Pesti Hírlap, 1880. szeptember (2. évfolyam, 242-271. szám)

1880-09-27 / 268. szám

Budapest, 1880. 11. évf. 268. szám. (618.) Hétfő, szeptember 27. Előfizetési árak a képes heti melléklettel együtt: Egész évre.......14 frt — kr. Felévre..................7 „ — ,, negyedévre .... 3 „ 50 „ Egy hóra......... 1 „ 20 „ —o— Egyes száma heti melléklet nél­kül helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. A képes melléklet külön : egész évre....................4 frt félévre.......................... 2 „ negyedévre................... 1 „ Egyes szám ára 8 kr. Százalék nem adatik. n­aptXb. Hétfő katholikus: Sabina „ protestáns: Adolf „ görög-orosz- Kiceta” Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. SZÉPIRODALMI KÉPES HETI MELLÉKLETTEL.—"" EATRIVALDE. Nemzeti múzeum. (Muzeum-körut.) Nyitva : d. e. 9—1 óráig, hétfőn és csütörtökön a természet- és néprajzi­ tár ; kedden és pénte­ken az ásványtár; szerdán és szombaton a képtár; vasárnapokon d. e. 10­1-ig fölváltva a gyűjtemények valamelyike ; a könyvtár pedig minden hétköznapon 9-1-ig. - Országos képtár (Eszterházy-féle) az akadémia palo­tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán és pénte­ken 9—1-ig. - Országos képzőművé­szet társulat tárlata. (Sugár-út, saját ház) - magyar tudományos aka­démia. (Ferenc József-tér saját ház.) — Iparmúzeum. (Bogár-ut, a képzőművé­szeti társulat háza.) - Királyi vár és várkert Budán, az udvar távollétében min­Budapesten, sn­om­tea 7., I. em. 4­, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak turner­ kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Budapest, nádor­ utca 7. sz.­kára az előfizetések és a lap szét­­küldésére vonatkozó felszólamlások intézendek. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig egyedül s. RUDOLF MOSSE-nél PÁRIS-ban, 40, Rue Notredame des Victoires. dig megtekinthető. - Közvágóhíd a so­­roksári­ ut végén a vám mellett. - Táros­­ház a régi a városház-téren, az új a Lipót­­utcában 24. sz. a. - Tár ősi vigadd (redoute) az aldunasoron. - Állatkert a városligetben. Szerkesztési iroda: A mai szám tartalma: A reformátor. — Politikai hírek. — A csángók­ ügye. — Politikai szemle. — Fővárosi ügyek. — Tudo­mány és irodalom. — Színház és műv. — Dumas Sán­dor új könyv­éből.­­- A francia forradalmi sajtó. — Az örök sártenger mellől. — Csipkebokor. — Táv­iratok. — Olvasóinkhoz. — Napi hírek. — Törv. csarnok. — Közg. hírek — Regény­csarnok. Az arckép. — Tárca. A népszínmű zsivaja. — Törv. értesítő. A reformátor. Tisza Kálmán mint belügyminiszter sem volt szerencsés. Dolgozni szeret és tud, 8 szor­galmas miniszter, ki az aktákat megnézi, az ügyeket megvizsgálja és saját belátása szerint dönt, a kormány érdekét mindig figyelembe véve. Az érintkezés vele könnyű, mert nyu­godtan meghallgatja az embert és kevés szóból megérti, miről van szó. Azok iránt, kik poli­tikailag nem ellenfelei, jóindulatú, de bará­tainak protekciókat osztogat, a­kiket pedig gyűlöl, azok meg vannak gyűlölve, azok ne keressenek a belügyminisztériumban igazságot. Erélyes is tud lenni, ha akar, de Tisza Kálmán erélye nem a jó adminisztráció üdvös állandó nyomása, hanem a szenvedélyes ember akarata, a hatalom birtokában. Van tekintélye, de az emberek félnek tőle, nem szeretik. Ezek elég becses tulajdonságok egy belügyminiszterben s nem is a miniszter személyében rejlik a hiba? hogy a magyar politikai adminisztráció oly gyalázatos, hanem a kormányrendszerben, mely se nem szer, sem pedig rend. Tiszának a ma­gyar adminisztrációt radikális módon újjá kellett volna teremteni s erre hiányzik benne a poli­tikai eszme, az alkotó erő. Nekikezdett nagy garral és megcsinálta a közigazgatási bizottságot. A vajúdó hegy ege­ret szült. Az adminisztráció maradt oly rész, mint volt. De mivel minden szervezet, mely ma­gát túlélte, évről évre romlik, a régi magyar municipalizmus, mely az új államformákkal össze nem fér s a modern társadalom nagy ál­lami igényeinek megfelelni többé nem képes, hovatovább korhadtabb és romlottabb lett. Tisza Kálmán egész ósdi természeténél és szűk észjárásánál fogva municipalista volt és az is maradt, mikor miniszterré lön, hivatását úgy fogta fel, mintha országos alispánná tették volna, kit pártja megválasztott, s ki pártjának tartja a nagy vármegyét, melyet Magyarország­nak hívnak s ki tartozik ravaszul és erősen kormányozni, hogy jó vicispán legyen. Magasabb eszmék államférfii törekvés nem bolygatták ambícióját, de igenis súlyt fektetett arra, hogy ő legyen az ur, és senki más. Ezért a megyék­ben és a megyék felett zsarnok volt biz­ó, de magát a municipalizmust nem bántotta, s ezt nevezte szabadelvűségnek. S mi lett az eredmény? Hogy sült el a megyerendezés ? Minőnek bizonyult a gyámi törvény? A feleletet a vármegyékben divó ne­potizmus, a közigazgatási visszaélések, a sok önkénykedés, a gyakori megvesztegethetőség, a vármegyei, gyámhatósági és községi tisztviselők sikkasztásai, a helyhatósági, törvényhatósági és miniszteri ellenőrzés hiánya s a vármegyei ad­­­­minisztrációnak sok megyében tapasztalt ha-a nyagsága, ezek adják meg. Most hatévi keserves vergődés után, és­­ miután a rothadt szag az egész országot elárasz­­­­totta, maga Tisza Kálmán is kénytelen beis­­­­merni, hogy adminisztratív kísérlete nem sike­­­­rü­lt, hogy a közigazgatást újra rendezni kell. 1867 óta ez lesz a negyedik megyeren­dezés. De várjon Tisza Kálmán rendszerváltozta­tásra gondol? Oh nem, 5 municipalista marad. Várjon meggyőződésből, hogy a régi ma­gyar megyerendszer jó ? Ez lehetetlen, hanem makacsságból és korteskedési szándékból, mert úgy véli, hogy a vármegyebeli urak többsége municipalista s ezek támogatását akarja a jövő választásokra kiérdemelni. Tehát mit tervez ? A megyék területi be­osztása megmarad, a hivatalok és hivatalos teendők is maradnak, a választási rendszer is meghagyatik, hanem minden választás kualifi­­kációhoz lesz kötve és élethossziglan történik; az állami közigazgatás azonban a hivatalnokok áthelyezési és előléptetési jogával központi vezetés alatt és miniszteri felelősség mellett, a járásokra átfektetett teendőkkel s a nem orszá­gos ügyekben a megyegyűléseknek adott nagyobb jogokkal és hatáskörrel, szóval a radikális reform Tiszának nem kell. Ezt Seny­­nyeinek engedi át, mivel hogy ezen reform ma még sok vidéken népszerűtlen. Mit akar tehát Tisza ? Rongyos zsákra foltot. Novellát a közigazgatáshoz, neha pedig Magyarország adminisztrációjának ujjá szerve­zését. Ismét le akar vágni a kutyafarkából egy kis darabot, azt hívén, hogy az ebnek kevésbé fáj, ha azt hiszi, hogy még van neki farka. Persze az eredmény is a szerint lesz: a reform életbe lép, de az adminisztráció rosz marad. Öt év múlva újra kezdhetjük a közigaz­gatás reformját, addig pedig tűrjünk. De mit bánja azt Tisza, csak ő a nehéz mai BEámink 8 oldalt tartalmaz. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A népszínmű zsidaja. (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) A „Tolonc“, premieréjénél volt. Az első felvonás hatásos zárjelenetét óriási taps követte, az örök álmait nyugvó szerző helyett éltették a színészeket, szóval az este kitűnően kezdő­dött. — A zsúfolt házban körültekintve, egy baloldali földszinti páholyban kedves ismerősö­ket vettem észre. A Lipótváros egyik legszebb és legszellemesebb fiatal asszonya ült benne férjével, egy derék magyar gazda­emberrel, ki a nyarat alföldi birtokán, a telet pedig a fővá­rosban szokta tölteni. — Hogy tetszik a darab? kérdem a szép asszonytól. — Oh, el vagyok ragadtatva, nagyszerű! Ha ilyen lesz a többi, mint az első felvonás, akkor kitűnő népszínművet nyert a népszínház a „toloncban". Milyen új, milyen eredeti! Ezek nem a népszínmű eddigi elnyűtt parasztjai! Ezt kellett végre a fővárosi népszínház szín­padjára hozni, budapesti, fővárosi alakokat! Annak a szegény cselédnek a jelleme milyen mesterien van vázolva ... de csitt, kezdik a második felvonást! . . . A szép asszony imént oly ragyogó arca csakhamar elkomorult. — Ah, ez gyalázat, ez méltatatlanság! Ez a Lőrinc gyűlöletes karrikatúra. Nem értem Rákosit, hogy engedi közönségének egy igen nagy részét így sértetni, nevetségessé tenni! . . . Ne hogy tapsolják, hogy röhögik ezt az utála­tos „kukeric“-dalt ! De hát hisz ez nem igaz, falunkban és az alföld bármely kis városában akármelyik zsidólegény szebben énekli el nép­dalainkat, mint Sólymosi, még ha nem is az orrán keresztül énekel. . . . Aztán ezek a zsidólyányok! Még ha a Lőrinc gyáva pökhendiségét, gutturális éne­két megengedném — folytatta a szép lipót­városi asszony — arról biztosíthatok akárkit hogy ilyen szívtelen, haszontalan zsidó­lyány, mint az a „Háni“, nincs széles Magyar­­ország egyetlen egy „kis városában“ sem . . . . . . Két évvel ezelőtt a Szigeti „Nagyra­­látójának“ premierején és tegnapelőtt este a „becsület szegénye“ reprise­knél élénken vissza­emlékeztem a szép asszony felháborodására és különösen tegnap nagyon sajnáltam, hogy nem volt a népszínházban. A „Tolonc“ előadása alatt folytatott beszélgetésünk fonatát érdekesen to­vább szőhettük volna. A kedves lipótvárosi hölgy azonban a „Pesti Hírlap“ egyik legszorgalma­sabb olvasónője lévén, e sorokban megleli a választ arra, mit a „Tolonc“-nál gondolt és mondott. — Tehát igaza van, kedves nagyság, a magyar népszínmű eddigi zsidói bizony nem valami szimpatikus alakok voltak. De azért még sincsenek annyira hamisítva, mint nagysád gondolja. A­míg a magyarországi falusi zsidók egy igen nagy része (és a népszínmű falun ját­szik többnyire) azt az utálatos német-zsidó pa­­toist beszéli, melyről nagysád maga is mondta, hogy roszszul lesz, ha hallja, addig a „Tolonc­­beli“ Lőrincnek, vagy a „Falu rossza“ sápitozó, ájvározó zsidóasszonyának és a régibb népszín­művek valamennyi zsidó korcsmárosának meg volt a jogosultsága — igazak, életből ellesettek voltak. Minél jobban halad a zsidók magyaroso­dása, minél inkább olvad össze a zsidófaj nyelv­ben, gondolkozásmódban és magatartásban a magyar nemzettel, annál inkább fogynak azok a gyöngeségek és gyarlóságok, melyek a nép­színmű eddigi zsidóiban ostoroztatnak. Lám a Csepreghy „Sárga csikójának“ Botos fdigje már nagy haladás ebben a tekin­tetben. Csepreghy genialitása már eltért a szokott korcsmáros-zsidó elkoptatott sablonjától és élethű, mert életből merített alakot teremtett a zsidó boltosból, ki a magyar parasztnak már : „kedves Iciy szomszédja.., ki azonban a zsidó­faj önzéséből még jó részt megtartott és a Mártonnal vitt párbeszédben (a „Sárga csikó“ egyik legkitűnőbb részében) fajának egész iro­nikus, átható eszességét, de egyszersmind ön­zését és anyagiasságát mutatja ki. Mikor Már­ton a jelenet végén az előbb „kedves szomszéd­nak“ szólított rá, amiért az rajta nagy bajában segíteni nem akar, elkeseredve rákiált : „Te zsidó !“ — akkor még Nagysád maga is be­fogja vallani, akárhogy boszankodik a karzat röhögésén, hogy Mártonnak igaza van. A Szigeti „Nagyralátó“-jának „K­ó b­­ u­r f­­­j­a“ egészen új alak a népszinmfi zsidói­­ között. Némileg emlékeztet a Szigligeti „Üldö­zött honvédőjének hazafias, derék zsidajára, íme tehát Róbi úrfi oly zsidó, kivel Nagysád is meg lehet elégedve. Szimpatikus, derék magyar zsidó fia, ki az egész darabban a tanácsadó, szóval-tettel segítő jó barát szerepét viszi és a színmű bonyodalmát esze és ügyessége által megoldani segíti. — Ezért e jóizű magyaros­alakért — a jó öreg Szigeti bácsi igazán meg­érdemelte volna, hogy a Lipótváros valamennyi

Next