Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)
1879-09-16 / 255. szám
Budapest, 1879. 255. szám, Kedd, szeptember 16. ikidjuset^si • Ifipd^tés^k * £*^z fern 14 frt kr. PB . U»d6Miat»lb*a .ftm* fe Negyedévre 8 „ 50 , f f§| gffHI Bill iS S II p'i §3 JRS fÜSs, Zgy hóra . i „ *o . ; jjQla fjf fj i§ Bj® P j£& Hsa Szerkesztési iroda: r ii%!l n|||i ***««* —•«. .. Kiadd hivatal: | S» IP 1 1 I I Ifi gU il | . " ‘ ^ ■■ mm MH BH MQHH I9ht HH kot* a lap szellemi réssdt ill/ttt BwUpMt, nádor-atoia 7. ex,, , ‘ minden közlemény internen**. kotr* az elöflamtéeek «fl » Up ___ Bérmenteilen levelek oaak le»»*tkttidénére vonatkoz te 1**G- DAT TTT IT A T TVT A "OTT A D J / »«rt kezektől fogadtatnak el. lamlácok intézendő*. 1 i A ti TX-JjfA. • y / Kéziratod viaaza nem w láTiuivAiriK 68 BZOmbaton * Kriptar. vasárnapokon — a kkr. kapapanvesseti társulat tartasa. (öu megtekimneto. — Kömgohia a Soroksár N A r T A K. LAINIVALUK. d. c. 10—I-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját-ház.) — Magyar tudományos ut végén a vám melett. — Városvás a Kedd stabolikus: Ludmilla Nemzeti múzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike; a könyvtár pedig, minden akadémia. (Ferenc-József-tér saját-ház.) — régi a városház-téren, an ui a Lipótprotestáns • Eufémia ! Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. — Országos képtár Iparmuzeum. (Sugárút, a képzőművészeti utcában 24. sz. a. — Tárcai vigadó (redoute) ** p csütörtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában, társulat .háza. — Királyi vár és várkert az aldunasoron. — Állatkert a városi görögoron*: Babil. kedden és pénteken az ásványtár; szerdán Nyitra: vasárn., eaerd. és pánt. '91-ig. Budán, *az udvar távollétiben mindkét ligetben. A mai szám tartalma: A cár beteg. — Politikai hírek. — A főváros és a kormány. — Politikai szemle. — A kabuli katasztrófa. -- Fővárosi ügyek. — Színház és művészet. — Színházi csevegés. - A nemzeti színház vendége. — Roger Gusztáv. -- — Szoborleleplezés az öltözőben. — Táviratok. — Legújabb. — A gyilkos hírlapíró. — Napi hírek.------Közgazdasági hírek. — Színházak és mulatságok : Szinlapok. — Vízállás. — Tárca : A mérnök-egylet kirándulása. — Regény: A vörös jezsuita. (Folyt.) — Vegyes. — A budapért. — Hirdetések. A cár beteg. (b. p.) Kuvik madár szállott Nikolajevich Sándor nyári kastélyára a krimi ligetek közt, az örökzöld Livádiában. Azt huhogja rekedt, tompa hangon: meghal a cár ! Oroszország három világrészre szóló birodalma, hetven millió ember lélekzetét visszafojtva hallgatja a kuvikmadár sötét jósbeszédét. Megrázkódik tőle a moszkovita államkoloszsz. Beteg ő felsége. Régi idegbaja erőt von az eltörődött testen, összeroskadt a hatalmas imperator alakja. Üregeikbe estek a parancsolni szokott zsarnok szemek s gyenge, megtört fényük a kialvó mécsláng reszketeg tüzére emlékeztet. Izgatott a cári udvar: érzi a válság hatását, mit a cár halála maga után von. E csapásra se az uralkodó család, se a kormány, se a diplomácia nem volt elkészülve. II. Sándor után III. Sándor következik a trónon, de hogy ez az új név politikailag mit jelent, azt csak nagyon kevesen sejtik, még kevesebben tudják. Nikolajevich Sándor az apja hagyományát folytatta, részben befejezte a Mencsikov-korszakban kezdett művet. Reakcionárius volt teljes életében. Megölte Lengyelországot, megtaposta Törökországot, s boszút állt Európán Szebasztop elért. Várjon Alexandrovich Sándor beváltja a reményeket, melyeket az orosz nép, a szabadelvű elemek, sőt a nihilisták is trónra léptéhez kötnek ? Vagy a liberális hajlamok benne csak a hatalomvágy jelmezei voltak s csupán olcsó népszerűségre számítottak ? A távirat jelenti, hogy a carevics apja betegágyához megérkezett. Találkozik e két ellentét, kik az életben soha se szerették egymást: a haldokló s a leendő cár, a múlt s a jövő. Följegyzi a történelem e találkozást, mert világesemények következnek utána. Nem csupán egy cár temetése s egy cár koronáztatása! Szemben egymással az apa és fiú. Egyik a halálos ágyon fekszik, másik eljött végig nézni a haláltusát. Egyik a sírboltba készül, másik a trónra. Mit gondol most ez a kettő ? .............Kuvikmadár huhog felettük a kastély fedelén. Azt mondják, a haldokló szeme messze ellát, keresztül a falakon, át a hegygerinceken, — elhatol a búcsúzó tekinet száz mértföldnyire, megtalálja mindazt, akit szeretett, aki őt szerette, megtalálja azt is, aki őt gyűlölte. Borzasztó cárnak lenni a halál küszöbén ! Lassan lobog a sötétre függönyzött betegszobában a virrasztó lámpa halavány lángja. Minden robbanáskor víziókat lát a haldokló ágyánál megjelenni. Akik őt szeretik, akik őt gyűlölik, mind eljönnek hozzá, mind végbucsut vesznek. A szerető lényekbe kevesen vannak s mily végtelen sor a gyűlölőre. S neki ezt látni hiszen a papiros oly türelmes, én azonban nem akarok eltérni az igazságtól. A dévai államépületen átmenve egész szekérvárat láttam magam előtt, hatvanöt kocsi várt reánk. Oh! Krisztuskám, micsoda választéka a járműveknek. Mindenki kikereshette a saját ízlésének megfelelőt, habár kényelemre nem volt szabad aspirálnia. Hozzá lévén szokva a rossz utakhoz és rossz kocsikhoz, nem sokat törődtem azzal, hogy minő alkalmatossággal indulhatok útnak, hanem mentem egyenesen a hosszú asztalhoz (dévai ebédlő az udvaron), hogy ott két pohár kávét megigyam, s hosszas keresés után tíz vajaskiflit összeszedve bepakkoljak, így ellátva magamat, kocsi után néztem. Sikerült is kapnom egyet, amely bőrüléssel, és elég tűrhető támlánynyal dicsekedett. Ezen körülmény azonban kevésbé érdekelt, mivel én magamnak a lóhajtás nemes élvezetét tartottam fenn. Emberbaráti árverezéshez kezdettem tehát. „Két ülés! kinek tetszik! Nem kell félni, magam hajtok!“ Csakhamar akadt két békés pasasor, valósággal nem tudom már, hogy kik, mik, honnan jöttek, hova mennek. Nem is sokat alkalmatlankodtak, csendesen bóbiskálván az egész után. A lovak jól viselték magukat, az út tűrhető volt, s így minden katasztrófa nélkül másfél óra alatt elértük célunkat. A vidék erre is igen szép, a kedves völgyek, erdőborította dombok s ligetes mezők, a csendet kellemesen zavaró csörgedező patakok, folytonos változásokkal gyönyörködtetik kiváncsi szemeinket. Mig kell, meg nem halhat ■ addig, mig végig nem nézte. Minden bűnének ez a büntetése, —utána a halál. Kiknek hóhéra volt, kiket koldussá, földönfutóvá tőn, kiknek megölte hitét, boldogságát, — azok mind ott vannak a menyezetes ágy körűl szellemalakban. Hallja a nyomorultak jajkiáltását, amint a kozák poroszló ura parancsából vérig kancsukázza. Hallja a kétségbeesettek átkait, kiket száműzött a messze jégvilágba, le a földalatti ólombányákba: hadd műveljék a szabadság után epedők ott a nemtelen ércet, öntsenek belőle puskagolyót a hadsereg számára, melylyel a vitéz ezredek majd sortüzet lőnek a nihilista hitben álló egyetemi ifjak fürű csapata közé. Az orvos azt mondja, hogy a cárnak sorvasztó láza van, attól gyűl ki úgy sápadt, sovány arca, pedig a rosz lelkiismeret bántja. Uralkodott huszonnégy évig s e közel negyedszázad alkonyán, hogy életének napja is nyugovóra száll, a hold világtalan sötét és e hajnalidején elnyomott népek átkai verődnek csupán el a haldokló fejedelem füleihez s a hova szeme lát, elégületlenséget, a lázas elemek lappangó forradalmát, felgyújtott városok üszkös romjait látja. Vigasztalan, sivár kép. De hát a cár akarta, hogy igy legyen. Ő készíté magának negyedszázadon át ezt az állapotot, — ő vetette meg magának igy az örök álom fekete ágyát. Most feküdjék meg békén rajta. Megkondul a lélekharang. Messze elsír tengeren át, pusztákon át, hegyeken át. Elhallatszik szerte a világon. Utána a kuvik huhogása._______________________________ A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA: A mérnök-egylet kirándulása. (Vajda Hunyad vára.) — Saját külön tudósítónktól. — Arad, szept. 11. a pályaudvaron. „A kocsik készen állnak! Tessék felkelni!“ így kiáltott be ma reggel 6 órakor kupénkba a kondukteur. A szörnyeteg! Pedig alig, hogy elaludtam. A többi közönséges emberek persze kényelmesen nyújtózva egyet, könnyen felkelhettek, mivel tegnap már 9 óra körül kivonultak a pályaudvarra, hogy lefeküdjenek, de én! akinek mindennemű teendői, végezni s beszélni valói voltak a vonat indulásának utolsó pillanatáig, nem lehettem ilyen szerencsés. Hanem azért mégis csak fel kellett kelnem, elsősorban azon prózai kérdés merült fel előttem, hogy megmosdjam-e? De hát hol? A kútnál ? A zugos korridoron ? Már ebből semmi sem lesz. Megborotválkoznom úgysem lehetett, enélkül pedig a mosdás sem lendít sokat az ember kinézésen. No meg azután semmi valószínűség sincsen amellett, hogy nőkkel találkozzam. Fájdalom! Így gondolkoztam reggel, hogy annál jobban csalódjam délben és este. Ily érdekes gondolatok között hagytam oda a 308. sz. kupét. Talán szívesebben vennék önök, ha elmondanám mily regényes dolgokat álmodtam Vajda Hunyadról, amit ma meg akartunk nézni, s hogy mily türelmetlenül vártam a percet, midőn megpillanthatnám azon falakat és tornyokat, melyeknek mindegyik köve hazám történelmének valamely érdekes mozzanatát jelzi! ? Mesélhetnék ugyan ilyesmiket is , Brassó körül leborulhattunk volna a természet fenséges szépségei előtt, addig itt otthoniasan érezhettük magunkat, mint valamely angol park közepette. Én azonban minderre kevéssé figyeltem , türelmetlenül kerestem a magaslatot, amelynek tetején Vajda Hunyadot megpillanthatnám. Azonban hiában kutattak szemeim, sehol semmi! Végre, vagy hetven percnyi hajtás után hegygerincre kapaszkodtunk fel, s imed ott fenn a katlanban, szegényes falu mögött vörös fedelek villannak meg. Ez Vajda Hunyad! Elégedetlenül rántottam meg a gyeplőt. Nem ilyennek képzeltem az első benyomást------Hanem mindegy. Úgyis annyiszor kell csalódnunk, hogyan törődhetnénk tehát sokat ily kicsiségekkel, amelyekért maga a vár is könynyen kárpótolhat. A lovak közé vágtam, s gyorsan ügettünk le a Cserna felé. Leírjam-e részletesen ezen ódon termek, lépcsők és tornyok kinézését ? Elmeséljem-e a történet mindazon fejezeteit, melyek szorosan összefüggnek ez udvar emlékeivel? Avagy csevegjek hosszan, bizalmasan azon érzésekről, melyek zűrzavarosan keltek lelkemben, midőn végigjártam ezen érdekes helyiségeket ? De ki is tudna híven számot adni arról, hogy tulajdonképen mit érzett akkor, midőn az „arany ház“-ban, vagy a vég menedék toronyban pillanatra megállva, önkénytelenül is kutatni kezdte, hogy mit mesélhetnének e százados kövek és gerendák, ha megszólalhatnának mint a regebeli jávorfavessző ? Nagyszerű! Ez azon szó, melylyel kimenthetnék magunkat a leírás kötelezettsége alól. Nagyszerű itt minden. Nagyszerűek a romok- Mai számunk 8 oldalt tartalmaz.