Pesti Hírlap, 1880. március (2. évfolyam, 60-90. szám)
1880-03-26 / 85. szám
t vánja, hogyan alkalmaztatik az a gyakorlatban, utazzék Hontba és bő tapasztalatokat gyűjthet a rendföntartás módja és eszközei felett; de ne szóljon, míg a megyéből ki nem került, mert akarata ellenére megmutatják neki a megyeház börtönhelyiségeit is. Vagy a rend helyett inkább a rendetlenséget akarod látni ? Tessék lemenni Bereghbe, hol Horváth Károly a főispán és minden faluban meggyőződhetel, hogy az is minta vármegye s ha Bereghszászon a leégett vármegyeház romjai felett, mint Cato Karthágóban elmerengesz, a járókelők elbeszélhetik, hogy egy részeg tisztviselő gyújtotta fel s maga is beleégett, a mi eléggé jellemzi a vig életet, melyek a megyei tisztviselők folytatnak. De még szomorúbb a szomszéd Ugocsa sorsa, mert ha Bereghnek Isten és a kormány adtak főispánt, hát legalább van, ha nincs is köszönet benne, hanem ha a kis Ugocsának is Horváth Károly a főispánja s azt olyformán kezeli , mint öreg pap a szomszéd faluban levő filialét, azaz sehogy s mert restel átmenni a Tiszán s mert ő csak Bereghben van otthon, azzal hogy Ugocsában mi történik, épen semmit sem gondol. Már most ha elnézünk a Jász-Kunságba, ott a szolnoki hasú Sipos Orbán kormányoz egészen á la Tisza Kálmán, személyes politikát folytat s üldözi a független véleményt és a meg nem bunyászkodó intelligenciát, e mellett kedvenc eszméin kívül legkisebb gondja nagyobb annál, hogy ne uralkodjék patriarchális rendetlenség a közigazgatásban. Mehetnénk tovább Bácsba, a sikkasztásról híressé vált Csanádba, Erdélynek akármelyik vármegyéjébe, Tolnába, Baranyába, szóval végig mehetnénk Magyarországon, és sehol ki nem fogynánk a vármegyei mizériákból. Budán pedig van egy hivatal, ahonnan ezen mizériák hivatalból elintéztetnek. Ha sehol, ott leginkább érezhetnék, hogy ez az állapot, melyben a magyar közigazgatás van, valóban ázsiai állapot. De hát a gólyakirály soha sem panaszkodott, hogy mocsárban gázol és hogy békák ugroskálnak körülötte. A hivatalos lap mai számából: A belügyminiszterium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán, Ujfalusy Miklós szörénymegyei kir. biztost, ezen, valamint krassómegyei főispáni állásától, saját kérelmére ezennel felmentem. Kelt Bécsben 1880. március hó 21-én Ferenc József s. k. Tisza Kálmán s. k. Krassómegyében a főispáni teendők végzésével, ideiglenesen Tabajdy Károly Aradmegye főispánja, ez utóbbi minőségében való meghagyása mellett, bízatott meg. Szörénymegyében a megye kormányzatával egybekötött főispáni teendők végzésével Tabakovits Gusztáv, Torontál megye főjegyzője lett kormánybiztosi minőségben ideiglenesen megbízva. A ,,Hírlapíró-egylet“ küldöttsége (Jókai Mór, Fálk Miksa, Csávolszky Lajos, Eötvös Károly, Láng Lajos és Törs Kálmán) ma délelőtt tisztelgett a miniszterelnöknél, s hosszasabban tanácskozott vele az ismeretes kolportage-ügy felett, érzi magát, Durandot (egy Madridban lakó franciát) találtam. Szegény leány azt hiszi, hogy mindenki megvetéssel emlékezik róla s azért minden férfiban, ki vele társalogni nem röstel, félistent lát.“ A családi tanács azt határozta, hogy Beaumarchais a hűtlen Clavije ellen egyelőre semmiféle lépést ne kockáztasson. A költő azonban sokkal kalandosabb, rajongóbb vérmérséklettel bírt, hogy sem e határozatba belenyugodhatott volna. Az ő lénye Figaro és Almaviva gróf lényét egyesité magában. Május 19-én felölte legszebb ruháját s a nélkül, hogy övéinek csak egy kukkot is szólt volna, egy jó barátja társaságában, kit Párisból hozott magával, Clavijohoz ment. Clavijo József akkor a „Pensador“ kiadója s a királyi levéltár egyik osztályának főnöke volt. Don Antonio Portuges miniszteri tanácsos házában lakott, kivel benső baráti viszonyban állt. Beaumarchais és Clavijo egykorúak voltak, mindkettő 31 éves , de lelkületük nagyon különbözött egymástól. A spanyol ingatag, gyáva, lesújtott kedélyű, — a francia merész, vállalkozó, szinpadi fölényt gyakorló, ki tudja s érti, hogy fellépése jogosult, s hogy neki áll följebb. E jelenetet, mely kettejük közt lefolyt, megírta Beaumarchais híres emlékirataiban s felhasználta Goethe a „Clavijo“ című színdarabban. Clavijo beismerte hibáját, erről írásbeli nyilatkozatot adott ki, mely okmánynyal aztán Beaumarchais visszasietett családjához. Persze nagy volt az öröm és elismerés ez erkölcsi diadal felett, az eljárás felett azonban, mely Clavijo irányában követendő lesz, eltértek a nézetek. Egyik a hűtlen megrontására akart törni, másik kész volt megbocsátani. Csak Mária nyilatkozott így : „Nem akarok többé róla hallani; menj, bátyám, Aranjuezbe, kövesd a marquis tanácsát.“ Ez d’Ossun marquis volt, a francia követ, kihez XV. Lajos leányai a költő számára igen szép ajánlólevelet intéztek. A marquis Beaumarchaist előzékenyen fogadta, ugyanő döntött a Clavijo ügyében is akkép, hogy Clavijo köteles Máriát nőül venni. Jobb megoldást — mint mondá — nem tud képzelni se. Clavijo is e nézetben volt. Egy napon felhasználva Beaumarchais távollétét, találkozóra kérte Mária nővérét. E találkozás után csakhamar levelet írt Beaurmarchaishoz, ebben bocsánatot s Mária kezét kéri. Mária keservesen sírt. „Nehezére esik — írja a költő Párisba atyjához — feloldani a viszonyt Duranddal, melyet mindkettőjük közös reménye és megszokása egyre szorosabbá fűzött.“ — Május 26-án ment Clavijo Guilbertékhez s Mária lábai elé borult. A szegény leányt mindenki biztatta, bocsásson meg, — de ez zokogva rogyott bátyja karjai közé s igy hangzott beleegyezése: „Bátyám, te nagyon nyers és kegyetlen vagy !“ Ezután Maria és Clavijo kilenc tanú jelenlétében aláírták a házassági szerződést. Beaumarchais ezentúl meg volt győződve, hogy e megoldás rá és családjára a lehető legkedvezőbb, mert tudta, hogy Clavijo az udvarnál s a minisztereknél nagy kegyben áll s hogy az ő túlimpozáns fellépését Clavijoval szemben az udvar s a kormány nem hagyta volna e házasság nélkül megtorlatlanul. A dolognak azonban ezzel nem lett vége. Clavijo ugyanis hirtelen elhagyta a Don Portugesnál birt lakását s a hadastyánok palotájába egyik barátjához költözött; ezt pedig indokolta, hogy összeveszett Portugessel, mert ez a Máriával kötendő házasságot ellenzi. A család barátai azalatt nagyban készültek az esküvőre. Elvezették Beaumarchaist a madridi érsek vicariusához, ki az apostoli jegyző tisztét végezte. Itt Beaumarchais valódi nagylelkűséggel gondoskodott a házasulandók anyagi jólétéről, ajánlott fel nekik nagy összeg pénzt,, temérdek selyemárut, csipkét és ékszert. Clavijo a pénzt nem fogadta el, így múlt el 10 nap. Június 5-én Clavijo a hadastyánok palotájából is eltűnt nyomtalanul és a nélkül, hogy ezt Beaumarchaisnak megjelente volna, csak hosszú keresés után akadt rá a család a Lajos utcában. Ekkor meg azt hozta fel okul, hogy barátai szemrehányásokat tettek neki azért, mert lakását, melyet a király csak az 5 személyének adott át, egy barátjával megosztja, így hát ő kötelességének tartá e lakást is elhagyni. Hasztalan kinálta még Beaumarchais, jönne Guilbertékhez, laknék ott, nem fogadta el. Ürügyül felhozá,hogy rosszul érzi magát s orvosa rendelkezése szerint tartozik élni. Beaumarchais még ekkor is hitt a csapodárnak, de Mária, a nők sajátságos finom ösztönével megérezte, hogy Clavijo lénye most is csak oly romlott, milyen a múltban volt s hogy ismét hűtlenül szakítani, szerződést törni fog. Jun. 7-én a jegyző a költőt felvilágositá, hogy Clavijónak más házassági frigyre kell lépni, mit egy fiatal leánynak még 1755 ben igért. A leány nem akar róla lemondani, a spa- PESTI HÍRLAP. Az oszták-magyar vámkonferencia holnap Budapesten ülést fog tartani, melyen a Németországgal kötendő szerződési alkudozásokra vonatkozó utasítások iránti tanácskozások ismét folytattatni fognak. Az értekezlet osztrák tagjai ma érkeznek Budapestre. Az egyesült ellenzék és a pártonkivüliek vezérférfiai az egyesülési és programmkészítési értekezleteket egyelőre abban hagyták s azokat csakis a jövő hónapban az országgyűlés alatt fogják tovább folytatni. Kormánykörökben — mint a K. írja — Kozma Sándor főügyészt tekintik egyetlen számbavehető igazságügyminiszternek. Csemeghyt elejtették. Daruváry pedig kijelente, hogy a sajtó megkalodázásáról szóló javaslatoknak nevét és lelkiismeretét föláldozni nem akarja. Mi úgy értesülünk, hogy a kormánykörök legújabb jelöltje Szabó Miklós, a királyi tábla elnöke. Ünnepi hangok. (i. e.) Rég volt a magyarnak ünnepe. Hiába jelöli meg a naptár piros betűkkel ama napokat, melyeken a kézműves kezéből leteszi a kenyérszerző mindennapi szerszámot, ünnepet, örvendetes hangulat nem tölti be senkinek szívét. Az ország nagy részében éhség pusztítja az embereket, másutt árvíz teszi hajléktalanná a népet, amit a rossz termés még meghagyott, azt elveszi adó fejében az állam, vagy elragadja kamat fejében az uzsorás, merre a szem tekint, mindünnen az elszegényülés, a nyomor, a kétségbeesés jelei sötétítik el a láthatárt. S ha mindezt elviselnők Isten csapásaként , az anyagi élet sorvadásáért nem nyújt kárpótlást szellemi, politikai életünk sem. Öt éve múlt el, hogy a nemzet hatalma erőfeszítéssel egyesült egy testté, egy párttá; egy jelszó hangzott Kárpátoktól Adriáig; egy vágy lelkesített minden magyart: megmenteni az örvény szélére került nemzetet. Fátyolt borítottunk a múltra; elfeledtük az egymás ellen vívott keserű harcokat, hisz a haza megmentése, jövőnk megváltása forgott szóban ! S ma, midőn az ünnepi csend magunkba szállásra int, midőn aggódva iparkodunk jövőnkről a slkt fátyolt fellebbenteni, s ma azt a kérdést intézzük magunkhoz : mivé lett az öt év előtti szent fogadalom ? A fúzió pártja elemeire szétbontva, az erős kormány gyengébbnek bizonyulva minden elődeinél, tekintélye a zérus fokon, tevékenysége minden kritika alatt, újra egy csomó „nagy'*’ férfiaink közül, feladatuk teljesítésére képtelennek mutatkozván , a nemzet pénzügyein súlyos sebek ejtve, a nép bizalmatlansága s elégületlensége folytonos növekedésben : Íme az öt évi eredmény. S a vigasznélküli múlt helyett nyújt-e reményt a jövő ? Nincs önérzetes ember, aki a mostani pártalakulások nyűgétől megszabadulni nem akarna, nyílt titok, hogy a kormánypárt forrong, pártonkívüliek s egyesült ellenzék szakadatlanul tanácskoznak, miként egyesüljenek egy nagy, tekintélyes párttá. A kormánypárt duzzogva bár, követni fogja tüskén-bokron át mesterét, Tisza Kálmánt; az egyesült ellenzék s a pártom kívüliek tanácskozásaiból meg fog születni a rég várt programm és ezután ? Ne titkoljuk magunk előtt. Mióta Szilágyi Dezső s Apponyi Albert gróf vezetik az egyesült ellenzéket, hibát hibára tornyositottak. Az ország, mely epedvsr várta a Messiást, e férfiaktól hiába várta megszabadítását. S mi váltig mondogattuk, hogy a nemzet nem programmot, nem mézes-mázos, csillámló szavakat, nem a bihari pontok uj kiadását várja: tettek után akit e nemzet s várjon az uj programm ezer szavai felfognak-e érni egyetlen egy tettet? S mialatt Bittó István termében együtt, ül a nemzetszabadító konventikulum : a nemzet vállai leroskadnak a rájok rótt terhek súlya alatt. Solamen miseris, socies habuisse malorum. A francia köztársaság váló uton áll. Mióta Mac Mahon megbukott s a baloldal jött kormányra, a türelmetlen többség hozzálátott a vallás kérdéseinek tisztításához. Maga a jelenlegi miniszterelnök, Freycinet úr, ismerte be,, hogy nem sürgős okok kényszeríték a kormányt e lépésre. S mióta Jules Ferry javaslatainak leglényegesb pontját, a híres hetedik szakaszt, felvetette a szenátus a harc a kamara s sze 1880. március 26