Pesti Hírlap, 1879. március (1. évfolyam, 59-89. szám)

1879-03-26 / 84. szám

1879. március 26. nekik segíteni, hogy megtarthassák, minek birtokát lelketlen vezéreik vétkes makacsság­ból tették veszendővé. Folyt a munka; küzdelemmel, nehéz fáradsággal, de folyt és haladt. Erősödtünk, kivül és belől, kettős birodalmunk a szabad­ság zászlaja alatt jelentékeny tényezővé küz­dötte fel magát, hatalmát tisztelte Európa, és határain belől a béke magasztos áldása megfogant.... És akkor ismét vihar támadt észak fe­­lelől, a cárok birodalmának rabszolganépe is­mét lóra ült, és megindult szomszédunk el­len nyílt csatába, a cár aranyai pedig ke­rülő utakon beszivárogtak saját otthonunkba, és alattomos gyilkolásra lázították saját test­véreinket. „Konstantinápoly után Bécs és Buda­pest“ hangzott künn a győzők gőgös ajkai­ról, és benn az elcsábítottak suttogva is­­métlék. A ház kigyúlt fejünk felett, füstölög ma is, ismét az élet-halál kérdése előtt állunk. Oroszország tette. A földmívesnek el kell hagynia ekéjét, az iparosnak műhelyét, a szellem emberének tollát, az adózó polgár oda­adja utolsó filé­rét ; készülünk a közel­jövő végzetes esemé­nyeire. Százezrek állnak fegyverben, száz­milliókat emészt föl az őrködés, s még Bosz­nia térein be sem gyepeseitek elhullott fiaink sirhalmai, s a magyar földön még föl sem száradt a gyermekeiket sirató szülők ez­reinek könytől nedves arca. Oroszország akarta ki . . . És annyi égrekiáltó bűn után, mit el­feledni, megbocsátani nem fog sem a magya­rok istene, sem a magyarok nemzete soha, egyszerre Oroszország kegygyei teljesen haj­lik felénk. Nehéz csapás sújtott egy városunkat, mindenütt, merre művelt népek laknak, visszhangra talált a koldussá tett lakók segély­kiáltása, és fölsegélésükre a jószivű emberek ezreket és ezreket küldenek. Oros­ország példát vett róluk, zsebébe nyúl, és alamizsnát ajánl nekünk. Undort kelt szívünkben e hit, és halla­tára megvetéssel fordulunk el a politikai két­színűség nemzetétől. Halálos ellenünktől nem várunk mi jótetteket, nincs oly nyomor, melyben a ma­gyar ily alamizsnát elfogadna. De a Szegediek nevében nem szólhat egyikünk sem, és nincs joga sem kormány­nak, sem hatóságnak, hogy Oroszország kegyelemmorzsáit visszautasítsák, s aztán a politikai eszély is bizonyára mást tanácsol a fensőbb hatalmaknak. Szegedre fog tehát érkezni és ott el­vegyül a jószivü emberek adományával e pénz, hogy segítsen enyhíteni az éhezők, a hajléktalanok nyomorán. Forró köszönettel, hálatelt szívvel fo­gadtunk minden adományt s mint a magyar nemzet iránti rokonszenv bizonyítékainak, ör­vendeni is tudtunk azoknak. De Oroszország ajándékát hidegen vesszük, az ajándékozó danaidák nem lesz­nek nekünk kedvesebbek. Szegedet a Tisza vízállásától függetlenül akarják vízmentesíteni, akkor a közönséges szivattyúk egy­általában képtelenek lesznek megfelelni ezen óriási feladatnak, célzerű volna tehát már most gondos­kodni, rendkívüli vízemelő gépek beszerzése iránt.“ A közlekedésü­gyér úr figyelmébe. Szeged vízmentesítése ügyében ol­vassuk a következőket a „Pester Lloydsban : Maga a vízmentesítés igen nehéz feladat lesz, mert egy rendkívülien nagy víztömeggel kell elbánnunk; a szegedi medence 5000 méter, szélessége 3000 m., tehát 15 millió négyszeg­méter felü­let van vízzel elborítva. Ha fel lehetne tenni, hogy a tervezett körtöltés kiépítése közben a Tisza vize jelentékenyen esnék, úgy az árvíz egy részét közvetlen levezethetnék , de még ekkor is helyes marad a következő okoskodás. Hat-nyolc hüvelykes gőzszivattyú óránként 3000—4000 akót emelhet ki, ami — az elkerülhetlen zavarások figyelembe vétele mellett — 24 óra alatt két­ezer köbmétert tesz ki. Húsz ilyen szivattyú tehát naponkint negyvenezer köbmétert emelhetne ki; ezen víztömeg a fennebbi felületen szét­osztva, egy 2­2 milliméter magas vízrétegnek felel meg, azaz 400 napig kellene dolgoznia a 20 szivattyúnak, hogy egy méterrel csökkentse a víz­állást. Nem folytatjuk tovább számításunkat; elég lesz talán ennyi is, hogy az illető körök figyelme felkeltessék Szeged vémentesitésének rendkívüli nehézségei iránt. Egy bizonyos. S ez az, hogy ha ________PESTI HÍRLAP.__________ A hadsereg köréből. Tegnap még az összes sajtó tele volt cáfolat­tal. Koholmánynak mondták a hadsereg tábornoki karában várható változásokra vonatkozó minden hírt. Ma már a hivatalos lapban találjuk múltkori közleményünknek egyelőre egy részét megerő­sítve. B. Coburg lovassági vezérőrnagy nyugdíjazta­tását, és báró Gaffron megbízását a Debrecenben székelő 15. lovassági dandár parancsnokságával, egy­előre jelenlegi, ezredesi rangjával. Ápril 24-én ő is vezérőrnagygyá lesz. — Múltkori hírünkhöz hozzáte­hetjük még, hogy Nagyohaji Szvetennj vezérőrnagy — ki néhány év előtt a honvédségnél szolgált — Budapestre lesz áthelyezve, mint a 4 lovassági dan­dár parancsnoka. Helyére Prágába megy báró Durckhez. POLITIKAI SZEMLE. Lord Loftus, az egykori sz. péter­­­vári angol követ Bécsben van és ottani tartózkodását meghosszabbította. Bécsi láto­gatásának ugyan nem tulajdonítanak közvet­len politikai célt, de miután az utóbbi napok­ban sűrűbben érintkezett ismert politikai egyéniségekkel, azt hiszik, hogy tapogatózni akar bizonyos hangulatok felől. A lord ezen­kívül Elliot angol követtel, Andrássy gróffa­­l a német és orosz nagykövetekkel ta­nácskozott. A­ki nem hiszi el, hogy Gorcsakov hg. soha se gondolt arra, hogy fellázadjon, az a „Fol. Corr.“ tegnapi számának sz.-péter­­vári levelén tetszése szerint épülhet, ebben világosan megolvashatja, hogy a legutóbbi orosz jegyzékek egyetlen egyet se tartalmaz­tak a nekik tulajdonított javaslatok közül, hanem­ főleg azon kellemetlen következmé­nyektől való aggódásnak adtak kifeje­zést, melyek előállhatnának, ha a berlini szerződés által nyitva hagyott kérdések nem oldatnának meg véglegesen a kabinetek közös egyetértésével. E sajátszerű leckéje a diplo­máciai okmányok olvasási módjának körülbe­lül egyforma magaslaton áll Hamburger I római misziójának megcáfolásával ugyanazon levélben. Ország világ azt beszélte, hogy Hamburger mint Gorcsakov hg. megbízottja ment Rómába, most pedig azt az urat egyszerre Gorcsakov hű sürgö­­nyeinek puszta lemásolójává degredálják és utazására ráfogják, hogy nászutazás. A levél vége igy hangzik: Az egyetértés létre fog jönni és megint a szent-pétervári kabinet lesz az, mely legnagyobb mértékben járult a ker­­ményezéshez. — Nos hát igen, az egyetértés léte fog jönni, csakhogy alkalmasint máskép, mint a Néva partján képzelték. A „Journal de St.-Petersburg“, legalább becsületesen jár el, midőn kifejezi aggodalmát a berlini szer­ződés 16-ik pontja ellen, mely szerint Kelet- Rumélia főkormányzójának, jogában áll török csapatokat segélyül hívni az esetre, ha a tartomány kül vagy belnyugalma veszélyben forog. E pont szerinte illuzóriussá tesze a 15-ik cikk azon tételét, hogy Kelet-Ruméliában a rendet a helyi nemzetőrség által támogatott bennszülött csendőrség tartsa fel. E pontra nézve kell tehát Európának egyetértésre jutni, mert veszélyes dolog volna ily hatalmat egy hivatalnok kezébe adni, ki ezzel esetleg visz­­sza is élhetne.­­ Eszerint kétségtelen, hogy Oroszország módosíttatni akarja a berlini szerződést, s miután Angolország vonakodik ehhez beleegyezését adni, mint Konstantiná­polyból jelentik, az angol flotta parancsot ka­pott május elejéig a Bezika öbölben maradni s ott várni, de mig az orosz csapatok végkép kivonulnak a Balkán félszigetről. Ez nem zárja ki a Times azon hírének valószínűségét, hogy 3 A tisztelt házból. (Levelek egy képviselőtől.) IX. T. sz­akesztő úr ! Én nem tudom, miért teltek meg ma oly igen a karzatok : azért-e, hogy ünnep van, vagy azért-e, hogy odakinn zimankó, csúf idő van. Mert hogy az ülés érdekessége csábí­­totta vagy marasztotta volna a sok szép höl­gyet, bóbitás mamáikkal, vuális udvarlóikkal egyetemben, — azt alig hiszem. Ugyan mi érdekes dolog akad a berlini kongreszszus kérdésében ma már, mikor ezt a dolgot a tisztelt ház október óta hatodszor hallja ? Emlegették a válaszfetirati vita alatt, tüzetesen tárgyalták a vád alá helyezési kér­vények vitatásakor, visszatértek rá a fuvar­­ügynél, két önálló indítvány tárgyalása al­kalmával. Hát a delegációk, hát a népgyű­­lések, hát a városi és megyei közgyűlések, választási pártkonferenciák, polgári értekez­letek ? Hisz valamennyin egyébről se volt szó, mint erről a szerencsétlen berlini szerző­désről s a vele járt egyébb isten-csapá­sáról. A dolog már eldúlt. Az okkupáció vég­rehajtatott, a megtörtént dolgokat meg nem történtekké változtatni nem lehet, az elköltött pénzt semmiféle parlamenti vita nem idézi többé vissza. Maga az uralkodó többség meg­adta a fölmentvényt a kormánynak. Érvek és új érvek tehát a létező bajon már nem se­gítenek. Elkeseredtek ugyan a kedélyek nagyon, és nem áll egy magában Simonyi Ernő, ha ezt a bosnyák politikát a többségnek szemére vetni kell,­­ de a becikkelyezés kérdésénél­­ ez a mostani vita azért mégse vezethet gya­korlati eredményre. Hogy a kormányt e meddő kérdésnél megbuktatni sikerüljön arra nincs kilátás. De feltéve ezt a kedvező esetet, vájjon ál­tala változtatnánk a dolog lényegén ? Tisza Kálmán és társai eltávoznának, tán Andrássy is be­adná a kulcsot, a berlini szerződés azonban s az okkupáció ezért épségben ma­radnának. Amazt megvédné a szerződési jog szentsége, emezt pedig ennek a jognak kon­zekvenciája. S igy akárminő új kormány ke­rülne Tisza után uralomra, a berlini szerző­dés hatályát mindig tisztelni volna kénytelen, míg helyébe új kongreszszus összehívása út­ján új, szerződést létre­hoznia nem sikerült. Érzi ezt a vitában felszólaló képvise­lők mindegyike s azért azon biztos hiszem­­ben, hogy úgyis kisebbségben maradnak, in­tézik támadásaikat. A ház pedig zajongó, türelmetlen, mert a tárgyat már unja nagyon, és szeretne rajt túlesni. A mai ülés hat szónoka közül három a szélsőbalról csupa ismétlésekbe esett. Nagy bajuszó Orbán Balázs a török barátságról rögtönzött pár történetrajzi elmefuttatót. Szederkényi Nándor, a Magyar Újság egykori szerkesztője, unalmas pertraktációkba bocsátkozott azon théma fölött, hogy a poli­tikai missio és a vallási missionarius közt mi a különbség? Helfy Ignác pedig, kit a ház 2 órakor már meg se akart hallgatni s ositózva kiáltá: holnap! — Helfy — mon­dom — mérgelődésen kezdte, a miért Tisza Kálmán nincs a teremben, mérgelődésen vé­gezte, a­miért a jobboldal oly apathiával hallgatja végig az ő vádjait. Némi érdekkel hallgattuk Joanno­­vics Györgyöt, a kultuszminisztérium egy­kori államtitkárát, kit hivataloskodása idején nemzetiséges tendenciákkal gyanúsítottak, s ki a szláv és bosznyák politika teljes virágzása­kor lépett ki a kormánypártból, mert nem helyeslé se az okkupációt, se az annexiót. Mai beszédével aztán nyíltan pálcát tört mind­kettő felett és csatlakozott a Szilágyi hatá­rozatához, mely közvetlen rosszulást fejel ki a kormány eljárása felett. — Tréfort e be­széd alatt olyasmit érzett, hogy : „te is, fiam Brutus ?“ Az ülés egyébb részét polémia töltötte ki. A­p­á­t­h­­ István jogtudós létére nem állhatta meg, hogy a nemzetközi jog szem­pontját ne hozza fel a szerződés becikkelye­zése javára. Akadt azonban egy másik jog­tudós is, Pulszky Ágost, ki szintén jár­tas az „efélékben“ s azt bizonyíta be, hogy a berlini szerződést a kormány bármely tag­jának, tehát a külügyérnek is, csak úgy lett volna alkotmány szerint joga aláírni, ha arra nemcsak a korona, de a parlament is felhatalmazza. Holnap folytatják a vitát. Csitt.

Next