Pesti Hírlap, 1881. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-14 / 13. szám

r­ telmű megszorítását illeti, mely a földbirtokost kizárja e hitelpapír forgalmi köréből, az meg pláne egyértelmű a forgó tőkének a gazdaközönségtől való teljes elvonásával. Kö­szönjük alásan. A jelzálogot a birtok felére kor­látozni, s azután a forgó tőke beszerzésének egyetlen most applikabilis eszközét is elvenni a gazdától : ugyan kérjük, hát hol vegyen most ez a boldogtalan beruházást vagy a gazdaság folytatására időközben szükséges tőkét, hacsak nem úgy lopja, vagy­­ nem megy kézizáloggal az uzsoráshoz ? Ez nem jó orvosság. Ennél véghetetlenül jobbat és sikeresebbet hangoztat, sürget, követel az ország osztatlan közvéleménye már évek óta: a mezőgaz­dasági hitel­ügy rendezését. Mi e helyett inkább hitelügyi gyö­keres reformot mondanánk. Csak ez képes a mát megmenteni a holnap számára ; csak ez viheti ki a középbirtokosságot a hínár­ból, hogy megtartassák a jövőnek. De ezt nem fogjuk elérni hat évig va­júdó, könyörületességre appelláló, irgalomból ten­gődő, s államilag nyomorult 500.000 forinttal szeme kitörült, végezetül pedig szerencsésen el Végh Ignácok­ nyavalyás, kölyök földhitelintézeti eszmékkel, melyek ínséges kinlódásátul az em­ber csikarást kap s minden koldustarisznya eszébe jut. Ide nagy állami eszközökkel létrehozott, s radikális orvoslásra teljesen képesített hi­telnyitó intézmény szükséges, minden nyerészke­dési küldetés nélkül. Egy intézet, mely egészen uj alapokon szervezve, s hatósági segédkezésre tá­maszkodva, községek szerint kutatva fel a birok- és hitelügyi viszonyokat , megállapítaná az egyes birtokosok hitelképességét s azt evidentiában tartaná, mint a bankok, a kereskedők és iparo­sokét. Egy intézet, mely az igy nyert biztos alapon nyújtaná a szükséges kimutatott s iga­zolt mértékéhez képest a birtokosoknak beruhá­zásokra, jelzálogkölcsönt s időközi fedezetre ha­táridős lejáratú kissebb összegeket, s ez utóbbi célra a váltó kiküszöbölésével, egy ú­j hitelpapírt teremtene, mely 9—12— 18 hónapos lejárattal, a személyes hitelen ala­pulna s a váltó romboló következéseit nem zúdí­taná a földbirtokosra. Akkor aztán csakugyan el lehet s el is kell venni a földbirtokostól a váltóképességet. Egy kegyetlenül szigorú uzsoratör­vény, mely az uzsorát a legsúlyosabb beszá­mítási­, s hivatalból üldözendő közbüntettek kathegóriájába sorozza, ez is oly előfeltétel, amely nélkül hasztalan minden vergődés a javulás felé. A­mit nappal megépítünk, az uzsora éjjel lerontja, mint az arzsesi templom falát a rossz szellemek. A terményforgalom könnyítése s az ingat­lanok forgalmának bizonyos fokig való megne­­hezítése, szintén javára válnék a közép­birtok megtartásának. Mindenesetre sürgő­sen szükséges oly nemű törvényes in­tézkedés, mely a kényszer­eladások­nál a földbirtok elprédálásának elejét veszi. Erre az egész végrehajtási eljárás átalakí­tásán kívü­l oly határozat volna szükséges, amely a bíróilag megállapított becsáron, vagy a becs­­árnak egy bizonyos magas hányadán való ela­dást meg nem engedi; a végrehajtást szenvedő félnek pedig, vagy jogot ad közrelicitálni, vagy pedig visszaváltási jogot biztosít neki az elért legmagasabb ár részletes lefizetése mellett. Ezek volnának a hitelügy rendezésének oly módozatai, melyek alkalmasak a középbirtok el­pusztulásának gátat vetni. Bizony az egészen elmerült birtokos nem fog ezen a réven sem kiúszni. A­hol a birtok túl van terhelve, a­hol a személyes hitel ki van merítve, ott a birtokosnak mint ilyennek ment­hetetlenül vége. De a félig eladósodott, a félig, vagy még azon is felül túlterhelt birtoku ember, még mindig jelentékeny részt menthet meg a hajótörésből s kisebb alapon szilárdabbul szer­­vezkedhetik. És a kisebb vagyon intenzive ke­zelve többet ér az extenziv a parlagnál. A vagyonilag tönkre jutott közép­osztály, mint vagyontalan értelmiségnek megmentése más fejezet alá tartozik. Nehezebb feladat, de nem lehetetlen ; mindenesetre megérdemli a kísérle­tet. Az új pályakezdés megkönnyítése, az át­menet nehézségei közben biztató segítség, jó akarat a társadalom s az állam részéről sokat tehet e részben. Alkalmilag fogunk még erről szólani. E cikkünk keretén kívü­l esik. Itt csak ama feltételeket vizsgálhattuk, melyektől a középbirtok megmentését reméljük. S ha a Széchenyi Kálmán gróf nézeteit csak korlátolt mértékben és nagyon feltételesen fo­gadhatjuk is el , ez épen nem gátol a nemes gróf buzgalma elismerésében; s hogy e kérdést egyátalán vita alá hozta, már az is érdem. Szó szavat ád, eszme eszmét tisztit, adja Nagyszerű fáklyás­ menetet rögtönöztünk. Körüljártuk a félvárost, a nagy vásár­tért, a József-tért, s egyik sarokház erkélyén üdvö­zöltük eget rengető éljenekkel a honmentő fér­fiakat, az uj alkotmány megalkotóit. S az er­kélyről leharsogott a világtalan óriásnak, Wes­selényinek szentori hangja. Az a buzdító erő, az a lelkesítő tűz, mely ajkairól lezúgott, s vissz­hangzott a tágas tér ház­sorairól, lehatott a keb­lek mélyeibe s felgyujtá az érzelmeket a művel­tebb osztály fiaiban ép úgy, mint a közrendnek nagy tömegében. E pillanatban nem létezett arisztokratikus kiüönködés a város lakói közt. Fáklyát vittünk, csóváltunk, írók és tanárok, iparosok és tisztvi­selők, napszámosok és háziurak, vegyest, testvé­ries összhangban. A mellettem álló zubbonyos munkás egyfelől, s atillás ügyvéd másfelől egy­­képen harsogtatták Eötvös és Wesselényi dicsőí­tését, s én­­ én büszkének éreztem magamat, hogy Eötvös tiszteletére lobog kezemben a szö­vetnek. Oh, mi magasztos, főnként pillanatok vol­tak azok ! Ez üdvözlési estén ezer meg ezernyi szemből lepergő örömkönyű­k ömleszték tulajdon­kép­p e városban — a keresztvizet a pozsonyi Alkotmányműre. Ez este szövetkezteté együvé polgárral a polgárt, honfival a honfit. Ez este szentelé meg ünnepélyesen azt az eszmét , hogy jogokban, kötelmekben egyenlők vagyunk mind­nyájan, s hogy mindenkinek annyi terhet kell vállalnia, amennyit bir, s oly szerepre vállalkoz­nia, amelyhez ért. És megalakult a törvény a nemzetőr­ségről! — Most kell­ elsősorban bebizonyul­nia, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk, hogy egyenlőn viseljük a terhet, s nem irtózunk az — egyenlő öltözettől, s a ránk eső szereptől! Vajha ne csalódtunk volna soha ! Megvolt a törvény, de a nemzetőrség nem léphetett életbe egy varázsütésre. Addig is, míg ez szervezkedett, helyét pótolták önkénytes lé­giók. Így alakult meg a konzervatív „Gyű­lde“ csoportja, a „Halálfej“-légió, mely fekete csákó halálfej-jelvényt viselt azon kijelentett szándék­kal, hogy mint Mátyás fekete serege vagy győz, vagy halva marad a téren, kegyelmet nem ad s nem fogad el. Legalább ily szavakból szőtt fénykörrel vették körül előzetesen az ő leendő hősiességöket. Az úri utcai Horváth-h­ázban tanyáztak és tenyésztek a „feketeseregiek“ ; e ház tőszom­szédságában, a Laffert-házban székelt évek óta a nemzeti kör, mely ez időben „Radikál-kör“ címet vett fel. Mint e kör tagja, természetesen én is a radikál-köri század egyik fegyverese levék, s minthogy egyik rokonom szeretett volna legalább hadnagy lenni, akképen korteskedett, hogy engem főhadnag­ygyá s őt csakugyan hadnagygyá választotta az alakuló század köz­gyűlése. Egyenruha, egyenlő fegyverzet nem kelle még ekkor ; elég, hogy megvolt a csapat. Atilla, kabát, fekete, szürke, kék vagy barna — mind­­egy : csak ott legyen a mellre tűzve a nemzeti­­szinü kokárda, tisztnek bal karját fogja körül csokorra kötött nemzetiszalag , megvan a har­cos öltönye. Fegyvernek elég jó volt az egy­­vagy kétcsövű vadászpuska, egy-egy diszkard, fringia vagy gyikleső , kész a katona, kész a haza védője. Ily tarka-barka keverékkel gyülekeztünk aztán esténkint s indultunk őrjáratra s pihen­tünk a kijelölt őrtanyán. Adtak később katona-puskákat is, úgyne­vezett mangalétát, 15—16 fontosat, rozsdás, pisz­kos, ronda szerszámokat, aminőket éppen talál­tak a laktanyák lomtáraiban. Mindegy, csak­hogy fegyver volt. Az a tudat, hogy fegyver van kezünkben, szörnyű bátorrá tette a csapatot, legalább mi elhitettük egymással, hogy szörnyű vitézek tudnánk lenni, ha rákerülne a sor. De azért mégis csak elsápadt egyik-másik hencegő hangú óriás, ha azt találtuk emlegetni, hogy még vérbe is kerülhet ez a szabadság. Zs, de se baj. Hisz nekünk csak a város csendjét és rendjét kell megóvnunk ! Itt csak nem lesz háború. Volt is rettenetes fegyelem a szakasz le­génysége közt, míg egymást szivarral, borral, fekete kávéval traktálhatták; de mihelyt arra került, hogy holmi félreeső, piszkos utcákon kell taposni az éjféli sarat, már akkor csupa nyűgöskö­­désben, zúgolódásban nyilatkozott a szubor­­dináció. FESTI HÍRLAP 1881. január 14. isten, hogy az eszmecsere beható és általános legyen, s győzzön a legjobb! Csak azután testet is igy nyerjen az ige! A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 6 órakor Szontagh Pál (nógr.) elnöklete alatt tar­tott ülésében, melyen a kormány részéről Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter és Kralicz Béla miniszteri taná­csos voltak jelen, tárgyaltatott a bélyeg és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok némely határozatai­­­­nak módosításáról szóló törvényjavaslat. A munkás­párt és a szélső­baloldal. A függetlenségi párt országos értekezletére, mely tudva­levőleg f. é. január 23-án kezdi meg tanácskozásait a fővárosban, az országos munkás­párt is küld képviselő­ket. A munkás­párt választmánya ugyanis legközelebb ülést tartván, ezen értekezleten való képviseltetésükre dr. Csillag Zsigmond és Csorba Géza urakat kérték fel, — mint a „II.“ írja. — A hadsereg felszereléséhez. A „Pol. Orr.“ lapja élén jelenti: Egy prágai lapnak a cs. kir. hadse­reg felszereléséhez leendő messzemenő változásokról hozott híre, melyet több lap részben nagyon fantaszti­kus további kibővítéssel reprodukált, teljesen tévesnek bizonyul. A­mint biztosan állíthatjuk, a közös hadügy­minisztérium a hadsereg és harck­épessége jól felfogott érdekében csak a legfontosabb ruházati­ kérdéssel, a lábbeli ügyével foglalkozik, melyre nézve csakugyan kimerítő kísérletek és beható tanulmányok léteznek. Felszerelési módosítások legközelebb igen szerény mér­tékben fognak beállani. Ezek a lovassági köpenynél a csuklya megszüntetésére s ebből folyólag az álló gallér­nak fekvővé való alakítására szorítkoznak. Ha a közös hadügyminisztérium kötelességszerűen nem mulasztja el figyelmét a ruházati kérdésre is fordítani, úgy mégis épen nem gondol arra, hogy olyan felszerelési változá­sokat tervezzen, melyek, mint a lapokban közöltettek, sem a célszerűség és jó ízlés, még kevésbé pedig a je­len esetben kiválóan mérvadó anyagi viszonyok tekin­teteinek meg nem felelnek. . A Boszniában és Her­czego­villában el­helyezett csapatok csökkentéséről volt szó a na­pokban. E kérdést az az értekezlet is tárgyalta, a­mely a napokban Albrecht főherceg mellett tanácskozott. A „N. W. Tagblatt“ értesül, hogy a megszálló sereget nem fogják ebben az évben csökkenteni, hanem ezután is körülbelül 27.000 emberből fog állani, március és ápri­lis hónapokban azonban nagyobb helyőrség-változás lesz, a­mely alkalommal föl fognak váltatni azok a csapatok, a­melyek 1878. nyarán mentek Boszniába és Herczegovinába és részt vettek az akcióban. A követ­kező csapatok fognak tehát távozni a megszállott terü­letről : A prágai 1. vadász-zászlóalj, a belovári 16. Vezlar-ezred, a zombori 23. Alfoldi-ezred, az egri 60. Nagy-ezred, a soproni 76. Knebel-ezred és az eszéki 78. Lokcsevics-ezred. A vallás- és közoktatásügyi m. k. minisz­ter Kolbenheyer Ferenc, legközelebb Buziáson elhunyt miniszteri építész teendőivel ideiglenesen Wéber Antal építészt bizta meg. Pest megye közigazgatási bizottságának ülése. Pest megye közigazgatási bizottsága az új évben ma tartotta első ülését Szapáry István gróf főispán el­nöklete alatt ; ez ülésben terjesztettek elő tehát a múlt év második feléről szóló, a szakminisztériumok szerint beosztott jelentések. POLITIKAI SZEMLE. A görög-török határkérdésre vonatkozólag leírni ab­ban két figyelemreméltó jelentés fekszik

Next