Pesti Hírlap, 1880. március (2. évfolyam, 60-90. szám)

1880-03-26 / 85. szám

t­ vánja, hogyan alkalmaztatik az a gyakorlatban, utazzék Hontba és bő tapasztalatokat gyűjthet a rendföntartás módja és eszközei felett; de ne szóljon, míg a megyéből ki nem került, mert akarata ellenére megmutatják neki a megyeház börtönhelyiségeit is. Vagy a rend helyett inkább a rendetlenséget aka­rod látni ? Tessék lemenni Bereghbe, hol Horváth Károly a főispán és minden faluban meggyőződhetel, hogy az is minta­ vármegye s ha Bereghszászon a leégett vármegyeház romjai felett, mint Cato Karthágóban elmerengesz, a járó­kelők elbeszélhetik, hogy egy részeg tisztviselő gyújtotta fel s maga is beleégett, a mi eléggé jellemzi a vig életet, melyek a megyei tisztvi­selők folytatnak. De még szomorúbb a szomszéd Ugocsa sorsa, mert ha Bereghnek Isten és a kormány adtak főispánt, hát legalább van, ha nincs is köszönet benne, hanem ha a kis Ugocsának is Horváth Károly a főispánja s azt olyformán kezeli , mint öreg pap a szom­széd faluban levő filialét, azaz sehogy s mert restel átmenni a Tiszán s mert ő csak Bereghben van otthon, azzal hogy Ugocsában mi történik, épen semmit sem gondol. Már most ha elnézünk a Jász-Kunságba, ott a szolnoki hasú Sipos Or­bán kormányoz egészen á la Tisza Kálmán, sze­mélyes politikát folytat s üldözi a független­­ véleményt és a meg nem bunyászkodó intelli­genciát, e mellett kedvenc eszméin kívül leg­kisebb gondja nagyobb annál, hogy ne ural­kodjék patriarchális rendetlenség a közigazga­tásban. Mehetnénk tovább Bácsba, a sikkasztás­ról híressé vált Csanádba, Erdélynek akármelyik vármegyéjébe, Tolnába, Baranyába, szóval végig mehetnénk Magyarországon, és sehol ki nem fogynánk a vármegyei mizériákból. Budán pedig van egy hivatal, a­honnan ezen mizériák hivatalból elintéztetnek. Ha se­hol, ott leginkább érezhetnék, hogy ez az álla­pot, melyben a magyar közigazgatás van, való­ban ázsiai állapot. De hát a gólyakirály soha sem panaszkodott, hogy mocsárban gázol és hogy békák ugroskálnak körülötte. A hivatalos lap mai számából: A belügy­­miniszterium vezetésével megbízott magyar mi­niszterelnököm előterjesztése folytán, Uj­f­a­l­u­s­y Miklós szörénymegyei kir. biztost, ezen, vala­­mint krassómegyei főispáni állásától, saját ké­relmére ezennel felmentem. Kelt Bécsben 1880. március hó 21-én Ferenc József s. k. Tisza Kálmán s. k. Krassómegyében a főispáni teendők vég­zésével, ideiglenesen T­a­b­a­j­d­y Károly Arad­­megye főispánja, ez utóbbi minőségében való meghagyása mellett, bízatott meg. Szörénymegyében a megye kormányzatá­val egybekötött főispáni teendők végzésével Tabak­ovits Gusztáv, Torontál megye fő­­jegyzője lett kormánybiztosi minőségben ideig­lenesen megbízva. A ,,Hírlapíró-egylet“ küldöttsége (Jókai Mór, Fálk Miksa, Csávolszky Lajos, Eötvös Károly, Láng Lajos és Törs Kálmán) ma délelőtt tisztelgett a miniszterelnöknél, s hosszasabban tanácskozott vele az ismeretes kolportage-ü­gy felett, érzi magát, Durandot (egy Madridban lakó fran­ciát) találtam. Szegény leány azt hiszi, hogy mindenki megvetéssel emlékezik róla s azért minden férfiban, ki vele társalogni nem röstel, félistent lát.“­­ A családi tanács azt határozta, hogy Beaumarchais a hűtlen Clavije ellen egye­lőre semmiféle lépést ne kockáztasson. A költő azonban sokkal kalandosabb, rajongóbb vér­­mérséklettel bírt, hogy sem e határozatba bele­nyugodhatott volna. Az ő lénye Figaro és Al­­maviva gróf lényét egyesité magában. Május 19-én felölte legszebb ruháját s a nélkül, hogy övéinek csak egy kukkot is szólt volna, egy jó barátja társaságában, kit Párisból hozott magá­val, Clavijohoz ment. Clavijo József akkor a „Pensador“ ki­adója s a királyi levéltár egyik osztályának főnöke volt. Don Antonio Portuges miniszteri tanácsos házában lakott, kivel benső baráti vi­szonyban állt. Beaumarchais és Clavijo egyko­­rúak voltak, mindkettő 31 éves , de lelkületük nagyon különbözött egymástól. A spanyol inga­tag, gyáva, lesújtott kedélyű, — a francia me­rész, vállalkozó, szinpadi fölényt gyakorló, ki tudja s érti, hogy fellépése jogosult, s hogy neki áll följebb. E jelenetet, mely kettejük közt lefolyt, megírta Beaumarchais híres emlékirataiban s fel­használta Goethe a „Clavijo“ című színda­rabban. Clavijo beismerte hibáját, erről írásbeli nyilatkozatot adott ki, mely okmánynyal aztán Beaumarchais visszasietett családjához. Persze nagy volt az öröm és elismerés ez erkölcsi di­adal felett,­­ az eljárás felett azonban, mely Clavijo irányában követendő lesz, eltértek a nézetek. Egyik a hűtlen megrontására akart törni, másik kész volt megbocsátani. Csak Má­ria nyilatkozott így : „Nem akarok többé róla hallani; menj, bátyám, Aranjuezbe, kövesd a marquis tanácsát.“ Ez d’Ossun marquis volt, a francia követ, kihez XV. Lajos leányai a költő számára igen szép ajánlólevelet intéztek. A marquis Beaumarchaist előzékenyen fogadta, ugyanő döntött a Clavijo ügyében is akkép, hogy Clavijo köteles Máriát nőül venni. Jobb megoldást — mint mondá — nem tud képzel­ni se. Clavijo is e nézetben volt. Egy napon fel­használva Beaumarchais távollétét, találkozóra kérte Mária nővérét. E találkozás után csakha­mar levelet írt Beaurmarchaishoz, ebben bocsá­natot s Mária kezét kéri. Mária keservesen sírt. „Nehezére esik — írja a költő Párisba atyjá­hoz — feloldani a viszonyt Duranddal, me­lyet mindkettőjük közös reménye és meg­szokása egyre szorosabbá fűzött.“ — Május 26-án ment Clavijo Guilbertékhez s Mária lábai elé borult. A szegény leányt minden­ki biztatta, bocsásson meg, — de ez zokogva rogyott bátyja karjai közé s igy hangzott bele­egyezése: „Bátyám, te nagyon nyers és kegyet­len vagy !“ Ezután Maria és Clavijo kilenc tanú jelenlétében aláírták a házassági szerző­dést. Beaumarchais ezentúl meg volt győződve, hogy e megoldás rá és családjára a lehető leg­kedvezőbb, mert tudta, hogy Clavijo az udvar­nál s a minisztereknél nagy kegyben áll s hogy az ő túlimpozáns fellépését Clavijoval szemben az udvar s a kormány nem hagyta volna e há­zasság nélkül megtorlatlanul. A dolognak azonban ezzel nem lett vége. Clavijo ugyanis hirtelen elhagyta a Don Portu­­gesnál birt lakását s a hadastyánok palotájába egyik barátjához költözött; ezt pedig indokolta, hogy összeveszett Portugessel, mert ez a Máriá­val kötendő házasságot ellenzi. A család barátai azalatt nagyban készül­tek az esküvőre. Elvezették Beaumarchaist a madridi érsek vicariusához, ki az apostoli jegy­ző tisztét végezte. Itt Beaumarchais valódi nagy­lelkűséggel gondoskodott a házasulandók anyagi jólétéről, ajánlott fel nekik nagy összeg pénzt,, temérdek selyemárut, csipkét és ékszert. Clavijo a pénzt nem fogadta el, így múlt el 10 nap. Június 5-én Clavijo a hadastyánok palotájából is eltűnt nyomtala­nul és a nélkül, hogy ezt Beaumarchaisnak megjelente volna, csak hosszú keresés után akadt rá a család a Lajos­ utcában. Ekkor meg azt hozta fel okul, hogy barátai szemrehányá­sokat tettek neki azért, mert lakását, melyet a király csak az 5 személyének adott át, egy ba­rátjával megosztja, így hát ő kötelességének tartá e lakást is elhagyni. Hasztalan kinálta még Beaumarchais, jönne Guilbertékhez, lak­nék ott, nem fogadta el. Ürügyül felhozá,hogy rosszul érzi magát s orvosa rendelkezése szerint tartozik élni. Beaumarchais még ekkor is hitt a csapo­­dárnak, de Mária, a nők sajátságos finom ösz­tönével megérezte, hogy Clavijo lénye most is csak oly romlott, milyen a múltban volt s hogy ismét hűtlenül szakítani, szerződést törni fog. Jun. 7-én a jegyző a költőt felvilágositá,­ hogy Clavijónak más házassági frigyre kell lépni, mit egy fiatal leánynak még 1755 ben­ igért. A leány nem akar róla lemondani, a spa- PESTI HÍRLAP. Az oszták-magyar vámkonferencia holnap Budapesten ülést fog tartani, melyen a Német­országgal kötendő szerződési alkudozásokra vo­natkozó utasítások iránti tanácskozások ismét folytattatni fognak. Az értekezlet osztrák tagjai ma érkeznek Budapestre. Az egyesü­lt ellenzék és a pártonkivüliek ve­­zérférfiai az egyesülési és programmkészítési ér­tekezleteket egyelőre abban hagyták s azokat csakis a jövő hónapban az országgyűlés alatt fogják tovább folytatni. Kormánykörökben — mint a K. írja — Kozma Sándor főügyészt tekintik egyetlen számbavehető i­g­a­z­s­ág­ü­gy­m­i­ni­s­z­t­e­rnek. Csemeghyt elejtették. Daruváry pedig kije­lente, hogy a sajtó megkalodázásáról szóló ja­vaslatoknak nevét és lelkiismeretét föláldozni nem akarja. Mi úgy értesülünk, hogy a kormánykörök legújabb jelöl­tje Szabó Miklós, a királyi tábla elnöke. Ünnepi hangok. (i. e.) Rég volt a magyarnak ünnepe. Hiába jelöli meg a naptár piros betűkkel ama napokat, melyeken a kézműves kezéből leteszi a kenyérszerző mindennapi szerszámot, ünnepet, örvendetes hangulat nem tölti be senkinek szí­vét. Az ország nagy részében éhség pusztítja az embereket, másutt árvíz teszi hajléktalanná a népet, a­mit a rossz termés még meghagyott, azt elveszi adó fejében az állam, vagy elragadja kamat fejében az uzsorás, merre a szem tekint, min­­dünnen az elszegényülés, a nyomor, a kétségbeesés jelei sötétítik el a láthatárt. S ha mindezt elviselnők Isten csapásaként , az anyagi élet sorvadásáért nem nyújt kárpótlást szellemi, politikai életünk sem. Öt éve múlt el, hogy a nemzet ha­talma erőfeszítéssel egyesült egy testté, egy párttá; egy jelszó hangzott Kárpátoktól Adriáig; egy vágy lelkesített minden magyart: megmenteni az örvény szélére került nemzetet. Fátyolt bo­rítottunk a múltra; elfeledtük az egymás ellen vívott keserű harcokat, hisz a haza megmen­tése, jövőnk megváltása forgott szóban ! S ma, midőn az ünnepi csend magunkba szállásra int, midőn aggódva iparkodunk jövőnkről a slk­t fátyolt fellebbenteni, s ma azt a kérdést intéz­zük magunkhoz : mivé lett az öt év előtti szent fo­gadalom ? A fúzió pártja elemeire szétbontva, az­ erős kormány gyengébbnek bizonyulva minden elődeinél, tekintélye a zérus fokon, tevékenysége minden kritika alatt, újra egy csomó „nagy'*’ férfiaink közül, feladatuk teljesítésére képtelennek mutatkozván , a nemzet pénzügyein súlyos sebek ejtve, a nép bizalmatlansága s elégületlensége folytonos növekedésben : Íme az öt évi ered­mény. S a vigasznélküli múlt helyett nyújt-e re­ményt a jövő ? Nincs önérzetes ember, a­ki a mostani pártalakulások nyűgétől megszabadulni nem­ akarna, nyílt titok, hogy a kormánypárt forrong, pártonkívüliek s egyesült ellenzék szakadatlanul tanácskoznak, miként egyesüljenek egy nagy, tekintélyes párttá. A kormánypárt duzzogva bár, követni fogja tüskén-bokron át mesterét, Tisza Kálmánt; az egyesült ellenzék s a pártom kívüliek tanácskozásaiból meg fog születni a rég várt programm­­ és ezután ? Ne titkoljuk magunk előtt. Mióta Szilágyi Dezső s Apponyi Albert gróf vezetik az egyesült ellenzéket, hibát hibára tornyositottak. Az ország, mely epedvsr várta a Messiást, e férfiaktól hiába várta meg­szabadítását. S mi váltig mondogattuk, hogy a­ nemzet nem programmot, nem mézes-mázos, csillámló szavakat, nem a bihari­ pontok uj ki­adását várja: tettek után akit e nemzet s vár­jon az uj programm ezer szavai felfognak-e érni egyetlen egy tettet? S mialatt Bittó István termében együtt, ül a nemzetszabadító konventikulum : a nem­zet vállai leroskadnak a rájok rótt terhek súlya alatt. Solamen miseris, socies habuisse malorum. A francia köztársaság váló­ uton áll. Mi­óta Mac Mahon megbukott s a baloldal jött kormányra, a türelmetlen többség hozzálátott a vallás kérdéseinek tisztításához. Maga a jelen­legi miniszterelnök, Freycinet úr, ismerte be,, hogy nem sürgős okok kényszeríték a kormányt e lépésre. S mióta Jules Ferry javaslatainak leglényegesb pontját, a híres hetedik szakaszt, f­elvetette a szenátus a harc a kamara s sze­ 1880. március 26

Next