Pesti Hírlap, 1880. június (2. évfolyam, 150-179. szám)
1880-06-30 / 179. szám
Budapest, 1880. II. évf. I9. szám. (5297 Előfizetési Árak a képes hetixnelléklettel együtt. Egész évre..... 14 frt — kr. Félévi«.................. 7 „ — Negyedévre----3 „ 60 „ Egy hóra............ 1 ,, 20 „ —6— Egyes száma heti melléklet nélkül helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. O) Szerda jun/us 30. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-ntca 7 I. em., 5 ajtó. hova a lap szellemi részét illeti, minden közlemény intézendő vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eu ■Kéziratok via^a nem adatna Kiadó hivatal: Budapest, nádor-utca 7. ss., hova az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólallások uitézendők. A képes melléklet külön: egész évre . . 4 frt félévre...................................2 „ negyedévre 1 * Egyes szám ára 8 kr. Százalék nem adatik. KAPTÁRI LÁTNIVALÓK.. képtér :vasárnapokon d. e. 10 —1-ig fölváltva szed társulat tárlata. [Sugár-Ht, saját dig megtekinthető. — Közvágóhíd a-SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL.' s a gyűjtemények valamelyike; a könyvtár pedig ház.] — Magyar tudományos adaroksári ut végén a vám meglett. — Város* Szerda katholikus Pál. Nemzeti museum. [Muzeum-körút.] ■ minden hétköznapon 91-ig. — Országos démia. [Ferenc-József-tér saját ház.] - ház a régi a városház-tren, az uj a Lipót... # p.. Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és csütörtökön képtár [Eszterházy-féle] az akadémia polo- Iparmúzeum. [Sugar-ut, & Kepsömaré- utcában 14. az. a. — Városi vigadd • protestáns :Fal. a természet- és néprajzi-tár; kedden és pente tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán. és pénteszeti társulat háza.] — Királyi vár és [redoute] az aldunasoron — Állatkert a görögorosz: Eulog.ken az ásványtár, szerdán és szombaton a ken 91-ig. Országos képzőművész Vártért Budán, az udvar távollétében mint városligetben. Hirdetések: kiadóhivatalban vétetnek fel. A mai szám tartalma: Minisztercsere. — Olasz intrigák. — Pol. hírek. — Az új gyalogsági szabályzat — Pol. szemle., — A cárevics. — Színház és müv. — Milán Érsekújvárt. — Paksból. — A demokraták elnökjelöltje. — Táviratok. — Napi hírek. — Közg. hírek. — Szinlapok. — Tárca. A vigadótéri kioszk. — Regény. Sok zaj semmiért. (Vége.) — Hirdetések. Minisztercsere. Magyar ember szereti hallani, mi történt Parisban, Londonban, Konstantinápolyban, de mikor arra kerül a sor, hogy mit tesznek a németek Berlinben vagy Bécsben, akkor szempillái hirtelen megnehezednek s szája hosszú ásításra nyílik. Az osztrák dolgok rettentő unalmasak. Az alkotmányozály a csehek és németek közt olyan, mint az Istenben boldogult slezvig-holsteini kérdés volt, melyről harminc esztendeig írtak a németek, hogy végül az egész augustenburgi ház örökösödési jogát s a két tartomány autonómiáját és külön állását pokolba lökjék mintha soha róla nem írtak volna. Előbb könyveket adtak ki és újságlapokat szerkesztettek Slezvig-Holstein függetlensége mellett, azután pedig bekebelezték és felfalták. Ilyen a német idealizmus. Most is Ausztriában húsz esztendő óta nyúzzák az alkotmánykérdést és a cseh kiegyezést s ott vannak vele a hol voltak. Egyszer így, másszor amúgy kisértik megszelidíteni a cseh oroszlánt, hogy pudli kutya legyen belőle, de sehogy sem sikerül. Az osztrák alkotmánynak történetét megírni, ha valamikor érdemesnek fog találtatni, nehéz feladat lesz, mert az valóságos útvesztő. A legokosabb, mit a magyar nemzet valaha ten, az volt, hogy nem ment bele semmiféle reichsrabba. Hogy a delegációnak nevezett parlamentáris surrogatumot elfogadta, azt kénytelenségből megtette, de nagyobb kára volt belőle, mint haszna. Mégis a delegáció nem reichsvál, s az osztrák kormányválságok nem reánk tartoznak, s az osztrák pártokhoz semmi közünk, ha ők belénk nem kötnek s hogy mi az osztrák belügyekkel szemben semlegesek maradhatunk, az nekünk sokat ér. így a Taaffe politika jelenlegi harmadik stádiuma, midőn az osztrák-német alkotmánypártot egészen ellöki magától, Budapesten közönnyel fogadtatott, pedig Bécsben, Prágában és Krakkóban az eseményt nagyra veszik. Nem is csekély dolog az nekik. A német liberális párt teljesen kegyvesztett, a kormány ellenségeinek kezébe téve s a parlamentben kisebbségre kárhoztatva. S az uj kabinet arisztokratikobürokratiko-konzervatív klerikális. Két lengyel és egy cseh Bécsben miniszterek. A börze, a finánc nem valami jó német, hanem egy krakkói professzor gondjaira bízva. A bécsieknek szörnyűség ezeket elképzelni. S ehhez járul, hogy a kormány a cseh választási rendszer módosításáról törvényjavaslatot nyújtott be Prágába, melyet az alkotmánypárt oppozíciója ugyan megbuktatott, de erre a minisztérium oda se hederített, hanem folytatja csehbarát politikáját. Őszre pedig, szeptember hóban a császár indul Lembergbe s körútra Galíciába, katonai szemlékre az igaz, de politikai célból mint Csehországban tévé. Ő Felsége „Galícia és Lodomeria királya" s tehát mint lengyel fejedelem, fog a lengyelek által ünnepeltetni. Mindez sehogy sem tetszhetik az osztrák-német alkotmánypártnak. Nem csoda tehát, ha Bécsben Taaffe grófot nem szeretik, s a kabinet újjáalakítása felett is haragusznak. A Taaffe-minisztériumnak olyan foederalisztikus szaga van. Mi is megütköznénk ezen egy keveset, ha nem választott volna Taaffe gróf társakul maga mellé három németet és egy lengyelt. A lengyel befolyástól mi nem félünk, az nekünk garanczia az orosz pánszlávizmus ellen. S ha a király Galicziába megy utazni és magát a lengyelek által királyul ünnepelteti, azt is jobb szeretjük, mint holmi dalmácziai kirándulást, melyet a jó német Aulesperg-kormány csinált. A megfejelt Taaffe minisztérium immár egészen a jobboldal támogatására van utalva, s annyiban jobboldali, de hogy az alkotmányba balpárt oppozíciójától épen nagyon félne, egy cseppet sem mutatja. Maga magát semleges kormánynak nevezi, de ez csak fikció. Nekünk magyaroknak se jobb, se roszabb, mint az alkotmányba német kormányok, a Smerling, Herbst, Hasner, Auersperg kormányok valának, melyek szomszédságától anynyi bajt kellett tűrnünk. Már Depretisnél meg Chlumeckynél, Kremer és Dunajewszki urak százszor kedvesebbek s nem lehetnek oly magyarellenesek. Ezért mi nem fogunk lármázni a bécsi lapokkal egy karban a jelen osztrák kormány ellen. Várjuk politikáját és addig szót se szóljunk. Hadd végezzék az osztrákok a maguk házi perpatvaraikat maguk közt; nekünk magyaroknak minden törvényes és alkotmányos osztrák minisztérium jó, mely minket nem bánt. Erre vigyázzon Taaffe ezentúl is. A „ PESTI HIRLAP“ TÁRCÁJA. A vigadótéri kioszk. (Fővárosi kép.) (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Amily szívesen nyúlunk kalap és bot után, hogy a dunaparti korzónak e legnépesebb s legnépszerűbb pontját fölkeressük, oly félénken vesszük kezünkbe a tollat, hogy rajzát adjuk e nagy kalitnak, melynek csevegő madarai az üveglemezeken belől s a zöld ágak alatt, ütnek tanyát. A fotográfusok igazán irigylésre méltó teremtései az urnák. Rászegzik emberre, tárgyra, rang- és szylkülönbség nélkül azt a szelíd ágyút s a lepedő alól, mit holmi rosszul palástolt juvenali viszketegben húznak magukra: kényelmesen nevetik ostoba arcunkat s félszeg állásunkat, aztán mosolyogva lépnek elő s a legkisebb bibircsét is hűségesen visszatükröző, burok alatt, homályban megszületett fényképet, diadalmas mosolylyal tartják kételkedő szemünk elé, s hallgatag megdöbbenésünket néma elragadtatásra magyarázva, kezeiket dörzsölik s biztositanak róla, hogy jobban nem sikerült még nekik arckép. Szánk sarkait keserű mosoly húzza le, megilletődve nyúlunk tárcánkba, és sokalva az ellenállhatlan férfiú háromtucetes ajánlatát, édes énünknek tizenkét sikerült másával nagy szerényen beérjük. Hja, a fotográfusok ! A mi gondtalan, könnyelmű tollunkra önsúly gyanánt nehezedik az, hogy fotografirozni nem merünk. Nekünk csak a tollrajz adatott s hogy ez torzításra alkalmas, inkább, szorongva bevalljuk. Nem lévén azonban szándékunkban úgysem, egyes alakokat tűzni tollunk hegyére, ránk nézve is előnyösebbnek tartjuk a kollektív képet, melyben nem arcokat, csak helyzeteket, jellemző staffaget, csoportokat keres a szem. Ha egyes alakok jól talált silhouettek gyanánt válnak ki a háttérből s néhány arcélből az eltakart oldalra is ráismerni, merő véletlen. Még a legügyetlenebb kéz sem vetett néhány emberforma vonást papirosra, hogy azonnal valamely ismerősét ne juttatta volna eszébe. Még a szivarfüst bodraiból, a fellegekből is alkotunk magunknak arcképeket. Ne tartsák önök ez „elöljáró beszédet“ a forró kása kerülgetésének olyan helyen, hol jeges kávét mérnek. Nem is önvádló mentegetés ez, sem kaczérkodás a fölvett tárgy nehézségeivel ; csak gondosabb kiszinezése, arabeszkekkel való körülfuttatása ama ismét divatra kapott nagy kezdőbetűnek, mely a lap kétharmadát foglalja el, és — itt legalább — arra van hivatva, hogy magára vonván a figyelmet, elfelejtesse a saját képein szöveg hiányos voltát. Mi így fogjuk fel, s ezzel, még egy fölösleges farkocskát kanyarítva a folyondáros betű körül, leülünk a kioszknak a főbemenethez legközelebb eső asztalához. Nem is csöngetünk. A Jean, Mátyás vagy Johann tudja már szokásunkat, s néhány perc alatt előttünk párolog a habtalan „kis fehér" s öntudatlan, czélzástól ment kedvezéssel nyomja elénk a a „Pesti Hírlap" legújabb számát. Délután van még. A nap forróan süt le két mániákus sakkistára, kik a tikkasztó meleget föl sem véve, ölik egymás parasztjait, s üldözik egymás királynéját. Ezek hivatalnokok. Még nincs három óra s ők fölhasználják e kis szabad időt, hogy a 23° daczára is neki kevüljenek a nagy játékban. A gömbakácok alól egy ábrándos fiatal arc kandikál jobbra balra kíváncsian. Szemeit körüljártatja. Ő még nincs itt, pedig szíve már dél óta dobog türelmetlenül azon perc elé, melyben meg fogja pillantani őt. Ötödször járta körül a rövidárnyékú fasort, lám mégis előkerül, mire az oleanderekhez visszatér. Oh, de ekkor is csak néhány élemedett újságolvasó hátába ütközik sóvár szeme, kik a kifeszített eresz-sátor alatt kavargatják a „bőretlen" kapucinust, vagy iszogatják csendesen a citromvizet. A még nem ebédelők, s a már ebédeltek fasióját követik a már uzsonnálók s még feketézők csoportjai. A kioszk még néptelen, csak Hallaámund 10 oldalt tartalmaz. Olasz intrigák. Balkánfélszigeti akczió, minden áros. Az olaszok nem férnek a bőrükbe. Nekik mindig, s mindenáron hecc kell. S ez a legkétségtelenebb bizonyítéka annak, hogy az Unita, Italia államférfiai még nem forrották ki magukat, még mindig fejük körül leng azon kábultság gőze, ami a szabadságharczok idején fogta el őket. Nem akarnak tanulni, pedig amíg meg nem tanulják, hogy nagyszabású külpolitikához