Pesti Hírlap, 1880. január (2. évfolyam, 1-31. szám)
1880-01-07 / 7. szám
Budapest, 1980_______________________II. étef. 7. szám. (367.)Szerda, január 7. Est“Zrfiífrtak:t, fyj".. m gs Hirdetések": "* ESt Budapest, nádor-utca 7. sz., hova a lap szellemi részét illeti hóra az előfizetések és a lap szót- minden közlemény intézendő, Mldéeére TM“£»^d5 «-*““•'* POT TTTTT IT NA PTT A P Bérmentetlen levelek cak i.Előfizetések után százalék nem V/JLWX.L JLXV jljL. 1 Ji. v jLjLJl X.JLJxjl Jl • » l mert kezektől fogadtatnak el. Adatik. \ . »7 „ « j*»/ Kéziratok vissza nem adataik KAPTÁK. LÍTNIVAIÓK. képtár ; vasárnapokon d. e. 101-ig fölváltva szeli társulat tárlata. [Sugár-út, saját dig megtekinthető. - Közvágóhíd a no-Szerda katholikus Bálint vmn««TM ! a ^amelyike, a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos a haroksári-út végén a vám mellett. - Város-T* Nyitva*?s •JTaS?hétrköznapon 9-1-ig. - Országos démia. [Ferenc - József-tér saját ház.] - ház a régi városház-téren, az uj a Lipólt» protestáns Izidor . ■f Jí-íítfíSí?“ képtál* [Eszterházy-féle] az akadémia palo- Iparmatema. [Sugár-út, a képzilmnyé- utcában 24. sz. a. - Városi vigadd rflftannnnz . Rervnt fintá. Jíí* táJábftn- Nyitva , vasárnap “«»-dán, de pántészeti társulat háza.] - Királyi vár és [redout.] az aldunasoron. - Állatkert sz f. görögorvas . Egypt. fatág ken az ásványtár, szerdán és szombaton a ken 91-ig. - Országos képzőiudvé- várkert Budán, az udvar távollétében min- városligetben. * A mai szám tartalma : Matolay és a mentő-társulat. — Ausztria a keleti kérdésben. — Politikai hirek. — Nemzetközi viszontszolgálat. — Politikai szemle. — Tud. és írod. — Szinh. és műv. — Elfogtuk Véghet. — Halál a zenegátra. — Táviratok. — Az árviz. — Napi hírek. — Közg. cikk: Az áruüzlet állása 1879-ik évben. — Közg. hirek. — Szinh. és mulats.: Szinl. — Vízállás. — Tárca: Petőfi Sándor Költőn. — Regény : A nővérek. (Folyt.) — Vegyes. — Hirdetések._____________ Matolay és a mentőtársulat. A fővárosi árvizbizottság tegnapelőtti ülésén Matolay úr azon kevéssé hízelgő vádat emelte az önkéntes mentőtársulatok ellen, hogy azokba tapasztalatlan fiatalemberek, úgyszólván gyermekek jelentkeznek, kik a mentést „mintegy sportszerűleg kezelték“ ezért a „foglalkozás nélküli matrózokat“ írják össze, és szükség esetén azokat alkalmazzák. S a fővárosi árvíz bizottság e javaslatot egyhangúlag elfogadta, s ezzel az önkéntes mentők felett pálcát tört. E sorok írója, ki az 1876-ik évben alakult fővárosi s a múlt évi szegedi önkéntes mentőtársulatok tagja volt, indíttatva érzi magát Matolay véleménye s a bizottság eljárása ellen tiltakozni. Mert igaztalan, méltatlan, és események által megvan cáfolva azon állítás, hogy az önkéntes mentőtársulatok, igen becses szolgálatokat ne tudnának tenni. Csak a Szegeden történtekre utalok, hol a vész legiszonyatosabbóráiban, sőt napjaiban csak is az önkéntes mentők nyújtottak segélyt. Nem százakra, de ezrekre megy azok száma, kik bátor, sőt vakmerő intelligens fiatalemberek elszánt és gyors föllépésének köszönik ma éltüket, s nem ama foglalkozás nélküli „tapasztalt“ matrózoknak, kik nem becsületérzésből és dicsvágyból, hanem„csekély díjért“ működtek.__________________ Ha Matolay úr ott lett volna, bizonyára is másképen nyilatkoznék ma. Magamnak volt esetem, hol a matróz, kit csolnakomba fölvettem még pedig nem épen „csekély“ díjért, saját becses életéért remegtében engem és a csolnakban ülő menekülteket kibontással fenyegetett, ha nem egyezem bele a visszatérésbe, s csak revolverem mutogatásával volt rábírható, hogy késő este a Kálváriához evezzen, honnan a legijjesztőbb hírek érkeztek. S ez nem az egyetlen eset. Minden ismerősöm arról panaszkodott, hogy a műveletlen emberekkel semmire sem lehet menni, mert hiányzik náluk a könyörérzet, s nem tudják, mi az az „embertársak iránti kötelesség“, erről fogalmuk sincs, s Szegeden is folyton azt hangoztatták, ha gyorsabb munkára nógatták őket: no bizony ennyi is elég, azért a rongyos egykét garasért! Tehát csak bízzák ilyenekre a mentést Budapesten, ha szükség lesz rá. Hanem aztán számoljon is majd Matolay és a bölcs bizottság azért a lelkiismeretlen mulasztásokért, amit ilyen emberek fognak elkövetni. Egész más kérdés, váljon az önkéntes mentők nem lehetnének-e embertársainknak még inkább hasznára, mint például a szegedi vész alkalmával voltak ? Ha a bizottság ezt tárgyalta volna, s ahelyett, hogy Budapest műveit fiatalságát megsértik, inkább arról gondolkoznának, mi módon aknázható ki legjobban az a sok tetterő, nemes lelkesülés, bátorság, dicsvágy, mi ez ifjakban rejlik, valóban méltóbb és a közérdekre sokkal hasznosabb dolgot tesznek vala. Mert ha a Budapesten 1876-ban alakult mentőtársulat némely tagja oly viseletet tanúsított, mi Matolay úr kritikáját magára vonta annak egyedül a gyámoltalan, szégyenletes szervezet volt az oka, amiért egyedül a főváros közigazgatásának legfőbb intézőit lehet felelőssé tenni. Senki a mentők vezetésével, foglalkoztatásával, a mentési szolgálat megállapításával nem gondolt, a szakaszok élére egy-egy német hajóskapitányt állítottak, ez volt az összes „szervezés“. Nem csoda tehát, ha a tagok korcsmákban töltötték az időt. Uralmukban rosz tréfákat engedtek meg maguknak, s a dolgot ép oly kevéssé vették komolyan, mint ahogy azt a főváros illető főhivatalnokaitól tapasztalták. Tehát nem a fiatalságban, hanem önökben volt a hiba, tisztelt urak és bizottság. S ezért ne azt mondják, hogy az önkéntes mentőtársulatokba éretlen ifjak lépnek, hanem inkább arról gondolkozzanak, mily szervezet adandó a mentőtársulatnak, melynek fölállítását elhanyagolni, vagy működésében holmi matrózokkal helyettesíteni — a leglelkiismeretlenebb mulasztás volna a fővárosi polgárság legfőbb érdekei ellen. Fontolják meg ezt jól, míg nem késő ! Ausztria a keleti kérdésben. Nevén hívjuk a gyermeket, valódi nevén. Közjogilag a régi Ausztria nem létezik. Mint politikai fogalom új nevet kapott az 1867-iki kiegyezésben, de lényegét a politikában nem veszte el: hívja bár akár Andrássy gróf, akár Haymerle báró a keleti kérdésnél követett utat ,osztrák magyarnak akárhányszor, ez ugyanazon ut marad, melyen a régi Ausztria botorkált, eltévedt, botlott és elesett. Ez az ut határozatlan, tétova , céliránynyal és jellemmel nem bir. Lelkiismeretlenség a kalauzoktól, hogy rajta vezetik a monarchia népeit orruknál és fülöknél fogva. A PKST1 HlKJLtAP TAKCAJA. Petőfi Sándor költőn, Teleki Sándor gróf fölolvasásából. 1846. szeptember 8-án Nagy-Károlyban voltam, az akkoriban úgy nevezett quartialis generális megyei gyűlésen. Az időben deákosan beszéltünk, de magyarosan éreztünk, s nem tudtuk még, mi az a Gleichberechtigung. A városban híre kelt, hogy Petőfi Sándor látogatóba jött barátjához, Riskó Ignáchoz, s nála van szállva. Nem sokat törődtem vele, s némileg még boszantott, hogy olyan nagy dolgot csinálnak belőle. Vacsoráim mentünk a Szarvas-vendéglőbe, Darvay Ferenc, Haray Viktor és többen, kikre már nem emlékszem. Leültünk egy asztalhoz , átellenben velünk, a legtávolabbi asztalnál ültek Riskó Náci, Papp Endre, egy ismeretlen és még többen. Haray vacsorálás közben felém hajlik, s azt mondja: — Az ott Petőfi Sándor. — Bánom is én ! — felelem közönyösen. Vacsora végeztével feláll Haray s ahhoz az asztalhoz megy, melynél Petőfi vacsoráit és Papp Endre által bemutattatja magát. Petőfi feláll, kezet nyújt Haraynak és élénken beszélgetni kezdenek. Később véletlenül arra tekintek s látom, hogy felállanak és felénk közelednek. Haray tekintetéből kivettem, hogy hozzám hozza Petőfit, felálltam és éleibe mennem._______ Haray végezte a bemutatást. Első szava, melyet hozzám intézett, ez volt : — Ön az első eleven gróf, a kivel beszélek. — Hát döglöttel beszéltél-e ? — kérdem némi savanyúsággal. — Az magam is voltam komédiás koromban. — Na cimborám velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak olyan vad gróf vagyok. Rám nézett; szemeiből láttam, hogy ezt a feleletet nem várta; kezet nyújtott s a jég meg volt törve. Asztalunkhoz ült s hosszasan quaterkáztunk együtt. * — Menjünk a gyűlésbe ! — mondá Darvay. — Magnifice! — engem mindig így címezett, — vegyen magára más uniformist, s újra. — Rögtön spectábilis ! A szobámba indultam, hogy magyar ruhát öltsek magamra. — Petőfi utánam jött. — Te megysz a gyűlésre ? — kérdé. — Hát te ? — ik nem megyek. Mit csináljak ott ? Egy csomó haszontalan szóbeszéd, de eredmény semmi, aztán meg még gorombáskodni sincs jogom, nem lévén táblabiró. — Mig ti csépelitek a szalmát, addig firkálok valamit. — Tudod mit ? én felszaladok egy pillanatra a gyűlésbe s megmutatom magamat egy * Mai számunk 8 oldalt tartalmaz, percre a tekintetes karok és rendeknek, úgy sincs ma semmi érdekes tárgy, azonnal jövök. — Maradjunk együtt. Megvársz ugye ? — Meg, menjünk s végezd hamar. Negyedóra teltével a megyeház kapuja alatt találkozunk. — Hova menjünk ? — kérdem Petőfitől. — Ha nem restelled, menjünk szállásomra, valami kotyog a fejemben, szeretném leírni. — Menjünk ! Riskó szobájában valánk. Petőfi leült s egy darabka papírra irt; én addig Gvadányi „Rontó Pál“-ját olvasom, mely az asztalán hevert. Kevés idő múlva felállt, megdörzsölé homlokát, s jobb kezével kivágott a levegőbe, később tapasztalom, hogy ez szokása volt, mikor valamely költeménye sikerült. — Menjünk! — mondá, — ez elég mára. — Jó-e ? — kérdem. — Annak kell lenni! olvasd, ha nem unod. — Ki unná Petőfit ?! — Gróf úr ! nagyon köszönöm ! A bilincs. Elolvastam, nem szóltam rá semmit, csak kezemet nyújtom. — Druszám! ha lehet, ne hagyjuk el egymást! Ugye, eljösz hozzám Koltóra? — Erről beszélünk ! * ______Végig mentünk a megyeház utcád, s amint