Pesti Hírlap, 1880. szeptember (2. évfolyam, 242-271. szám)

1880-09-11 / 252. szám

1880. szeptember 11. POLITIKAI SZEMLE. A Bismarck - Haymerle találkozás most kezd port verni a sajtóban, s csak most kezdenek hozzá kombinációkat fűzni. Lapunk legutóbbi számában a „Pol. Corr.“ jelentését ismertettük, ma ahhoz angol lapok véleményeit csatolhatnék, melyekkel hasábjaik tele vannak. A legtöbb vélemény abban kulminál, hogy a két diplomata Ausztriának Novibazár okkupációjára vonatkozó akcióját vette tanácskozása alá s Bismarck Haymerlének Románia és Szerbia ellen ígérte meg esetleges támogatását. A diplomácia jelenlegi tengeri kígyójára, a flottademonstrációra (istennek hála !) egyetlen tudósítás sem vonatkozik ma. — A francia hajók útban vannak Raguza felé, — az oroszok már megérkeztek, — az osztrák-magyar hajók parancsnokává Eberan ellentengernagy neveztetett ki. Az „Agence Havas“ azt jelentette, hogy a hajók okt. 4-éig Raguzában fognának maradni. Mi célból, azt nem értjük, de olyanfélét sejtünk, hogy meg akarják gátolni a montenegrói hősöknek Dulcignóból leendő újbóli kiűzetését, ha a porta most csakugyan lemondana és átengedné Dulcignót. Hogy Tahitit Franciaország annektálta, az már háromnapos dolog. Meg is ütődtek rajta az angolok, s most örülnek rajta a franciák. A „Liberté“ azt kívánja, hogy a tahitibeliek a parlamentbe azonnal követeket küldjenek. Nem lesz-e ez annektálásnak semmi hátránya, nem lehet tudni, mert lehet, hogy a francia kormány a szomszédos Racatea szigetet is (melyen német telepek vannak) bele fogja vonni annektálási körébe, mi némi összeütközéseket idézhet elő. Az afgán csatatérről azon hír érkezett a „Standard“-hoz, hogy Roberts tábornok csapatait Quettah felé küldi, a kbelati zendülők, vagy esetleg a shorawat törzs ellen harcolni. Kandaharból pedig azt jelentik, hogy az ellenség vesztesége jóval nagyobb volt, mint milyenre becsülték. Nemcsak az előőrsi vonalba eső falvak és az odavezető utak vannak tele holtakkal, de a mezőkön és kertekben is rendkívül sok halott hever. Ez tán csak elég kárpótlás a kandahari angol vereségért, melyet Burrows szenvedett ? FŐVÁROSI ÜGYEK. — A főváros gyomra. A múlt héten felhajtottak a fővárosba 730 drb ökröt, 42 fejőstehént, 1056 vágótehént, 326 bivalyt, 453 borjút, 3347 drb birkát, összesen 5985 drb vágómarhát. — (Új ajánlat a sugárúti lóvasutra.) A fővároshoz ma ajánlat érkezett Tottis J. nevű budapesti lakostól a sugárúti lóvasutra. — Az ajánlkozó mögött valószínűileg helybeli tőkepénzesek állanak, mert az engedélyi okmányt részvénytársulatra akarja átruházni. Ajánlkozó úgy tervezi a vasutat, hogy az egyik vágány a sugárút baloldalán a sugarút váci úti torkolatánál kezdődik s visz kifelé, megkerüli az artézi kutat s az állatkert és tópart érintésével visszakerül a sugárút jobboldalán s mint második vágány fut befelé a sugárút torkolatáig, hol a kocsik a sínból kitérve, mint közönséges szekerek mennek át a másik vágányra. Keresztezés a vonalon nem lesz. Egy ló által vontatott kisebbszerű kocsik viszik a publikumot, legalább tíz kocsi lesz folytonos közlekedésben 5 percenkint egymás után. Istállóknak stb. a villarayon elött valahol az aradi utcában szemelnének ki helyet. A concessio 40 évre szólna, akkor a pálya s felszerelvényeik a fővároséi lesznek. Ajánlkozó 3000 irtot tett le óvadékul és kész azt kívánatra bármily összegre kiegészíteni. — A fővárosi középitési bizottság mai ülésén felszólalás történt, hogy a sugárúti építkezéseknél különösen a sugárút elején az építő mesterek nemcsak a járdát foglalják el egészen, hanem a kocsiútra is kimennek az állványok és téglarakásokkal. Minthogy e díszes sétaút ilyforma elcsúfítása s a közlekedés akadályozása nem tűrhető, a mérnöki hivatal fel fogja szólítani az illető építőmestereket az illő vonalra visszahúzódni. Máttyás hozta elő az ülés végén, hogy az általános csatornázási ügyben a tavasszal kiküldött hármas bizottság nem működhetik. Hol egyik , hol másik tag van távol, s a munka csak húzódik. Kérte, hogy e bizottság öt tagra egészittessék ki — mi azonban a jövő ülésre halasztatott. TUDOMÁNY és IRODALOM. * (Dr. Horvát Árpád) akadémiai tag s egyetemi tanár érdekes munkán dolgozik, mely a magyar irodalomban páratlan lesz. Tantárgyát a diplomatikát rendszeres elméletbe foglalja s ebből a munkából az első rész már sajtó alatt is van. Ismerve Horvát Árpád széles alaposságú tudományosságát azon óriási tudományos apparátust, mely felett rendelkezik, mint az egyetemi könyvtár egykori igazgatója s egy 30,000 kötetes magánkönyvtár tulajdonosa, e munkáját irodalmunk határozott nyereségének mondhatjuk. * (A Virág-ünnepélyhez.) A Virág-ünnepély sokkal díszesebb és a nagynevű költő és író érdemeihez mérten megfelelőbb lesz, mint azt aderék rendezők maguk is remélhették volna. A fővá. PESTI’HIRLAP rosi hatóságon kívül Pest megye is küldöttséget meneszt az ünnepélyre, valamint koszorút is tétet a megújított sírra. Ezenkívül a műkertészek és virágkereskedésekben több társulat és egylet rendelt meg koszorúkat, melyeket minden egylet részéről küldöttség fog a felejthetetlen sírra helyezni. Pauer püspök holnap délután érkezik ezen ünnepélyre Budapestre. * (A Zola-pör) a „Voltaire“-ben kezd érdekes fordulatokat fölvenni. A naturalisztikus iskola megalakítója ugyanis kilépett a „Voltaire“ szerkesztőségéből s egy levélben adta azt a főszerkesztőnek tudtára. Laffitte, a főszerkesztő, most úgy tünteti föl a dolgot, mintha ő vetette volna meg Zola közreműködését, s csapta volna el a regényírót. — Az összes irodalmi szennyest most közönségük előtt mossák ki. — Laffitte szemére hányja Zolának, hogy ez sohasem járt el a színházi előadásokra s kritikáit csak másoktól hallott pletykákra építé, a miért ő elégszer figyelmeztette őt. Azonkívül azon nagy összegeket emlegeti, melyeket ő fizetett Zolának,bölcsen elhalgatván azt,hogy lapja egyedül e névnek köszönheti elterjedését s hogy csupán a „Nana“ kiadásából több százezer frankot zsebelt be. — Kíváncsian várják Parisban Zola válaszát, mely bizonyosan alaposan beteszi az ajtót a nagylelkű főszerkesztő mellett. * (Új pályakérdés kitűzése.) A „Nemzetgazdasági egyesület részéről következő pályakérdés volt kitűzve: köznépünk egyéni, családi s nemzetgazdasági főkincse, szorgalmában és takarékosságában van. Ebből kiindulva kívántatik egy oly mn, amely kifejtvén a szorgalom és takarékosság fontosságát, azután az ezekből rejlő előnyöket, és hangsúlyozván az azok hiányával járó hátrányokat, a nép szorgalmának és takarékosságának emelésére hasson, egyszersmind mindenikre nézve a gyakorlati eredmények minél biztosabb elérhetése tekintetéből irányt és módozatokat jelöljen.“ Erre 5 pályamű érkezett. Azonban a birálók egyhangú véleménye szerint a kérdést egyik se fejtette meg s a jutatom egyiknek se volt kiadható. — Annál fogva a kérdésnek újra kitűzése határoztatott el. — A mű népszerű irmodorral s rövid tömöttséggel 3—4 nyomott ívre terjedhet. Jutalma száz frt. osztr. értékben. A pályamunkák idegen kézzel irva, bekötve b jeligés levélkével szokott módon ellátva 1881. julius 31-re küldendők be, alálirotthoz, a nemzetgazdasági egylet titkári hivatalába. Az előző pályaművek ugyanott visszavehetők mától számított két hó alatt, a tulajdoni jog igazolása mellett. Budapest, 1880. szept. 9. Galgóczy Károly szerb utca 2. sz. * (Az angol miniszterek és exminiszterek) még szabadság idejüket is munkára használták. Argyll herceg ugyanis nagyobb cikket irt a fölső házról, Grant Duff az alsóház rekonstrukciójáról nagy érdekű tanulmánnyal jött vissza Londonba, míg Salisbury lord hosszabb cikksorozatot tesz közzé „a helyzet veszélyeiről“ a Quarterly Review októberi füzetében. * (A Petőfi-társaság) rendes havi felolvasó ülését szeptember 12-én (vasárnap) d. e. 11 órakor a magy. tud. akadémia heti üléstermében fogja megtartani. Tárgyai : Mátyás király tudományos és művészi köre (értekezés) P. Szatmáry Károlytól. A pap szerelme, (költői beszély) Ábrányi Emiltől. — Az utósó garas (rajz) Várady Antaltól. A felolvasásokat zárt ülés követi. Björnson Die Bull sírjánál. A világhírű hegedűművész temetésén Björnsterne Björnson beszélt a sírnál. Norvégia mindkét büszkesége egyenlő elemi erővel törte föl magát azon fényes polcra, melyen állott s melyen nevét tisztelettel emlegették világszerte. És sajátságos véletlen játéka az, hogy Ole Ball sírjánál épen Björnson, az ő szellemi rokona tartott gyászbeszédet, ki ép úgy a norvégok őseredeti típusát képviseli, mint Ole Ball, a kalandos vonásoknak összeolvadását a magába zárkózott ábrándozással, melyet a megrendíthetlen hit mélysége korlátoz csupán. Hosszú beszédéből a lényegesebb részeket a következőkben adjuk : „Hogy őt szerették, Öle Bullt, ma látható. Becsült is volt ő, de úgy szerettetni sokkal több, mint becsültetve lenni. Ha meg akarjuk ezt érteni eredetében, azon időket kell megjelenítenünk, midőn Öle Bull először lépett föl. Szegény, kezdő népecske voltunk mi akkor, de fényes múltra emlékezhettünk vissza, — évszázadok előtire. Ez bennünk vágyakat költött fel, melyeknek ellen nem állhattunk, s e miatt nem egyszer gúnyolódtak felettünk. Régmúltunkból származó szellemi örökünk oly módon volt (Dániával) megosztva hogy nekünk csaknem mi sem maradt; képteleneknek tartottak bennünket a szellemi önállóságra s az úgynevezett „legjobbjaink“ is ezt hivék. Az önálló norvég irodalmat „képtelenségnek“ tartották, nyelvünk nem volt „finom“, hacsak nem bizonyos lágy dános hangsúlyozással esték ki; norvég színészet még saját magunk előtt is képtelenségnek tetszett. „A politikává sem állottunk jobban. Eladattunk és megvétettünk (1814-ben) és azon szabadság, melyet mindannak dacára magunknak rend bátorkodtunk, nem biztoságot, hanem csak gondokat szerzett nekünk. Hivatalosan még csak a feletti örömünket sem volt szabad kifejezni, hiszen felsőbb helyen még rossz néven vehték volna azt . „Ekkor azonban új nemzedék sarjadott, fölnevelve a szabadság első éveiben, mitsem tudva a régi elkényszeredett nemzedék aggályai és óvatosságáról. Dac, elkeseredés forrtak bennünk, mint háborgó tenger a szabadság és becsület hajnalának öntudatában, és ezen Thiers szobra. Sant-Germain-en Laye Franciaországban folyó hó 19-én nagy ünnepet ül. Mercié szobrász által elkészíttett Thiers ércszobrát, s ennek leleplezését fogják a fenti napon ünnepélyesen megülni. Mercié nem csekély akadályokkal küzdött megmíg ércműve elkészült, különösen Thiers özvegye hátráltatta munkájában sokszoros kifogásai által, s így nem csoda, ha a művész remegéssel várja a leleplezést, mert még most is attól fél, hogy addig is közbejön valami. Először is azt kívánta Mme Thiers, hogy megboldogult férjét a szószéken örökítse meg, amely áldásos tevékenységének tudvalevőleg dicső színhelye volt. Mercié készített három-négy mintázatot . . . egy sem nyerte meg Thiersné tetszését . . . Azon persze segíteni nem lehetett, hogy Thiers kis termetű volt és a szószék majdnem teljesen eltakarta. A művész elhatározta tehát a kicsike nagy embert ülve ábrázolni. E fölött Thiersné majdnem kétségbeesett. Olyan szép volt, amikor beszélt ! Monda ő. — Még nagyobb hatású lesz — viszonzá a művész, — ha őt ülve ábrázolom, amint a térképet tanulmányozva ujját Belfortra teszi. Thiersnének tetszett az uj eszme !... következtek a részletek. Minden héten megjelent a halhatatlan özvegye Mercié műtermében. — Hogyan! — Monda egy napot. — Ön férjemnek hegyes állat készit ? — Természetesen asszonyom. Hiszen azt kívánja valószínűleg, hogy a szobor hasonlítson a megboldogulthoz. — Az elnöknek soh,se volt hegyes álla legfeljebb a torz rajzokban melyeket róla készítettek. Mercié kénytelen volt a főszobát megmutatni, mlyet a halottról vettek. Ott meglátszott a hegyes áll. — Csodálatos — mondá Thiersné -- erről még gyanításom sem volt Máskor a megboldogult hajrendezése miatt volt fennakadás. Magával hozta a fodrászt is hogy ő rendezze Thiers frizuráját, így nem használhatom, kiáltott a kétségbeesett művész, — hiszen ez féllábnyival nyomja alább szobromat . . . Ez lehetetlen! Végre sikerült oda módosítani a dolgot, — hogy a természet és művészet követelményeinek elég létetett. — És ezzel oda ért a dolog, hogy Mercié feltehette Thiersnek a történelmileg híres szemüvegét. — Soha, soha ! kiáltá Thiersné elborzadva. — Ugyan asszonyom, hiszen Thiers urat senki sem látta szemüveg nélkül. — Otthon sohasem viselt szemüveget. Olyan szép* szemei voltak. És ön pápaszemmel csúfítja el azokat... mintha vak lenne. Mercié kénytelen volt a szemüveget levenni Thiers orráról, 3 öntudatból születtek Ole Bull hangjai, mint az első napsugarak a Fjöilen (hegységek) csúcsain. „Ép ekkor tört utat magának a népdal a zenében. A nép üdeségét az előkelővel, a nemzetit az elvonttal, az egyénit az eszményi szabályokkal egyesítve. Becsületünkre és dicsőségünkre válik, hogy mi is közreműködtünk abban. Ha az öregebbekkel arról beszélünk, amidőn ők látták Ole Bull norvég hősalakját föltűnni, császárok és királyoknál, a legnagyobb városok színpadain elemi erővel játszva, láthatjuk, mennyire bámulták őt. Mily csodálattal olvasták, mint „énekelte“ ő hegedűjén a megvetett norvég népdalokat s most érezték, hogy az idegen népek szelleme érintkezik a miénkkel ; mig az idegenek elragadtatva sírtak és nevettek s maguk előtt látták népünket és természeti szépségekben megáldott hazánkat, — így érthetjük meg azt a reményt, — bizodalmat, — hitet és büszkeséget, a melyet ő bennünk fölköltött Mikor első körútjáról haza jött, puszta látása is már ünnep volt. Mikor a „zengő meséket“ játszá, melyeket szégyenkezve rejtegettünk gyermekkori emlékeink között, melyekben azonban most fejedelmek gyönyörködtek, akkor érezte azon nemzedék létének legmagasabb öntudatát. Ole Bull fellépése volt az első és legnagyobb ünnepnap e nép életében, ő kelte fel bennünk az önbizalmat, amelynél nagyobb ajándék számunkra nem létezett. Ez Ole Bulinak halhatlan dicsősége, ez életének legnagyobb tette ! A hazaszeretet volt a teremtő, működő erő, mely benne élt, mely megteremtő az első norvég nemzeti színházat, pártolá a hazai művészetet, s alapította a nemzeti múzeumot. Mindenütt és mindég Norvégia képviselőjének érezte magát , az ő fellépése egy kis népre nézve végtelen fontosságú volt, mert magasabb célokat tárt fel előttünk s felbuzdítá a versenyt minden téren.