­s­e­k Sámuel, a másik Angyal Gyula volt. A két deák pénzmagra tehetett valahol szert, mert­ Rö­mer tennfalt utcai borcsarnokába tart­ottak. Vi­dáman lépdeltek tova s édes anyanyelvükön beszélgettek. A glacis közepén igénytelen külsejű, szikár, borzas fiatal emberrel találkoztak, ki hátán batyut, cipelt. A fiatal ember szerényen szókita meg anyanyelvükön a tovasiető deá­kokat. Beszédükről megismerte, hogy magya­rok s ezért bátorkodott megkérdezni, hol akadhatna itt valahol éji szállásra. — Éji szállásra ? Hát kicsoda maga? — Látják uraim, voltaképen biz’­on asztaloslegény volnék. — És mit keres Bécsben? Munkát? — Az akadémiába szeretnék járni. — Úgy ? De mi nem hiszszük ám, hogy Bécsben asztalosakadémia is volna ! — Én sem, azért is a festészeti akadé­miába szeretnék járni. — Asztalos legény a festészeti akadé­miába ? — kérdék csodálkozva a deákok. — Oh kérem, nem vagyok ám én oly ügyetlen a festészetben. Sok ideig dolgoztam Munkácson is. — Lehetetlen. Hát ott olyan híres fes­tészeti akadémia van? — Szép magyar tulipánokat festettem a majsztrom ágyára és ládáira. Nagyon tet­szettek ezek nemcsak Munkácson, de az egész vidéken. Nem hazudom, ha azt mondom, hogy szívesen fizettek egy-két forinttal is töb­­­bet, ha én pingáltam ki a ládájukat . . . Mindig azt mondogatták az emberek : Miska, menj fel Pestre, vagy Bécsbe és légy festő. Mindig nagy kedvem is volt nekem ehez és mivel a mester nem akart elereszteni, mikor néhány garast összekaparitottam, engedelme nélkül keltem útra. Majd hajón, majd gyalog majd meg egy-két emberséges szekeres ke­gyelméből kocsin jutottam most ide . . . csak éji szállást is találtam volna már ma­gamnak !_______________________________ Mai számunk­­ oldalt tartalmaz.

Next