Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)
1880-10-09 / 280. szám
e mint eddig, kizárólag magyar nyomtatványok használtassanak. 5. A forgalmi ügykezelésben a hivatalos nyelv ezután Horvátország területén horvát, és ne mint eddig, kizárólag magyar legyen; épigy a horvát vaspályákon horvátul történjenek a szokásos jelzések. Ép igy Horvátországban a hatóságok belszolgálati nyelve horvát legyen s csak a magyar hivatalokkal való érintkezésben használtassák a magyar nyelv. A távirat megjegyzi, hogy a horvát bán ezen előterjesztése Budapesten mély benyomást gyakorolt. Ily erélyt nem várt a magyar kormány, de másrészről a bán ezen fellépése teljesen megzsibbasztja a Mrazovics-párt oppozícióját. Gr. Slapáry Gyula pénzügyminiszter legközelebb megkezdi az egyes ajánlkozókkal a budapestzimonyi és esetleg a buda-győri vasútvonalak kiépítésére vonatkozó, e nyáron félbeszakadt tárgyalásokat, hogy most — a mint értesülünk — e vonalak kiépítésének útja és módja iránt végleges határozatokat hozhasson s az erre vonatkozó előterjesztéseket november hóban a törvényhozásnak megtehesse. — A képviselőház pénzügyi bizottsága f. hó 11-én d. e. 10 órakor kezdi meg az 1881. költségvetés tárgyalását. — Tabajdi krassómegyei főispán kijelené, hogy teljesen alaptalan azon hir, mintha lemondott volna a főispánságról. Semmi oka sincsen ily lépésre. A horvát bán már hozzákezdett a hivatalnoki kar újjászervezéséhez és epurációjához, mit programmbeszédében ígért. Közrendeletileg utasította az illető elöljáróságokat, hogy figyelemmel kisérjék a hivatalnokok politikai magaviseletét s erről pontos naplót vezessenek. Harmadik főügyészi helyettes fog rendszeresittetni Budapesten. Ezt oly égető szükség parancsolja az „EOs“ értesülése szerint, hogy a helyettesi fizetés már be is állíttatott az igazságügyminiszter jövő évi költségvetésébe. Az oláh görüg-keleti egyházi kongreszszus, a metropolita legújabb körrendelete folytán nem fog okt. 13-án összeülni. Oka ez intézkedésnek az, hogy a kongresszusi előmunkálatok nem haladtak kellőleg előre; különben is a metropolita célszerűnek látja, hogy a kongresszus ezentúl csak minden harmadik évben hivassák össze. A diósgyőri vasgyár a közlekedési minisztériumba kebeleztetvén be, a gyár teljes átalakításon megy keresztül, mely nemcsak az eddigitől lényegesen eltérő munkaterv kifejtésére, hanem általában a gyár összes igazgatására kiterjed. A gyár kereskedelmi számvevőségének teendői a budapesti gépgyárban fognak végeztetni. A magyar Vk. kormány több oly postahivatalnak állami kezelésbe vételét célzza, melyek eddig magán kézben voltak; ilyenek a losonci, szolnoki, hódmezővásárhelyi, alsó-kubini, érsek-újvári, munkácsi, csabai, lugosi, tordai, segesvári és vukovári postahivatalok, melyek az 1881. évben a közlekedési minisztérium kezelése alá vétetnek. Pejacsevich gróf, Tisza Kálmán ugyancsak meg tudja választani embereit. Mazuranics után Pejacsevich , méltó utódja a kitűnő magyarfalunak. Mikor Pejacsevich kineveztetett horvát bánnak, akkor a félhivatalos, meg azok a lapok, melyek mindenáron a jólértesültség színében akarnak feltűnni, majd a csillagokat szedték le örömükben. Nem győzték dicsérni Pejacsevichet s dicsőíteni a kitűnő választást. Mennyi tapintat! Mily fénykor derül ezután a magyarokra Horvátországban ! * No hiszen volt ok miért örülni ! Csak úgy találomra ujjongtak. Annál alaposabban lehorgaszthatják fejeiket most, mikor a gróf úr kezdi kimutatni foga fehérét. Mit akarnak a pánhorvátok, az ultrák, kiknek ellensúlyozása a magyar kormány első kötelessége volna ? Semmi mást mint teljesen kitúrni a magyarokat Horvátországból s elhitetni a világgal, hogy ők saját emberségükből megélő független nemzet. Persze úgy sem fog akadni okos ember, ki elhigyje. Most azután neki áll Pejacsevich, a kitűnő magyarbarát, kit állítólag azért ültettek a báni székbe, hogy letörje az ultrák szarvát, s követel ugyanannyit, ha nem többet, mint a legutolsóbb Mazuranics-pártiak. * Lapunk más részén találják olvasóink azon hallatlanul merész javaslatot, melyet a „magyarbarát“ bán a magyar kormány elé terjesztett. E kívánságok amellett, hogy sértik a magyar állam önállóságát, amelett hogy sértik azon szerénységet, melyet egy oly kitartott országnak, mint Horvátország, nem szabadna átlépnie, még gyerekesek és nevetségesek is. Államférfiak nem ily eszközökkel mentik meg hazájukat, melynek pedig oly nagy szüksége volna az erélyes kézre, a józan főre, az ügyes adminisztrátorra, hogy kivezethesse a jelenleg a Száva és Dráva között grasszáló rendetlenség, értelmi khaosz és politikai éretlenség örvényei közül. * Igazán nem találunk hirtelenében szavakat, melyekkel kellő kifejezést adhatnánk megbotránkozásunknak azon merészség felett, hogy az általunk fizetett közlekedési eszközöket mily könnyű szerrel maguknak akarnák hódítani derék testvéreink. Vasutak, posta, távirda mind a mi drága pénzünkön épültek s ugyancsak a mi kontónkra tartatnak fenn. Nem is tudjuk honnan venné Horvátország a hozzá való költséget?! De ők azzal nem törődnek, hanem kiállnak a piacra s nagy hangon maguknak vindikálják azt, ami a miénk. No már pedig ez hiábavaló erőlködés. Amit magyar pénzen építettünk, az magyar is marad, amig a horvátok meg nem váltják tőlünk. Bármily politikát kövessen Tisza Kálmán, azért csak magyar ember ő is, és lesz elég bátorsága megmondani úgy szőrmentén, a követelő bán úrnak, hogy jobb lesz odahaza azzal törődnie, amiért a király s a magyar kormány Zágrábba küldték őt. Ne álljon be az ultrák slepphordozói közé. Magyar királyi bánhoz nem illik az ily szerep. POLITIKAI SZEMLE. „A porta legújabb jegyzékére adandó válasz iránt folytatott tárgyalások a hatalmak közt oly zavartalan, békés befolyásunknak ígérkeznek, hogy befejezésük előre láthatólag hamarább bekövetkezik, mintsem bárki gyanította volna.“ így ir a félhivatalos „Pol. Corr.“ Mi persze illő rezervátával közöljük e sorokat s belőlük csak annyit konstatálunk, hogy a hatalmak közül addig egyik részről se tétetett oly ajánlat, mi Európa féltékenységét felhívná s az egyetértést veszélyeztetné. Tehát feltehetjük, hogy Gladstone se állt még elé hírhedt harcias szándékával akár a Dardanellák alatt tervezett tüntetés, akár a Boscoros és Konstantinápoly , ostromzárolása dolgában. Távirataink már közölték, hogy miben állapodott meg a porta jegyzékével szemben Európa: nem kevesebbről van szó, mint egy tengerparti kikötőnek az aegei vizeken kézi zálog gyanánt okkupálásáról. A zálogőrzést Európa viribus ulitis szándékozik foganatosítni. A porta ebbe kész szívvel beleegyezik, csakhogy a flottademonstrációtól , a további intézkedések veszélyétől szabaduljon. De arra aztán már igazán kiváncsiak leszünk, vájjon a zálogba vett kikötőnek ideiglenes ura voltakép ki lesz ? Ha egész szigetet száll meg a flotta-személyzet az aegei tengeren, azt a téli hónapok alatt administrálni kell: ki végzi vájjon ezt s mely törvények szerint ? Ismételjük, nagy kíváncsisággal nézünk a készülődő események elé s előre is felhívjuk rájuk Európa összes bohózat és operette íróinak figyelmét, mert itt hálás tárgyra akadnak. Szegény boldogult Offenbach bizonyára sokért nem adná, ha ezt megérhette volna. Mialatt a diplomaták ilyen konjektúrák gyártásával töltik az időt, azalatt Gravezában az egyesült hajóhad megunja a várakozást. A tengernagyok közül csak az angol és orosz kapott kormányától oly utasítást, hogy Dulignot bombáz ássa. Seymour lord tehát meghagyá Kremer admirálnak, hogy legyen készen az albán városka elé indulásra, mert a nagyszerű hőstett tovább nem halasztható. A többi hatalmak hajói azonban nem engedhetik az angol és orosz hajórajt kettősben működni. Hogy tehát az egyetértés meg ne bomoljék, az egyesült flotta egyelőre csak az aegei tengerre nyomul, s valamelyik török kikötőben, hír szerint Smyrnában fészkeli meg magát télire. Beszélik, hogy az esetre, ha a francia hajók vonakodnának demonstrálni, Seymour lord, mint főparancsnok, oly megbizatást ad nekik, mely távol tartja őket az egyesült hajóhad hadműködésétől. Gladstone uramon van megint a politikai világ figyelme. Egyik lapja tegnapi számában azt írja, hogy a whig-kabinet teje a keleten egy Balkán-confoederatót akar létesítni az európai Törökország helyén, e tervnek megnyerni véli az angol szabadelvű pártot s meg érdekes visszaemlékezéseket közöl az elhunyt zeneszerző életéből. Még utolsó napjaiban és legkinzibb fájdalmai között, irja Wolf, megőrizte a maestro azt a derült humort, mely barátainak annyi vig percet szerzett. Midőn M e i 1 h a c, Ha- 1 é v y, Ph. G i 1 1 e és én három nappal halála előtt meglátogattuk a haldokló maestrot, gyönge hangon, de még mindig mosolyogva mondta Zlalovynek, az ő hű munkatársának, ki annyi víg szöveget irt az ő zenéjéhez: — Milyen szép cikket csinál majd Wolff belőlem, ha meg leszek halva ! Fáradhatlan munkakedve még utolsó napjaiban se hagyta el. Zongorája mellett majd a „Contes d’Hoffmann“ majd a „Belle Surlette“ című utolsó operettjein dolgozott. Különösen az elsőn, melyet majdnem be is fejezett, munkálkodott nagy előszeretettel. Sokat várt e dalművétől, melylyel az utolsó darabjaival szenvedett balsikereket jóvá akarta tenni. Ez tartotta az életet benne; nem akarok meghalni, mondá gyakran, mielőtt a „Contes de Hoffmann“-t be nem fejezem. Ez utóbbit az Opéra comiqueban a „Belle Lurlette“-t a Renaissance-ban fogják előadni. Mindkét színházi igazgatót ismételve sürgették e két darab befejezését és az a lázas sietség, melylyel rajtuk dolgozott, kétségkívül gyorsította a maestro halálát. veréssel vádolt nő között be volt ékelve. 4285 N. Zoltán váltóhamisító ügye. Aurélia felsikoltott, karjára kapta kisfiát és haza sietett. Ismét bezárkózott szobájába és azt három napig nem is hagyta el. Térdre borult a feszület előtt, összekulcsolt kezekkel imát rebegett, hogy szerencsétlen férje ügye az utolsó fórumnál, melytől további felebbezésnek nincs helye, kedvező megoldást nyerjen. * Egy ködös novemberi reggelen volt. A Trattner-Károlyi-ház egyik szobájában már együtt ült a legfőbb itélőszék II. fenyitő tanácsa. 4285 kiáltott ki az előszobába a jegyző. A szolga kinyitotta az ajtót s lassú léptekkel vánszorgott be azon, egy mély gyászba öltözött, kisirt szemű hölgy. Aurélia volt, ki eljött, hogy ismét meghallgassa azon szomorú történet előadását, melynek minden betűje nyilat lövelt szivébe, eljött telve reménynyel, hátha megkönyörülnek rajta, és kimondva az „ártatlan“ «•/.ót, felszabadítják szenvedéseitől és visszaadják neki férjét, gyermekének az apját. Egyik széken foglalt helyet. Egész testén remegett, s midőn az előadó kezébe vette a percsomót, hogy az ügyet részletesen megismertesse a tanács tagjaival, Aurélia hangos zokogásba tört ki. A könnyek csordultak szeméből, , összekulcsolta kezeit, imádkozott, majd pedig érdeklő pillantásokat vetett az egyes bírákra.. . Az előadó befejezte az előadást. Az elnök távozásra szólította Auréliát. 15 percnyi tanácskozás után kihirdette előtte az ítéletet: a legtöbb ítélőszék helybenhagyta az öt évi börtönt Egy hangos sikoltás után Aurélia ájultan rogyott össze. * Három hónap telt el ezen idő óta. Aurélia felüdült hosszas betegségéből s most már nem szenved. Ismét ott ül szobácskájában elzárkózottan, azonban nem imádkozik, nem sír, nem jajgat. Gondolatokba elmélyedve órákig elül, egyszerre aztán hirtelen felugrik, egy kis cédulát vesz ki zsebéből, és hangos kacagásba tör ki. A cédulán pedig ez áll: 4285. N. Zoltán! Öt évi börtön. Szegény Aurélia ! Csendes őrültség vett rajta erőt, a sok szenvedés megfosztotta eszétől. Várjon kigyógyul-e belőle, ha az öt évi börtön ideje letelik ő ? DON DIEGO: Offenbach utolsó percei. A „Figaro“ ma este Budapestre érkezett számában Albert Wolff a szellemes francia tárcaíró és Offenbach meghitt barátja PESTI HÍRLAP 1880. október 9. De ha mégis ebben telnék kedve, majd akad ember Budapesten, a ki ujjára koppint s kiadja útlevelét. Akad bán még másutt is nemcsak a Pejacsevichek között.