Pesti Hírlap, 1879. március (1. évfolyam, 59-89. szám)
1879-03-26 / 84. szám
1879. március 26. nekik segíteni, hogy megtarthassák, minek birtokát lelketlen vezéreik vétkes makacsságból tették veszendővé. Folyt a munka; küzdelemmel, nehéz fáradsággal, de folyt és haladt. Erősödtünk, kivül és belől, kettős birodalmunk a szabadság zászlaja alatt jelentékeny tényezővé küzdötte fel magát, hatalmát tisztelte Európa, és határain belől a béke magasztos áldása megfogant.... És akkor ismét vihar támadt észak felelől, a cárok birodalmának rabszolganépe ismét lóra ült, és megindult szomszédunk ellen nyílt csatába, a cár aranyai pedig kerülő utakon beszivárogtak saját otthonunkba, és alattomos gyilkolásra lázították saját testvéreinket. „Konstantinápoly után Bécs és Budapest“ hangzott künn a győzők gőgös ajkairól, és benn az elcsábítottak suttogva ismétlék. A ház kigyúlt fejünk felett, füstölög ma is, ismét az élet-halál kérdése előtt állunk. Oroszország tette. A földmívesnek el kell hagynia ekéjét, az iparosnak műhelyét, a szellem emberének tollát, az adózó polgár odaadja utolsó filérét ; készülünk a közeljövő végzetes eseményeire. Százezrek állnak fegyverben, százmilliókat emészt föl az őrködés, s még Bosznia térein be sem gyepeseitek elhullott fiaink sirhalmai, s a magyar földön még föl sem száradt a gyermekeiket sirató szülők ezreinek könytől nedves arca. Oroszország akarta ki . . . És annyi égrekiáltó bűn után, mit elfeledni, megbocsátani nem fog sem a magyarok istene, sem a magyarok nemzete soha, egyszerre Oroszország kegygyei teljesen hajlik felénk. Nehéz csapás sújtott egy városunkat, mindenütt, merre művelt népek laknak, visszhangra talált a koldussá tett lakók segélykiáltása, és fölsegélésükre a jószivű emberek ezreket és ezreket küldenek. Orosország példát vett róluk, zsebébe nyúl, és alamizsnát ajánl nekünk. Undort kelt szívünkben e hit, és hallatára megvetéssel fordulunk el a politikai kétszínűség nemzetétől. Halálos ellenünktől nem várunk mi jótetteket, nincs oly nyomor, melyben a magyar ily alamizsnát elfogadna. De a Szegediek nevében nem szólhat egyikünk sem, és nincs joga sem kormánynak, sem hatóságnak, hogy Oroszország kegyelemmorzsáit visszautasítsák, s aztán a politikai eszély is bizonyára mást tanácsol a fensőbb hatalmaknak. Szegedre fog tehát érkezni és ott elvegyül a jószivü emberek adományával e pénz, hogy segítsen enyhíteni az éhezők, a hajléktalanok nyomorán. Forró köszönettel, hálatelt szívvel fogadtunk minden adományt s mint a magyar nemzet iránti rokonszenv bizonyítékainak, örvendeni is tudtunk azoknak. De Oroszország ajándékát hidegen vesszük, az ajándékozó danaidák nem lesznek nekünk kedvesebbek. Szegedet a Tisza vízállásától függetlenül akarják vízmentesíteni, akkor a közönséges szivattyúk egyáltalában képtelenek lesznek megfelelni ezen óriási feladatnak, célzerű volna tehát már most gondoskodni, rendkívüli vízemelő gépek beszerzése iránt.“ A közlekedésügyér úr figyelmébe. Szeged vízmentesítése ügyében olvassuk a következőket a „Pester Lloydsban : Maga a vízmentesítés igen nehéz feladat lesz, mert egy rendkívülien nagy víztömeggel kell elbánnunk; a szegedi medence 5000 méter, szélessége 3000 m., tehát 15 millió négyszegméter felület van vízzel elborítva. Ha fel lehetne tenni, hogy a tervezett körtöltés kiépítése közben a Tisza vize jelentékenyen esnék, úgy az árvíz egy részét közvetlen levezethetnék , de még ekkor is helyes marad a következő okoskodás. Hat-nyolc hüvelykes gőzszivattyú óránként 3000—4000 akót emelhet ki, ami — az elkerülhetlen zavarások figyelembe vétele mellett — 24 óra alatt kétezer köbmétert tesz ki. Húsz ilyen szivattyú tehát naponkint negyvenezer köbmétert emelhetne ki; ezen víztömeg a fennebbi felületen szétosztva, egy 22 milliméter magas vízrétegnek felel meg, azaz 400 napig kellene dolgoznia a 20 szivattyúnak, hogy egy méterrel csökkentse a vízállást. Nem folytatjuk tovább számításunkat; elég lesz talán ennyi is, hogy az illető körök figyelme felkeltessék Szeged vémentesitésének rendkívüli nehézségei iránt. Egy bizonyos. S ez az, hogy ha ________PESTI HÍRLAP.__________ A hadsereg köréből. Tegnap még az összes sajtó tele volt cáfolattal. Koholmánynak mondták a hadsereg tábornoki karában várható változásokra vonatkozó minden hírt. Ma már a hivatalos lapban találjuk múltkori közleményünknek egyelőre egy részét megerősítve. B. Coburg lovassági vezérőrnagy nyugdíjaztatását, és báró Gaffron megbízását a Debrecenben székelő 15. lovassági dandár parancsnokságával, egyelőre jelenlegi, ezredesi rangjával. Ápril 24-én ő is vezérőrnagygyá lesz. — Múltkori hírünkhöz hozzátehetjük még, hogy Nagyohaji Szvetennj vezérőrnagy — ki néhány év előtt a honvédségnél szolgált — Budapestre lesz áthelyezve, mint a 4 lovassági dandár parancsnoka. Helyére Prágába megy báró Durckhez. POLITIKAI SZEMLE. Lord Loftus, az egykori sz. pétervári angol követ Bécsben van és ottani tartózkodását meghosszabbította. Bécsi látogatásának ugyan nem tulajdonítanak közvetlen politikai célt, de miután az utóbbi napokban sűrűbben érintkezett ismert politikai egyéniségekkel, azt hiszik, hogy tapogatózni akar bizonyos hangulatok felől. A lord ezenkívül Elliot angol követtel, Andrássy gróffal a német és orosz nagykövetekkel tanácskozott. Aki nem hiszi el, hogy Gorcsakov hg. soha se gondolt arra, hogy fellázadjon, az a „Fol. Corr.“ tegnapi számának sz.-pétervári levelén tetszése szerint épülhet, ebben világosan megolvashatja, hogy a legutóbbi orosz jegyzékek egyetlen egyet se tartalmaztak a nekik tulajdonított javaslatok közül, hanem főleg azon kellemetlen következményektől való aggódásnak adtak kifejezést, melyek előállhatnának, ha a berlini szerződés által nyitva hagyott kérdések nem oldatnának meg véglegesen a kabinetek közös egyetértésével. E sajátszerű leckéje a diplomáciai okmányok olvasási módjának körülbelül egyforma magaslaton áll Hamburger I római misziójának megcáfolásával ugyanazon levélben. Ország világ azt beszélte, hogy Hamburger mint Gorcsakov hg. megbízottja ment Rómába, most pedig azt az urat egyszerre Gorcsakov hű sürgönyeinek puszta lemásolójává degredálják és utazására ráfogják, hogy nászutazás. A levél vége igy hangzik: Az egyetértés létre fog jönni és megint a szent-pétervári kabinet lesz az, mely legnagyobb mértékben járult a kerményezéshez. — Nos hát igen, az egyetértés léte fog jönni, csakhogy alkalmasint máskép, mint a Néva partján képzelték. A „Journal de St.-Petersburg“, legalább becsületesen jár el, midőn kifejezi aggodalmát a berlini szerződés 16-ik pontja ellen, mely szerint Kelet- Rumélia főkormányzójának, jogában áll török csapatokat segélyül hívni az esetre, ha a tartomány kül vagy belnyugalma veszélyben forog. E pont szerinte illuzóriussá tesze a 15-ik cikk azon tételét, hogy Kelet-Ruméliában a rendet a helyi nemzetőrség által támogatott bennszülött csendőrség tartsa fel. E pontra nézve kell tehát Európának egyetértésre jutni, mert veszélyes dolog volna ily hatalmat egy hivatalnok kezébe adni, ki ezzel esetleg viszsza is élhetne. Eszerint kétségtelen, hogy Oroszország módosíttatni akarja a berlini szerződést, s miután Angolország vonakodik ehhez beleegyezését adni, mint Konstantinápolyból jelentik, az angol flotta parancsot kapott május elejéig a Bezika öbölben maradni s ott várni, de mig az orosz csapatok végkép kivonulnak a Balkán félszigetről. Ez nem zárja ki a Times azon hírének valószínűségét, hogy 3 A tisztelt házból. (Levelek egy képviselőtől.) IX. T. szakesztő úr ! Én nem tudom, miért teltek meg ma oly igen a karzatok : azért-e, hogy ünnep van, vagy azért-e, hogy odakinn zimankó, csúf idő van. Mert hogy az ülés érdekessége csábította vagy marasztotta volna a sok szép hölgyet, bóbitás mamáikkal, vuális udvarlóikkal egyetemben, — azt alig hiszem. Ugyan mi érdekes dolog akad a berlini kongreszszus kérdésében ma már, mikor ezt a dolgot a tisztelt ház október óta hatodszor hallja ? Emlegették a válaszfetirati vita alatt, tüzetesen tárgyalták a vád alá helyezési kérvények vitatásakor, visszatértek rá a fuvarügynél, két önálló indítvány tárgyalása alkalmával. Hát a delegációk, hát a népgyűlések, hát a városi és megyei közgyűlések, választási pártkonferenciák, polgári értekezletek ? Hisz valamennyin egyébről se volt szó, mint erről a szerencsétlen berlini szerződésről s a vele járt egyébb isten-csapásáról. A dolog már eldúlt. Az okkupáció végrehajtatott, a megtörtént dolgokat meg nem történtekké változtatni nem lehet, az elköltött pénzt semmiféle parlamenti vita nem idézi többé vissza. Maga az uralkodó többség megadta a fölmentvényt a kormánynak. Érvek és új érvek tehát a létező bajon már nem segítenek. Elkeseredtek ugyan a kedélyek nagyon, és nem áll egy magában Simonyi Ernő, ha ezt a bosnyák politikát a többségnek szemére vetni kell, de a becikkelyezés kérdésénél ez a mostani vita azért mégse vezethet gyakorlati eredményre. Hogy a kormányt e meddő kérdésnél megbuktatni sikerüljön arra nincs kilátás. De feltéve ezt a kedvező esetet, vájjon általa változtatnánk a dolog lényegén ? Tisza Kálmán és társai eltávoznának, tán Andrássy is beadná a kulcsot, a berlini szerződés azonban s az okkupáció ezért épségben maradnának. Amazt megvédné a szerződési jog szentsége, emezt pedig ennek a jognak konzekvenciája. S igy akárminő új kormány kerülne Tisza után uralomra, a berlini szerződés hatályát mindig tisztelni volna kénytelen, míg helyébe új kongreszszus összehívása útján új, szerződést létrehoznia nem sikerült. Érzi ezt a vitában felszólaló képviselők mindegyike s azért azon biztos hiszemben, hogy úgyis kisebbségben maradnak, intézik támadásaikat. A ház pedig zajongó, türelmetlen, mert a tárgyat már unja nagyon, és szeretne rajt túlesni. A mai ülés hat szónoka közül három a szélsőbalról csupa ismétlésekbe esett. Nagy bajuszó Orbán Balázs a török barátságról rögtönzött pár történetrajzi elmefuttatót. Szederkényi Nándor, a Magyar Újság egykori szerkesztője, unalmas pertraktációkba bocsátkozott azon théma fölött, hogy a politikai missio és a vallási missionarius közt mi a különbség? Helfy Ignác pedig, kit a ház 2 órakor már meg se akart hallgatni s ositózva kiáltá: holnap! — Helfy — mondom — mérgelődésen kezdte, a miért Tisza Kálmán nincs a teremben, mérgelődésen végezte, amiért a jobboldal oly apathiával hallgatja végig az ő vádjait. Némi érdekkel hallgattuk Joannovics Györgyöt, a kultuszminisztérium egykori államtitkárát, kit hivataloskodása idején nemzetiséges tendenciákkal gyanúsítottak, s ki a szláv és bosznyák politika teljes virágzásakor lépett ki a kormánypártból, mert nem helyeslé se az okkupációt, se az annexiót. Mai beszédével aztán nyíltan pálcát tört mindkettő felett és csatlakozott a Szilágyi határozatához, mely közvetlen rosszulást fejel ki a kormány eljárása felett. — Tréfort e beszéd alatt olyasmit érzett, hogy : „te is, fiam Brutus ?“ Az ülés egyébb részét polémia töltötte ki. Apáth István jogtudós létére nem állhatta meg, hogy a nemzetközi jog szempontját ne hozza fel a szerződés becikkelyezése javára. Akadt azonban egy másik jogtudós is, Pulszky Ágost, ki szintén jártas az „efélékben“ s azt bizonyíta be, hogy a berlini szerződést a kormány bármely tagjának, tehát a külügyérnek is, csak úgy lett volna alkotmány szerint joga aláírni, ha arra nemcsak a korona, de a parlament is felhatalmazza. Holnap folytatják a vitát. Csitt.