Pesti Hírlap, 1879. október (1. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-09 / 278. szám

2 Ő felsége trónbeszéde. AZ OSZTRÁK BIRODALMI TANÁCS MEGNYITÁSÁN. A trónbeszéd, melyet ő felsége ma délben az osztrák birodalmi tanács mindkét házának összegyűlt tagjai előtt tartott, mindenekelőtt szí­vélyesen üdvözli a reichsrath mindkét házának tagjait az alkotmányi tevékenységnek ez új időszaka küszöbén, és azután szóról­ szóra így nyilatkozik : „A midőn szeretett királyságomnak, Csehországnak képviselői is, en­gedve meghívásomnak, jogi meg­győződéseik sértése nélkül és nem tekintve véleményük különbsé­gét, immár teljes számban meg­jelentek a közös tanácskozás talaján — igen fontos lépés történt az ál­talános kibékülés és egyetértés elérési pontjá­hoz, mely mindenkor óhajomat képezte, és biz­tosan remény­em, hogy az önök tanácskozásai­nak sikerülni fog általános mérséklés és a jo­gok kölcsönös tisztelete által, ezen, a monarchia hatalmi állásának érdekében fekvő s mindenkor szem előtt tartandó célt, valósággal elérni és így az alkotmánynak, az összes népek egyenlő és örömteljes elismerését biztosítani. Áttérve azon munkálatokra, melyek a reichsráth által lesznek elvégzendők, mindenekelőtt a védtörvén­y­­javaslat van megemlítve. Ezen javaslat tárgyalását a birodalmi tanács azon honfiúi meg­­gondoltsággal fogja vezetni, hogy a béke leg­biztosabb kezessége a saját erőben fekszik és hogy a monarchiának mindenkor oly helyzetben kell lenni, hogy jelentőségének egész súlyával felléphessen, ha az események érdekeinek meg­óvását követelik.­­ Továbbá elő fog terjesz­tetni egy törvényjavaslat a hadastyánok illetékeinek fölemelése, a segélyt igénylő özvegyek és árvák ellátása, az ellenség előtt elesettek családainak és a mozgósítás ese­tén behívottak segélyezése iránt egy a védtör­­vényben kidolgozott és megállapított katonai váltság által, továbbá egy tvjavaslat Bosznia és H­e­r­c­e­g­o­vi­n­a k­orm­án­yz­ásá­r­a vo­natkozólag. Az államháztartás egyen­súlyának hely­reál­­­ítá­sa végett minde­nekelőtt a fennálló intézményekkel összeférő t­a­­karékoság fog szem előtt tartatni, mely a közigazgatás egyszerűsítésé­re és a hadi költségvetésre is ki fog terjesz­kedni, a­mennyire az a birodalom biztonságával és hatalmával megegyezik; a deficitet me­lyet a legközelebb előterjesztendő állami költ­ségvetés kimutat, az államhitel igénybe­vétele és a lakosság termelési erejének károsítása nél­kül, a bevételek többlete fogja fedezni. Egy új javaslat,mely az egyenes megadóztatás reformját, alapos kidolgozás alapján indít­ványozza, szintén elő fog terjesztetni. A reichs­­rab­n­k hihetőleg sikerülni fog, a terhek igaz­ságosabb elosztását és az adósystemának már oly szükségessé vált javítását, keresztül vinni. Különös gond lesz fordítva a hazai munka eme­lésére. A legközelebb lejárandó kereske­delmi szerződés megújításánál különös figyelem lesz fordítva, azon hátrányok meg­szüntetésére, melyek termesztményeinket, keres­kedelmünket és iparunkat a külföld megváltoz­tatott közgazdászati és vámtörvényei miatt ve­szélyeztethetik. A legutóbb folytatott értekezé­sek azon örömteljes kilátásra nyújtanak reményt, hogy kereskedelmi ipar viszo­nyaink Németországgal kedvező­­leg fognak szabályoztatni. Az új terület bevo­nása a vámegyesületbe, valamint a trieszti raktárak felépítése tartós élénkséget fognak előidézni kereskedelmünkben és forgalmunkban.­­A vasút­hálózat tökélyesí­­t­é­s­e és az állam garanciával összekötött terhek könnyítése teljes figyelmet fog igényelni. A mindig fontosabbá váló Arlbergi vasút építése a tárgyalásoktól függ, melyek mielőbbi befejezésén a kormány működik. Továbbá be­jelentetnek törvényjavaslatok : az ingatlan bir­tok határozatai, az iparérdek előmozdítását, fő­leg a kisipar felsegélyezését célzó ipartörvény revíziója. A munkaadó és munkás közötti vi­szonynak időszerinti szabályozása, az előlegező pénztárak részbeni adófelmentése iránt. Törvényjavaslat fog előterjesztetni a hitelmű­veleteknél előfordult csalási eljárás orvoslatára, ki­sebb értékű tárgyakra vonatkozó bekeblezési okmá­nyoknak bélyegilleték alóli felmentésére, a pol­gári perrendtartás és az anyagi büntetőtörvény reformjára, a lelkészek helyzetének javítására vonatkozólag.­­ A trónbeszéd kiemeli, hogy az utolsó ülésszak hosszabb tartama és az új vá­lasztások miatt, a tartományi gyűlések a biro­dalmi tanács ülésezése előtt nem fognak össze­hivatni. Az önkorlátozás és az idő bölcs felhasz­nálása a törvényhozó testületek rendes műkö­dése végett igen kívánatos. A trónbeszéd konstatálja viszonyaink ba­rátságos és zavartalan fenállását a külföldi ha­talmakhoz, a berlini szerződés keresztülvitelét minden pontozataiban, a névi bazári szandiák megszállását ezen szerződés és a portával való barátságos megegyezés folytán, — a kormány feladata leend az immár lehetségessé vált köz­gazdászati viszonyainknak ápolását és fejlesztését Keleten, élénk figyelemmel kisérni. A trónbeszéd így végződik: A szeretet és ra­gaszkodás számos jelei, melyeket népeim irán­tam és házam iránt tanúsítottak, valamint a népeim kebeléből érkező, mindig hangosabbá váló az egyetértés fentartása iránti óhajtások, — mely egyetértésben népeim egymással már évszázadok óta békében élnek — szívemnek jól estek. Ezen nyilvánítás képezi ama biztosítékot, hogy önök az egyetértés és mérséklés eszméjé­től telve, az alkotmány talaján munkálkodni fognak, hogy az általános jólét terjeszkedjék és fejlődjék. — Ausztria hű marad történelmi ha­gyományaihoz, és őrizni fogja továbbra is or­szágainak és népeinek jogait, melyek megsza­­kithatlan frigyben mindenha a jog és a valódi szabadság honát képezik. Zichy-Ferraris Viktor gróf, országgyűlési képviselő, volt belügyi államtitkár ismeretes ügyében nógrádi Szontagh Pál, mint a szabad­­elvű kör elnöke Zichy Viktor felszóllítására 6 tagú becsület­bíróságot állított össze. Három­­kormánypárti és három ellenzéki képviselő hi­vatott meg e becsületbíróságba. Kormánypártiak: Dacsó Pál, Plachy Tamás, Podmaniczky Frigyes báró, pártonkívüli: Ernuszt Sándor, egyesült ellenzéki: Bánhidy Béla báró, függetlenségi párti: Fornszek Sándor. E bíróság ma délután 6 óra­kor ült össze Plachy Tamás lakásán. Körülbe­­lül 1 óra hosszáig folytatták a becsületbíróság tagjai az eszmecserét, a­melynek eredményekép kimondották, hogy nem alakulnak meg. Egy­hangúlag hozott határozatuk következőleg hangzik: „A Szontagh Pál által a Zichy és Asbóth ügyben becsületbiróság alakítására egy­behívottak kinyilatkoztatják, hogy oly becsület­­bíróságban részt nem vehetnek, mely mind a két fél által megbízást nem nyert. Kelt Buda­pesten, 1879. okt. 7 dikén.“ Következik a fen­tebbi 6 képviselő aláírása. Az áruforgalmi statisztika létesítése tár­gyában, mint tudomásunkra jutott,­­ am. kir. kereskedelmi minisztériumban, a bizottsági ta­nácskozások megindultak, s mihelyt a statiszti­kai hivatal a közlekedési vállalatoknál haszná­­latban levő áruosztályozásokra vonatkozó adato­kat összegyűjti, a bizottsági tanácskozások foly­­tattatni fognak. A miniszterelnöknek Szegedtet illető­leg tett előterjesztéséből kiemeljük a következő adatokat: A minisztériumhoz befolyt Szeged javára 1.905.800 frt, Szeged városa és környéke javára 639.500 frt, a Tisza vidéke javára Szeged kizárására 41.100 frt, egyes községek és speciális célokra 36.300 frt, vagyis szept. végéig 2.622.700 frt. Ebben nincsenek belefoglalva azon adományok, melyek nem a kormány­hoz folytak be. Ezen összegek eredetét illetőleg: a királyi ház tagjaitól érkezett 72 800 forint, a közös,had­seregtől 5000 forint, Magyarországból, illetőleg Sz. István birodalmából, tehát Horvátországot is beleértve és az egyes honvédségi tisztikaroktól érkezett ajándé­kokat is : 872.800 frt, a monarchia másik államából: 529.900 frt, Boszniából és Hercegovinából 675 frt, An­golországból 144,600, Belgiumból 31,800 frt, Dániából 700 frt, Franciaországból 270,700, Görögországból 1700 frt, Helvéciából 36,800 frt, Németalföldről 29,100 frt, Németországból 396,100 frt, Oroszországból 30,500 frt, Olaszországból 50,300 frt, Portugálliából 1300 frt, Ro­mániából 37,000 frt, Szerbiából 564 frt, Spanyolországból 1300 frt, Svéd-Norvégországból 2300 frt, Törökországból 14,400 frt, Kelet-Indiából 3100 frt, Chinából 4200 frt, Persiából 440 frt, Egyptomból 15,400 frt, Timisből 1200 frt, az északamerikai Egyesült­ Államokból 63,100 frt, Mexikóból 350 frt, Cuba szigetről 1000 frt, Haiti szigetről 229 frt, Columbia Egyesült­ Államokból 600 frt, az argentinai köztársaságból 1000 frt, Nikaragua köztársaságból 230 frt, Uruguay köztársaságból 426 frt. Zichy Ferenc gróf konstantinápolyi oszt­rák-magyar nagykövet a török fővárosból eluta­­zott, hogy Bécsbe lőve, az új külügyminiszterrel piócák prókátora. Reggel 8 órakor fele szá­mára ellicitálja az özvegyasszony utolsó párná­ját. 10 órakor a józsefvárosi járásbíróságnál a mellett tanúskodik, hogy fele­s. hivatalnoknak a kötvényben kitett valutát teljesen leolvasta előtte, abból egy krajcár sem hiányzott. 12 óra­kor pedig a Fortunában védi tisztelt védencét, a­ki egy lappalra, csak egy kis hamis eskü miatt, jött a fenyítő törvényszékkel konfliktusba. De Piczula Muki ügyes ember, kirántja fejét a hínárból s helyreállítja becsületét (?!). A tisz­telt védenc ur pedig, ki a vádlottak padján, mintha tüzes parazson ülne, csóválja fejét; soha sem hitte magáról, hogy ő olyan becsületes em­ber legyen. Piczula Muki uram tehát a legked­veltebb egyéniség ezen körökben, mert kétes követeléseket senki sem képes úgy behajtani, mint ő. A­hol senki sem talál kielégítési alapot, ott ő apró szemeivel mindig fedez fel valamit. Ha be is van zárva az adós ajtaja, ő a kulcs­lyukon bújik be és ott hozza ki a fedezetet. Ha kevés is az a­mit markol, de azért ő mindig prédával megrakottan jön haza a hadjá­ratról. Leleményességgel és egy kis szemtelenség­gel, keresztül visz mindent, nem riad vissza semmiféle munkától, ha jól fizetik, és ez nála a fő. Mesélik, hogy a fiskális úr múlt hé­­t Uj N. uísg­r­ás képviseletében, foglalni volt, D. . . grófnál. A doktor ur, csodák csodája, bár­mennyire kutatott és keresett, ezúttal nem talált semmit, de miután nagyon is arcátlanul viselte magát a hivatalos funkció közben, s kutatásait — perrendellenesen — a gróf ur zsebeire is kezdte kiterjeszteni, hát attól, kielégítési alap gyanánt, két olyan pofont kapott, hogy az apró szemek csak úgy szikráztak. A doktor úr távozott a foglalás helyéről, s har­madnapra megint felének, hogy a végrehajtás eredményre nem vezetett, beküldvén egyúttal költségjegyzékét, melyben a többi között ezen két tétel is előfordul: 3 szőri gorombáskodás a gróffal: 30 frt, két pofon a gróftól per 20 frt, az 40 frt. Az uzsorás megkapta a költségjegyzéket, de ezen két tételt kiegyenlíteni vonakodik s az ügyet más ügyvédnek adta át, ki azon nézet­ben van, hogy Piczula urnak a fölszámított két tétel nem jár, mert igy okoskodik. Piczula a végrehajtásnál az adós gróftól, saját beisme­rése szerint, 2 ötöst kapott, melyet ő zsebre gyűrt, holott 8 az ügyvédi rendtartás értelmé­ben, azt 24 óra alatt tartozott volna felének átadni. Kiváncsiak vagyunk, hogy a bírósá­gok mikép fogják ezen kérdést megoldani? Most bemutatom Miskolci Tóth Zebulon ügyvéd urat. Nem tart külön irodát, hanem a sugárúti­­ kávéház egyik játszószobájában szo­kott a hivatalos órákban, t. i. délután a fekete kávé mellett, jogi tanácsot gyakorolni. íróasz­tala a billiárd, irodavezetője a Zählkellner. Ez veszi át az ügyvéd urnak szóló végzéseket és ennek kezéhez szokták letenni a kliens urak — az előleget. — Johan ! Zahlen! Einen Kapuciner 12 kr., und 25 kr Vorschus für demherrn Doktor! ki­állt Flekeles és leteszi az asztalra 37 krt. Johan pedig zsebre teszi a pénzt és beírja, hogy Fle­keles, Kohn elleni som. perében 25 kr. előleget adott.Hja mit tegyen a szegény ember, ha más­kép nem megy ! Élni csak kell ! S Miskolci Tóth Zebulon uram igy tengeti életét. Egy reg­geliért sommás pert tárgyal, ebédért telek­könyvi kérvényt csinál, uzsona és vacsoráért pedig képes félnapi beszédet tartani, a fenyítő törvényszéknél. A múlt héten óriási feltűnést okozott az „irodában“, hogy az ügyvéd urnái tiszta gallért és egy újdonat­új forintost láttak. Várjon kitől kaphatta ő ezen horribilis magas munka­díjat ? Hisz összes klienseinek vagyona nem áll egy forintból! Irodavezetője, a főpincér elárulta, hogy egy nagy úrtól kapta, kinek ügyében sikerrel járt el a doktor úr informálni — Maj­­láth 8 excellenciájánál. És ilyen fiskális sok van ám a fővárosban! Vájjon nem restelli-e Hodosy Imre elnök — ha ezek per „kartárs“ ir megszólítják ? Don Diego. * ❖ * PESTI HÍRLAP 1879 ok.óoar 9

Next